tag:blogger.com,1999:blog-27278945019228684772024-03-12T21:24:51.786-07:00♦∞Right Place And Right Time∞♦ [Befejezett]Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.comBlogger49125tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-83968722399693545302014-08-27T09:32:00.001-07:002014-08-29T11:23:09.420-07:00Egyszer minden jónak vége.<p dir="ltr">Drága olvasóim! <br>
Sajnálattal, és mély fájdalommal írom nektek a következő sorokat. <br>
A blognak ezennel vége. <br>
Az epilógussal, illetve ezzel a bejegyzéssel végleg búcsúzom ettől a blogtól. <br>
Nem egyszerű megválni valamitől, amihez ennyire ragaszkodom. Még magam is sírva fakadtam az epilógus írása közben, erről a szövegről nem is beszélve. De csak egyvalamire gondolok.<br>
<i>"Ne sírj, hogy vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént</i><i>!"</i><br>
Ez a blog nagyon sokat jelentett nekem veletek, olvasókkal együtt. Azt hiszem nélkületek most nem tartanék itt. <br>
Köszönöm nektek, hogy olvastatok, kommenteltetek, és gyakran jobb kedvre derítettetek egy-egy kedves kommenttel. <br>
A blog 19 feliratkozóval, es több, mint 10800 oldalmegjelenítéssel zár be. <br>
A további blogjaimban találkozunk! <br>
Hálásan köszönöm a figyelmet!<br>
Sziasztok!<br>
Puszi:<br>
Szikraa.*</p>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"> <a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiIuyfLK3FQ1M6S0nGJsN3XYTPXvfpOpm4un5ARJzNssHFvHIoFe0HAFbOkjwEcY8_6jELkEo7SwgWGzehHnF2bUjk2C1J56EM7gJLY22AX3cnRaYq_R6xdPzgh50ss5U_FbxbZ5fCOKBQ/s1600/Snapchat-20140804064318.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"> <img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiIuyfLK3FQ1M6S0nGJsN3XYTPXvfpOpm4un5ARJzNssHFvHIoFe0HAFbOkjwEcY8_6jELkEo7SwgWGzehHnF2bUjk2C1J56EM7gJLY22AX3cnRaYq_R6xdPzgh50ss5U_FbxbZ5fCOKBQ/s640/Snapchat-20140804064318.jpg"> </a> </div>Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-54548555091561379642014-08-26T13:22:00.001-07:002014-08-29T09:55:11.206-07:00*Epilógus.~<p dir="ltr">~A végső búcsú~</p>
<p dir="ltr">Két hét telt el életem legszörnyűbb napja óta. Pontosan két hét. Az óta minden napom kínkeserves szenvedésből áll. Képtelen vagyok nem rá gondolni, egyszerűen lehetetlen. Olyan űrt hagyott itt nekem maga után, amit képtelenség kitölteni. <br>
Ma van a temetés. Egyszerűen nincs erőm elmenni. Nincs erőm végignézni, ahogy elföldelik a lányt, akit mindennél jobban szerettem. Mégis, úgy érzem, ott kell lennem. Nem tehetem meg vele azt, hogy nem megyek el. <br>
Könnyes szemekkel állok fel, és indulok el a szekrényem felé. Kivalasztok egy fekete inget, egy fekete nadrágot, és felveszem. Remegő kézzel nyúlok a szobám kilincse felé, mikor elkészülök. Vadul dobogó szívvel battyogok le a lépcsőn, és mikor felveszem a cipőmet, anyám jelenik meg előttem.  <br>
- Hová mész? - kérdezi. <br>
- Eleanor temetési szertartására, anya. - felelem halkan.<br>
- Nagyon sajnálom Louis. Nem voltam túl jóban Eleanorral, de a halálát soha nem kívántam. Ne haragudj rám, amiért nem voltam képes elfogadni őt, és nem tartottam tiszteletben, mit érzel iránta. Hibáztam. - mondja halkan, lesütött szemmel anyám.  <br>
- Ez mind szép és jó. Mármint, hogy megbántad, és bocsánatot kérsz. De ehhez neki meg kellett halnia, nekem pedig el kell viselnem az ezzel járó fájdalmat, és meg kell birkóznom azzal, hogy nincs mellettem. És soha többet nem is lesz. - a hangom elcsuklik, a könnyeim pedig kiszabadulnak a szememből. <br>
- Kisfiam! - anyám is sírva fakad, és megölel. - Tudom, hogy erre előbb is rájöhettem volna. Könyörgöm, ne haragudj rám! - zokogja. <br>
- Anya... mennem kell. - mondom, és lefejtem magamról a karjait. <br>
Kimegyek a házból, és beszállok a kocsimba. <br>
Hangos sírás törik ki belőlem. Fejemet a kormányra támasztom, és egész testem rázkódik a sírástól. Könnyes szemekkel indítom be a motort, és nehezen indulok el. <br>
Az eső csöpögni kezd, az ég teljesen beborul. Mintha minden Eleanort és Perriet gyászolná. <br>
Jesy osztotta meg velem az információt, miszerint egyszerre lesz a temetés. Egyszerre két valakit temetünk ma el, akik fontosak voltak. Mikor megérkezem a temetőhöz, bemegyek az egyik virágárushoz két csokor virágért.<br>
A temetőn belül könnyekkel küszködve haladok a sírkövek, és fejfák között. Olvasom a neveket, és az éveket. De senki iránt nem tudok együttérzést tanúsítani. Pedig tudom minden itt nyugvó emberről, hogy kinek a kicsodája volt. De egyszerűen most nem tudok megrendülni mások veszteségén. <br>
Mikor megérkezem, már mindenki ott van. Meglátom a hófehér márványtáblát, amelyen arany betűkkel a következő van felírva:</p>
<p dir="ltr"><i>Eleanor Jane Calder</i><br>
<i>1992. 07. 16. - 2014. 06. 23. </i><br>
<i>" Isten vigyázzon a lelkedre! "</i></p>
<p dir="ltr">Próbálok erős maradni. Próbálok. <br>
A másik táblán, amely ugyan úgy néz ki, ez áll:</p>
<p dir="ltr"><i>Perrie Louise Edwards</i><br>
<i>1993. 07. 10. - 2014. 06. 23. </i><br>
<i>" Az angyalok őrizzenek! "</i></p>
<p dir="ltr">Perriet pelenkás korom óta ismertem. Őt sem egyszerű elengedni. Egyszerre két nagyon fontos személyt elveszíteni... szörnyű. <br>
A szertartás elkezdődik, én pedig nem is figyelem, mit mond a pap. Csak bámulom a két márványtáblát. <br>
Egyedül arra figyelek fel, mikor azt mondja, hogy aki hozott valamit az elhunytak valamelyikének, az odateheti. <br>
Oda megyem először Perrie végső nyughelyéhez, és leteszem hozzá a csokor fehér virágot. Nagyot nyelek, és könnyeimet meg sem próbálva fékezni, tovább haladok. <br>
Leteszem a virághalom tetejére az én virágomat. Majd előveszem a zsebemből azt, amire azt terveztem, hogy akkor adom oda neki, mikor hazaérek a munkából aznap, mikor a baleset történt.<br>
Egy piros selyemdoboz. Benne egy fehér arany jegygyűrű. Ezt ahelyett, hogy a csokrokhoz tenném oda, ráteszem a mahagóni koporsó tetejére. A könnyeim még jobban potyognak. <br>
- Örökre szeretni foglak. - suttogom gombóccal a torkomban. <br>
Ezzel vége a szertartásnak. <br>
Még állok egy picit Eleanor és Perrie sírja fölött, majd lassan elmegyek. A fejemet lehajtva lépkedek. Egyszer csak egy kéz éri a vállam. Megfordulok, és meglátom Zaynt. Próbálok halványan rá mosolyogni, de csak egy vicsorgásszerűt sikerült kipréselnem magamból. <br>
- Hihetetlen, hogy nem láthatjuk őket többé... - suttogja halkan. <br>
- Igen. Képtelen vagyok elengedi Eleanort. És Perriet is. Őt a húgomként szerettem. - lehajtom a fejemet. <br>
- Nem tudom és nem is akarom felfogni. - Zayn. <br>
- Én sem. - rázom a fejemet. <br>
Ennyi volt a beszélgetés. Kifogytunk a szavakból. Csak ballagunk egymas mellett a gondolatainkba merülve, csöndben. <br>
Nem tudom elengedni Eleanort. Egy fél szív vagyok nélküle. Egy fél ember. <br>
Hiányzik. Ezen semmi nem változtat. </p>
Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-87787413204724963312014-08-23T05:25:00.001-07:002014-08-26T12:10:11.895-07:00*40.: Összedőlt világ.~<p dir="ltr">- Mit akarsz? - kérdeztem halálos nyugalommal. <br>
- Csak kíváncsi voltam, hogy van az én egyetlen kicsi lányom. - anyám hangja még mindig gonosz volt ugyan, de ezúttal maró gúnyt is éreztem benne. <br>
-Jól vagyok. Ne hívogass, mert nem érdekel, amit akarsz. Nem vagyok kíváncsi a gúnyos érdeklődésedre, sem arra, hogy esetleg a barátaimat kezded lehordani nekem. Nem is értem, minek keresel! - forgattam a szememet annak ellenére is, hogy tudtam, hogy nem lát. A hangomból kiérződött, hogy egyetlen mondattal felidegesített, az eleinte tettetett nyugalom elillanni látszott. <br>
- Ugyan már Eleanor! Te is tudod, hogy nem így van! Neked még szükséged van az édesanyádra. - kacagott fel.<br>
- Már régen nincs! Felnőtt ember vagyok,  köszönöm, nem kérek egy ilyen anyából! - ennyivel le is zártam az egészet, majd rányomtam a telefont. <br>
Ledobtam a telefont, és mintha mi sem történt volna, olvastam tovább. <br>
Hiába próbáltam idegi állapotomat olvasással leplezni, tagadhatatlan volt,  hogy úgy fel lettem idegesítve, mint már nagyon régen. Felsóhajtottam,  és lementem a konyhába. Kinyitottam a hűtőt, és elővettem belőle egy szénsavas ásványvizet. Beleittam, majd visszatettem. <br>
Ledőltem a kanapéra a nappaliban, és az ajkamat rágva agyaltam. <br>
Végül úgy döntöttem, felhívom Perriet. Ha nincs semmi dolga, akkor elmehetnénk valahová. <br>
Megnyomtam a Perrie nevére beállított gyorshívót, majd a fülemhet emeltem a telefont. <br>
Két csengetés után Perrie felvette. <br>
- Szia El! - rikkantotta a nevemet jókedvvel. <br>
- Szia Pezzy! Mit csinálsz most? - kérdeztem mosolyogva.  <br>
- Most? A netet bújom, és fekszem. Miért?  <br>
- Hát, arra gondoltam, elmehetnénk valamerre. Louis dolgozik, én meg egyedül vagyok.<br>
- Oké. Szerintem fél órán belül átmegyek és elmegyünk valahová. <br>
- Jól van. Akkor én is összeszedem magamat. Puszi. - és letettem. <br>
Felpattantam a kanapéról, és felmentem a szobámba. <br>
Kivettem egy világoskék farmert, és egy fehér felsőt, majd felvettem őket. Megfésülködtem, enyhén kihúztam a szememet, majd felvettem egy zoknit, és lementem a lépcsőn. Belebújtam a rózsaszín-fehér-szürke Nike Air Maxembe, így már teljes készenlétben vártam Perriet. <br>
Csinaltam magamnak egy kávét, majd leültem meginni, s közben A Szürke Ötven Árnyalatát olvastam. Pont végeztem a 10. fejezettel, mikor nyílt a bejárati ajtó, és belépett az én szőkésbarna barátnőm. <br>
- Sziaaa! - visított egyet, majd magához ölelt. <br>
- Na helló! Mi a helyzet? - kérdeztem,  mikor elengedett.<br>
Végignéztem Perrien. Imadtam, ahogy öltözködik. Most egy piros top volt rajta, ami nem takarta a hasát, egyáltalán. Csak a mellét. Hozzá felvett egy fekete rövidnadrágot, ami viszont majdnem a köldökéig ért. Egy vastag, láncszerű, aranyszínű nyaklánc csillogott a nyakában, a haja lazán, félegyenesen omlott a vállára. Lábán egy piros-fekete Air Max volt. <br>
Annyira rohadt jól tud felöltözni!<br>
- Semmi extra. Itt? <br>
- Abszolút semmi. - vontam vállat. <br>
- Hová is akarunk menni? - kérdezte Perrie. <br>
- Nem tudom. Induljunk el, aztán majd kitaláljuk. - mondtam. <br>
- Oké. Gyere, menjünk!<br>
Elindultunk. Beültünk Perrie fekete Volvo-jába, és elindultunk. <br>
- Valami cél azért kellene... - nezett rám Perrie. <br>
- Ööö... pláza? - kérdeztem egyszerűen.  <br>
- Legyen. - bólintott, majd nagy sebességgel kikanyarodott a főútra. - Basszameg! - kiáltott fel Perrie.<br>
A sebesség, és a szemerkélő esőtől csúszóssá vált út miatt a kocsi hátulja megcsúszott, és nekicsapódott az utat, és a járdát elválasztó erős fának. A hirtelen érkezéstől erősen megfejeltem az ablakot, a fejem azonnal fájni kezdett. Kicsit elkábultam, majd mire észbe kaptam volna, egy hatalmas csattanást követően minden elsötétült. </p>
<p dir="ltr">* Louis Tomlinson * </p>
<p dir="ltr">A telefonom csengése zavart meg a munkában. Számomra ismeretlen, vezetékes telefonszám villogott a kijelzőn. <br>
- Itt Louis Tomlinson. - vettem fel nyugodtan. <br>
- Jó napot kívánok, itt Jamie Patrick, a Saint George kórház recepciósa. Nem túl jó hírek miatt hívom. - férfi mély hangja csak még baljósabbá tette azt, amit mondott. <br>
- Őő... mi történt? - kérdeztem.  <br>
- Nem régen szállították be hozzánk Eleanor Caldert és Perrie Edwardsot. - a szívem kihagyott egy ütemet. - Autóbalesetet szenvedtek a 75-ös úton. A mentősök elmondása szerint mind a ketten életveszélyben vannak. -  a levegő bennakadt a tüdőmben, a látásom homályos lett.<br>
-Mi... M... Micsoda? - alig bírtam kinyögni. <br>
- Mr. Tomlinson, az orvosok jelen pillanatban küzdenek a hölgyek életéért. - monda.<br>
Nem tudtam elhinni. <br>
- Azonnal indulok. - mondtam, és letettem. <br>
Felpattantam a helyemről, és csapot-papot otthagyva kirohantam. <br>
Beszálltam, és amint beindult a motor tövig nyomtam a gázt, és a kórház felé igyekeztem. <br>
Az a tíz perc, míg odaértem, nekem több órának tűnt. Mikor megálltam a kórház épülete előtt, amilyen gyorsan csak tudtam berohantam, a recepciós pulthoz szaladtam, majd amint rám emelte a szemét az ott ügyködő pasas, beszélni kezdtem. <br>
- Eleanor Caldert és Perrie Edwardsot keresem. - hadartam gyorsan. <br>
- Az ön neve? - kérdezte a ferni ismerős hangon. Vele beszéltem telefonon. <br>
- Louis Tomlinson. Azt hiszem, maga hívott fel. - feleltem. <br>
- Igen. - gyorsan gépelt valamit, majd felemelte az asztalon lévő telefont, és orvosi kifejezésekkel és számokkal teli beszélgetést folytatott. Mikor letettem felnézett rám. - Harmadik emelet, traumatológia, 323-as műtő. Nem lehet bemenni, de ott tud várni. - mondta. <br>
- Köszönöm! - vetettem oda, és már rohantam is a lift felé. <br>
Az egyik éppen akkor nyitotta ki az ajtaját. <br>
Nem vártam meg, míg kiszallnak belőle, betolakodtam a kifelé induló emberek között. Megnyomtam a harmadik emelet gombját, és vártam. A lift olyan lassan vánszorgott felfelé, hogy elgondolkodtam, hogy, ha a lépcsőn mentem volna, már rég fent lennék. <br>
Amint végre kinyílt az ajtó, ismét nekiiramodtam, és rohanva kerestem a 323-as ajtót. <br>
Végigrohantam az egész emeletet, mire megláttam Perrie szüleit egymásnak dőlve, amint nyugtatják egymást, Danielle-t, aki kisírt szemmel fel-alá járkált Liam előtt, és Zaynt, aki szintén ezt tette. <br>
- Louis! - amint Danielle meglátott, a nyakamba ugrott, megölelt, és hangosan zokogni kezdett. <br>
Viszonoztam az ölelést, és fejemet a vállára hajtva nekem is potyogni kezdtek a könnyeim. Eddig bírtam. <br>
Mikor Danielle elengedett odamentem Zaynhez, akit szintén megöleltem. <br>
Liam remegett, a lába idegesen topogott a kórház padlóján.<br>
Perrie szülei kisírt szemekkel néztek engem. <br>
Leültem, és vártam. Senki nem szólt egyetlen rohadt szót sem. <br>
Mikor megjött Jesy, Jade, és Leigh, és elmondták nekik, mi történt, ők is hasonlóképp reagáltak, mint Danielle. De hát, ki örül egy ilyennek, főleg, ha az egy hozzá nagyon közel álló személlyel történik. <br>
Én senkihez nem szóltam, még miutan Harry és Niall is megérkezett, akkor sem. <br>
A szívem úgy vert, mintha azt próbálná jelezni; most mindennek vége. Így is éreztem. <br>
- A fracba! Mikor jön már ki valaki, és mond valamit?! - pattantam fel idegesen, a hangom pedig elcsuklott. A könnyeim ismét hullani kezdtek. <br>
Nem bírtam tétlenül ülni. <br>
- Nyugi Louis. - paskolta meg a hátamat Niall. Nincs mese, ő is félt. <br>
Mindenki tudja, hogy, ha bekövetkezik a legrosszabb, akkor darabokra hullik a csapat. És még jobban össze lennénk törve. <br>
Idegesen a hajamba túrtam, és mély levegőt vettem. <br>
- Nem bírom ezt, hogy mindenki itt ül, ki van borulva, és semmit sem tudunk! - fogaimat összeszorítva próbáltam ellenállást tanúsítani a testem remegése ellen. <br>
Ekkor kijött az egyik orvos, vérfoltoktól vöröslő, kék műtős ruhában. Arcán mély együttérzés, sajnálat, és gyász tükröződött. <br>
- Mi történt?! - kérdezte Perrie édesanyja félve. <br>
Én már tudtam. Láttam az orvos szemében. <br>
- A sérülések, és belső vérzés mindkét lánynál nagyon súlyosak voltak. Sajnálom, de... de egyikőjüket sem tudtuk megmenteni. Fogadják mély részvétemet. - hajtotta le a fejét az orvos. <br>
Csend lett. Mindenki lefagyott. Majd pár pillanat múlva sírások törték meg ezt a bénító, gyászos csöndet. <br>
Én magam elé meredtem, miközben szüntelenül folytak a könnyek végig az arcomon. <br>
Elveszítettem. Elveszítettem a lányt, aki a világot jelentette nekem. Elveszítettem az életem értelmét, a világomat, mindent. Összedőlt az életem. Minden romokban hever körülöttem. <br>
A szívemen egy pillanat alatt tátongó lyuk keletkezett. Nem bírtam felfogni, hogy többé nem hallhatom a hangját, nem érezhetem az illatát, nem érhetek hozzá... nem csókolhatom meg... nem mondja nekem azt, hogy szeret... Lehetetlen!<br>
A fejemben fájdalmasan visszhangozni kezdtek a szavai, amit ma reggel hagyták el a száját. Az utolsó, amit tőle hallottam. <br>
"Szeretlek Tommo. Sosem foglak elhagyni. Veled fogom leélni az életemet! Szeretlek!" <br>
Ahogy ezeket hallottam a fejemben, az ő hangján, hangosan felordítottam.<br>
- Neeem! - ennyi volt. <br>
Zokogva rogytam térdre a hideg járólapon. <br>
Mindennek vége van. </p>
<p dir="ltr"><b><i>Drága olvasóim! </i></b><br>
<b><i>Ez után a rész után nemsokára hozom az epilógust, majd még egy búcsúzót, és vége. </i></b><br>
<b><i>Remélem, tetszett ez, azaz az utolsó számozott rész. Kommentben írjátok meg nekem a reakcióitokat, illetve a véleményeiteket erről a részről, legyetek szívesek! </i></b><br>
<b><i>Köszönöm! </i></b><br>
<b><i>Szikraa.*</i></b></p>
Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-12454590217987041742014-07-20T09:57:00.001-07:002014-08-04T09:22:37.387-07:00*39.: Hívás.~<p dir="ltr">Soha nem voltam még annyira felszabadult, mint az utóbbi napokban. Louis és köztem minden rendben volt, a csapatunk újra összejött. Minden visszatért a régi kerékvágásba, én pedig úgy éreztem, hogy soha többet nem is akarom kisiklatni az életemet. <br>
A nappalimban üldögélve beszélgettünk együtt mi, a nagy csapat, a barátok. <br>
- Azt mondod, hogy Superman jobb, mint Batman?! - Liam úgy nézett a mellettem ülő Louisra, mint aki hamarosan gyilkosságot készülne elkövetni. <br>
- Úgy ám! - nevetett Louis. <br>
- Srácok, azt hiszem elmúltatok 8 évesek, úgyhogy nem kell ezen vitázni. Leeyum, te Batmanes vagy, Tommo meg Supermanes. Ennyi. - zárta le Niall. - Amúgy is sokkal jobb a krumpli. - vont vállat.  <br>
- Atya ég! - forgattam a szememet nevetve.<br>
- Most értétek el nálam azt a szintet, mikor hivatalosan is elmebetegnek nyilvánítalak benneteket, és elkezdem agyban tervezgetni az erről szóló nyilatkozat kiállítási formáját. - fogta a fejét Jesy. <br>
- Azt hittem, ez már meg van… - vonta fel a szemöldökét Liam.  <br>
- Eddig csak mondogattam. Most viszont halál komolyan gondolom. - kacsintott Jesy. <br>
Louishoz bújtam, aki kezét a derekamnál tartva simogatta a hátamat. Arcát a hajamba temette, s mély levegőt vett,  teleszívta magát az illatommal. Én eközben másik kezét szorongattam, és ujjait cirógattam.  <br>
- Szeretem az érzést, hogy újra a karjaimban vagy. - súgta.  <br>
Barátaink, mintha mi jelen sem lennénk, tovább hülyéskedtek.  <br>
- Én pedig szeretek a karjaidban lenni. - pár másodpercre lehunytam a szememet.</p>
<p dir="ltr">[…]</p>
<p dir="ltr">- Jó végre kettesben. - fordult felém sunyin mosolyogva Louis, mikor becsukta a barátaink után a bejárati ajtót. <br>
- Hmm… - mosolyogva túrtam a hajába, mikor elém lépett.  <br>
- Szeretlek. - suttogta, s megcsókolt.  </p>
<p dir="ltr">[…]</p>
<p dir="ltr">- Nem, nem értem. - rázta a fejét Louis, mikor épp egy, az egyetemen tanult matekpélda került szóba. <br>
- Hagyjuk Louis. Te nem vagy a számok embere. - kuncogtam.  <br>
- Sosem voltam. <br>
- Nem baj, nem az eszedért szeretlek. - nevetten fel.  <br>
- Én többek között azért is szeretlek téged. - nyújtotta rám a nyelvét.  <br>
- Ne nyújtogasd, mert kitépem!  - fenyegettem játékosan.  <br>
- Azzal csak magadnak ártanál. - kacsintott.  <br>
Vettem a perverz poént, s gyengén megpofoztam, ő pedig mosolyogva fordította el a fejét.  <br>
- Enyje, Miss Calder, most csak maga alatt vágja a fát! - harapott az ajkába. <br>
- Nem vagyok jó favágó. - húztam el a számat.  <br>
- Meglátjuk. - somolygott. </p>
<p dir="ltr">[…]</p>
