Sajnálom!

Ne haragudjatok, hogy még annyi részt sem hozok, mint eddig, de anyám elvette a gépemet és telefonról elég nehézkes az írás. Ezt is arról írom. Tényleg bocsi, de esküszöm az összes blogomra és az  összes olvasómra, hogy amint visszakapom a gépemet, azonnal nektek szentelem minden, ismétlem: MINDEN szabadidőmet és telefonról továbbra is igyekszem haladni a következő résszel.
Remélem nem haragszotok rám!
Ezer ölelés és puszi: xxSzikraa.<3 *

*16 : Egyke lány.~

Louisval egész délután és este hülyéskedtünk. Benne nem csak szerelemre, de legjobb barátra és vigaszra is találtam. Ez volt a legjobb az egészben. És, hogy itt van velem.
-Baby, szerintem mennem kell - áll fel Louis, mikor befejeztünk egy filmet.
-Miért nem maradsz ma is itt? - kérdeztem átölelve a derekánál.
-Nem lehet. Kb 2-3 napja itt vagyok és itt is alszom. Most már szerintem hazamegy, otthon töltök pár éjszakát aztán visszajövök - puszilt bele a hajamba.
-Na jó. Elengedlek. Ééés szerintem ma megbeszélek valami programot holnapra Perrie-vel. Kell már egy csajos nap - mosolyogtam.
-Okés. Akkor lelépek. Szeretlek - csókolt meg röviden és elment.
Én, miután becsuktam az ajtót nagyot sóhajtottam és a nappaliba érve lehuppantam a kanapéra. Oda, ahol Louis ült. Az anyag eléggé átvette az ő illatát, ami kicsit elkábított, de nagyszerű élmény volt.
Felkaptam a mobilomat és előkerestem Perrie számát. Egy érintéssel elindítottam a hívást és két csöngés után Perrie fel is vette és vidám hangon köszöntött.
-Szia El!
-Szia Pezz! Mizujs? - kérdeztem.
-Semmi különös. Unatkozom és a bátyám nem hagy békén. A hülye zenéje, amit a szomszéd szobában ordíttat már az agyamra megy! - felelt ingerülten.
-De jó, hogy nincs testvérem és egyedül lakom - kuncogtam.
-Mááááázlista - húzta el az "á"-betűt.
-Holnap nincs kedved valami csajos programhoz? - tértem a lényegre.
-Dehogynem! Zayn pont most mondta le, hogy elmegyünk valahová, mert bébicsőszködnie kell a húgaival, szóval szabad vagyok - Perrie.
-Akkor... hol találkozzunk és mikor?
-Odamegyek hozzád olyan reggel 10-re. Az jó? - kérdezett vissza.
-Nekem tökéletes.
-Akkor, holnap. De most leteszem és átmegyek bátyámhoz. Valamivel szétütöm azokat a cseszett nagy hangfalakat...
-Azért magadra vigyázz - nevettem.
-Fogok, nyugi. Szia, puszi - és letette.
Mikor a kijelzőn újra a telefonom főmenüje volt látható, az órára pillantottam, ami este 10-et mutatott.
Az idő tudatában nagyot ásítottam egy nagyot és felballagtam a szobámba. Mielőtt magamra húztam a takarót beállítottam az ébresztőmet reggel 8-ra, feltettem a mobilomat tölteni, majd az éjjeli szekrényemen álló kis lámpát is lekapcsoltam és teljes sötétségben, csendben és nyugalomban aludtam el. Végre nyugalom.

