*30.: Alig ismersz! ~

A megengedett sebesség kétszeresével hajtottam az országúton.

Szinte száguldott a véremben az idegesség által termelt adrenalin, ami kissé mámorossá tette közérzetemet. Homályosan láttam, egész testem remegett, érzékeim halványabbak, tompábbak lettek, szívem eszeveszett tempóban vert.

A gyors vezetési sebességemnek köszönhetően elég hamar otthon voltam. Bementem a házba, majd felmentem a szobámba. Átöltöztem otthoni ruhába és beborultam az ágyba. Nem hiszem el, hogy ez a kibaszott nap ennyire el lett cseszve. Az a legrosszabb az egészben, hogy a dolgokat a saját pasim rontotta el. Ez esett a legrosszabbul.

Sírva öleltem át a párnámat és szépen lassan álomba sírtam magam...

Reggel még mindig könnyes szemekkel ébredtem. Mire lementem a konyhába apám és Danielle ott volt.

-Ne haragudjatok, hogy otthagytalak titeket - sóhajtottam.

-Nem probléma, Perrie hazahozott minket és elmondta, miért jöttél el hamarabb - ölelt át Dani.

-Szerintem egyébként teljesen igazad van kicsim - vont vállat apám.

-Köszi - mosolyogtam halványan.

Leültem és megittam egy kávét, majd visszamentem a szobámba.

Úgy döntöttem, hogy ezt a napot végig fogom aludni. Amikor nyakig betakaróztam és kényelmesen elhelyezkedtem, belépett Danielle.

-Mi van? - kérdeztem fejemet a párnába temetve.

-Semmi különös, csak tegnap nem tudtam odaadni az ajándékodat - ült le mellém az ágyra egy aranyosan becsomagolt, lapos dobozzal a kezében.

 Mosolyogva felültem és Danira néztem.

-Szóval... boldog születésnapot még egyszer, utólag - mondta és odaadta a dobozt.

Én szó nélkül fogtam és kibontottam a dobozt.

Egy kép volt benne, amelyet egy csodaszép keret zárt közre.

A képen és és Danielle voltunk, mikor még nagyjából 12 évesek lehettünk.

-Ez pont tíz éve volt. A tizenkettedik  születésnapodon - mosolygott.

-Istenem! - mosolyogtam és elnevettem magam. - Nagyon köszönöm! - öleltem meg.

-Igazán semmiség - adott egy puszit.

Miután Danielle elhagyta a szobámat a kis képet az éjjeli szekrényemre helyeztem. Visszatakaróztam, és próbáltam nem a tegnap estére gondolni, de ez alig sikerült. A könnyeim megint kitörtek szememből és némán folytak le az arcomon.

Alig egy óra telt el és megcsörrent a telefonom. Louis. Annyira tudtam, hogy hívni fog.

Fogtam és kinyomtam. Ez után megint hívott. Én megint kinyomtam. És megint hívott. Kinyomtam. És így ment ez több, mint egy órán keresztül.

Mikor végre felhagyott a hívogatással úgy gondoltam, lesz egy kis nyugtom.

Éppen csak kizártam a fejemből a külvilágot valaki hangosan dörömbölt az ajtómon. A fejemet fogva ültem fel az ágyon, majd szóltam ki.

-Basszus, aludnék, ha nem mondtam volna el lent érthetően! - kiáltottam, mire hirtelen kinyílt az ajtóm.

Louis állt benne, nem Danielle, vagy apám, mint ahogy vártam. 

-Te mit akarsz? - kérdeztem duzzogva, mint egy kisgyerek. 

-El akarok neked magyarázni valamit - mondta, miközben leült az ágyam szélére. 

-Magyarázni? - néztem rá értetlenül. 

-Igen - felelt. 