<p dir="ltr">Csak én voltam voltam otthon. Sem barátok, sem Louis. Csak én. Unalmas, egyedül töltött óráimban csak az ágyon feküdtem, olvastam, és zenét hallgattam.<br>
Azon járt az agyam közben, hogy mit lehetne csinálni. Valami olyat, aminek némi értelme is van, talán. De mégis, míg Louis dolgozott, én nem tudtam semmi különösebb programot, mint összebújni a kedvenc könyvemmel, A Szürke Ötven Árnyalatával. Közben éppen Ne-Yo Beautiful Monster című dalát hallgattam, mikor megcsörrent a telefonom. Félretettem a könyvet, és megnéztem, milyen szám villog a kijelzőn. Nem volt ismerős, így kíváncsiságtól vezérelve felvettem. <br>
- Eleanor Calder - szóltam bele kissé hivatalos hangon. <br>
- Ó, Eleanor! Milyen rég nem hallottalak! - szólalt meg egy gonosz, de ismerős hang. <br>
Már csak ez hiányzott! <br>
Honnan az Istenből tudja az új telefonszámomat? <br>
Minek kell hívogatnia? <br>
Annyira elegem van! </p>
<p dir="ltr"><b><i>Tudom</i></b><b><i>, </i></b><b><i>hogy</i></b><b><i> </i></b><b><i>ez</i></b><b><i> </i></b><b><i>a</i></b><b><i> </i></b><b><i>rész</i></b><b><i> elég </i></b><b><i>rövid</i></b><b><i>, és </i></b><b><i>unalmas</i></b><b><i> </i></b><b><i>lett</i></b><b><i>, </i></b><b><i>de</i></b><b><i> próbálok </i></b><b><i>egy</i></b><b><i> </i></b><b><i>kis</i></b><b><i> izgalmat csempészni </i></b><b><i>a</i></b><b><i> </i></b><b><i>blog</i></b><b><i> </i></b><b><i>utolsó</i></b><b><i> </i></b><b><i>részébe</i></b><b><i>, </i></b><b><i>ami</i></b><b><i> </i></b><b><i>a</i></b><b><i> </i></b><b><i>következő</i></b><b><i> </i></b><b><i>rész</i></b><b><i> </i></b><b><i>lesz</i></b><b><i>. </i></b><br>
<b><i>Azért remélem, mindenkinek </i></b><b><i>tetszett</i></b><b><i>. </i></b><br>
<b><i>Nem</i></b><b><i> </i></b><b><i>tudom</i></b><b><i>, </i></b><b><i>mikor</i></b><b><i> </i></b><b><i>hozom</i></b><b><i> </i></b><b><i>a</i></b><b><i> következőt, ugyanis </i></b><b><i>édesapám</i></b><b><i> </i></b><b><i>rendesen</i></b><b><i> elintézte </i></b><b><i>a</i></b><b><i> </i></b><b><i>családi</i></b><b><i> </i></b><b><i>életemet</i></b><b><i>, </i></b><b><i>és</i></b><b><i> </i></b><b><i>most</i></b><b><i> </i></b><b><i>azt</i></b><b><i> </i></b><b><i>kell</i></b><b><i> helyrepofoznom picikét. </i></b><br>
<b><i>Igyekszem </i></b><b><i>a</i></b><b><i> kövivel! </i></b><br>
<b><i>Szikraa.*</i></b></p>
Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-54781168694076178302014-07-04T03:47:00.001-07:002014-07-09T02:09:28.996-07:00*38.: Vásárlás.~<p dir="ltr">Három nap telt el Louis levele óta. Három napja nem tudom mit kezdjek ezzel az egésszel. Egyre erősebb bennem a vágy, hogy felkeressem és mindent elfelejtsek neki, mindent megbocsássak, mindent újra kezdjek vele. De nem. Nem fogok én loholni, én felejteni. Először lássam,  hogy valóban küzd. Hogy tesz valamit értem.  <br>
Ma úgy döntöttem, elmegyek bevásárolni. Fogtam magamat, kocsiba ültem, és elindultam. <br>
A sorok között lassan baktatva kerestem valami konzerv halat, mikor megláttam Louist, amint az ikerhúgait kísérgetve belépett a sorok közé. <br>
A lélegzetem bennakadt, a szám résnyire tátva maradt, szemem kissé kikerekedett, mikor egy pillanatra elkaptam tekintetét. Ő is hasonlóan reagált, csak ő a sorok között állva, teljesen leblokkolt. <br>
Felsóhajtottam, a kezemben tartott tonhalkonzervet a nálam lévő kosárba dobtam, majd sietősen tovább haladtam. Éppen azért döntöttem a vásárlás mellett, hogy egy picit lekapcsoljon a vele kapcsolatos gondolatokról, erre megjelenik itt, pontosan akkor, mikor én is itt vagyok, és halálos lazasággal bemasíroz arra a sorra, amelyiken én válogattam. Persze, mikor meg kiszúrt, meg se mukkant, akkor beállt a technikai blokk. <br>
Visszatértek a vele kapcsolatos gondolataim. És hirtelen, mint egy amolyan Isteni csoda, bevillant. Bevillant, hogy mit kezdjek a levéllel. <br>
Előkotortam a táskámból egy tollat, s egy eldugott soron az üres falrészre téve a papírt, annak másik felére kezdem írni. <br>
<i>" Semmi közöd ahhoz, mennyit iszom. Ismerem a saját határaimat. - Ezt csak úgy utólag</i><i>, reagálva arra, amit írtál</i>. <br>
<i>Xx E. C. "</i><br>
Összehajtogattam a papírdarabot, majd úgy indultam el, hogy megkeresem Louist. <br>
Épp a chipsek és egyéb sós nassolni valók között keringett a húgaival. Nekem háttal állt. Tartása valahogy picit görnyedtebb volt. Ez még csak most tűnt fel. Elmentem mellette, közben szó nélkül a kezébe nyomtam a papírt. Hallottam, ahogy elakad a lélegzete. Mitagadás, keze bőrének érintésétől nekem is heves reakcióim voltak. A testem libabőrös lett, a szívem zakatolni kezdett. Nem álltam meg, gyorsan tovább iszkoltam. <br>
A kosaramba pakoltam a még szükséges élelmiszereket, majd sietősen mentem fizetni. A kasszától szatyrokkal megpakolva távoztam. <br>
A kocsimhoz érve, letettem a jármű mellé a szatyrokat, hogy kinyithassam a csomagtartót. Éppen az első csomagot tettem be, amikor  az erőteljesen sütő nap sugarait valaki eltakarta. Az árnyék forrása felé fordultam,  de rögtön meg is bántam. Louis állt mögöttem, arca nyugodt, de valahogy mégis dühös volt. <br>
- Mit szeretnél? - kérdeztem, mintha teljesen természetes volna. Próbáltam nem mutatni, valójában mennyire felzaklaz a jelenléte. <br>
- Hogy tegyek meg érted mindent, amikor esélyt sem adsz? Hogyan? - szemei válasz után kutatva fürkészték arcomat. <br>
- Ezt nem nekem kell tudnom. Nem véletlen nehezítem meg a dolgodat. Látni akarom, mint küzdesz. Louis én nem akarok úgy lenni veled, hogy még abban is kételkedem, hogy egyáltalán szeretsz. - ráztam a fejemet kétségbeesetten. <br>
Ekkor Louis nem szólt semmit, mindkét csuklómat egy kezébe fogta, a fejem fölé, a kocsi oldalához szegezte, testemmel együtt. Szabad keze a derekamat húzta maga felé, majd a szemembe nézett. Mélyen belül, kék szemei olyan érzéseket szabadítottak fel bennem, amikről azt hiszem nem is tudtam. <br>
- Jól tudod, hogy szeretlek. Minek ezt ragozni? - kérdezte lágyan, majd ajkát az enyémre tapasztotta. <br>
Nem bírtam. Hiába próbáltam,  egyszerűen nem bírtam ellenállást tanúsítani. Készségesen válaszoltam ajkaira, közben testemmel hozzá simultam. Kezeim még mindig a fejem fölött voltak, Louis által összefogva. <br>
Mikor Louis követelőző, ellenállhatatlan ajkai elhúzódtak tőlem, Louis elengedett, és mélyen a szemembe nézett.  <br>
- Szeretlek. Őrülten szeretlek, ezen senki és semmi nem változtat. De kezdem azt gondolni, hogy a te érzéseid már javában megváltoztak irántam. Ezesetben viszont legalább annyit kérek, hogy ne játssz velem. - esdeklő pillantása végigfutott rajtam. <br>
- Nem. - hevesen ráztam a fejemet. - Nem, Louis, semmi nem változott.  <br>
- Akkor nem értem mire ez a nagy hercehurca. - sóhajtott, s a hajába túrt. <br>
- Nem akarok úgy járni, mint legutóbb. - hajtottam le a fejemet. Őszintén, picit elszégyelltem magam. Hisztérikának éreztem magam, aki mindenen kiakad. <br>
- Nem fogsz. Most már tudom, milyen elveszíteni azt a nőt, aki a legfontosabb nekem. Jobban fogok vigyázni rád. - hangja halkan csengett. <br>
- Louis... - szemeim könnyben áztak, de visszafogtam magamat. Nem akartam a nyakába vetni azt a fenenagy, érzelemtől duzzadó lelkemet. <br>
- Tudod, hogy te vagy az egyetlen nő... akit akár most azonnal, minden akadály nélkül feleségül vennék. <br>
Ezen megdöbbentem. Hogy feleségül venne? Most azonnal? A hideglelés kerülgetett. Nem tudtam, mit kezdjek az információval. </p>
<p dir="ltr"><b><i>Nos, hosszú kihagyás után</i></b><b><i>, sokatok örömére meghoztam a HARMINCNYOLCADIK részt</i></b><b><i>. Biztos vagyok benne, hogy már nem lesz sok rész</i></b><b><i>, úgyhogy mindenki készüljön a blog zárására. </i></b><br>
<b><i>Remélem</i></b>, <b><i>azért ez a rész tetszett! </i></b><br>
<b><i>Puszi: </i></b><br>
<b><i>Szikraa.*</i></b></p>
Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-86871642077060592432014-06-01T23:34:00.001-07:002014-06-03T14:07:39.805-07:00*37.: Levél.~<p>- Szedd össze magad Eleanor! Akkor is jössz, hiába játszod a sértődöttet, tudod, hogy ez nálam nem igazán jön be - parancsolt Perrie. <br>
- Nyugi már, elkészülök, mindjárt! - kiabáltam ki a szobámból, miközben éppen egy szilvaszín koktélruha cipzárját igyekeztem felhúzni a hátamon. Kinyitottam a szoba ajtaját, és hátat fordítottam az ott álló Perrienek. - Húzd fel, kérlek! - kértem. <br>
Perrie felsóhajtott, majd egyetlen laza mozdulattal felhúzta a cipzárt. <br>
A szűk ruha megemelte a melleimet, amik most, így remekül néztek ki ebben a szerelésben. <br>
- Az igen... - Perrie csodálkozott rajtam. <br>
- Oké. Ne tégy úgy, mintha... Na jó, mindegy - ráztam a fejemet. Belenéztem a tükörbe, és egy igazán csinos bombázó nézett vissza rám. - Készen vagyok - vettem fel a ruhámhoz hasonlóan szilvaszínű magassarkút. <br>
Én, Perrie, és Danielle elindultunk az én kocsimmal, a többi lány pedig helyszínen fognak minket várni. <br>
Mikor odaértünk, már rengeteg ember állt sorba a biztonsági őrök előtt. Perrie megfogta a kezemet, és Danielle-ét, és átvágott velünk az emberek sora között. Az egyik nagydarab őr kezébe nyomott egy ötvenfontos bankjegyet, aki amint pénz érte a kezét, nyitotta is nekünk az ajtót. <br>
Mögöttünk az emberek kiabálni, morogni kezdtek, de mi ügyet sem vetve rájuk, bevonultunk a benti emberek közé. <br>
Egyből kiszúrtam a többi lányt, Jesy-t, Leigh-Anne-t, és Jade-t. Odajöttek hozzám és mind megöleltek. <br>
- Jó, hogy újra itt vagy - kezdte Jesy. - Hiányoztál - erősen magához szorított. <br>
- Jó újra itt lenni veletek - mosolyogtam kissé gyászosan. <br>
- Akkor kezdődjőn az este! Már rendeltem mindenkinek piát - visított Jade, és a bárpulthoz vonultunk, ahol már várt minket egy adag Tequila. <br>
Felhajtottuk, és elvonultunk táncolni. <br>
Ugráltunk, visítoztunk, és hirtelen annyira jó kedvem lett, hogy minden nyűgömet elfelejtettem, és gondtalanul telt az este. <br>
Pár óra múlva kezdett borzasztóan melegem lenni. Kimenten a hűvös levegőre, és leültem az útpatkára, hogy egy kicsit lehűljek. De talán ezt nem kellett volna, ugyanis amint leültem elöntötték a gondolataimat a mai nap eseményei. <br>
Néztem magam elé, figyeltem a részegen tántorgó embereket, akik mind tartottak valahová. Megláttam egy párt, akik szenvedélyesen ölelkeztek, és csókolóztak. <br>
Halkan sírtam, miközben őket néztem. Csak visszagondoltam arra, mikor én és Louis ugyan ilyen gondtalanul, boldogan együtt voltunk. Szeretném visszakapni azokat a romantikus pillanatokat, a nevetéseket, a csókokat, az öleléseket, mindent, ami beletartozott a kapcsolatunkba. <br>
Egyszercsak megéreztem egy kezet a vállamon. Egy másodpercre azt hittem, Louis az, de ekkor mindkét oldalamra leült egy-egy fiú. <br>
Niall és Harry óvatos mosollyal néztek rám. <br>
- Sziasztok! - köszöntem, miközben a könnyeimet igyekeztem eltűntetni az arcomról. <br>
- Szia El - köszöntek ők is. <br>
- Jó titeket újra látni. Hogy vagytok? - tettetett gondtalansággal mosolyogtam feléjük. <br>
- Megvagyunk. És te? Bár mindketten látjuk, hogy valami nem okés - Harry.<br>
- Élek. Elvagyok. Csak... Kijöttem picit lehűlni, semmi különös - sóhajtottam. <br>
- Ezt olyannak add be, aki el is hiszi, mert  mi nem hisszük - Niall kacsintott. <br>
- Oké... Csak... Folyton Louis-n jár az eszem. Ennyi - ráztam a fejemet. <br>
- Akkor tegyél valamit, ne ülj és sírj egy útpatkán! - Harry hangja erősen utasított. <br>
- Neki kell tennie. Neki kell harcolnia értem, nem fordítva. Ez az ő csatája, amit értem vív, nem az enyém őérte. Szeretem. Meghalok érte, de nem fogok én szaladni az ő karjaiba - vontam vállat. <br>
- Ebben van valami - sóhajtotta Harry. - Jaj, te lány, mi lesz veled? - döntötte a vállamra a fejét, Niall pedig barátian megfogta a kezemet.<br>
Ez a gesztus annyira meghatott, hogy könnyes lett a szemem, de visszapislogtam, nem akartam megint bőgni. <br>
- Fiúk... Én bemegyek. Inkább próbálok felejteni. Jobb program, mint itt ülni a járda szélén, majdnem sírva - kuncogtam kínomban. <br>
- Oké. Vigyázz magadra kislány - Niall megsimogatta a kezemet. <br>
- Úgy lesz - feleltem halkan, majd felálltam, és otthagyva őket, betipegtem. <br>
Azonnal magával ragadott a benti kellemes hangulat, így csatlakoztam a tömeghez, és addig táncoltam és visítoztam, míg bírtam. </p>
<p>[…]</p>
<p>Reggel iszonyat fejfájással keltem, mellettem Jade terült el, nem túl nőies pozícióban. <br>
Mély levegőt vettem, felálltam és lecsoszogtam a nappaliba. <br>
Senki nem volt ébren. Bevettem egy fejfájáscsillapítót, amit a nappali komódfiókjában találtam, és kimentem a konyhába. Majd' megállt a szívem, amikor Liamet találtam egy szál alsóban, egy bögre kávé társaságában.<br>
- Jesszusom, Liam! - sikítottam fel, és elfordultam. <br>
- Nem vagyok szégyenlős, Eleanor - nevetett fel halkan. <br>
- Te mi a jó szent szöszt keresel a konyhámban boxerben?! - kérdeztem sokkolva a hirtelen meglepetéstől, de visszafordultam Liam felé. Tekintetemet a padlóra szegeztem. <br>
- Őőő... Hát... Izé... Ezt Daniellevel beszéld meg, mikor felkelt - mondta zavartan.<br>
<i>Atya világ! Ezt nem akarom tudni, szerintem. </i><br>
- Hát... Jó... Akkor én most... Felmegyek... - és gyors léptekkel eltűntem az emeleten.  <br>
Meg akartam keresni a telefonomat, érdekelt az idő. <br>
A táskámban kutakodtam, de mielőtt kivettem volna az iPhonet, a kezembe akadt egy papír. Kivettem, szétnyitottam, majd olvasni kezdtem a szép kézírást. </p>
<p><i>Nem kellene annyit innod. Jól tudjuk, hogy nem bírod a piát. Viszont hihetetlenül szép vagy! </i><br>
<i>xx L.</i><i>W.</i><i>T. </i></p>
<p>Egy pillanatra elgondolkodtam, ki lehet az a bizonyos L.W.T., de aztán rájöttem. <br>
Louis William Tomlinson. <br>
Felsóhajtottam, testem remegett. Értetlenül álltam a tény előtt, hogy Louis tette ezt a táskámba.<br>
Visszaraktam a papírt, helyette pedig megfogtam az iPhonet, és feloldottam a billentyűzetet.<br>
Bedőltem a még mindig alvó Jade mellé, és az internettel babráltam. <br>
Nem tudtam semmi érdekeset, így lassan visszaaludtam, miközben akörül keringtek a gondolataim, hogy mit kezdhetnék Louis rejtélyes üzenetével<b><i>…</i></b></p>
<p><b><i>Nos, már túlvagyok a vizsgáimon, úgyhogy igyekszem a részekkel, de ugye még mindig csak a mobilom az egyetlen, ahonnan tudok írni, ezért lassabb a folyamat, de bizonyos szempontból gyorsabb is. </i></b><br>
<b><i>Szóval, ennek a blogomnak is nemsokára vége lesz, ugyanis már ehhez sincsen semmi ötletem. De garantáltan lesz új blogom ezután, tehát, aki szereti az firkálmányaimat, annak majd ajánlani fogom. Persze, még egy darabig lesznek frissítések, de én 2 héten belül be akarom fejezni ezt a blogom. </i></b><br>
<b><i>Hát, remélem, tetszett az új rész. </i></b><br>
<b><i>Szikraa.*</i></b></p>
Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-35481067563696409452014-05-30T11:25:00.002-07:002014-05-30T11:25:16.350-07:00*36.: Látogató.~<br />
<div style="text-align: justify;">
A csajos este Perrievel kicsit megnyugtatott. Kibeszéltük magunkat, minden gondunkat elmeséltük a másiknak. </div>
<div style="text-align: justify;">
Másnap haza kísértem Perriet. Jó kedvem lett tőle, már nem éreztem azt, hogy legszívesebben folyamatosan bőgnék. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor hazaértem Danielle bűnbánó képpel ült a nappaliban, és egy ismeretlen, mégis ismerős parfüm illata csapta meg az orromat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne haragudj Eleanor, tényleg nem akartam beengedni, de borzasztóan erőszakos volt. Ne kérdezz semmit, csak menj fel a hálószobádba - sóhajtott Danielle. </div>
<div style="text-align: justify;">
Összehúztam a szemöldököm, lerúgtam a fekete sarut a lábamról, majd lassan felmentem, miközben éreztem, hogy valami kellemetlen fog történni. Feszültség gyűlt a gyomromban, majd benyitottam a szobámba, és ledöbbentem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ott ült az ágyam szélén, lehajtott fejjel, de mikor meghallotta, hogy kinyílt a szoba ajtaja, felkapta a fejét. Égető kék szempár találkozott az én pillantásommal, egy percre megfagyott az idő. Csak álltam az ajtóban, megdermedve, miközben a szemébe néztem. A szívem vad vágtába kezdett, a torkomban dobogott. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit keresel itt? - kérdeztem halkan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Téged - felelt az én hangerőm tökéletes megfelelőjével. </div>
<div style="text-align: justify;">
Becsuktam az ajtót magam mögött, táskámat letettem az asztalra. Felé fordultam az asztalnak támaszkodva. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hiányzol. Elviselhetetlenül - sütötte le gyönyörű kék szemeit.</div>
<div style="text-align: justify;">
Louis<span style="background-color: transparent;"> gyötrelmes hangja visszhangzott a fejemben. És a neve. </span>Louis<span style="background-color: transparent;">. </span>Louis<span style="background-color: transparent;">. </span>Louis<span style="background-color: transparent;">. </span>LOUIS<span style="background-color: transparent;">! </span></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nekem nem tűnt úgy, mikor azzal a doncasteri ribanccal, Barbarával, vagy, ha így jobban tetszik, Barbibébivel faltátok egymást az utcán - mosolyodtam el gunyorosan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nehogy azt hidd, hogy engem köt hozzá bármi komolyabb érzelem! Nem tudlak feledni, képtelen vagyok nem rád gondolni, Eleanor, kérlek! - sóhajtotta. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem érdekel Louis. Semmi közöm nekem ahhoz, hogy te mit akarsz attól a nőtől, vagy milyen kapcsolat van köztetek, érted, semmi közöm - morogtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Eleanor, láttam, tudom, hogy fájt, hogy vele láttál. Ne tagadd!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt nem tagadtam. De, Louis, ez nem olyan könnyű. Sőt, csöppet sem az - haraptam az ajkamba.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A rohadt életbe, felfognád végre?! - hirtelen mozdulattal felpattant, közelebb lépett hozzám. Egyetlen lépés távolságból mélyen a szemembe nézett. - Felfognád végre, hogy még ennyi idő után is te vagy az egyetlen, aki megéri a fáradtságot, a könyörgést?! - hangja picit elbizonytalanodott, kezét az testem mellett lógó kezemre tette.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nehezen hiszem ezt Louis - tekintetemet a földre szegeztem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit kell tennem ahhoz, hogy elhidd? - kérdi kétségbeesetten, szemei hevesen csillogtak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Bizonyíts Louis. Bizonyíts - feleltem komoly hangon, majd kihúztam kezemet az övéből, és kimentem a szobából.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mondd, hogyan bizonyítsak, hogyan tegyem meg azt, ami kell, ha még csak lehetőséget sem adsz rá? - szólt utánam, mikor már a lépcső tetején voltam.</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem fordultam meg, mert keserves hangjától elöntötték a szememet a könnyek. Remegve fújtam ki a levegőt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Megtalálod a módját Louis. Nem veszem magam körbe öt méter magas betonfallal, amin keresztül nem férsz hozzám. De neked kell kitalálnod, hogyan hidald át azt az univerzum méretű távolságot, amely kettőnk közt van - hangom nem volt több, mint keserű, rekedtes, remegő suttogás. </div>