*Másnap reggel 8*

Nagyot nyújtózva álltam fel az ágyból. Kikapcsoltam a hangosan pittyegő ébresztőt és miután megdörzsöltem a szemeimet elindultam a fürdő felé. Elvégeztem a szokásos reggel teendőimet és lementem reggelizni.
Mire mindennel végeztem Megjött Perrie is.
-Szia csajszi! - köszönt és megölelt.
-Hellóka! - adtam neki egy puszit. - Kitaláltál valami programot?
-Igen! Arra gondoltam, elmehetnénk edző terembe. csak egy kicsit... formába hozni magunkat - kacsintott.
-Oké. Összerakok valami olyan cuccot, amiben el leszek ott - mondtam és felrohantam az emeletre. Egy sporttáskába tettem be mindenemet és  letrappoltam az emeletről.
-Oké, készen állok - mondtam és belebújtam a cipőmbe.
-Akkor, indulás - mosolygott Perrie és elindultunk az edzőterembe.

Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon röstellem, hogy ilyen sokat késtem, de már az első héten is halálra hajtottak bennünket. Már lassan kezdek belehülyülni ebbe a tempóba, amit a sulim diktál. Igyekszem mindenre odafigyelni és nektek is írni, de nem mindig jön össze.

Tudjátok, így 8-ban nincs fontosabb a tanulásnál a felvételik miatt. 

Szóval, igyekszem hozni a következő részt! 

Az ehhez a részhez tartozó kérdésem pedig: Hol találtál rá erre a blogra és mikor? 

Pussz-pussz : xxSzikraa.♥*

*15 : Louis. Az én Louisom.~

Egész nap csak ültem otthon. Vártam, Louis mikor hív.
Egy unalmas pillanatomban a telefonomban lévő naptárat kezdtem böngészni és észrevettem, hogy Július 14-e van. Ez azért jelentős, mert két nap múlva születésnapom van. Mindent elfelejtettem, mikor megszólalt a csengő. Letettem a telefonomat és mentem ajtót nyitni.
A szemeim kikerekedtek, mikor megláttam, ki áll az ajtóban.
Nem más volt, mint a platina szőke Barbibébi.
-Helló - köszöntem felvont szemöldökkel.
-Csá. Na figyelj! Louis nem a tiéd. Annyira látszik rajtatok, hogy csak megjátsszátok, hogy van valami köztetek! Nem értem minek ez az egész baromság - forgatta a rétegesen kikent szemeit.
-Te komolyan nem vagy normális! Ha nem tudod feldolgozni, hogy Louissal szeretjük egymást, akkor inkább ne üsd bele azt az agyon plasztikázott orrod olyanba, ami rohadtul nem a te dolgod! - mondtam és becsaptam az ajtót. Még egyet csöngetett, de én már nem vettem a fáradtságot kinyitni az ajtót.
Egy fél óra kihagyás után újra megszólalt a csengő. Ismét nem nyitottam ajtót. Ez ment 15 percen keresztül.
Megcsörrent a telefontom én meg felvettem.
-Szia Lou - szóltam bele.
-Szia drágám. Itt állok az ajtód előtt minimum negyed órája és elég hűvös van - Louis.
Erre nem szóltam semmit, csak letettem és felálltam ajtót nyitni.
-Bocsi, hogy nem nyitottam ajtót édes! - öleltem meg egyből.
-Valami baj volt? - kérdezte aggodalmasan.
-Dehogy volt. Csak kb egy órával ezelőtt ideállított Barbie és elkezdett engem olyan szövegekkel szédíteni, hogy látja, hogy mi megjátsszuk, hogy van köztünk valami és blaa, blaa, blaa - forgattam a szememet.
-És te mit mondtál? - faggatott, miközben egy előre lógó hajtincsemet a fülem mögé tűrte.
-Szép szóval elküldtem a picsába - feleltem nemes egyszerűséggel.
-Az én barátnőm - nevetett  és megölelt.
-Amúgy mi volt az amiért haza kellett menned? - kérdeztem mikor eszembe jutott.
-Csak a húgom reggel felhívott, hogy anyám lerészegedett és mindenkivel agresszív. Aztán mikor hazamentem leültem és beszéltem vele négyszemközt. Elmondta, hogy szinte bele van betegedve abba, hogy idézem; " Egy olyan csóró kurvát találtam, mint te". Erre elmondtam neki, hogy szeretlek és ha
elfogadja, ha nem, akkor is veled leszek, és ott hagytam - forgatta a szemét Louis.
-Annyira imádlak! - pusziltam meg. - Amúgy én is beszéltem anyámmal és elmondtam, hogy veled járok. Mikor meghallotta a Tomlinson nevet szerintem a vér is megállt benne, aztán meg kiakadt, hogy a társadalmi különbségek miatt nem vagy hozzá való. Én pedig kiosztottam és elmondtam neki, hogy ezek a bizonyos társadalmi különbségek egyáltalán nem számítanak, ha szeretjük egymást. Erre elkezdte, hogy én biztos csak a pénzed miatt szereltek. Én pedig megmondtam neki, hogy azt hittem annál jobba ismer, hogy ilyet feltételezzen rólam, majd letettem a telefont - meséltem el neki mindent.
-Az igen. Jó tudni, hogy a te anyád sem boldog a hír hallatán. Pedig nekem szent meggyőződésem volt, hogy anyám lesz a legboldogabb ember a földön, ha végre találok valakit, akit ennyire szeretek. De úgy látszik mégsem repes az örömtől - vonta fel a szemöldökét Louis és levetette magáta kanapéra, majd az ölébe húzott.
-Ismerős érzés. Én is ugyan ezt feltételeztem anyámról. Addig még örült is, amíg nem tudta meg a nevedet - kuncogtam.
-Szép - mondta Louis halál nyugodtan és átölelt.
Ölelkezve ültünk néhány percig és csöndben hallgattuk egymás szívének halk dobbanásait és apró lélegzet vételeit.
-Eleanor? - szólalt meg végül Louis, én pedig csillogó, figyelemmel teli szemekkel kérdően néztem fel rá. - Te vagy a legnagyobb ajándék az életemben. Mondhatnak bármit a szüleink engem nem érdekel. Téged akarlak - mondta közben végig a szemembe nézve.
-Én is - mosolyodtam el és megcsókoltam.
Soha nem éreztem még olyat, amit akkor. Mintha egy szikra pattant volna a testemben és tűzet gyújtott volna. Az a néhány mondat, ami elhagyta Louis száját még biztosabb tett abban, hogy ő az a férfi, akit soha, de soha nem akarok elengedni. Mellette akarom leélni a hátralévő életemet, legyen is az akármilyen hosszú. Oké, nem tervezek túlságosan előre, mert az elront mindent, de mégis... Ő Louis. Ez én Louisom. Most már az én Louisom. És szeretem.