-Nem magyarázkodni kéne, hanem talán elgondolkodni. Én is még csak most jövök rá, hogy alig ismersz! Ha igazán ismernél, akkor tudtad volna, hogy kikkel szeretném ünnepelni a születésnapomat, és, kikkel nem. Márpedig idegenekkel nagyon nem szerettem volna - osztottam ki kissé hangosan. 

-Nem ismerlek? Eleanor, komolyan azt mondod, hogy nem ismerlek? - képedt el. 

-Teljesen komolyan. Mint már mondtam, ha igazán ismernél, tudtad volna, kikkel akarom megünnepelni a szülinapomat. Ezzel szemben az egész estémet katasztrófává tetted! Soha nem akarok emlékezni erre a születésnapomra - sírtam el magam. - Nem gondoltam volna, hogy egyszer éppen az fogja elcseszni a születésnapomat, akit szeretek - törölgettem a könnyeimet. 

Louis csak nézett maga elé. én kicsatoltam a nyakláncot, amit tegnap kaptam tőle és a kezébe adtam. 

-Te is tudod, hogy ezt nem nekem kellett volna adnod - sóhajtottam remegve. - Keress egy lányt, aki tényleg érdemes rá. Mert az, akit nem ismersz eléggé, sosem lesz méltó egy ilyen ajándékra - mondtam.

-Eleanor, te most... - nem hagytam, hogy befejezze a mondatát, mert tudtam, mit akar, így a kérdésébe belevágva már válaszoltam. 

-Igen Louis. Szakítok veled. Sajnálom. Nagyon sajnálom... De most... Kérlek, menj el! - fogaimat összeszorítva próbáltam visszafojtani a könnyeket, miközben Louis lassan, szinte sokkos állapotban feláll, majd rám néz. 

Közelebb hajolt és adott egy puszit az arcomra. 

-Remélem, boldog leszel - súgta, de a hangja is sokkolt volt, majd lassú, bizonytalan léptekkel távozott, én pedig, ahogy becsukta maga mögött a szobám ajtaját sírva dőltem vissza a párnák közé. 

*Louis szemszöge*

Amikor Eleanor kimondta, hogy vége... Egy világ szakadt össze bennem. Egy pillanatra elfelejtettem lélegezni, a szívem pedig megállt egy pillanatra. 

Nem voltam képes feldolgozni. 

Miközben lassan ballagtam ki a házból azon töprengtem, vajon csak ezért dobott? A buli miatt? Igen, biztosan, mert tartom annyira egyenesnek, hogy a szemembe mondja, ha valami más áll emögött.

Mire kiértem a kocsimhoz már nedves volt az arcom. Nem tagadom, sírok. Ő az egyetlen lány eddig az életemben, akiért valaha is egy könnycseppet is ejtettem. De most nem egy könnycseppet ejtettem, hanem vagy milliót. 

Ő volt az életem. Érte bármit megtettem volna. De úgy tűnik, hogy valamit elrontottam. Valamit, amiben teljesen igaza van. Valamit, ami most elvette Őt tőlem. 

Csoda lesz, ha ebbe nem halok bele. 

A nagymamám nyaklánca szinte égette a zsebemet, amibe beleraktam. Égette, mert nem akartam, hogy Eleanor visszaadja valaha is. Égette, mert azt hittem, mellette fogok meghalni. Égette, mert még mindig úgy éreztem, hogy nála a helye.

Olyan gyorsan mentem hazafelé, mint még sohasem. Eleanor már rég elkezdte volna nekem mondani, hogy ez a beteges gyorshajtás iránti szenvedélyem fog a sírba vinni. Talán jobb is lenne. Jobb lenne, ha sírba vinne. Ha nem ez, akkor valami más. 

Legalább menekülnék. Menekülnék a szenvedés elől. Persze, mindig ez az egyszerűbb megoldás. De az ember olykor túl egyszerű döntést hoz. Nem igaz? 

Nos, remélem, tetszett! :)

Nézzetek be legújabb blogomba, a Salute-ba.

Sok puszi: xxSzikraa.♥*