<div style="text-align: justify;">
Még mindig nem fordultam meg, nem néztem a szemébe. Lesütöttem tekintetemet, próbáltam tudomást sem venni a forró könnyekről, amelyek a szememből kicsordulva lassan, kínzóan folytak végig az arcomon. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kérlek, Eleanor, ne tedd ezt velem! - hangja alapján szinte zokogott. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha valóban vissza akarsz kapni, akkor képes vagy értem küzdeni, Louis. Nem fog pár "ti amo" és dolce complimento levenni a lábamról - sóhajtottam, de csak ekkor tűnt fel, hogy a mondatom nyomokban olasz kifejezéseket tartalmazott. - Akarom mondani: pár "szeretlek" és édes bók - javítottam ki a kis nyelvkeverésemet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Rendben Eleanor. Ahogy szeretnéd - bólintott, majd lassan elhaladt mellettem. Két lépéssel az én lépcsőfokom alatt megállt, visszanézett rám. Én akaratlanul lestem vissza kék szemébe. </div>
<div style="text-align: justify;">
Az arca könnyes volt, épp, mint az enyém. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Bármit megteszek, hogy újra az enyém légy. Csak, hogy tudd - mormogta halkan, arcon csókolt, majd lassan leballagott a lépcsőn.</div>
<div style="text-align: justify;">
Csak néztem magam elé. Ajka nyomán bizsergett az arcomon a bőr. Nyeltem egyet, felsóhajtottam, és visszamentem a szobámba. Louis parfümjének illata még halványan derengett a szobában. Mély levegőt véve fogtam vissza könnyeimet. Előhúztam a laptopomat a félig kipakolt bőröndből, felnyitottam, majd bekapcsoltam. </div>
<div style="text-align: justify;">
Türelmesem várakoztam, míg a fekete alapon, ezüst színnel csillogó Apple jel villogott, majd végül megjelent a főképernyő. </div>
<div style="text-align: justify;">
Megnyitottam az inboxot, azaz a levelezésemet, de semmi érdekeset nem találtam. Rögtön lecsuktam az iMacet, és lementem a konyhába, hogy egyek valamit. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne haragudj Eleanor! - jött utánam Danielle. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem haragszom - vontam vállat, miközben enni kezdtem egy Nutellás kenyeret. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudhatom, mi történt fent? - kérdezte óvatosan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt mondta, bármit megtesz, hogy visszakapjon - motyogtam halkan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És még? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Lényegében ennyi Danielle - felsóhajtottam és lerogytam az egyik bárszékre a konyhában. - Az az igazság, hogy én még mindig szeretem, és megszakad a szívem, hogy nem vagyok vele.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Bírd ki Eleanor! Ne add fel, ne rohanj a karjaiba, mert akkor csak azt fogja hinni, hogy bármit megtehet veled. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom Dani, de így, hogy láttam őt... A szeme könnyektől csillogott, ahogy rám nézett... Nem akarok fájdalmat okozni neki - egy pillanatra lehunytam a szememet, hogy visszafogjam a feltörni készülő, tomboló érzelmeket. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyugalom El! - Danielle odalépett hozzám és megölelt. Nyugtatóan simogatta a hátamat. </div>
<div style="text-align: justify;">
Átöleltem én is őt, úgy szorítottam magamhoz, mintha az életem múlna rajta. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jót tenne most neked egy bulizás, Eleanor. Ma este elmegyünk - elengedett, rám kacsintott, majd kiment. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De, Dani, én... - reménytelennek tartottam folytatni, mert tudtam, hogy most felhívja Perriet, Perrie a többi lánynak, és együtt rángatnak el.</div>
<div style="text-align: justify;">
A Nutellás kenyeremet majszolgatva felmentem a szobámba, és a gondolataimba merültem, csöndben járt az agyam.</div>
<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
<u><i><b>Sziasztok! </b></i></u></div>
<div style="text-align: center;">
<u><i><b>Lám, meghoztam az újat, de már most közlöm, hogy a ballagásom, a nyár eleji utazásom és a vizsgáim miatt éppen, hogy fogok majd tudni hozni új részt, szóval ne csodálkozzatok, ha ritkán hozok frisset!</b></i></u></div>
<div style="text-align: center;">
<u><i><b>Remélem, maradok PlaceTimerek, és Szikrátorok! </b></i></u></div>
<div style="text-align: center;">
<u><i><b>Puszi:</b></i></u></div>
<div style="text-align: center;">
<u><i><b>Szikraa.*</b></i></u></div>
Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-22025607507086065112014-05-13T13:35:00.002-07:002014-05-13T13:35:35.796-07:00*35.: Erős barátság.~<div style="text-align: justify;">
- Hol van? - hallottam a földszintről egy ismerős női hangot, mikor felkeltem. Megremegett szívem. <br />
- A szobájában. De eléggé ki van borulva a történtek miatt - Danielle hangja aggodalmasan csengett. <br />
- Látni akarom. El akarom mondani neki, hogy... - a reszketeg hang megszakadt és mély levegőt vett. - Felmegyek hozzá - mondta, és lábak gyors topogását hallottam a lépcsőn, majd mintha az illető tétovázott volna, de végül a kilincs lassan lenyomódott és egy hosszú, barnásszőke hajjal keretezett, meseszép arc jelent meg az ajtóban. <br />
Az ajkamat harapdálva, a párna sarkát babrálva, törökülésben gubbasztottam az ágy szélén. <br />
A rám meredő jégkék szempár fagyosból, meleggé vált, ahogy felmérte az állapotomat. Szemöldökét összevonva, aggódva, mégis kérdőn nézett rám. <br />
- Bejöhetek? - kérdezte halkan.<br />
- Persze - feleltem, és próbáltam kisajtolni egy mosolyt. <br />
Ő belépett, becsukta maga mögött az ajtót, majd odajött az ágyamhoz és leült a szélére. <br />
- Azzal a szándékkal jöttem fel, hogy jó alaposan a nyakadba zúdítom azt, amit hónapok alatt átéltem. De most, hogy ennyire kikészülve látlak, nem biztos, hogy jó ötlet lenne... - sóhajtott. <br />
- Perrie, meg kell értened az akkor hozott döntéseim miértjét - suttogtam rekedten. <br />
- Én csak azt nem értem, hogy a barátaidat miért hagytad itt. Eleanor, van fogalmad arról, mit okoztál? Bíztunk benned, erre te eltűnsz, Danielle pedig semmit nem mondott - Perrie hangja remegett, szemei könnyektől csillogtak. <br />
- Én kértem meg, hogy senkinek ne mondjon semmit. Ne őt hibáztasd azért, mert azt tette, amit kértem tőle! Hidd el, magamnak sem fogom soha megbocsátani ezt a döntésemet, de, ha már elmentem, legalább megmaradt annyi méltóságom, hogy új életet kezdjek - a fejemet ráztam, és elmosolyodtam a saját hülyeségemen. <br />
- Csalódott, szomorú, és zavarodott voltál. Louisval összetörtetek mindent egymásban. De a mai napig nem értem meg, hogy a barátaidat minek kellett itt hagyni. Ezt soha sem fogom neked megbocsátani - mondta, de hangja nem volt több keserű suttogásnál. <br />
- Nem is várom, hogy megbocsáss. Sőt, semmit nem várok. Nem érdemlem meg, hogy még most is foglalkozz velem. Őszintén, nem is értem, miért teszed - lehunytam a szememet, de egy könnycsepp kiszabadult a szememből és végigfolyt az arcomon. <br />
- A barátnőd vagyok Eleanor. A barátoknak az a dolga, hogy elfogadjanak, minden hibáddal és vétkeddel együtt. Én ezt teszem - nézett fel ujjairól Perrie, és láttam, hogy az ő arcát is könnyek áztatják. <br />
- Nem tudom, mivel érdemeltem ki a szeretetedet, de köszönöm. Mindent köszönök - ismét lehajtottam a fejemet és hagytam, hogy az arcomon lévő könnyek lecsöppenjenek a combomra. <br />
- Eleanor... - Perrie felsóhajtott és hirtelen megölelt.<br />
Tele volt szeretettel, megkönnyebbüléssel, de éreztem benne egy csepp haragot is.<br />
Visszaöleltem, karom erősen köré fonódott. Jó érzés volt végre Perrie közelében. Mellette lennem mindig megnyugtató volt. Olyan volt, mint egy két lábon járó nyugtató kapszula és energiabomba egyszerre.<br />
Egy kis hatásszünet után elengedtük egymást, majd pár percig csak ültünk.<br />
- Eleanor... Meddig leszel Doncasterben? - kérdezte halkan. <br />
- Fogalmam sincs - ráztam a fejemet. - Csak azt tudom, hogy minél tovább akarok itt lenni - sóhajtottam. <br />
- Találkoztál Louisval?<br />
Gondolataimban megjelent az a fájó pillanat, mikor csak ott álltunk egymással szemben, szótlanul. Összeszorítottam a fogaimat, lehunytam a szemeimet, majd elengedtem a feszültséget. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen - feleltem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Megrázó volt? </div>
<div style="text-align: justify;">
- És ezzel még nem mondtam semmit. Nincs annál rosszabb érzés, mikor azt látod a város ribancával csókolózni, akit a legjobban szeretsz. Nagyon kiborultam - sóhajtottam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Elhiszem. Sajnálom, hogy rögtön erre kellett hazajönnöd - fogta meg a kezem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem számít - rázta a fejemet. - És mi a helyzet veled, meg Zaynnel? -kérdeztem, ahogy eszembe jutott Perrie másik fele. </div>
<div style="text-align: justify;">
- A szokásos. De már nem veszekszünk annyit, mint régebben. Tudod, Zayn próbált hozzám alkalmazkodni, míg én idegbeteg voltam miattad. Ez talán kicsit erősebbé tett minket - mosolyodott el kicsit. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Örülök, hogy boldog vagy - mosolyogtam rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Így, hogy visszajöttél, már teljesen, mindennel kapcsolatban boldog vagyok - pillantott rám. - És remélem, te is boldog leszel - kissé megszorította a kezemet, de nem erősen. </div>
<div style="text-align: justify;">
- <span class="short_text" id="result_box" lang="it"><span class="hps"><i>Per ora quanto possibile sono felice</i>, Perrie.</span></span><span class="short_text" id="result_box" lang="it"><span class="hps"> <span style="color: red;"></span></span></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span class="short_text" id="result_box" lang="it"><span class="hps">- Nem beszélek folyékonyan olaszul. Sőt, nagyjából semennyire nem beszélek olaszul - nevetett fel.</span></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span class="short_text" id="result_box" lang="it"><span class="hps">- Bocsánat! Olaszul beszéltem? Ööö... Csak azt mondtam, hogy amennyire most lehetséges, boldog vagyok, Perrie. </span></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span class="short_text" id="result_box" lang="it"><span class="hps">- Remélem, azért ennél boldogabb is leszel - kacsintott. </span></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span class="short_text" id="result_box" lang="it"><span class="hps">- Igyekszem - haraptam az ajkamba. </span></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span class="short_text" id="result_box" lang="it"><span class="hps">- Egyébként, nevetni fogsz! Tudod, Louis-t milyen főiskolába küldte a drága anyuci? - már ő is kuncogott. </span></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span class="short_text" id="result_box" lang="it"><span class="hps">- Na? - néztem kérdőn. </span></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span class="short_text" id="result_box" lang="it"><span class="hps">- Katonaiba. Pár évet lehúz ott, és lehet, hogy még be is sorozzák - nevetett Perrie. </span></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span class="short_text" id="result_box" lang="it"><span class="hps">Én ezen valahogy nem tudtam nevetni. Összeszorítottam a számat és néztem magam elé. Ez szinte egyenlő azzal, hogy az anyja a halálba küldi a fiát.</span></span></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez nem vicces Pezz. Tudod, hogy ez mit jelent? Louis akár meg is halhat. Jól tudhatod, mit jelent katonának lenni - mondtam. </div>
<div style="text-align: justify;">
Perrie elkomorodott és talán, mintha elgondolkodott volna. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igazad van - nyelt nagyot.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem akarom elveszíteni, még akkor sem, ha sosem volt az enyém - ajkam és hangom megremegett a mondat közben. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne gondolj erre! Menjünk el valahová ma, inkább! - csillant fel Perrie szeme. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Perrie, kérlek.... nekem nincs most hangulatom semmihez. Csak itt akarok feküdni és a plafont bámulni, miközben valami szar zene megy a háttérben - prüszköltem elkenődötten. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez esetben veled tartok. Már, ha szeretnéd. Lenne mit mesélnem neked az elmúlt tizenegy hónapról. És addig sem jár olyan dolgokon az az okos kis buksid, amiken nem kéne - megpaskolta a fejemet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha szeretnél, akkor tarts velem! Jobb valaki mással, mint egyedül - helyeseltem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor hazamegyek pár cuccomért, és már itt is vagyok - felállt mellőlem, majd adott egy puszit a fejemre. - Jó, hogy újra itt vagy, Eleanor - mondta, majd kisétált a szobából. </div>
<div style="text-align: justify;">
Én hátradőltem az ágyon és mindazon agyaltam, amit Perrie mondott. </div>
<div style="text-align: justify;">
Az anyja? Komolyan az anyja zavarta el Louist katonai főiskolára? Nem vagyok képes felfogni! Ez olyan, mintha fegyvert fogna a gyereke fejéhez, és meghúzni készülne a ravaszt. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ez a hasonlat pedig éppen azt tükrözi, amit legszívesebben én tennék a drága Tomlinson mamával. </div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Sziasztok! </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Remélem, tetszett a rész, elnézést a hosszú kimaradásért! </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Véleményeket kérek! </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>xxSzikraa.♥*</u></i></b></div>
Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-86913313237978898402014-04-10T11:25:00.001-07:002014-04-10T11:25:09.272-07:00*34.: Keserédes.~<div style="text-align: justify;">
<i>" Egyetlen pislogás és forró könnyek csorogtak végig az arcomon, miközben
pillantásom megakadt rajtuk. Satufékkel megálltam, fejemet a kormánynak
támasztottam és hangos zokogás tört ki a torkomból. "</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Csak sírtam és sírtam. Danielle meg sem szólalt, látta ő is, amit én. Csak kezét tette a hátamra és megnyugtatóan simogatott.</div>
<div style="text-align: justify;">
Egész testemben remegtem. Darabokra tört a lelkem. Az én hibám minden. Legszívesebben megöltem volna magamat, hogy elmeneküljek a kínok elől, amit ez a látvány nyújtott. </div>
<div style="text-align: justify;">
Louis. Louis egy másik nő karjaiban. Az a másik nő pedig nem volt más, mint az a helyi ribanc, Barbara, más néven Barbibébi.</div>
<div style="text-align: justify;">
Tisztán emlékszem Louis szavaira, mikor azt mondta, hogy a nyomomba sem ér ez a lány és, hogy soha nem jönne vele össze. Hát ezek szerint mégis felér velem és összejött vele.</div>
<div style="text-align: justify;">
Ez szíven ütött. Perzselte, szinte megégette a lelkem maradékát a látvány és az emlék. Olyan erővel haraptam alsó ajkamba, hogy éreztem a friss vérem ízét. Igyekeztem elfojtani azt a mélyről jövő, őszinte és vigasztalhatatlan zokogást, amit egy ideje magamban tartok már. </div>
<div style="text-align: justify;">
Kinyitottam a kocsi ajtaját és kiszálltam. Nem tudtam kontrollálni, mit teszek. Az agyam felhagyott a munkával, helyette a szívem vette át az irányítást. Ezt nem kellett volna hagynom. </div>
<div style="text-align: justify;">
Öblös léptekkel indultam meg Louis és Barbara felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Eleanor! - hallottam meg Danielle riadt hangját magam mögött.</div>
<div style="text-align: justify;">
Úgy tűnik, túl hangos volt, mert Louis szinte azonnal felkapta a fejét. Szemei izgatottan csillogtak.</div>
<div style="text-align: justify;">
Édes istenem, azok a kék szemek!</div>
<div style="text-align: justify;">
Pillantásának hatására földbegyökerezett a lábam, a lélegzetem elakadt. Szívem olyan erősen, hangosan és gyorsan kezdett verni, mint még soha. A fülemben hallottam a vérem száguldását, a torkomban hatalmas gombóc keletkezett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Louis - akaratlanul is, suttogva nyögtem a nevét.</div>
<div style="text-align: justify;">
Testem remegni kezdett. Alig álltam a lábamon. Kapkodtam a levegőt, ami úgy égette a torkomat, mintha forró vizet innék.</div>
<div style="text-align: justify;">
Miért vált ki belőlem még mindig ilyen reakciót?</div>
<div style="text-align: justify;">
Pillantásom elszakadt Louis hihetetlenül gyönyörű kék íriszétől, melyet úgy hiányoltam, és Barbara felé vándorolt, aki bosszúsan nézett rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Minek jöttél vissza? Miért nem maradtál Olaszországban? Megrohadhattál volna ott! - hördült rám, hirtelen.</div>
<div style="text-align: justify;">
Louis haragos pillantást vetett Barbarára.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt meg ne halljam még egyszer Barbara - Louis úgy nézett a lányra, mintha az olyat mondott volna, ami a legnagyobb vétség a világon. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Eleanor, gyere, menjünk! - rángatott a karomnál fogva Danielle. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Louis - a neve ismét kicsúszott a számon. Akaratlanul. </div>
<div style="text-align: justify;">
A szemem könnyben ázott. A viszontlátás keserédes örömét a számban éreztem.</div>
<div style="text-align: justify;">
Nagyon nehezen maradtam a helyemen és tartottam vissza magamat, hogy ne ugorjak a nyakába és csókoljam meg. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Eleanor, gyere már! - barátnőm egyre erősebben rángatott visszafelé. </div>
<div style="text-align: justify;">
Hallottam a szívem dobogását. Olyan hevesen, mint ezer vágtázó ló patkójának dobogása. És mindezt süketítően hallottam a fülemben. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ő nem szólt semmit, csak engem nézett. Szeme izgalomtól és valami felismerhetetlen érzelemtől csillogott. Talán értetlenség? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Eleanor, ha nem jössz, én esküszöm, hogy nem állok jót magamért! - fenyegetett Danielle ideges hangon. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mély levegőt vettem és elfordultam Louis kék szemeitől. Ugyanolyan gyors és hosszú léptekkel mentem vissza akocsihoz, mint ahogy érkeztem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Beültem a volán mögé és tenyerembe temettem az arcomat. </div>
<div style="text-align: justify;">
Én tuti, nem vagyok százas. Fogtam magam, és odamentem hozzá? Komolyan? </div>
<div style="text-align: justify;">
Meg kellett csípnem magam, hogy megbizonyosodjam arról, hogy nem álmodom. Hát sajnos nem álmodtam. </div>
<div style="text-align: justify;">