Remélem tetszett ez a rövid rész! Ennél többet nem tudtam írni, ugyanis holnap megyek This Is Us-t nézni és annyira izgulok, hogy lehetetlen! :DD 

A kérésem: Írd le kommentárban maximum 3 mondatot, ami a legjobban tetszett ebben a részben! :)

Csóók: XxSzikraa.♥*

Figyelem!

Sziasztok!
Gondolom nem én vagyok az egyetlen, akinek megkezdődött az iskola.
Ezzel kapcsolatban lenne pár dolog, amit el kell mondanom.
Mint tudjátok én most kezdtem a nyolcadik osztályt. Nos, már most, első héten rengeteg dolgot kell tanulnom, írnom, csinálnom. Konkrétan irodalomból feladtak két oldalt a Nobel-díjról, amit szóról szóra be kell magolnom, e mellé még verset is kell elemezzek, az angol himnusz egy részét is meg kell tanulnom, a tavalyi fizikát, kémiát, nyelvtant, földrajzot és biológiát átvennem és rengeteg matematikai feladat is vár még rám.
Azt szeretném ezzel tudatni veletek, hogy nagyon ritkán tudok majd részt hozni. Igyekszem legalább hétvégén veletek foglalkozni, de el kell nekem nézzétek, hogy már most ki vagyok merülve a tanulások miatt.
Esküszöm az égre, hogy minden erőmmel azon vagyok - persze a tanulás után-, hogy nektek írjak, de nem mindig meg, mert mire végzek a házival még felállni is alig van erőm.
Remélem senki nem fog ezért elpártolni a blogtól. Nagyon sajnálom. :(
xxSzikraa.♥*