Olyan jó volt látni! Ismét kék szemeibe nézni, újra, közelről látni azt, amibe beleszerettem. Szívem dobogása kissé alábbhagyott és légzésem is lassult, testem remegése lankadt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Eleanor - nézett rám sajnálkozón Danielle. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne most Dani, kérlek szépen! - emeltem fel a kezem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Szaggatottan sóhajtottam egyet és egy néma könny csordul ki a szememből. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most örömkönny volt, vagy valami más. Forrón folyt végig az arcomon, a szememtől az államig, ahol aztán lecsöppent. </div>
<div style="text-align: justify;">
Minden előzmény nélkül beindítottam az autót és padlógázzal elindultam.</div>
<div style="text-align: justify;">
Még két utcán kellett bekanyarodnom, aztán a ház előtt álltam meg. Mielőtt kiszálltam, mély levegőt vettem. </div>
<div style="text-align: justify;">
A házba belépve rend és tisztaság várt. Tökéletes volt. Mintha most érkeztem volna ide először, leszámítva az 5 perccel ezelőtti történteket. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Danielle, most... egy pici... időre van szükségem. Nemsokára... Majd lejövök. Ne... ne zavarj, kérlek - csak ennyit vetettem oda neki, nehezen visszafogva könnyeimet, majd gyorsan, kettesével véve a lépcsőfokokat felmentem a szobámba. Hideg volt és üres. </div>
<div style="text-align: justify;">
Levetettem magamat a hideg ágyra és zokogásban törtem ki. Arcomat a párnába temetve csak sírtam, sírtam, sírtam és sírtam.</div>
<br />
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Remélem, tetszett! </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Igyekszem a következővel! </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>xxSzikraa.♥*</u></i></b></div>
Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-56974092568745663872014-03-24T10:28:00.001-07:002014-03-24T10:28:05.847-07:00*33.: Év vége.~<div style="text-align: center;">
/11 hónap múlva./ </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Sok minden megváltozott körülöttem, bennem, és távol tőlem is.<br />
Számtalan alkalommal kerestek doncasteri barátaim. Egyedül Perrie maradt kitartó, és a mai napig minden áldott nap keres. <br />
Mikor egy SMS-ben közöltem vele, hogy egy kis egyedüllétre vágyom, egy hónapig nem keresett. De nem felejtett el. <br />
Bennem, rajtam a változások elég feltűnők. <br />
Szinte folyékonyan megtanultam olaszul, hiába, ha az ember közel egy évig javarészt csak olaszok között van, megtanul egyet, s mást. Én a nyelv mellett megtanultam az eredeti bolognai spagetti receptjét. Az embernek sok ideje van, ha az egyetemi tanulmányok mellett, mindent tökéletesre fejleszt. <br />
Danielle a doncasteri házamban lakik. Neki nem kellett egyetemre mennie. Mázlista. <br />
Még két napom van az egyetemen. A repülőjegyeim megvannak, Manchesterbe megyek, átszállással, ami Londonban lesz. <br />
Csak ülök az egyik dékán óráján, ami nem más, mint a matek. <br />
-Miss Calder, tudja erre az egyenletre a megfejtést? - kérdezi, természetesen olaszul. <br />
-Öömmm... - húzom el a számat, és tekintetemet a hatalmas táblára szegezem. - A középfokú tényezőt lefokozzuk egy egyszerű rövid egyenlettel, így megkaphatjuk azt a számsort, amely segítségével megbecsülhetjük a felsőfokú tényezőt. A becsült értéket elosztjuk a lefokozott tényező utolsó két számával, megkapunk egy számot, ami feltehetőleg a végeredmény lesz - magyaráztam. <br />
A diákok mind tátott szájjal néztek. Mindenki tudja, hogy Brit vagyok, mégis szinte tökéletesen beszélek olaszul.<br />
A tanár helyeslően bólintott, majd tovább magyarázott a tanulóknak. <br />
A csengő élesen harsant fel, ahogy vége szakad az órának. Fellélegeztem, és lassan, a többi diákkal együtt felálltam, összeszedtem a cuccaimat, és elindultam vissza a kollégiumi szobámba. <br />
A csomagjaim már készen álltak, csupán arra a két napra elegendő ruha volt elöl hagyva. <br />
Leültem az ágyra, elővettem a laptopom, bekapcsoltam. Miután az Apple ikon villogása eltűnt, megjelent a háttérképem, amin Danielle, Pezz, és a többi lány van. Danielle küldte még 3 hete. <br />
Hiányoztak. Hiányzott mindenki. Louis emlékét szinte lehetetlen volt eltüntetni agyamból. Beleégett. Még mindig szerettem, és erre minden áldott nap rá kellett döbbennem. <br />
Ahogy duplán rákattintottam a Safari böngészőre, az megnyílt, elém hozva a twittert. Bejelentkeztem, de nem volt semmi új, ami érdekelt volna.<br />
Igazából egyik közösségi oldalon sem volt semmi, ami felkeltette volna az érdeklődésem. <br />
Elterültem az ágyon, és vártam a szobatársamat, Mia Grey-t. Ő is angol anyanyelvű, de amerikai. Aranyos lány, mosolya mindig szinte égetően gyönyörű, 100 wattos, fehér fogai pedig, majdhogynem világítanak a fényben. <br />
Ahogy a szépség belépett a szobába, szinte kézzel tapinthatóvá vált a jókedv.<br />
-Szia, Eleanor - vigyorgott rám. <br />
-Mia - biccentek kicsit mosolyogva. - Mizujs? - kérdeztem, miközben a "lakásunk" konyha részébe mentem. <br />
-Semmi különös, az a paraszt biológia tudomány tanár nem ad ötöst az évvégimbe, egyetlen rossz jegy miatt. Az mi?! - kerekedik ki a szeme, miközben teljesen fel van háborodva.<br />
-Szép. Én mindig is utáltam azt a görény Dr. Prescott-ot. Egy gyökér az a nő - forgatom a szemem. <br />
-Ne is mondd - Mia.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
/2 hét múlva/</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ma visszamegyek. Visszamegyek oda, ahonnan egyenes úttal indultam Olaszországba. Manchester zsongását magam mögött hagyva ültem be az autóba, amit még a legutóbbi születésnapomra kaptam, és Danielle volt olyan szíves elhozni Manchesterbe. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ahogy magamra csuktam az ajtót hirtelen emlékek csaptak meg. Olyan emlékek, amelyeket sikerült egy ideig nélkülöznöm, de most, a kocsi illatát érezve akaratlanul is feltörtek bennem azok az emlékképek. </div>
<div style="text-align: justify;">
A Mercedes terepjárónak még mindig új autó illata volt, hiába, hogy sokáig nem volt használva. </div>
<div style="text-align: justify;">
Szinte beleszédültem az emlékek és az illatok áradásába. Mély levegőt vettem, teleszívtam a tüdőmet az illattal, majd beindítottam a kocsit. Danielle mellettem ült, halványan mosolygott, és kezét az enyémre tette. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Minden rendben lesz El. Viszont Perrie kis híján megölt, hogy mondjak el neki mindent, úgyhogy legalább vele találkoznod kell - húzta el a száját. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Meglátom. Egyelőre attól tartok, hogy vasvillával fognak kikergetni a városból, amint megtudják, hogy ott vagyok... - forgattam a szememet. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miközben mosolyogva integettem a szintén integető apámnak, a gázra léptem és elhajtottam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Bolond vagy - nevetett Danielle. - Istenem, annyira hiányoztál te idétlen, elmebajos, elvetemült nőszemély! - ölelte át az egyik karomat, amelyik éppen nem feszült görcsbe az idegességtől. </div>
<div style="text-align: justify;">
Az utat Doncasterig nehézkesen, félve tettem meg. Mikor megláttam az előttünk terebélyesedő DONCASTER táblát az autópályán, a gyomromban pici pillangók kezdtek el csapkodni, fejbőröm bizseregni kezdett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyugi Eleanor! Semmi baj nem fog történni - mosolygott rám Danielle.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te könnyen beszélsz - sóhajtottam.</div>
<div style="text-align: justify;">
A szívem szinte kiugrott a helyéről, mikor megláttam valamit, amit soha nem akartam. Szemembe könnyek tolultak, a levegőt gyorsabban és nehezebben vettem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Egyetlen pislogás és forró könnyek csorogtak végig az arcomon, miközben pillantásom megakadt rajtuk. Satufékkel megálltam, fejemet a kormánynak támasztottam és hangos zokogás tört ki a torkomból. </div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u><br /></u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Bocsánat a késésért, de remélem, ez a rész valamelyest engesztelt benneteket. </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Igyekszem hozni a következőt. </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>xxSzikraa.♥*</u></i></b></div>
Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-52150676662624120932014-03-06T12:11:00.002-08:002014-03-06T12:11:37.893-08:00*32.: Repülő.~<div style="text-align: justify;">
Másnap reggel a telefonom ébresztőjének éles sípolására keltem. Mély levegővétellel felültem az ágyon és körbenéztem az üres szobában. <br />
Felsóhajtottam, majd kimásztam az ágyból. <br />
Elkezdtem készülni. Felöltöztem, megfésülködtem, fogat mostam és sminkeltem.<br />
A dolgaim végeztével nehéz szívvel lecammogtam az emeletre. Felsóhajtottam, majd kieresztettem a hangomat.<br />
-Apu, Danielle, kijöttök velem a reptérre?<br />
-Igen! - feleltek kórusban és azzal a lendülettel le is rohantak az emeletről.<br />
-Vezetek én - mondtam és a kezembe vettem a kocsi kulcsait. <br />
Ezzel együtt elkezdtem kivonszolni a három hatalmas bőröndömet. <br />
-Hadd segítsek! - kapott ki egyet a kezemből Danielle, apám pedig átvette a másik kettőt. <br />
-Ó, köszönöm - mosolyogtam, majd bezártam az ajtót, és elindultam a kocsihoz, aminek én nyitottam ki a csomagtartóját. <br />
Apu betette a bőröndöket, majd becsukat a csomagtér ajtaját.<br />
Mindenki beült az autóba, apám az anyósülésre, Danielle pedig hátra. Én, ugye egyértelműen a volán mögé ültem.<br />
Lassan, de biztosan beindítottam a motort, majd a gázra léptem. Olyan gyorsan hajtottam, mint Louis annak idején. Nem akartam látni a mellettem elsuhanó tájat, a hegyeket, dombokat, zöld fákat, a kis erdőt, amelyhez rejtélyes legendák köthetőek a környékbeliek között, és a házakat, amelyekben olyan emberek élnek, akiket elmulasztottam megismerni...<br />
Bánni fogom, hogy itt hagytam mindent és mindenkit csak úgy, egyetlen szó nélkül. De nem baj. Nem baj, mert teljesen új életet fogok kezdeni mindenki nélkül. Vállalom a bűntudatot, még ha az életem végéig is kísérteni fog. Vállalom a depressziót, hiszen az nem tart sokáig. Ha mégis, akkor is csak átmeneti.<br />
Vállalom azt, hogy azok, akik most még a barátaim, azok két hónap múlva, - vagy még annyi sem, - majd látni sem akarnak, tudni sem akarnak rólam.<br />
Túl élem, ha túl akarom élni. <br />
Az utat némán vezettem végig. Senkihez nem szóltam egyetlen szót sem, csak figyeltem az utat, amely puha simasággal szántotta a gyönyörű táj talaját. <br />
Teljesen magával ragadott a száguldás. Hiába volt nyíl egyenes az út, hiába fájt minden méter, amin túl hajtottam, élveztem, hogy a fák, a bokrok és a fű, egyetlen zöldes pacává összefolyva futottak el az ablak mellett, mintha a zöld szín különböző árnyalatai versenyt vívnának egymással. <br />
A repülőtér már látszott a fák sűrű lombjai között. Közelinek látszott, de tudtam, hogy még legalább 10-15 perc odaérni, bár az én jelenlegi vezetési tempómban csak 5-8 perc lesz. <br />
Mély levegőt vettem és nem törődve az utasaimmal, gyorsítottam. <br />
A műszerfalon elegánsan virító sebességmérő mutatója már a 220-as számjegyet súrolta. Életemben nem mentem még ilyen gyorsan. <br />
-Eleanor, jobb lenne, ha lassítanál. Ez veszélyes - mondta Danielle aggódva, mikor meglátta a sebességmérő mutatót. <br />
-Dehogy veszélyes! Tudok vezetni! - mosolyogtam, de közben rá sem néztem. <br />
-Kicsim, te mióta vezetsz így? - kérdezte apám kikerekedett szemekkel. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Semmikor óta. Csak most jól esik ilyen sebességgel menni - feleltem halkan. </div>
<div style="text-align: justify;">
Nem mondott senki semmit, csak a krémszínű bőrülésbe süppedve, csöndben ültek tovább. </div>
<div style="text-align: justify;">
Valóban nem telt el sok idő, mire odaértünk a repülőtérre. </div>
<div style="text-align: justify;">
Kiszedtük a cuccaimat a csomagtartóból és bementünk a hatalmas váróépületbe, majd kiváltottuk a neten lefoglalt jegyeimet. </div>
<div style="text-align: justify;">
Éppen csak leültünk az egyik székre, megszólalt a hangosbemondó.</div>
<div style="text-align: justify;">
<i>~A 999-es Olasz, milánói járat utasai kérjük, kezdjék meg a csekkolást! ~ </i></div>
<div style="text-align: justify;">
Erre felpattantam és a kezembe kaptam a jegyemet, majd Danielle és apám felé fordultam. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Vigyázzatok magatokra... - öleltem meg mindkettejüket. </div>
<div style="text-align: justify;">
Még adtam nekik pár puszit, és Milánó felé vettem az utat. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
[...]</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjtxAy8ugyCZRJ3-twGttxU1z7JxMafmeUmh3kNuYFbHw_rvMa_IN3IHZwFcq3fcfNYJyxYb_g2Sqh2i-JUYLJ3r04XPDJoPEs0IWsUg6YDa18Gw66TY8LHT_Y5Z7mj-15Bs955wv6twEE/s1600/tumblr_n1bijodDnr1spnyg9o1_500.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjtxAy8ugyCZRJ3-twGttxU1z7JxMafmeUmh3kNuYFbHw_rvMa_IN3IHZwFcq3fcfNYJyxYb_g2Sqh2i-JUYLJ3r04XPDJoPEs0IWsUg6YDa18Gw66TY8LHT_Y5Z7mj-15Bs955wv6twEE/s1600/tumblr_n1bijodDnr1spnyg9o1_500.jpg" height="216" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<div style="text-align: justify;">
Ahogy a repülő felszállt, rádöbbentem, hogy még a dupla ülésen is egyedül vagyok. Teljesen egyedül. Hát, mindenesetre elkezdem a gyakorlást Milánóra, hiszen ott sem lesz nagyobb társaságom párféle kajánál. </div>
<div style="text-align: justify;">
A hajam egy laza copfba volt kötve, talpaim csupaszok voltak. Nem fáztam. Nem fáztam, de egyedül voltam, ami belülre olyan hűvös és sivár érzést kölcsönzött. </div>
<div style="text-align: justify;">
Lassan, halkan lélegeztem, miközben az ablakon bambultam kifelé. Figyeltem a repülő mellett lassú tempóban elhaladó, vattacukor puhaságú felhőket. Ismét akaratlanul is előtörtek bennem az emlékeim. Egyszer csak bevillant egy pillanat, amin Louis hangosan nevet. </div>
<div style="text-align: justify;">
Akkor olyan jó volt őt boldognak látni. Boldognak, gondtalannak, minden valaha volt problémát elfeledve... Akkor még úgy láttam őt, mint az életem legnagyobb csodáját. De ő mindig az marad. Egy csoda, amit eldobtam magamtól. Hiába, továbbra is magamnak adok igazat. Makacs személyiség vagyok. De akkor én is teljesen boldog voltam, mikor Ő ott volt, és Ő is az volt, mikor én ott voltam.</div>
<div style="text-align: justify;">
Most pedig... a szívemet, mintha ezer tű szurkálná, mintha lassan kínozva perzselnék minden egyes pocikámat. Egyszerűen nem tudtam szabadulni az érzéstől, amit az emlékek okoztak. Emlékek, amelyeket mélyen el akarok temetni magamban, de tudom, hogy olyan mélyen sosem tudnám, mint azt én szeretném. Sosem lenne elég erőm hozzá. Így is... így is még rá gondolni is nehéz. Fizikailag nehéz. Az agyam egy pillanat alatt rákapcsolódik minden egyes elraktározott emlékre, akaratlanul is, de ilyenkor olyan érzésem van, mintha a csontvázamat millió tonnás súly nyomná, és mintha már csak egyetlen végtelen másodperc tartaná vissza attól, hogy mind a 206 csontom apró porrá zúzódjon. </div>
<div style="text-align: justify;">
De ez nem következik be. Nem következik be, mert az a másodperc, ami elválaszt a végtől örökké tart. Azt hívják az emberek szenvedésnek. </div>
<div style="text-align: justify;">
Még mindig a felhőket néztem. Közben folyamatosan olyan gondolatok jártak a fejemben, mint az előzőek, azok alatt pedig Louis arca villogott, mint valami rémkép, amin egy angyal szerepel. </div>
<div style="text-align: justify;">
Szinte észre sem vettem, hogy a könnyeim ismét patakzottak az arcomon, felhúzott lábaimon lévő nadrágon pedig sötét foltot színeztek. </div>
<div style="text-align: justify;">
Hátradőltem, behunytam a szememet és próbáltam minél hamarabb elaludni, hogy a gondolataim kicsit elterelődjenek...</div>
<br />
<div style="text-align: center;">
/Később/</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Éppen felébredtem, mire szóltak, hogy hamarosan leszállunk. Felkészültem a leszállásra. </div>
<div style="text-align: justify;">
Leszállás közben a gyomrom felkavarodott, alig tudtam visszafogni, hogy ne jöjjön ki az, aminek nem kéne kijönne. </div>
<div style="text-align: justify;">
Végre szilárd talajt érve mélyet szippantottam az olasz levegőből, majd mikor már a repteret is elhagytam, egy taxiba ültem és elindultam a kollégium felé.</div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u><br /></u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Sajnálom a sok késést, de remélem ez a meglehetősen hosszú rész kárpótolt benneteket! :) </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Kommentbe véleményeket légyszi! </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>xxSzikraa.♥*</u></i></b></div>
Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-25025992978518817152014-02-23T07:26:00.001-08:002014-02-23T07:26:16.014-08:00*31.: Elmegyek.~<div style="text-align: center;">
<i>*Eleanor Calder szemszöge*</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Hangosan sírtam végig az egész napot. </div>
<div style="text-align: justify;">
Délután három körül felugrottam és elkezdtem összeszedni a szobámban az olyan dolgokat, amik Louishoz kötnek. Fényképek, tárgyak, minden, ami egy kicsit is emlékeztet rá. De sajnos egyet sosek távolíthatok el. Az emlékeimet. Azok örökre megmaradnak és minden pillanatban szinte perzselik agyamat. </div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="http://data1.whicdn.com/images/90897746/large.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://data1.whicdn.com/images/90897746/large.gif" height="180" width="320" /></a>Zokogva rogytam térdre a szobámban, miközben összetéptem egy papírt, amit még unalmamban rajzoltam Louisról. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Mi történik velem?! - kiabáltam teli torokból, zokogva, miközben a hajamat markoltam.</div>
<div style="text-align: justify;">
Erre csak gyors lépteket hallottam és apám és Danielle már a szobában is voltak. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Valami baj van El? Miért kiabáltál olyan hangosan? - kérdezte pánikolt hangon Danielle. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Semmi. Semmi, csak az egész életem egy szar! Utálom az egészet, utálok mindent, elegem van! - álltam fel és belecsaptam a falba. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Héé, héé, kicsim, nyugalom! - húzott hátrébb a faltól apám. </div>
<div style="text-align: justify;">
-El akarok menni... Milánóba! - mondtam zihálva.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mintha légszomjam lett volna. Kapkodtam a levegőt, a szívem hevesen vert, szédültem, remegtem egész testemben.</div>
<div style="text-align: justify;">
-Minek? - Danielle. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Itt akarom hagyni Doncastert. Úgyis nemsokára kezdődik az egyetem... Én nem bírok itt lenni - fakadtam sírva megint. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Szakítottál Louisval? - kérdezte apám. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Igen - bólogattam, miközben halk választ adtam. - De... Hagyjatok kérlek! Egyedül akarok lenni - néztem mereven magam elé.<br />
Apám és Danielle lassan kiballagtak a szobámból, én pedig ismét térdre ereszkedtem.<br />
Nem tudtam, most mit kéne tennem, kivel kéne beszélnem... Semmit nem tudtam, komolyan.</div>
<div style="text-align: justify;">
Ekkor eszembe jutott, hogy Milánóban az egyetemen, ahová felvettek van egy kollégium. Szeptemberben amúgy is el kellene mennem oda, de, ha jól tudom, akkor előbb is be lehet költözni a koleszba.<br />
Felkaptam a laptopomat és miután bekapcsolt kikerestem az iskola weblapját és olvasgattam. Kerestem rajta valamit, ami arra mutatott volna, hogy az ötletem mégsem olyan nagy baromság.<br />
Végül csak egy telefonszámot találtam, ami a kollégiumi igazgatóé volt.<br />
Felkaptam a telefonomat és, miután bepötyögtem a számsort a fülemhez emeltem a készüléket.<br />
Néhány másodperc múltán a csengés megszakadt és egy kedves női hangot hallottam.<br />
-Sono Isabelle Di Palm<span class="short_text" id="result_box" lang="it"><span class="hps">a, Milano</span> <span class="hps">Moda</span> <span class="hps">università </span></span><span class="short_text" id="result_box" lang="it"><span class="hps">capo del</span> <span class="hps">collegio</span></span>. Come posso aiutare? - vette fel olaszul a telefont. <span style="color: red;"><i><b><u>[Szerk.megjegyz.: Jelentés: /Isabelle Di Palma vagyok, a milánói egyetem kollégiumvezetője. Miben segíthetek?/] </u></b></i></span><br />
Eg pillanatra megijedtem, de rájöttem, hogy egy ilyen kollégiumvezetőnek kell tudnia angolul.<br />
-Jó napot, én Eleanor Calder vagyok, és nemrégiben kaptam egy levelet az iskolától, amelyben közölték, hogy felvettek - kezdtem.<br />
-Igen? Akkor gondolom ezzel kapcsolatban keres. Mi lenne a problémája? - kérdezte erős olasz akcentussal Isabelle.<br />
-Hát, ez nem is igazán probléma, inkább egy... kérdés. Mégpedig arra lennék kíváncsi, hogy lehetséges-e az, hogy jóval a tanév kezdete előtt beköltözzek a kollégiumba? - kérdeztem kissé félve a nemleges választól.<br />
-Természetesen, igen. Mindössze 3 nappal előtte egy telefonhívással jeleznie kellene, hogy be szertetne költözni - felelt a nő kedvesen.<br />
-Nos, akkor amennyiben lehetségesén most ezt megteszem. Ha minden jól megy, egy héten belül már Milánóban vagyok - mondtam.<br />
-Rendben, akkor bejegyzem magát. Diktálja legyen szíves a nevét és a születési adatait! - szólított.<br />
-Eleanor Calder, Manchester, 1992, Július 16. - tettem, amit kért.<br />
-Rendben, akkor várom egy héten belül a kollégiumba - mondta Isabelle.<br />
-Köszönöm! Viszlát! - és letettem.<br />
Eldőltem az ágyamon és gondolkoztam. Senkinek nem akartam szólni, hogy elmegyek. Maximum apám és Danielle tudhat róla.<br />
Felálltam és lementem az emeletről.<br />
-Apa, Dani! Itt vagytok? - kérdeztem halkan.<br />
-Igen! - hallottam meg apám mély, mennydörgésszerű hangját a nappaliból. <br />
-Elmegyek - jelentettem ki, ahogy beléptem a nagy nappaliba. <br />
-Mégis hová? - kérdezte apám kikerekedett szemekkel.<br />
-Milánóba. Úgy döntöttem, korábban beköltözöm a kollégiumba. Viszont... Megkérlek titeket, hogy ne beszéljetek erről senkinek sem. Sem Perrienek, sem Zaynnek, sem senkinek a barátaim közül. Louisval pedig, ha lehet ti is szakítsatok meg minden kapcsolatot. Egy héten belül meg már Milánóban leszek - mondtam.<br />
-Ez komoly El? Képes vagy itt hagyni ezeket az embereket? Még... még, ha itt nem is Louisra gondolok, de Perrie és a többiek... Szó nélkül akarod itt hagyni őket? - kérdezte Danielle elképedve.<br />
-Igen Dani. Szó nélkül jöttem, szó nélkül megyek. De, ha szeretnél, akkor te ideköltözhetsz. Majd... talán néha vissza fogok járni ide - sóhajtottam. - Megyek, lefoglalom a repülőjegyemet - motyogtam és lassan felballagtam a szobámba, ahol az internet és a laptopom segítségével lefoglaltam az utazáshoz szükséges dolgokat.<br />
Végül elkezdtem összeszedni a cuccaimat. Két jó nagy bőröndöt teli pakoltam ruhákkal, könyvekkel, és még pár tárggyal, ami fontos számomra.<br />
A szobám szinte teljesen üres volt. Minden olyan dolgot elpakoltam, ami nem kötött az itteni élethez és nem emlékeztetett Louisra.<br />
Aztán lecibáltam az emeletről a bőröndöket, mire Dani és apám még jobban elcsodálkoztak.<br />
-Ma mész? - kérdezte Danielle. <br />
-Holnap. Figyeljetek, nem akarom, hogy bárki tudjon róla. Tudom, már mondtam, de ne beszéljetek rólam senkinek sem. Ha valaki kérdez rólam bármit is, akkor térjetek ki a kérdés elől. Ez az én életem. Én dolgom - mondtam halkan.<br />
<a href="http://31.media.tumblr.com/7a8e093424517a265aafc98c30e4e90e/tumblr_mkvxi0d1z61s83c25o1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="http://31.media.tumblr.com/7a8e093424517a265aafc98c30e4e90e/tumblr_mkvxi0d1z61s83c25o1_500.gif" height="130" width="320" /></a>-Rendben - mondták egyszerre.<br />
Mély levegőt vettem és visszaballagtam az emeletre. Könnyeim halkan potyogtak a padlóra, miközben kinéztem a szobám ablakán. <br />
Doncaster.<br />
Doncaster, a város, ahol újjá születtem. Ahol olyan barátokra tettem szert, amilyenek nem sok embernek adatnak meg.<br />
És olyan szerelemre, ami szinte végig csak hazugság volt. Szerettem Louist. Még mindig szeretem. De nem ő nem ismer.lehet, sőt biztos, hogy szeret. De nem ismer. Nem ismert annyira, amennyire egy kapcsolathoz kellene. Nem ismer annyira, amennyire szeretne ismerni. Hiába mondja azt, hogy nem így van, belül ő maga is tudja, hogy ez az igazság. Kegyetlen, de sajnos ez az igazság. <br />
Elmerengtem az ablakomból nyíló látványban. Háztetők, kémények, fák, és a kék ég. Elláttam a doncasteri templomig. A nagy, terebélyes épület tetején egy kereszt díszelgett. A Nap fénye büszkén csillogott rajta, amitől még varázslatosabb lett az egész. Egy pillanatra mintha a szívemet tépte volna a kilátás. Visszaemlékeztem arra, hogy miket éltem itt át azalatt a kis idő alatt, míg itt voltam. Fájt visszaemlékezni, mert a legtöbb dologban benne volt Louis.<br />
A bulik, amiket a barátaimmal átéltem, mind felejthetetlenek.<br />
A délutánok, amit Louisval kettesben töltöttünk, pusztán azért, hogy a pillanatnak és egymásnak éljünk, még akkor is a legszebbek, ha fájóak már.<br />
A gyomrom szinte görcsbe rándult, ahogy láttam a főúton Louis autóját végigsuhanni. Fogaimat összeszorítottam és lehunytam a szememet. Remegés futott végig egész testemen.<br />
Mostantól mindig ez lesz, ha csak rá gondolok is? <br />
Egy halk, fájdalmas nyögés csúszott ki a számon. A hangom megviselt volt, a könnyeim még jobban potyogtak a szememből. <br />
El akarok innen tűnni. Itt akarok hagyni minden rohadt fájó emléket, mindenkit, akik valaha is ide kötöttek.<br />
Itt fogom hagyni ezeket. Nem kétséges. Örökre.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Sziasztok! </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Látjátok, tegnap visszajöttem a wellnessből és egyből nekiálltam írni, mint azt korábban mondtam, most újult erővel álltam neki a dolgoknak. </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Hát, remélem, tetszett! </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Nem tudom, mikor lesz kövi, de igyekszem. :)</u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Csók: xxSzikraa.♥*</u></i></b></div>
</div>
Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-81930840845672962672014-02-18T11:53:00.002-08:002014-02-18T11:53:46.910-08:00Figyelem! <div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgwChFb2j6hMUgqF057vplHzWtakLwW4g2vGUj-s8nIDlrL9pKHXPeC0y2JDhZ4Qxwn7Rnzqi9xaHzZK-vgisqRDXNt2v4sQogYs1hcN6ZUjVuDB2JVCUMFau6DSfYiH0rtrAKwGpvs2-g/s1600/1656439_604884602927890_941952247_n.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgwChFb2j6hMUgqF057vplHzWtakLwW4g2vGUj-s8nIDlrL9pKHXPeC0y2JDhZ4Qxwn7Rnzqi9xaHzZK-vgisqRDXNt2v4sQogYs1hcN6ZUjVuDB2JVCUMFau6DSfYiH0rtrAKwGpvs2-g/s1600/1656439_604884602927890_941952247_n.jpg" height="240" width="320" /></a>Sziasztok!<br />
Sajnos ezen a hétvégén nem fogok tudni újabb rész hozni, mert el kell utaznom Cserkeszőlőre, egy Wellness hétvégére, kicsit pihenni. Ezt követően újult erővel fogok dolgozni minden blogomon, de érthető, hogy most egy kis pihenésre van szükségem.<br />
Ne haragudjatok, igyekszem majd kárpótolni benneteket.<br />
Legyetek erősek, álljatok ki magatokért, és senkinek ne hagyjátok, hogy eltiporja az álmaitokat, mert csodákra vagytok képesek! <br />
Remélem, nem haragszotok!<br />
Puszi: xxSzikraa.♥*<br />
<br />Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-72712365394389504102014-02-15T11:36:00.003-08:002014-02-15T11:36:39.376-08:00*30.: Alig ismersz! ~<div style="text-align: justify;">
A megengedett sebesség kétszeresével hajtottam az országúton. </div>
<div style="text-align: justify;">
Szinte száguldott a véremben az idegesség által termelt adrenalin, ami kissé mámorossá tette közérzetemet. Homályosan láttam, egész testem remegett, érzékeim halványabbak, tompábbak lettek, szívem eszeveszett tempóban vert.</div>
<div style="text-align: justify;">
A gyors vezetési sebességemnek köszönhetően elég hamar otthon voltam. Bementem a házba, majd felmentem a szobámba. Átöltöztem otthoni ruhába és beborultam az ágyba. Nem hiszem el, hogy ez a kibaszott nap ennyire el lett cseszve. Az a legrosszabb az egészben, hogy a dolgokat a saját pasim rontotta el. Ez esett a legrosszabbul. </div>
<div style="text-align: justify;">
Sírva öleltem át a párnámat és szépen lassan álomba sírtam magam...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Reggel még mindig könnyes szemekkel ébredtem. Mire lementem a konyhába apám és Danielle ott volt.</div>
<div style="text-align: justify;">
-Ne haragudjatok, hogy otthagytalak titeket - sóhajtottam.</div>
<div style="text-align: justify;">
-Nem probléma, Perrie hazahozott minket és elmondta, miért jöttél el hamarabb - ölelt át Dani.</div>
<div style="text-align: justify;">
-Szerintem egyébként teljesen igazad van kicsim - vont vállat apám.</div>
<div style="text-align: justify;">
-Köszi - mosolyogtam halványan.</div>
<div style="text-align: justify;">
Leültem és megittam egy kávét, majd visszamentem a szobámba.</div>
<div style="text-align: justify;">
Úgy döntöttem, hogy ezt a napot végig fogom aludni. Amikor nyakig betakaróztam és kényelmesen elhelyezkedtem, belépett Danielle.</div>
<div style="text-align: justify;">
-Mi van? - kérdeztem fejemet a párnába temetve.</div>
<div style="text-align: justify;">
-Semmi különös, csak tegnap nem tudtam odaadni az ajándékodat - ült le mellém az ágyra egy aranyosan becsomagolt, lapos dobozzal a kezében.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mosolyogva felültem és Danira néztem.</div>
<div style="text-align: justify;">
-Szóval... boldog születésnapot még egyszer, utólag - mondta és odaadta a dobozt.</div>
<div style="text-align: justify;">
Én szó nélkül fogtam és kibontottam a dobozt.</div>
<div style="text-align: justify;">
Egy kép volt benne, amelyet egy csodaszép keret zárt közre.</div>
<div style="text-align: justify;">
A képen és és Danielle voltunk, mikor még nagyjából 12 évesek lehettünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
-Ez pont tíz éve volt. A tizenkettedik születésnapodon - mosolygott.</div>
<div style="text-align: justify;">
-Istenem! - mosolyogtam és elnevettem magam. - Nagyon köszönöm! - öleltem meg.</div>
<div style="text-align: justify;">
-Igazán semmiség - adott egy puszit.</div>
<div style="text-align: justify;">
Miután Danielle elhagyta a szobámat a kis képet az éjjeli szekrényemre helyeztem. Visszatakaróztam, és próbáltam nem a tegnap estére gondolni, de ez alig sikerült. A könnyeim megint kitörtek szememből és némán folytak le az arcomon. </div>
<div style="text-align: justify;">
Alig egy óra telt el és megcsörrent a telefonom. Louis. Annyira tudtam, hogy hívni fog. </div>
<div style="text-align: justify;">
Fogtam és kinyomtam. Ez után megint hívott. Én megint kinyomtam. És megint hívott. Kinyomtam. És így ment ez több, mint egy órán keresztül.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor végre felhagyott a hívogatással úgy gondoltam, lesz egy kis nyugtom. </div>
<div style="text-align: justify;">
Éppen csak kizártam a fejemből a külvilágot valaki hangosan dörömbölt az ajtómon. A fejemet fogva ültem fel az ágyon, majd szóltam ki.</div>
<div style="text-align: justify;">
-Basszus, aludnék, ha nem mondtam volna el lent érthetően! - kiáltottam, mire hirtelen kinyílt az ajtóm.</div>
<div style="text-align: justify;">
Louis állt benne, nem Danielle, vagy apám, mint ahogy vártam. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Te mit akarsz? - kérdeztem duzzogva, mint egy kisgyerek. </div>
<div style="text-align: justify;">
-El akarok neked magyarázni valamit - mondta, miközben leült az ágyam szélére. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Magyarázni? - néztem rá értetlenül. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Igen - felelt. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Nem magyarázkodni kéne, hanem talán elgondolkodni. Én is még csak most jövök rá, hogy alig ismersz! Ha igazán ismernél, akkor tudtad volna, hogy kikkel szeretném ünnepelni a születésnapomat, és, kikkel nem. Márpedig idegenekkel nagyon nem szerettem volna - osztottam ki kissé hangosan. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Nem ismerlek? Eleanor, komolyan azt mondod, hogy nem ismerlek? - képedt el. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Teljesen komolyan. Mint már mondtam, ha igazán ismernél, tudtad volna, kikkel akarom megünnepelni a szülinapomat. Ezzel szemben az egész estémet katasztrófává tetted! Soha nem akarok emlékezni erre a születésnapomra - sírtam el magam. - Nem gondoltam volna, hogy egyszer éppen az fogja elcseszni a születésnapomat, akit szeretek - törölgettem a könnyeimet. </div>
<div style="text-align: justify;">
Louis csak nézett maga elé. én kicsatoltam a nyakláncot, amit tegnap kaptam tőle és a kezébe adtam. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Te is tudod, hogy ezt nem nekem kellett volna adnod - sóhajtottam remegve. - Keress egy lányt, aki tényleg érdemes rá. Mert az, akit nem ismersz eléggé, sosem lesz méltó egy ilyen ajándékra - mondtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
-Eleanor, te most... - nem hagytam, hogy befejezze a mondatát, mert tudtam, mit akar, így a kérdésébe belevágva már válaszoltam. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Igen Louis. Szakítok veled. Sajnálom. Nagyon sajnálom... De most... Kérlek, menj el! - fogaimat összeszorítva próbáltam visszafojtani a könnyeket, miközben Louis lassan, szinte sokkos állapotban feláll, majd rám néz. </div>
<div style="text-align: justify;">
Közelebb hajolt és adott egy puszit az arcomra. </div>
<div style="text-align: justify;">
-Remélem, boldog leszel - súgta, de a hangja is sokkolt volt, majd lassú, bizonytalan léptekkel távozott, én pedig, ahogy becsukta maga mögött a szobám ajtaját sírva dőltem vissza a párnák közé. </div>
<br />
<div style="text-align: center;">
*Louis szemszöge*</div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Amikor Eleanor kimondta, hogy vége... Egy világ szakadt össze bennem. Egy pillanatra elfelejtettem lélegezni, a szívem pedig megállt egy pillanatra. </div>
<div style="text-align: justify;">
Nem voltam képes feldolgozni. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miközben lassan ballagtam ki a házból azon töprengtem, vajon csak ezért dobott? A buli miatt? Igen, biztosan, mert tartom annyira egyenesnek, hogy a szemembe mondja, ha valami más áll emögött.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mire kiértem a kocsimhoz már nedves volt az arcom. Nem tagadom, sírok. Ő az egyetlen lány eddig az életemben, akiért valaha is egy könnycseppet is ejtettem. De most nem egy könnycseppet ejtettem, hanem vagy milliót. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ő volt az életem. Érte bármit megtettem volna. De úgy tűnik, hogy valamit elrontottam. Valamit, amiben teljesen igaza van. Valamit, ami most elvette Őt tőlem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Csoda lesz, ha ebbe nem halok bele. </div>
<div style="text-align: justify;">
A nagymamám nyaklánca szinte égette a zsebemet, amibe beleraktam. Égette, mert nem akartam, hogy Eleanor visszaadja valaha is. Égette, mert azt hittem, mellette fogok meghalni. Égette, mert még mindig úgy éreztem, hogy nála a helye.</div>
<div style="text-align: justify;">
Olyan gyorsan mentem hazafelé, mint még sohasem. Eleanor már rég elkezdte volna nekem mondani, hogy ez a beteges gyorshajtás iránti szenvedélyem fog a sírba vinni. Talán jobb is lenne. Jobb lenne, ha sírba vinne. Ha nem ez, akkor valami más. </div>
<div style="text-align: justify;">
Legalább menekülnék. Menekülnék a szenvedés elől. Persze, mindig ez az egyszerűbb megoldás. De az ember olykor túl egyszerű döntést hoz. Nem igaz? </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<u><i><b>Nos, remélem, tetszett! :)</b></i></u></div>
<div style="text-align: center;">
<b><u style="font-style: italic;">Nézzetek be legújabb blogomba, a </u><a href="http://ladiesallacrosstheworld.blogspot.hu/">Salute</a><u style="font-style: italic;">-ba.</u></b></div>
<div style="text-align: center;">
<u><i><b>Sok puszi: xxSzikraa.♥*</b></i></u></div>
Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-66736048447968820572014-02-07T11:27:00.003-08:002014-02-07T11:27:58.189-08:00*29.: Nem jól sikerült meglepetésbuli.~<div style="text-align: center;">
<i>"Kíváncsi voltam, miért akart mindenképpen ő vezetni. Nem elég, hogy ő
akart vezetni, még előtte megkért, hogy szedjem össze... Talán
tervez/terveznek valamit?..."</i></div>
<br />
Csak csöndben ültem<i> </i>az úton. Vártam valamit. Talán, hogy Louis mondjon valamit arról, mit is akar.<br />
Mikor egy piros lámpánál álltunk Louis egyik keze a combomra siklott. Az ablakról Louisra néztem, aki fél szemmel, mosolyogva engem figyelt. Visszamosolyogtam rá és kezemet kezére tettem.<br />
Mikor a lámpa zöldre váltott kezét elvette a combomról.<br />
Louis gondolt egyet és elindította a rádiót. Éppen Katy Perry "Roar"-ja kezdődött, amit én nyomtam fel igen hangosra.<br />
Louis egyre gyorsabban száguldott, de még sem volt annyira vad a vezetése, mint máskor.<br />
Egyszer csak Louis hátraadott Daninak egy kendőt.<br />
-Danielle, bekötnéd a szemét? - kérdezte.<br />
-Oh, persze Louis - és elvette a kendőt, majd elkezdte bekötni a szememet.<br />
Mikor megállt a kocsi mindenki kiszállt, csak én nem, mivel bekötött szemmel semmit nem tudtam magammal kezdeni.<br />
Egyszer csak Louis kinyitotta az én felemen lévő ajtót, megfogta a kezemet és óvatosan kiszálltam. Louis becsukta mögöttem a kocsi ajtaját, majd húzni kezdett maga után.<br />
Bizonytalan lépésekkel követtem. Kezdett picit frusztrálni, hogy nem látok semmit...<br />
Beértünk egy a nyári levegőhöz képest elég hűvös helyre. Csönd volt. Hatalmas csönd.<br />
Louis mögém állt és levette rólam a kendőt. Egy hatalmas csapat egy hangos "Boldog Születésnapot!" kiáltás zengett a helyiségben. Mosolyogtam. Örültem, mert tudtam, hogy nem kis erőt és időt feccöltek a barátaim ebbe.<br />
-Köszönöm - nevettem.<br />