*14 : Hívás.~

Egész este ott voltunk a rendezvény helyszínén. Nagyon jól éreztük magunkat és az előadások, amik a színpadon kaptak helyet is nagyon jók voltak.
Mikor haza értünk leültünk, hogy együnk valamit.
Elővettem a mirelit előre bepanírozott húst, hasábburgonyát, majd gyorsan betettem az olajsütőbe.
-Louis, szeretném, ha tudnád, hogy nagyon jól éreztem magamat. ÉS a legjobb volt az egészben az, hogy te voltál mellettem, nem pedig más - mosolyogtam. - Örülök, hogy te vagy a párom. Szeretlek! - súgtam és megcsókoltam.
A csók végeztével Louis mosolyogva nézett rám.
-Ez most honnan jött? Mármint. tudom, hogy szeretsz, de ezt nem vártam tőled - vigyorgott értetlenül.
-Sok dolog van, amit nem fogsz várni tőlem mégis megteszem - kacsintottam.
-Ebben biztos vagyok - kuncogott halkan.
Evés után elmentünk aludni. Vagyis... hivatalosan alvás lett volna a program, de valahogy nem jött össze, így maradtunk a lepedőakrobatikánál, ami felettébb izgalmas volt... Ha értitek mire gondolok...

Másnap reggel vidáman ébredtem. Louis felé fordultam a nagy ágyban, de kezeim hiába keresték Louis testét, az nem volt sehol.
Aztán ujjaim valami simát érintettek. Kinyitottam a szememet és egy papír volt félbe hajtogatva. Kinyitottam a papírt és volt benne egy üzenet, amolyan rendetlen Louis kézírással.

"Eleanor, el kellett mennem, mert anyám már megint cirkuszolt és az egyik húgom hívott fel, hogy menjek haza. Sietek, és amikor tudlak hívlak. xx Louis."

Nagyot sóhajtottam és felálltam az ágyból. Ásítva kóvályogtam le az emeletről és a kanapén nyúltam el.
Fáradt voltam. annyira fáradt, hogy nem tudtam nyitva tartani a szememet. Így hát visszaaludtam és semmivel nem törődtem.