Szépen lassan mindenki elkezdett szórakozni, belém azonban belém csapott a súlyos felismerés. Ahogy támolyogtam a sok ember között kezdtem rosszul érezni magam, ugyanis észrevettem, hogy alig ismerek valakit. Csak az én "csapatomat" ismerem.<br />
Egy idő után annyira rossz érzésem volt, hogy megkerestem a mosdót és egyenesen oda mentem. Amint beértem sírva fakadtam. Persze, örültem, hogy egy ilyen bulit rendeztek nekem, de senkinek nem jó olyan közösségben ünnepelni a születésnapját, ahol körülbelül 60 emberből mindössze11-et ismer. <br />
Idióta módjára törölgettem a szememet, mikor belépett Perrie.<br />
-Eleanor? Miért sírsz? - képedt el.<br />
-Semmi Pezz, igazán semmiség - ráztam a fejemet.<br />
-A semmi miatt nem szokott az ember így sírni - állt elém.<br />
-Csak annyi, hogy... Tudod, nagyon örülök ennek a bulinak, de... alig ismerek valakit. És nem... mármint... mármint nagyon rossz rengeteg olyan emberrel ünnepelni a születésnapomat, akiknek még a nevét sem tudom - szipogtam.<br />
-Így utána belegondolva igazad van... Nem gondolkoztunk. Csak tudod, azt szerettük volna, hogy minél többen legyünk, és igazából Louis mondta, hogy hívjunk meg ennyi embert, a többség maradt volna a szűk baráti társaságnál - Perrie.<br />
-Louis! - mondtam a nevét, mintegy szitkozódást.- Nagyon jól tudja, hogy nem szeretek egyszerre ennyi idegen között lenni - még pár könnycsepp szökött ki a szememből.<br />
-Ezt vele boxold le. Most gyere, menjünk ki! - törölte le elmosódott sminkemet.<br />
-Nem, én... én haza akarok menni. Ne haragudj, de én így nem tudom jól érezni magam, hogy ennyi ember miattam jött ide, de egyrészt semmit nem foglalkoznak velem, másrészt meg nem is ismernek - ellenkeztem. - Majd beszélünk Perrie - intettem és elhagytam a mosdót.<br />
Elkezdtem Louist megkeresni, mert nála volt a kocsim kulcsa. Mikor megtaláltam odamentem hozzá.<br />
-Ideadod a kocsim kulcsát? - kérdeztem.<br />
-Miért? - kérdezett vissza csodálkozva.<br />
-Haza akarok menni. Kérlek add ide! - nyújtottam felé a tenyeremet.<br />
-De... de mégis miért akarsz hazamenni? Ez a te bulid - kerekedtek el a szemei.<br />
-Az én bulim, ahol szinte senkit nem ismerek! Louis, add ide azt a kibaszott kulcsot! - emeltem fel a hangom.<br />
-Menjünk ki! - fogta meg a kezemet Louis.<br />
Kifelé húzott maga után, majd mikor kiértünk a hangzavarból megálltunk.<br />
-Most mi van? Szerveztem neked egy bulit, ez akkora baj? - kérdezett.<br />
-Nem, Louis, nem baj, de ebből a rengeteg emberből senkit nem ismerek, egyedül csak titeket. Nem akarom a születésnapomat idegenekkel körbevéve tölteni - mondtam idegesen.<br />
-De mindenki miattad van itt - legyintett kezével a bejárat felé.<br />
-Igen, de senki nem ismer Louis! Eljöttek, mert tudják, hogy ahol te, vagy ti ott vagytok, az tuti, nagy buli, de semmi másért. Engem meg együttesen felköszöntöttek, mert a barátnőd vagyok. Ennyi az egész - forgattam a szememet. - A barátaink nagy része, Perrie elmondása szerint arra szavazott, hogy szűk baráti körben tartsuk meg. Látod, még ők is jobban ismernek engem, mint te - mondtam idegesen, szinte kiabáltam.<br />
-Eleanor... - nem tudott ennél többet mondani, mert rákiabáltam. <br />
-Add már ide azt a kurva kulcsot basszameg! - teli torokból ordítottam rá.<br />
Louis nem szólt semmit, csak előhúzta a kulcsot a farzsebéből, én pedig elvettem tőle, bepattantam a kocsiba és elindultam. <br />
<div style="text-align: center;">
<b><i><u><br /></u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Remélem, tetszett mindenkinek! :) </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>A következő rész elég hamar várható, ugyanis most ötletek ezrei kavarognak a fejemben, tehát valamelyest könnyebben meg fogom írni, mint az eddigi részek néhányát. </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Igyekszem a kövivel! :3 </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Puszi: xxSzikraa.♥*</u></i></b></div>
Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-50581737845388214122014-01-31T14:34:00.000-08:002014-01-31T14:34:10.998-08:00A blog első díja!<b><i><u>Hatalmas boldogság nekem, hogy az első díjat a blogra egy olyan személytől kaptam, aki talán a legnagyobb Szikrátor és talán a leglelkesebb olvasója a blognak. </u></i></b><br />
<b><i><u>Köszönöm a díjat Eni, más néven <a href="http://sheisdisabled.blogspot.hu/">Blackbird</a>! ♥</u></i></b><br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgvCPT8gehmFDU3qnxPg93YqKi0EqWrn9GyjcJIYhaB4CkQ0eKgwnd4uxzvoLj7CIiJCFqyxqRQZ_69TbgM_5c2suZ7EsV2V7GPU8trnwVj6VtLC_zow68lJPbvnx7Y9rB_NIjmGpqZ5FE/s1600/1.d%C3%ADjjam.jpeg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgvCPT8gehmFDU3qnxPg93YqKi0EqWrn9GyjcJIYhaB4CkQ0eKgwnd4uxzvoLj7CIiJCFqyxqRQZ_69TbgM_5c2suZ7EsV2V7GPU8trnwVj6VtLC_zow68lJPbvnx7Y9rB_NIjmGpqZ5FE/s1600/1.d%C3%ADjjam.jpeg" height="200" width="182" /></a></div>
<b><u><i>11 dolog Rólam: </i></u></b><br />
<br />-Nem vagyok büszke rá, de dohányzom.<br />
-Szeretek a barátaimmal lenni, bulizni, stb.<br />
-Nagyon boldoggá tud engem tenni az olyan, hogy ha valaki rám ír, hogy én vagyok a példaképe, mennyire csodál, imád, hasonlók. Ezek annyira fel tudják dobni a kedvemet, hogy hihetetlen.<br />
-Nézem a VV-t, de csak azért, hogy egy jót nevessek azon a sok barmon, pontosabban inkább azon, amit művelnek ott bent.<br />
-Az írás az életem.<br />
-Egy időben vágdostam magam. Mára már inkább csak segítek azoknak, akik ezt teszik.<br />
-Amikor Midnight Memories videoklipet először láttam végigsikítottam.<br />
-Utálom az osztálytársaim háromnegyedét. Sőt...<br />
-Imáááádom a Casali rum kókusz csokit.<br />
-Most ölni tudnék egy jó nagy üveg Nutelláért.<br />
-Nem olvasok olyan sok blogot. Inkább írni szoktam.<br />
<br />
<b><i><u>11 kérdés: </u></i></b><br />
-Mi a kedvenc elfoglaltságod az íráson kívül?<br />
-Van háziállatod?<br />
-Kedvenc ünneped?<br />
-Mit ettél ma?<br />
-Milyen sorozatokat szoktál nézni?<br />
-Mi a kedvenc filmed?<br />
-Mikor voltál legutóbb kórházban?<br />
-Mit sportolsz?<br />
-Ki az, akiért mindenre képes lennél és nem családtagod?<br />
-Van olyan ismerősöd/családtagod, aki meghalt és bármit megtennél érte, hogy újra lásd?<br />
-Milyen színű a hajad?<br />
<br />
<b><i><u>11 válaszom:</u></i></b><br />
<u><br />1. Van-e kedvenc meséd, ha van, mi?</u><br />
Fhu, hát talán a Micimackó. De abból csak az a nagyon régiféle.<br />
<br />
<br />
<br />
<u><br />
2. Hány éves vagy?</u><br />
15 leszek éppen aznap, amikor Eleanor Calder 22 éves és Theo Horan 1 éves lesz. Szóval Július 16-án.<br />
<br />
<br />
<u>3. Mikor kezdtél blogolni?</u><br />
Egészen pontosan 2012. augusztus 24-én. <br />
<u><br />
4. Hány blogod van?</u><br />
Amit írok olyanból van három és most készül a negyedik. <br />
<u><br />
5. Hány blogra vagy most feliratkozva jelen pillanatban?</u><br />
Őőő... 39.<br />
<br />
<u>6. Hogy állsz a kecskékkel?:D</u><br />
Hát... a szomszédban ott mekeg kettő. Mindig viszek nekik száraz kenyeret meg zöldség maradékokat, szóval szeretem őket.<br />
<u><br />
7. Van valami amire allergiás vagy?</u><br />
Nincs. Erre nagyon büszke vagyok. <br /><br />
<u><br />
8. Félsz valamitől?</u><br />
Hát... Már nem. Egy ideig sötétben féltem, de az utóbbi időben csak sötétben tudok elaludni. <br />
<u><br />
9. Van testvéred?</u><br />
Van. Két bátyám, két nővérem. <br />
<br />
<u><br />
10. Kedvenc előadó?</u><br />
One Direction, Little Mix, Mr.Busta, Essemm, The Pretty Reckless (Taylor Momsen).<br />
<u><br />
11. Kedvenc író ha van?</u><br />
Stephenie Meyer, Lakatos Levetne<br />
<br />
<b><i><u>Akiknek küldöm a díjat:</u></i></b><br />
<b><i><u><br /></u></i></b>
<a href="http://egyszervoltegyszellem.blogspot.hu/">Jennii.</a><br />
<br />
Még egyszer köszönöm a díjat Eni ♥<br />
xxSzikraa.♥* Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-35017620686533974842014-01-29T15:16:00.000-08:002014-01-30T01:14:25.024-08:00*28.: Egyetlen pirosas csíkocska.~<span style="font-size: small;"><span style="font-family: inherit;">"<span style="line-height: 18px;">Mikor megláttam a végét, azonnal felhívtam az emeletre Louis-t."</span></span></span><br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjN3osiV8u3LeT9M6JJDlB-gANTdH_Xmnrzd_1E7LUL0GbQnaeJRTUiHNo4IAgUxovhyphenhyphen_pl5k5keNHiC_2bJPqtyet0Wx9yYdGGL-UTwkVg-hMTnRDfg69_UFtdpxnuT1eImOIXkr55bJ0/s1600/507731.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjN3osiV8u3LeT9M6JJDlB-gANTdH_Xmnrzd_1E7LUL0GbQnaeJRTUiHNo4IAgUxovhyphenhyphen_pl5k5keNHiC_2bJPqtyet0Wx9yYdGGL-UTwkVg-hMTnRDfg69_UFtdpxnuT1eImOIXkr55bJ0/s1600/507731.jpg" height="240" width="320" /></a><span style="font-size: small;"><span style="font-family: inherit;"><span style="color: #666666;"><span style="line-height: 18px;"><br /></span></span></span></span>
<span style="font-size: small;"><span style="font-family: inherit;"><span style="line-height: 18px;">-Louis, feljönnél egy picikét? - kiáltottam le a emeletről. </span></span></span><br />
<span style="font-size: small;"><span style="font-family: inherit;"><span style="line-height: 18px;">-Persze - hallottam válaszát és már rohant is fel a lépcsőn. </span></span></span><br />
<span style="font-size: small;"><span style="font-family: inherit;"><span style="line-height: 18px;">Amint feljött behívtam a szobámba. Leültettem az ágy szélére.</span></span></span><br />
<span style="font-size: small;"><span style="font-family: inherit;"><span style="line-height: 18px;">-Louis, most megcsináltam a tesztet - lóbáltam a kezemen lévő tárgyat. </span></span></span><br />
<span style="font-size: small;"><span style="font-family: inherit;"><span style="line-height: 18px;">Louis aggodalmas és kérdő pillantással nézett rám. Odaadtam a kezébe a tesztet, ő pedig vagy 3 percig felvont szemöldökkel méregette. </span></span></span><br />
<span style="font-size: small;"><span style="font-family: inherit;"><span style="line-height: 18px;"> -Ez most mit is jelent? - kérdezte félve. </span></span></span><br />
<span style="font-size: small;"><span style="font-family: inherit;"><span style="line-height: 18px;">-Csak annyit hogy nem kell aggódnod, nem vagyok terhes - mosolyodtam el azt az egy pirosas csíkocskát nézve.</span></span></span><br />
<span style="font-size: small;"><span style="font-family: inherit;"><span style="line-height: 18px;">-Hála az égnek! - sóhajtott fel megkönnyebbülve. </span></span></span><br />
<span style="font-size: small;"><span style="font-family: inherit;"><span style="line-height: 18px;">Rámosolyogtam és megöleltem. </span></span></span><br />
<span style="font-size: small;"><span style="font-family: inherit;"><span style="line-height: 18px;">Lementünk a nappaliba és érdekes módon senki sem kérdezgetett. Gondolom tudták, hogy magánügy. </span></span></span><br />
<span style="font-size: small;"><span style="font-family: inherit;">-Mit terveztetek mára? - kérdeztem a többieket. </span></span><br />
<span style="font-size: small;"><span style="font-family: inherit;">-Hát, mi bulizást, de apukád nem biztos, hogy benne lenne, úgyhogy az kilőve - nevetett Niall. </span></span><br />
<span style="font-size: small;"><span style="font-family: inherit;">-Szerintem apa benne lenne. Nem olyan öreg ő - fordultam apám felé.</span></span><br />
<span style="font-size: small;"><span style="font-family: inherit;">-Lehet, hogy én már kicsit kinőttem ebből nem</span></span> gondolod lányom? De ti menjetek csak, egészen nyugodtan - mosolygott. <br />
-Uram, ha szabad megkérdeznem, akkor hány éves? - kérdezte Louis óvatosan, kedvesen.<br />
-Már negyvenkettő - apa.<br />
-Ugyan már! Negyvenkettő?! - pattant fel Perrie. - Akkor még simán eljöhet velünk! Tudja, itt hány éves emberek járnak bulizni? 50 alatt majdnem mindenki - Pezz.<br />
-Úgy gondoljátok? - kérdezte apám.<br />
Én csak elmosolyodtam, ránéztem, majd megszólaltam.<br />
-Persze, hogy úgy, apu! Induljunk készülődni és menjünk! - húztam fel a fotelből édesapámat.<br />
-Nem lesz nektek gáz egy ilyen öregemberrel mutatkozni, mint én? - kérdezte zavartan.<br />
-Dehogy is Mr.Calder, maga egyáltalán nem öreg. Az én apámra az 58 évével már lehetne azt mondani, hogy öreg az ilyesmihez, de maga nem az - Jesy.<br />
-Hát, akkor menjünk... - apu.<br />
-Lányok, fiúk, szerintem mindenki menjen addig haza, készüljön el, és fél 10-kor találkozzunk a törzshely előtt - ötleteltem.<br />
-Rendben. Akkor fél 10-kor - mondta Liam és mindenki eltűnt. Louis még nyomott egy csókot a számra és ő is távozott.<br />
-Ez könnyen ment... - fordultam az itt maradt apám és Danielle felé.<br />
-El, az a nagy helyzet, hogy én egyáltalán nem készültem erre - Dani.<br />
-Én sem igazán... - apu.<br />
-Apu, te is tudod, hogy mindig hordasz magadnál egy-két ilyen alkalomra való göncöt, akárhová is mész hosszabb időre - nevettem.<br />
-Hát, hiába, öreg szamár, nem bolond szamár - mosolygott apu és felvonult.<br />
-Ez az én apáám! - kiáltottam, mire csak felhőtlen nevetését hallottam az emeletről. - Dani, te pedig ne aggódj, nekem tele van a ruhásszekrényem, és, ha minden úgy maradt, mint volt, akkor jók is rád az én ruháim - kacsintottam.<br />
-Ebben nagyon bízom - Danielle.<br />
-Akkor menjünk fel és válogassunk valamit - mondtam és elindultunk felfelé.<br />
Beértünk a szobámba, én pedig az ágyra dobtam azt, amit én fogok felvenni, mert nekem már előre meg volt, mit fogok felvenni.<br />
-Úúú, ez nagyon jó - csillant fel Danielle szeme, ahogy meglátta a ruhát és a cipőt, ami az ágyamon landolt.<br />
-Höhöhö, ezt én veszem fel! - mutattam fel a mutatóujjamat.<br />
-Sejtettem - Danielle. - Juuj, juuuj, juuuuuuj!! Hadd válasszak én valamit, ami illik ehhez a fontos naphoz! - ugrált.<br />
-Átadom a terepet, csak ne bombázz szét semmit, ha lehetséges - vetettem hátra magam a z ágyon.<br />
Danielle mindössze 10 percet kutakodott a szekrényben, majd felvisított, amitől a szívem majdnem kiugrott.<br />
-Nekem ez kell!!!! - Danielle.<br />
Kezében egy fekete miniruha volt, aminek a derekát egy fehér selyemszalag fogta körbe, amely masnival záródott.<br />
-Csak nyugodtan. Én még nem hordtam - mondtam és felálltam. - Elmegyek fürdeni és hajat mosni. Van lent még egy fürdő, azon meg tudtok osztozni apuval - mondtam és elvonultam. <br />
Fél óráig álltam a forró zuhany alatt. A kint lévő fülledt meleg ellenére is jól esett a forró zuhany.<br />
Mikor kijöttem a víz alól megtörölköztem és elkezdtem megszárítani a hajamat.<br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhIFosNJzI0x2qhrNCIrG5oCU17RGteoBcsr3xX8tKhUoBTZe2IS8wxziZtk5DBTFiGA859pNfZ0eWY4crR9MoWJWzt4rfRNcHxQgD0AsX1HqD_EFbT3EYYwK_BQkAXzVYzL-0laz90GD4/s1600/32.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhIFosNJzI0x2qhrNCIrG5oCU17RGteoBcsr3xX8tKhUoBTZe2IS8wxziZtk5DBTFiGA859pNfZ0eWY4crR9MoWJWzt4rfRNcHxQgD0AsX1HqD_EFbT3EYYwK_BQkAXzVYzL-0laz90GD4/s1600/32.jpg" height="320" width="320" /></a>A száraz fürtök szálltak a levegőben, így kissé oroszlán-hatást kölcsönözve nekem. Nedves kézzel picit lelapítottam a fékezhetetlenül szálló fürtöket.<br />
~Így már más - gondoltam.<br />
Felöltöztem, kisminkeltem magam és immáron teljes harci díszben elhagytam a fürdőszobát.<br />
<br />
Fekete magassarkúm hangos kopogását az egész házban hallani lehetett. <br />
Felvettem még egy karkötőt, megigazítottam a ruhát a nagy tükör előtt, és lementem.<br />
Apám és Danielle tátott szájjal néztek.<br />
-Mi van? - kérdeztem mosolyogva?<br />
-Hát... elképesztő vagy El - felelt apám.<br />
-Köszi - sütöttem le a szememet. - Mennyi az idő? - kérdeztem és az ajtó fölött lógó órára<br />
Kilenc óra. Tökéletes! Éppen időben vagyunk!<br />
Felkaptam az asztalról az új iPhone 5c telefonomat és el is indultunk. <br />
Mikor beszálltunk akkor hívott Louis.<br />
-Sziaa - vettem fel.<br />
-Szia szerelmem, mikor indultok? - kérdezte Louis.<br />
-Épp most ültünk be a kocsiba. Miért? - kérdeztem vissza.<br />
-Csak gondoltam, hogy ti úgy is csak hárman jöttök és akkor én minek menjek egyedül plusz egy kocsival, felvehetnél engem is... - Louis.<br />
-Persze Drágám. Akkor teszek egy kis kitérőt és megyek oda is - mondtam.<br />
-Jól van, köszi szívem. Gyere be a nagy házba, ha itt vagy. Csók, imádlak -és letette <br />
Én a műszerfal tetejére tettem a mobilomat és beindítottam a kocsit.<br />
-Teszünk egy kis kitérőt, mert összeszedjük Louis-t is - mondtam, amint a gázra léptem.<br />
Nem volt egy nagy kitérő Louis otthona. Igazából röpke 5 perc alatt oda is értünk.<br />
-Az igen - tátotta el apám és Danielle is a száját a a hatalmas luxusvilla láttán. <br />
-Hehe... Na jó, én mindjárt jövök, be kell mennem Louis-ért - mondta, ahogy felkaptam a telefonomat.<br />
-Ja, hogy te ilyen lazán közlekedsz itt? - kérdezte Dani.<br />
-Persze - feleltem nemes egyszerűséggel.<br />
Kiszálltam és éppen szembe jött az autóparkolásra felbérelt ember.<br />
-Nem kell köszi, pár perc és jövök is, csak össze kell szednem Louis-t - intettem és mosolyogtam rá. majd öblös léptekkel a villa bejárata felé vette az irányt.<br />
Kopogtam kettőt, majd Lottie nyitott ajtót.<br />
-Szia El! - ölelt meg. - De szép vagy! - dicsérte meg a kinézetemet is.<br />
-Szia Lottie! Köszönöm. Drága bátyádat merre találom? - kérdeztem.<br />
-A fenti szobában. Még készül - mondta.<br />
-Nem baj, megsürgetem picit - kuncogtam és elindultam felfelé.<br />
-Te meg mit keresel itt? - pattant fel Louis anyukája.<br />
-Nyugalom, csak Louisért jöttem, nincs kedvem a születésnapomon is magával szájkaratézni - ennyivel le is zártam, majd gyors léptekkel elindultam felfelé a fehér márványlépcsőn.<br />
Louis szobájába benyitva egy tökéletes félmeztelen felsőtest fogadott.<br />
Az ajkamba haraptam és a számba nyögtem. Ő ennek láttán és hallatán elmosolyodott, közelebb lépett, átkarolta a derekamat, lábával berúgta az ajtót és megcsókolt.<br />
Ajka erősen tapadt az enyémhez és erőszakosan másik kezével összemarkolta a hajamat. <br />
Tudta, hogy most egy kis vadságra vágyom. Mindig tudta, mit akarok!<br />
Nyelve erősen tört be a számba, ami valamit elindított bennem, és ahogy éreztem benne is. Elhúzódtam tőle és kibontakoztam karjaiból.<br />
-Inkább készülj! Ezt majd éjjel fojtatjuk - kacsintottam és a kezébe nyomtam az ágyon heverő frissen vasalt inget.<br />
Louis gyorsan belebújt, pillanatok alatt összegombolta, felkapott egy zakót és indultunk.<br />
-Gyere, mert apámék kint várnak a kocsiban - siettettem Louis lábát a lépcsőn lefelé trappolva.<br />
-Louis, mikor jössz haza? - állt elénk hirtelen és rémisztően Louis anyja.<br />
-Nem tudom anyu, lehet, hogy ma Eleanorral alszom - mosolygott és közben szorosan a hátam mögé állt és játékosan belepuszilt a nyakamba, mire felnevettem.<br />
-Jobban örülnék neki, ha a ma itthon aludnál. Mostanában elég sokat vagy máshol. Itthon is kellene lenned egy picit...<br />
-Nem érdekel, már 21 is elmúltam, szóval azt csinálok és oda megyek, ahová akarok. Nem szabsz meg nekem semmit. Most viszont lelépünk. Csáá! - intett Louis és elhagytuk a házat.<br />
Nevetgélve mentünk a kocsimig.<br />
-Vezetek én - Louis.<br />
-Miért? - kérdeztem.<br />
-Majd meglátod, csak engedj engem a volánhoz - mosolygott és beszállt.<br />
-Csak ne vezess olyan őrülten, nehogy valaki rosszul legyen - sandítottam rá.<br />
-Igenis főnökasszony! - jelképesen szalutált egyet és elindult.<br />
Valóban elég óvatosan és emberi tempóban vezetett. <br />
Kíváncsi voltam, miért akart mindenképpen ő vezetni. Nem elég, hogy ő akart vezetni, még előtte megkért, hogy szedjem össze... Talán tervez/terveznek valamit?...<br />
<div style="text-align: center;">
<b><i><u><br /></u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Remélem, tetszett ez a rész! <br />Kérlek, ne haragudjatok, hogy ennyit késtem, de sok gondom volt ismét újabban, meg tudjátok a felvételi, és az sem tett túl jót, hogy megbuktam földrajzból félévkor... De remélem, hogy ezzel a jó hosszú <strike>és érdekes</strike> résszel sikerült benneteket kárpótolnom. :) </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Ezer puszi: xxSzikraa.♥*</u></i></b></div>
Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-12328604674988711072013-12-27T16:31:00.004-08:002013-12-27T16:31:47.461-08:00*27.: Hirtelen rosszullét.~Visszafelé Louis strapálta vadonatúj kocsim motorját.<br />
Egyik keze végig a combomon pihent vezetés közben, vagy pedig a kezemet fogta.<br />
-Louis, nagyon köszönöm még egyszer. Azt szeretném, hogy tudd, hogy soha nem szerettem még senkit ennyire - mondtam lesütött szemmel.<br />
Louis lassan lefékezett, de tudtam, hogy még nem érkeztünk meg, így felnéztem rá.<br />
-El, hálás vagyok, hogy szeretsz és, hogy szerethetlek. El sem tudod képzelni, hogy mennyire szerelmes vagyok beléd, és ez a nyaklánc pedig egy zálog arra, hogy a szerelmem örökké fog tartani - megérintette a kis medált. - Te pedig mindig emlékezz rám, ha rápillantasz erre a láncra. Mert, ha hiszed, ha nem senki másnak nem adtam volna oda - Louis.<br />
-Nem kell nekem aranylánc ahhoz, hogy emlékezzek rád, hiszen... mindennél fontosabb vagy - néztem rá fel.<br />
-Szeretlek - mondta komoly arccal és megcsókolt.<br />
Ajkai csak megerősítették utóbbi kijelentését, mivel olyan puhán értek hozzám, mint még soha.<br />
-Én is szeretlek - mosolyodtam el, mikor kicsit elhúzódott tőlem.<br />
-Menjünk, a többiek már biztos, várnak - szólt halkan, mosolyogva.<br />
Beindította a motort és rálépett a gázra. Ismét száguldottunk.<br />
Valahogy, fogalmam sincs, hogy, hogyan, de eszembe jutott az előző este. A sok vér gondolatától felkavarodott a gyomros és erre még rátett az is, hogy Louis nagy sebességgel hirtelen kanyarodott be egy mellékutcába, amivel le akarta rövidíteni a hozzám vezető utat. Éreztem, hogy nem kell sok ahhoz, hogy kidobjam a taccsot.<br />
-Louis állj meg! - szóltam rá.<br />
-Mi a baj? - kérdezte.<br />
-Állj meg kérlek! - emeltem fel picit a hangom. Louis azonnal lefékezett, én pedig kipattantam a kocsiból és pár lépés után feljött a gyomrom tartalma.<br />
Térdeimen támaszkodva próbáltam megtartani remegő testemet. Szédültem és levegőt is alig kaptam. félig megemésztett gyomortartalmam gusztustalan ízét éreztem a számban, majd Louis kezét a derekamon.<br />
Köhögve próbáltam visszanyerni eredeti állapotomat, de amint felegyenesedtem gyomrom ismét megrebbent és megint egy apró adag hányadék tolult fel a torkomon.<br />
Mikor úgy éreztem, kiürült a gyomrom, és nem fogok többet rókázni visszaálltam eredeti állásomba és lehunytam a szemem, hogy a szédülés is alább hagyjon. Louis végig nem engedte el a derekamat és kitartóan, megnyugtatóan simogatta.<br />
-Mi a bajod Eleanor? Miért hánytál? - kérdezte aggodalmas arccal.<br />
-Csak... csak eszembe juott tegnap este az a sok vér, amit láttam. E mellé még te is hirtelen kanyarodtál és felkavarodott a gyomrom - ráztam a fejemet.<br />
-Egészen biztos? - kérdezett ismét.<br />
Tudtam mire gondol. Miről akar megbizonyosodni. Azt akarta tudni, nem vagyok-e terhes.<br />
-Igen. De, ha az majd megnyugtat, akkor, ha kell holnap csinálok egy terhességi tesztet és nem kell félned jó? - kérdeztem mosolyogva és megsimogattam a vállát.<br />
-A fejembe látsz - mosolyodott le halványan. - De jó. Biztos akarok lenni, hogy nincs semmi baj - ölelt át.<br />
-Hát még én! - nevettem picit. - Szerintem mehetünk. Már jobban vagyok - haraptam a számba.<br />
Hazudtam. Hazudtam, mert még mindig szédültem. Szédültem és erősen émelyegtem. Kezdett egyre erősebb lenni bennem a gyanú, hogy talán mégis teherbe estem.<br />
Elindultunk haza felé, mikor pedig megérkeztünk azonnal felmentem az emeleti mosdóba. Biztos, ami biztos ott volt egy doboz terhességi teszt.<br />
Elolvastam az utasításokat és megcsináltam. 10 percet vártam, hogy kimutassa, mi az eredmény.<br />
Mikor megláttam a végét azonnal felhívtam az emeletre Louis-t.<br />
<b><i><u><br /></u></i></b>
<b><i><u>Remélem, tetszett ez a rész! </u></i></b><br />
<b><i><u>xxSzikraa.♥*</u></i></b>Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-22017286773432251842013-12-26T19:02:00.000-08:002013-12-26T19:02:21.062-08:00*26.: Őszinte érzelmek.~A kocsi első próbaköréről visszatérve boldogan szálltam ki a volán mögül.<br />
Annyira prímán ment végig az autó. Még a göröngyös utakat is egyszerűen megjárta. Imádtam ezt a járgányt. Egyenesen szerelmes lettem minden egyes vonalába és pontjába.<br />
-Na, milyen volt? - kérdezték szinte egyszerre.<br />
-Hihetetlen! Szerelmes vagyok ebbe a kocsiba! - "ájuldoztam".<br />
-Azt hittem belém... - játszotta a sértődöttet Louis.<br />
-Beléd is! - nyomtam egy csókot a szájára.<br />
-El, nekem van egy külön meglepetésem, amit egyedül én szeretnék neked átadni... A többiekkel már megbeszéltem, és, ha neked nem gond, akkor elmehetnénk... - Louis.<br />
-Hát, ha apunak sem baj, hogy lelépek picit - néztem apámra.<br />
Ő csak kedvesen mosolyogva bólintott.<br />
-Megyünk ezzel a csodakocsival? Vezethetek én? - kérdeztem az autómra mutatva.<br />
-Mehetünk és vezess! - karolta át a derekamat és a kocsi felé indultunk.<br />
Jó érzés volt, hogy én vezettem és nem Louis. Így kevésbé volt halálérzetem.<br />
-És hová is megyünk? - kérdeztem kíváncsian.<br />
-Hozzánk - Louis.<br />
-Őőő... nem biztos, hogy van kedvem anyukáddal találkozni - húztam össze a szemöldököm.<br />
-Nyugi, nincs otthon - kacsintott és kezét a combomra helyezte.<br />
Nem igazán zavart. Még annak ellenére sem, hogy vezettem.<br />
-Reméltem - mosolyogtam.<br />
Néhány perc múlva megálltam Louisék hatalmas villája előtt.<br />
-Gyere utánam! - fogta meg a kezemet, mikor kiszálltunk a kocsiból.<br />
Készségesen követtem lépteit, amelyek egyenesen a nagy márványköves házba vezettek. Fel az emeleten és be egy szobába, ahol csak Louis cuccai voltak.<br />
-Állj meg itt Szépségem! - utasított és elengedte a kezemet, majd közelebb ment az egyik polchoz.<br />
Kutakodott egy picit a polc alatti fiókban, majd előhúzott valamit, de olyan gyorsan, hogy azt még én sem láttam.<br />
A háta mögött tartva a tárgyat közelített felém, barátságos mosollyal az arcán.<br />
-Eleanor... Valami nagyon fontosat szeretnék neked mondani és adni - fogta meg a kezemet azzal a kezével, ami nem volt a háta mögé dugva. <br />
Figyelmesen néztem rá.<br />
-Amit most adni fogok neked, az egy olyan dolog... amit még apámtól kaptam. Az apai dédmamámé volt. Amikor apám ezt nekem adta két évvel ezelőtt... azt mondta nekem, hogy ezt egy olyan lánynak adjam oda, akire, ha ránézek nem látok mást, mint egy nőt, akivel le akarom élni az életemet. És lehet, hogy te korainak fogod tartani, de én benned ezt a nőt látom. Mikor rád nézek... az fut végig az agyamon, hogy hogy lehetek én akkora mázlista, hogy kiérdemeltelek téged. Tudom, néha egy fasz vagyok, de... de szeretlek. Őszintén szeretlek. És ezzel szeretnék neked boldog huszonkettedik születésnapot kívánni - és előretolta kezét.<br />
Könnyektől volt homályos a látásom, mert Louis kis monológja annyira meghatott, hogy alig bírtam visszafogni, hogy ne sírjak.<br />
Kinyitotta a kék dobozt és egy hihetetlenül szép nyaklánc volt benne.<br />
Egy aprócska szív alakú medál - talán akkora volt, mint egy ujjpercem - lógott az arany láncocskán. A szívbe bele volt gravírozva, hogy "I will love you all of my life!", vagyis "Egész életemben szeretni foglak!". Az alak szélén csöppnyi tengerkék gyémántkövek csillogtak. <br />
-Istenem Louis, ez... Ez hihetetlen. Annyira köszönöm! - öleltem meg szorosan. - Nagyon szeretlek! - és könnyeim kitörtek szememből.<br />
-Én is... - könnytől áztatott szemeimbe nézett és megcsókolt.<br />
Percekig álltunk és ölelkeztünk. Sosem éreztem még ilyet. Nem akartam elengedni. Örökké ott akartam maradni forró, erős karjaiban, gyengéd, mégis szenvedélyes ölelésében, szerelmét élvezve...<br />
-Soha nem akarom, hogy másé légy Eleanor. Soha - súgta a fülembe megnyugtató hangján.<br />
A szívem egy hangos és erős dobbanással jelezte; ugyan ezt érzem Louis iránt.<br />
<b><u><i><br /></i></u></b>
<b><u><i>Akkor most szeretnék mindenkinek utólag is boldog karácsonyt és kellemes új évet kívánni. </i></u></b><br />
<b><u><i>Én egy olyan személlyel töltöm ezt a Szilvesztert, aki a legeslegnagyobb rajongója ennek a blognak. És ezúton szeretném neki is és nektek is megköszönni, hogy támogattatok ebben az évben. Remélem jövőre is számíthatok rátok! ♥</i></u></b><br />
<b><u><i>xxSzikraa.♥*</i></u></b>Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-75581389634507853922013-12-19T16:57:00.001-08:002013-12-19T16:57:13.210-08:00*25.: Nagyszerű meglepetés!~Valóban jól gondoltam, mikor otthagytuk az éttermet. Egy szemhunyásnyit sem bírtam aludni, amikor viszont mégis sikerült picit bealudnom, az mindig rémálomba torkollt. <br />
Egész áldott éjjel azok a szörnyű képek villogtak a szemem előtt, amiket láttam. Az anyuka vérben úszó teste, ami élettelenül a földre hullott... érzem, ez örökké mély nyomot fog hagyni bennem.<br />
-Louis! - ültem fel Louis nevét sikítva az ágyamon.<br />
A mellettem alvó Danielle is felugrott.<br />
-Jézusom, mi történt!?! - kérdezte feloltva a kislámpát.<br />
-Nagyon rosszat álmodtam. Fel kell hívnom Louist! - a telefonomért nyúltam és valóban hívtam Louist.<br />
-Szia El. Miért keresel az éjszaka közepén? - hallottam meg nyúzott, álmos hangját.<br />
-Louis! Ne... ne haragudj, hogy zavarlak, csak tudod... borzasztó álmom volt és tudni akartam, hogy minden rendben van-e veled - mondtam félénken.<br />
-Persze, minden rendben szerelmem. Próbálj meg megnyugodni és aludj vissza szépen. Szeretlek nagyon. Jó? - Louis.<br />
Remegő szívem egyből visszaállt eredeti tempójába. Louis hangja teljesen megnyugtatott.<br />
-Jó. Köszönöm. Én is nagyon szeretlek - és letettük. <br />
Nem szóltam egy szót sem Danihoz, nem volt erőm. Csak visszafeküdtem, fejemet a puha tollpárnák közé temettem és próbáltam másra összpontosítani.<br />
Éppen csak úgy igazán mélyen és nyugodtan aludtam, amikor a számomra legszeretettebb hang ébresztett.<br />
-Hé, Eleanor! Jó reggelt! Nyisd ki a szemet gyönyörűm! - simogatta meg az arcomat Louis puha kezeivel, én pedig automatikusan kicsit kinyitottam a szememet.<br />
Szinte azonnal egy hatalmas "Boldog szülinapot" kiáltás csapta meg a fülemet és megláttam az összes barátomat.<br />
-Édes Istenem! - kaptam kezemet a szám elé. - Jézusom, köszönöm! - fakadtam sírva, de egyszerre nevettem is.<br />
-Hivatalosan is 22 éves lettél szerelmem! Nagyon boldog születésnapot! - csókolt meg Louis.<br />
-Ez annyira hihetetlen! - csodálkoztam, mikor elvált tőlem Louis ajka. <br />
-Gyere kelj fel, van egy meglepetésünk - húzott fel az ágyról Perrie. Még jó, hogy a legjobb tréningnadrágomban és egy nagyon előnyös felsőben aludtam. - Ne feledd, hogy ezt tőlünk, a barátaidtól kapod! - figyelmeztetett, miközben a kezemet fogva húzott lefelé a lépcsőn.<br />
-Várj, bekötöm a szemét! - állított meg minket Leigh-Anne és elszaladt valami rongyért, majd mikor visszatért bekötötte a szememet, amitől sikeresen semmit sem láttam. <br />
Perrie fogta a kezemet és kihúzott a házból. Tudtam, hogy mint vagyunk, hiszen a friss, nyári levegő üde illata megcsapta az orromat.<br />
-Leveheted a kendőt! - szólt Jesy a hátam mögül.<br />
Egyetlen egyszerű mozdulattal kikötöttem a tarkómon lazán megkötött anyagot, és mikor a szememet is kinyitottam, egy pillanatra megállt a szívem.<br />
-Úristen! Ez... ez... ez egy... - nem tudtam semmit kinyögni.<br />
-Igen, ez az - nevetett Liam.<br />
-Ez most komolyan? Minden vágyam volt! - szinte sikítottam örömömben.<br />
Jó, most már nem húzom tovább az agyatokat. A ajándék, ami a ház előtt állt nem volt más, mint egy vadonatúj Mercedes. Hó fehér volt, sötétített üvegekkel.<br />
-Ilyen szép autót még életemben nem láttam! Annyira, de annyira köszönöm srácok! - öleltem meg őket.<br />
-Legfőképpen Zaynnek és Perrie-nek köszönd! Ők találták ki - mondta Niall.<br />
-Köszönöm! - öleltem meg őket is még egyszer.<br />
A boldog könnyek potyogtak a szememből, közben még mindig nevettem.<br />
-Menj el vele egy próbakörre! - adta oda a kulcsot Louis.<br />
-Jön velem valaki? - kérdeztem. <br />
-Ez az élmény csak a tied - mondta Jade, majd rám kacsintott.<br />
-Akkor... Sziasztoooook! Nemsokára jövök! - és szögdécselve elindultam új kocsim felé. <br />
<b><i><u><br /></u></i></b>
<b><i><u>Remélem, tetszett!</u></i></b><br />
<b><i><u>Ismét kiteszem reklámozni a saját Facebook oldalamat, amit most már TE IS gazdagíthatsz egy like-val. </u></i></b><br />
<b><i><u>A linkért kattints <a href="https://www.facebook.com/Szikraa.Official"><span style="font-size: large;">IDE</span></a>. </u></i></b><br />
<b><i><u>Köszönöm a figyelmet, és, ha addig nem hoznék új részt, akkor mindenkinek kellemes és békés ünnepeket kívánok, sok-sok karácsonyi ajándékot és jó Szilveszteri bulikat! </u></i></b><br />
<b><i><u>xxSzikraa.♥*</u></i></b>Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-84144689409906874432013-12-18T14:59:00.002-08:002013-12-18T14:59:39.328-08:00*24.: Félelem és teljes pánik. /2. Rész/~Sokkot kapva zokogásban törtem ki, a karjaimban szorongatva a kisfiút, aki szintén sírt, csak ő sokkal hangosabban. <br />
-Na, így jár az, aki azt teszi, amit nem kellene - nevetett az egyik.<br />
Erre senki meg sem szólalt, mindenki meghúzta magát.<br />
A sok vér, ami a földön gomolygott teljesen elémelyített. Behunytam a szememet, de még úgy is egyre jobban szédültem. Mélyeket lélegeztem és próbáltam leállítani testem heves reakcióját a vér láttára.<br />
Louis vállának döntöttem a fejemet és beleszagoltam felsőjébe, ami enyhítette a rosszullétemet.<br />
Felemeltem a fejemet, és igyekeztem nem visszanézni a kisfiú anyjának véres holttestére. <br />
Ekkor felállt egy magas, délceg kiállású férfi, akinek szeme vörös volt a sírástól.<br />
Mindegy fegyver rászegeződött, ő viszont égnek tartott kézzel állt.<br />
-Csak a fiamat szeretném - mondta halkan.<br />
Örültem, hogy van édesapja a kicsinek a karomban. Felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől.<br />
-Menj! - biccentett felénk a férfinak az egyik fegyveres, a pasas pedig nagy léptekkel elindult felém.<br />
Én felálltam és átadtam neki a fiúcskát.<br />
-Nagyon köszönöm! - mosolygott rám halványan és visszament oda, ahol eddig volt.<br />
Leültem vissza a hideg padlóra és kifújtam a levegőt. Nem hiszem el, hogy még senki nem értesítette a rendőröket.<br />
A könnyek megint némán záporozni kezdtek a szememből és a félelem még jobban eluralkodott a testemben, ahogy láttam ellépkedni magam mellett egy ember lábait, aki néhány perccel ezelőtt egy édesanyát ölt meg.<br />
Louis kezét szorítottam, homlokomat vállának támasztottam. Remegtem. Az akaratlan reakció teljesen átjárta a testemet és egyre erőteljesebben terjedt szét minden egyes porcikámban. <br />
Danielle mellém húzódott és nyugtatóan átölelt, bár ő is körülbelül olyan állapotban volt, mint én.<br />
-Kezeket a levegőbe! - hallottam meg egy fülemnek teljesen ismeretlen hangot. És több gyors léptet.<br />
Ez után hangos sorozatlövéseket, tűzharcot.<br />
Tudtam, hogy az előbb gondolataimban megemlített rendőrség tette a dolgát.<br />
-Mindenki lassan jöjjön elő! - erre a felszólításra minden jelen lévő ember lassan, óvakodva felállt. - Mindannyian egyben vannak? - kérdezte egy rendőr.<br />
-Egy nőt lelőttek! - mondta egy rémült arcú hölgy.<br />
-Értem. Felszólítom önöket, hogy hagyják el az éttermet! Először a nők, utánuk a férfiak - beszélt sokkal hangosabban, hogy mindenki jól hallja és a bejárat felé mutatott.<br />
Mi nők azonnal kifelé indultunk. Mindenki megvárta a párját, majd a legtöbben elindultak hazafelé.<br />
Mikor már teljesen kiürült minden, csak a rendőrök voltak, mi még mindig kint vártunk. Egyedül Zayn és Louis nem jött még ki.<br />
Visszalépkedtem a bejárathoz, ahol egy nagydarab ember megállított.<br />
-A párom és a haverja bent vannak még. Csak értük megyek be - mondtam halkan, majd mikor felfogta beengedett.<br />
Megláttam, hogy Louis és Zayn a rendőrrel beszélgetnek. <br />-Jó estét - lépetem oda Louis mellé.<br />
-Jó estét - köszönt a rendőr. - Akkor uraim elmondtak mindent? - kérdezte.<br />
-Igen - felelték egyszerre.<br />
-Akkor viszont látásra! - emelte meg a kalapját a rendőr, mi pedig távoztunk.<br />
Hazáig mindenki néma volt. Senkinek nem volt egyszerű ezt mind feldolgozni.<br />
Előre láttam, hogy most jó sok és még annál is több álmatlan éjszaka vár rám...<br />
<b><i><u><br /></u></i></b>
<b><i><u>Sziasztook! Remélem, tetszett ez a rész! </u></i></b><br />
<b><i><u>Ezen a blogomon is felhívom mindenki figyelmét, hogy legyen szíves nyomni egy like gombot erre a facebook oldalra: <a href="https://www.facebook.com/Szikraa.Official">https://www.facebook.com/Szikraa.Official</a></u></i></b><br />
<b><i><u>Köszönök mindent!</u></i></b><br />
<b><i><u>xxSzikraa.♥* </u></i></b>Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-33667649362693819532013-12-10T13:53:00.003-08:002013-12-10T15:10:02.889-08:00*23.: Félelem és teljes pánik. /1.rész/~<div style="text-align: center;">
<span style="color: red;"><span style="font-size: small;"><b><i><u>FIGYELMEZTETÉS!</u></i></b></span></span><br />
<span style="color: red;"><span style="font-size: small;"><b><i><u>Bizonyos részek a nyugalom megzavarására alkalmasak!</u></i></b></span></span><br />
<br />
<i>"Teljesen hibátlan este volt, szerintem mindenkinek......<br />
Egészen addig a tragikus pillanatig, amikor hirtelen az egész boldog és
gondtalan este darabokra hullott és pánik vette át a helyét."</i></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: left;">
Egyik pillanatban még beszélgetett mindenki és a lehető legjobb hangulatban voltunk, a másikban pedig már sikoltozás tört ki az amúgy csöndes étteremben. </div>
<div style="text-align: left;">
Egy középkorú, kopaszodó férfi felállt az egyik asztaltól és a kezéből egy fegyvert rántott elő. </div>
<div style="text-align: left;">
Nem értettem a szitut - hiszen miféle idióta megy be pont egy étterembe lövöldözni?! - de azért bennem is megállt az ütő, amikor a felfelé tartott pisztollyal lőtt egyet, ami hatalmasat durrant. </div>
<div style="text-align: left;">
Sikoltottam egyet, de nem csak én, hanem nagyjából mindenki az étteremben. Erősen szorítottam meg Louis kezét és félelemmel teli tekintettel pillantottam rá. </div>
<div style="text-align: left;">
-Mindenki a földre! - kiáltott a fegyvert tartó férfi. </div>
<div style="text-align: left;">