A telefonom hangos csörgésére ébredtem. Leemeltem a készüléket a kanapé előtt álló asztalkáról és elcsúsztattam a hívásfogadás gombot.
-Szia kicsim - hallottam meg anyám hangját.
-Szia anyu! - köszöntem és egyből felültem.
-Mi újság? Régen hívtalak már - anyu.
-Semmi különös. Veletek mi van? - kérdeztem álmosan.
-Minden a régi. Történt valami veled mióta odaköltöztél? Vannak már barátaid? - faggatott.
-Igen, van egy csapat, akikkel összejárok. Nagyon jól érezzük magunkat. Bulizgatunk, iszunk... Elvagyunk - feleltem visszafogottan.
-Hmm... És valami fiú? - kérdezte anyám. Mindig fiatalos anyuka volt és igyekezett lépést tartani a korral, így nem csoda, ha erről kérdez.
-Ööö... Hát... van valaki... - hebegtem. Nem igazán tudtam és nem is nagyon akartam mit mondani.
-Kicsoda? Helyes? Hány éves? Mi a neve? - faggatott tovább.
-Igen, nagyon helyes... 21 éves, pont, mint én... És Louisnak hívják - válaszolgattam meg a kérdéseit.
-Milyen Louis? Jesszus, olyan izgatott vagyok! - anyám. Erre csak forgattam a szememet.
-Louis Tomlinson - adtam választ erre a kérdésre is.
-Tomlinson?! - anyám álla még telefonon keresztül is jól hallhatóan koppant.
-Igen - mondtam nemes egyszerűséggel.
-A Tomlinson család Doncaster egyik leggazdagabb családja - anyám.
-Tudom. És?  - kérdeztem. - Rohadtul nem érdekel Louis pénze. Sem az, hogy mennyire ismert itt a városban...
-Akkor miért vagy vele?
-Talán, mert szeretem? Anyu, ne csinálj már úgy, mintha ez nem lenne természetes!
-De nem hozzád való! Teljesen más társadalmi rétegbe tartoztok. Hozzá képest te hajléktalannak számítasz. Annyi pénze van, mint a szemét, ne mondd, hogy nem ebbe szerettél bele! - na ezzel nagyon megsértett.
-Úgy ismersz engem, mint aki a pénzbe szeret bele? Te is nagyon jól tudod, hogy sosem számított nekem az, hogy kinek mennyi pénze van. Ismersz ahhoz eléggé, hogy tudd, hogy én nem vagyok ilyen. Pont tőled nem számítottam volna erre a kijelentésre. Azt hittem, hogy kurvára örülni fogsz annak, ha végre találok egy fiút, akibe igazán szerelmes leszek. És akiről tudom, hogy ő is legalább annyira szeret, mint én őt - egyre idegesebb és idegesebb lettem.
-És az ő szülei? Mit szólnak hozzád? - kérdezte terelésképpen.
-Az anyja utál. A többit nem tudom, de őszintén sem engem, sem Louist nem érdekel. Elvagyunk mi a barátainkkal, a saját kis világunkban és kész. Ennél többre egyikünk sem vágyik. Na szia - mondtam és letettem.
Ezek szerint ő is ellenzi ezt a kapcsolatot. Mondjuk nem érdekel. Nem fogom elhagyni Louist, csak azért, mert anyám nem akar vele együtt látni.
Élem tovább a kis életemet és más nem is nagyon számít. Ennyi.

Nos, drága olvasóim, ez az utolsó olyan rész, amit még a "nyáriszünetben" hoztam. 

Ezúttal szeretnék nektek valamit elmondani. Már hetek óta szeretném leírni nektek, hogy mit érzek, mikor rátok, olvasókra gondolok, szóval megfogalmaztam nektek egy kis "levelet" és kérdés helyett most ezt kapjátok. 

Kedves olvasóim! 
Hatalmas boldogsággal tölt el, hogy itt vagytok nekem. Olvassátok, amit írok és őszinte véleményt mondotok róla. Nagyon sokat jelent nekem, hogy mellettem vagytok. Tudom, még kezdő vagyok és az írás terén még éppen csak bontogatom a szárnyaimat, hiszem, hogy ha ti itt vagytok nekem, akkor teljes lesz az, amit itt a gép előtt alkotok, legyen az akármilyen minőségű is.
Mikor rólatok beszélek akár egy barátnőmnek, akár a szüleimnek, bárkinek, olyan boldogság jár át, ami talán sosem. Rengeteg biztatást kaptam tőletek és talán még annál is több szeretetet, amit meg sem érdemlek. Nem szolgáltam rá, hogy szeressetek. Vagy... szeressétek a blogom.
Amikor úgy érzem, hogy a padlón vagyok és az életemnek már szemernyi érelme sincs, csak megírok egy részt a blogra és a kommentektől minden kedvem visszatér és mintha feltöltöttek volna. 
Ezt szerettem volna megosztani veletek.Az olvasóim, azaz ti vagytok a legfontosabbak nekem és nagyon nagyon hálás vagyok, hogy itt vagytok.
xxSzikraa.♥*

Hát köszönöm a figyelmet és remélem ez a kis levél tudatta veletek, hogy én csak nektek, miattatok írok.

Millió puszi: xxSzikraa.♥*