Az emberek tették, amit mondott és mindenki vagy térdelt, vagy elhasalt a földön, égnek emelt kézzel. </div>
<div style="text-align: left;">
A csapatunk térdelt. </div>
<div style="text-align: left;">
Megfordultam, mert éles gyermek sírást hallottam. </div>
<div style="text-align: left;">
A mögöttünk lévő asztal alatt egy körülbelül 5 éves kisfiú pityergett. Senki nem volt vele. A szülei elmenekültek volna, magukra hagyva a kicsit?? </div>
<div style="text-align: left;">
Igen, nagyon úgy tűnt. </div>
<div style="text-align: left;">
-Valaki kussoltassa el azt a kölyköt! - hadonászott a fegyverrel az az elmebeteg. </div>
<div style="text-align: left;">
Louisra pillantottam, aki éppen Liamre figyelt. Elengedtem a kezét és négykézláb elmásztam a kisfiúig, a karjaimba vettem és elvittem magunkhoz. Közben a könnyeim némán utat törtek maguknak és a gyermeket magamhoz ölelve zokogtam félelmemben. </div>
<div style="text-align: left;">
-Mit akar? - kérdezte egy nagydarab bátor pincér hangosan. </div>
<div style="text-align: left;">
-Tudja, mit akarok? Azt, hogy az összes rohadt doncasteri lakos megfizessen, amiért valamelyik rohadt gennyláda megölte a feleségemet! Remélem itt vagy te mocsok, hogy szétlőjem a fejed! - kiabálta el magát. - Hamarosan nem csak én leszek itt! Nem én vagyok az egyetlen, aki meg akarja bosszulni Doncasteren ezt a vétket! - éppen csak kimondta ezt, belépett még 5 fekete maszkot viselő férfi. </div>
<div style="text-align: left;">
-Louis, most mi lesz? - kérdeztem félve, suttogva, még mindig a karjaimban tartva a kisgyereket, fejemet Louis vállára döntve. </div>
<div style="text-align: left;">
-Nem tudom - simogatta meg Louis a derekamat. </div>
<div style="text-align: left;">
-Van egy ötletem! - csillant fel a szemem. - Vigyázz a kicsire! - adtam át a kisfiút Louis kezébe. </div>
<div style="text-align: left;">
Bemásztam az asztal alá és előhúztam a telefonomat a zsebemből. A rendőrség számát kezdtem bepötyögni, amikor valaki erősen megfogta a csuklómat és annál fogva húzott ki az asztal alól. Én halkan felsikítottam, majd levágott az asztalunktól körülbelül 5 méterrel a földre. </div>
<div style="text-align: left;">
-Nocsak, nocsak! Miben sántikál a kis hölgy? - nézett rám az egyik eddig maszkos ember merő arckifejezéssel. </div>
<div style="text-align: left;">
Én csak visszanéztem rá és igyekeztem eldugni a telefont a fenekem alatt. </div>
<div style="text-align: left;">
-Add csak ide azt! - nyújtotta felém a kezét várakozóan. </div>
<div style="text-align: left;">
-Mit? - kérdeztem vissza.</div>
<div style="text-align: left;">
-Tudod te azt. Na, add ide, ha nem akarod, hogy a fejedbe eresszek egy golyót! - fenyegetett, mire én annyira megijedtem, hogy kezemmel kicsúsztattam a telefont a fenekem alól, ahová eldugtam. - Okos kislány - kacsintott. - Visszamehetsz a porontyodhoz meg a csávódhoz! - pillantott rám lenézően. </div>
<div style="text-align: left;">
Az volt a legkevesebb, hogy az amúgy full idegen kisgyereket a gyerekemnek nézte, de ez, amit tett undorító volt. </div>
<div style="text-align: left;">
Visszamentem Louishoz, aki rögtön a karjaiba zárt, bár még mindig ott volt a gyerek is. </div>
<div style="text-align: left;">
Ekkor Zayn fel állt és minden jelen lévő fegyveres rászegezte a fegyverét. </div>
<div style="text-align: left;">
-Nyugalom, csak kérdezni akarok valamit - ekkor kicsit lejjebb eresztette mindegyik a fegyvert. - Miért az összes lakost akarjátok "megleckéztetni"? Miért nem azt az egy embert, aki azt tette, amiért ti most ezt? - kérdeztősködött. </div>
<div style="text-align: left;">
-Mert nem tudom, melyik féreg ütötte el a feleségemet - morogta közvetlenül Zayn arcába a főkolompos. </div>
<div style="text-align: left;">
-Akkor meg minek baszogatjátok egész Doncastert?! - emelte feljebb a hangját, mire az az őrült a torkához fogta a fegyvert.</div>
<div style="text-align: left;">
-Kicsit nagy a pofád nem gondolod arab gyerek? - kérdezte fenyegető hangnemben. </div>
<div style="text-align: left;">
-Hát nem. Csupán nem félek kiállni azért a városért, és azokért az emberekért, ahol és akik között felnőttem. Itt egytől egyig mindenki meg tudja mondani, hogy ki kicsoda. Mert ez hiába egy elég nagy város, az összetartás példás még mindig. Ha meg most kinyírsz, boldogan fogok meghalni, mert nem hiába haltam meg, hanem azért, hogy Doncasterből eltűnjenek az ilyen patkányok, mint ti - köpte lazán az arcába a szavakat Zayn a rá fegyvert fogó, feltűnően zavart elmeállapotú férfinak.</div>
<div style="text-align: left;">
Erre a fegyveres fogyta és ahelyett, hogy lelőtte volna állba verte. </div>
<div style="text-align: left;">
-Szégyenek - szűrte a fogai között Zayn, majd visszament Perrie mellé. </div>
<div style="text-align: left;">
-Na most. Aki ezentúl egyetlen rossz szót is szól, vagy olyat tesz, ami nekünk nem tetszik, annak tudják mi lesz a sorsa? - kérdezte halvány mosollyal az arcán, majd meglebegtette a még mindig a kezében lévő fegyvert. - Nos, az már készülhet is a temetésére, mert szitává lőjük - nevetett halkan. </div>
<div style="text-align: left;">
Ekkor meghallottam egy felénk irányuló női hangot.</div>
<div style="text-align: left;">
-Kisfiam! - kiáltott a nő zokogva, mikor meglátta Louis kezében a gyermeket. </div>
<div style="text-align: left;">
Ekkor odakaptam a tekintetemet én is, Louis is, a pici is, és mindenki, de nem kellett volna. </div>
<div style="text-align: left;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjpvF9G1XZ0rXrH1Rj0dqu8Q4XRCagZxEUgYFDUgp49aLRu8YjXg9glEFqsKhOXS6a0V1mWsedd_iRrB4djiC3vpyiNvewjUcV6zPx0jeQpQBIixWfSsAG-80x3FitYSV-tUENyIZjWOP8/s1600/20091022-ver.png" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjpvF9G1XZ0rXrH1Rj0dqu8Q4XRCagZxEUgYFDUgp49aLRu8YjXg9glEFqsKhOXS6a0V1mWsedd_iRrB4djiC3vpyiNvewjUcV6zPx0jeQpQBIixWfSsAG-80x3FitYSV-tUENyIZjWOP8/s1600/20091022-ver.png" /></a>A nő, ahogy térden állva egyet lépett felénk, hogy kisfia közelébe jusson három oldalról egy-egy-egy golyó találta el és fennakadt szemekkel borult a földre és nyelte el lelkét az örök homály...</div>
<div style="text-align: left;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<span style="font-size: large;"><b><u><i>Coming Soon!</i></u></b></span></div>
<div style="text-align: center;">
<b><u><i><br /></i></u></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><u><i>Remélem kellően izgalmas volt. Tudom, kicsit hülyeség ez a rész, de esküszöm, nem volt jobb ötletem.</i></u></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><u><i>Egy-két építő kritikát elfogadok. <3</i></u></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><u><i>xxSzikraa.♥*</i></u></b></div>
Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-81045361180490549872013-12-09T13:59:00.001-08:002013-12-09T13:59:55.289-08:00*22.: Mégsem olyan jó este..~Danielle és apám érkezése óta Elég jól megvagyunk.<br />
Ahogy látom, apámnak semmi baja sincs a barátaimmal és a párommal sem, ami nagy örömmel tölt el, hiszen mindig is apám véleménye számított nekem a legjobban.<br />
-Háát én éhes vagyok - nyúlt el Danielle a fotelban, ahol eddig is helyet foglalt.<br />
-Én is, én is!! - helyeselt Niall felcsillant szemekkel.<br />
-Őő, az a helyzet, hogy én mag nem igazán álltam neki főzőcskézni, de, ha gondoljátok, akkor elmehetünk valahová vacsorázni - gondolkodtam hangosan.<br />
-Én benne vagyok! - pattant fel Danielle.<br />
Végül mindenki beleegyezett az ötletembe és elkezdtem készülni, hogy mégse úgy menjek el, mint egy csöves.<br />
Felkötöttem a hajamat, kihúztam a szememet, átöltöztem és már készen is voltam.<br />
-Ok, mehetünk! - ugrottam le a lépcső utolsó két fokáról, egyenesen Louis karjaiba.<br />
Elindultunk, mindenki azzal a kocsival, amivel jött, kivéve engem és még párat, ugyanis én Louis mellett ültem a BMW-ben, hátul Apám, Danielle és Liam.<br />
Louis végig a kezemet fogta egyik kezével, de néha az a keze combomra vándorolt. Ilyenkor általában éreztem a hátamon apám szúrós tekintetét. Hiába fogadja el Louist, azért az még neki is sok, hogy ezt lássa. Érthető.<br />
Mikor megérkeztünk egy ismerős étteremhez, kiszálltunk és én Louis kezét fogva álltam.<br />
Ahogy elnéztem Liam és Danielle már meglehetősen összemelegedtek és egészen jól érezték magukat együtt, aminek örültem, hiszen Danielle-nek egy régebbi sokkoló esemény óta nem volt barátja.<br />
-Mindenki megvan? - kérdeztem körbenézve, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy igen elindultunk befelé. <br />
Már bent ültünk az asztalnál és válogattuk, mit rendelünk. Remek hangulat volt a társaságban és mindenki hihetetlenül jól érezte magát.<br />
-El, nem is meséltem még neked, hogy betalált engem, vagyis minket az a Barbie picsa... - Jesy.<br />
-Pff... Igen? És mit akart? - kérdeztem szánalmas hangnemben.<br />
-Csak azt akarta, hogy a barátai legyünk - forgatta a szemét vékony hangon Jade.<br />
-Úr Isten. Szerintem elbújhat - kacagtam fel halványan és újra az étlapot kezdtem vizslatni. <br />
Kijött egy feltűnően csinos, szőke pincérnő, aki kacéran mosolygott az összes fiúra, aki tetszett neki a csapatunkból.<br />
Én az aztal fölött kulcsoltam össze a kezeinket Louisval, Perrie pedig ugyan ezt tette Zaynnel. Pezzel egymásra mosolyogtunk, majd megforgattuk a szemeinket.<br />
-Mit hozhatok? - kérdezte izgatott mosollyal az arcán.<br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgxHFmiCcfBdsxWj6skKhr8ywACzf8PyEeB75-qAktuBQ5vAK-vN8qzN3Okc-7GVMBGg5_6yH_IRO4nSpBQq2q2aCBT6RqM-oe-IKC5Xqe9UBGXXgxYaQWCAEw2gAEZguczDPsp1P2Tovo/s1600/tumblr_ms5fz7ISuG1rbfgl4o1_500.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgxHFmiCcfBdsxWj6skKhr8ywACzf8PyEeB75-qAktuBQ5vAK-vN8qzN3Okc-7GVMBGg5_6yH_IRO4nSpBQq2q2aCBT6RqM-oe-IKC5Xqe9UBGXXgxYaQWCAEw2gAEZguczDPsp1P2Tovo/s400/tumblr_ms5fz7ISuG1rbfgl4o1_500.jpg" width="400" /></a>Harry persze egyből végig mérte a pincérnőt, de mikor jobban megnézte és leesett neki, hogy az valójában elég öreg el is kapta róla a tekintetét.<br />
Mi leadtuk a rendeléseket és víg beszélgetéseket kezdve foglaltuk el magunkat.<br />
Körülbelül 20-30 perc telt el, mire kihozták az összes rendelt kaját, ami Niall esetében egy kisebb terülj-terülj asztalkám volt. <br />Teljesen hibátlan este volt, szerintem mindenkinek......<br />
Egészen addig a tragikus pillanatig, amikor hirtelen az egész boldog és gondtalan este darabokra hullott és pánik vette át a helyét.<br />
<br />
<b><u><i><br /></i></u></b>
<b><u><i>Nos, remélem kellően felspanoltam a fantáziátokat ezzel a résszel! </i></u></b><br />
<b><u><i>Véleményeket kérnék!</i></u></b><br />
<b><u><i> xxSzikraa.♥*</i></u></b>Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-738496950195575322013-12-08T12:15:00.002-08:002013-12-08T12:15:36.137-08:00*21.: "-Ezek az ősemberek a mindeneim!"~-El, nem akarlak megsérteni és ne vedd magadra, de anyád egy paraszt - mondta nyugodtan, bár picit felháborodva Jesy.<br />
-Tudom. Nekem ne ecseteld, hidd el, én tudom a legjobban - sóhajtottam.<br />
-Hogy mondhat ilyet?! - képedt el Perrie.<br />
-Ellenséges mindenkivel, úgy. Most éppen azért ellenséges, mert azt hiszi, Louis nem akar tőlem többet pár hétnél és néhány jó dugásnál. Elmebeteg nő - forgattam a szememet. - Apám és Danielle hol vannak? - kérdeztem, mikor eszembe jutott.<br />
-Elvitték anyádat valami szállodába, miután minket is lehordott mindennek és undorító dolgokat vágott a fejünkhöz - felelt Niall, aki az ajtófélfának támaszkodva állt. <br />
-He?! Mit mondott?! - kerekedtek ki a szemeim.<br />
-Olyasmiket, hogy mi csak tönkreteszünk téged, meg nem mi vagyunk megfelelő társaság neked. Meg tett hozzá olyan jelzőket, mint idióták, barmok, vadállatok, balf*szok, kutyák, ééés még sorolhatnám... - Zayn. - Harry pedig, amilyen indulatos ráordított anyádra, kiosztotta, hogy fogalma sincs arról, hogy mi a jó neked, és hogy miért szól bele egyáltalán?<br />
-Lehet, hogy a kelleténél picit hangosabban beszéltem vele, mert apád közelebb állt hozzám - Hazz.<br />
-Nem baj. Kellett valaki, aki helyreteszi. Még akkor is, ha ez a valaki egy a lányával egyidős fiú - vontam vállat.<br />
Ekkor megcsörrent a telefonomat én pedig szint azonnal kihalásztam a farzsebemből. Vetettem egy pillantást a képernyőre, megforgattam a szemem és felvettem.<br />
-Mi van? Mit akarsz? - szóltam bele egyből gorombán.<br />
-Csak közölni, hogy a barátaid jó nagy része egy rakás ősember, akik nem tudják, hogy kell viselkedni egy felnőttel. Neveld meg őket! - anyám.<br />
-Most fejezd be! A barátaimról beszélsz. És közlöm veled, hogy ezek az ősemberek a mindeneim. Nem kellett volna idejönnöd. Doncaster az a város, ahol a saját életemet élem és mostantól te nem tartozol bele. Jobb, ha hazamész. Egyedül, mert apámra még kíváncsi vagyok. És ne merd többet sértegetni a barátaimat, mert annak nem lesz jó vége. Szia - és letettem.<br />
Azonnal hívtam egy másik számot, ami Danielle-é volt. <br />
-Szia Dani, nem jöttök vissza apuval? - kérdeztem rögtön, amint megszakadt az éles csöngés. <br />
-De, már úton vagyunk édesem - felelt. - Anyádat kitettük egy szállodában. Azért ez tényleg elég gonosz húzás volt tőle - Dani.<br />
-Tudom, de nem számít. Többet nem akarom látni. És azt akarom, hogy minél előbb tűnjön el Doncasterből - jelentettem ki magabiztosan.<br />
-Na jó, nyugodj meg. nemsokára ott vagyunk és nem szeretnénk feszültséget. Puszi - és letette.<br />
Hát jól van. - gondoltam és visszacsúsztattam a zsebembe a telefont.<br />
<div style="text-align: center;">
<b><i><u><br /></u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Sziasztok! Bocsánat, hogy ez a rész ilyen rövidke lett, de nem tudtam ennél többet írni. Nem volt ötletem. </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Azért remélem tetszett! <br />Ja, és köszönöm az örök és legelső PlaceTimer-emnek, hogy mellettem van! (Szerintem Tudja az a lány, akire gondolok!♥)</u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>Komizzatok légyszi! </u></i></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><i><u>xxSzikraa.♥*</u></i></b></div>
Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-2727894501922868477.post-69193145031839689862013-11-23T18:35:00.001-08:002013-11-26T08:04:41.406-08:00*20.: "-Tűnj el a házamból!"~<p>Az idő lassan és kínzóan telt, de mikor meghallottam a csengő éles harsogását, boldogan ugrottam fel és nyitottam ajtót a csipetcsapatnak.<br>
-Sziasztok! - köszöntem hatalmas mosollyal az arcomon.<br>
Louis lépett be először és megcsókolt, ahogy közelebb ért hozzám.<br>
-Szia szépség - mért végig, majd megállt mellettem és megfogta a kezemet.<br>
Minden barátunknak adtam két puszit, majd beljebb léptünk a nappaliba. Anyám pontosan ugyan olyan pillantással nézte Louisval összekulcsolt kezünket, mint vártam.<br>
-Család, ők itt a doncasteri barátaim - mutattam végig mindenkin.<br>
Mindenki bemutatkozott, majd anyám egy csípős megjegyzéssel folytatta.<br>
-És akkor ő az a Louis, aki egyáltalán nem hozzád való? - kérdezte.<br>
-Ő Louis Tomlinson, de már bemutatkozott neked egyszer. Tudtommal semmi olyat nem tett továbbra sem, ami a te lelkedet sértené, nem? - vontam fel a szemöldököm és egyre inkább feszültebb lett a levegő a szobában.<br>
-Neeeeem, dehogy. Pusztán annyit, hogy rohadtul nem a saját csoportjában válogatott lánytéren és éppen téged szemelt ki egy párhetes prédának - forgatta a szemét anyám.<br>
Éreztem, hogy Louis, akinek az ölében ültem megfeszül  <br>
Erre nem bírtam ki, felpattantam Louis öléből és ráordítottam anyámra.<br>
-Hogy lehetsz ekkora bunkó?! Hogy mondhatsz ilyet?! - akadtam ki teljesen. - Nem akarlak többet itt látni! Mire visszajövök itt se legyél! - kiabáltam rá teljes hangerővel, majd kirohantam a házból.<br>
A parkba mentem. Ott nyugalomban lehettem, még ha csak egy picit időre is.<br>
Már vagy fél órája kint ültem a zöld területen és néztem a vígan szaladgáló kisgyerekeket, mikor két kéz hátulról a derekamra fonódott.<br>
Majdnem megállt a szívem, majd mikor megéreztem Louis illatát minden ijedtségem elszállt.<br>
-Szia - köszöntem neki nagyon halkan, mikor leült mellém a padra.<br>
-Helló - mosolygott rám. - Jól elkóboroltál. Sokáig kerestelek - fogta meg a kezem.<br>
-Tudhattad volna, hogy itt leszek - néztem a lábam alatt ellapuló friss füvet.<br>
-De nem tudtam. Figyelj, engem nem érdekel, anyád mit mond... - Louis.<br>
-Engem viszont sajnos igen. Azt pedig képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni, hogy ő téged napok óta mindennek leócsárol. Nem fogom tűrni, hogy éppen téged... - és itt elszakadt a cérna. A könnyeim patakokban kezdtek folyni, és Louis nyakhajlatába fúrtam a fejemet, ő pedig lágyan átölelt.<br>
-Miattam nem lett volna értelme összeveszni anyukáddal. Hiszen lássuk be ő többet tett érted... Ő nevelt fel, ő élt csak azért, hogy te élhess... - sütötte le Louis a fejét.<br>
-Nem számít. Most lehet, hogy hálátlannak fogok tűnni, de te meg szeretsz is. Itt vagy mellettem és képes voltál fél órán keresztül keresni és körbejárni fél Doncastert, csak mert elmentem. Ő meg ne tudom mit csinált, de biztos nem rajtam aggódott - vontam vállat.<br>
-Hát nem... - sóhajtott egy mélyet Louis. <br>
-Na ennyi. Innen meglátszik, kinek is vagyok fontos. Hiába nevelt fel, ha utána magasról tesz a fejemre és azt bántja, akit a legjobban szeretek - fújtattam idegesen.<br>
-De akkor sem kell rögtön így rátámadtni...<br>
-Louis, eddig tudod, mennyit tartottam magamban? Tudod hányszor el tudtam volna küldeni a búsba, mióta itt van? Kurva sokat és sokszor. Elegem van abból, hogy vagy engem titulál haszonlesőnek, vagy téged valami nőfaló rohadéknak, akinek csak egy újabb trófea vagyok. De ő nem ismer téged. Nem tudja, milyen vagy. Fogalma sincs arról, mit érzek irántad és, hogy mennyire megbánt, amikor téged sérteget. Soha nem érzett még senki iránt olyat, amilyet én irántad, hiszen akkor tudná, mennyi fájdalmat okoz egyetlen rád irányuló bántó szóval - könnytől csillogó tekintetemet az engem figyelő Louisra emeltem, aki összevont szemöldökkel és beszívott alsó ajakkal figyelt engem.  <br>
-Tehát, mindkettőnk szülei ellenzik a kapcsolatunkat. Zsír - forgatta a szemét Louis.<br>
-Hát, ami azt illeti apámnak semmi problémája veled. Ő nem olyan, mint anyám - leheltem.   <br>
-Hmm... Na jó, mivel az én apámra ugyan ez jellemző, ezert helyesbítek: mindkettőnk anyja ellenzi a kapcsolatunkat. <br>
-Na, azért - nevettem és átöleltem. <br>
Aztán eszembe jutott valami. <br>
-Louis... Ugye nem fogunk az anyáink miatt szakítani? - kérdeztem picit elszomorodva. <br>
-Dehogy fogunk, El, ilyenre többet ne is gondolj te butus - puszilt bele a hajamba. <br>
-Akkor jó. Most megnyugodtam... - sóhajtottam. <br>
Ölelkezve ültünk még picit a padon, majd elindultunk vissza hozzám.</p>
<p><i><b>Remélem nem haragszotok rám, amiért ilyen soká hoztam a részt! Tudjátok, elég kritikus a helyzetem, ezért szinte csak telefonról tudok írni, és mivel kicsit gagyi a telefonom, lassabban megy ez az egész írogatás. </b></i><br>
<i><b>Remélem tetszet ez a rész, és még egyszer, ne haragudjatok rám! </b></i><br>
<i><b>xxSzikraa.<3 *</b></i></p>
Szikraa.* (The Official Blogger)http://www.blogger.com/profile/13327742375701695952noreply@blogger.com1