*27.: Hirtelen rosszullét.~

Visszafelé Louis strapálta vadonatúj kocsim motorját.
Egyik keze végig a combomon pihent vezetés közben, vagy pedig a kezemet fogta.
-Louis, nagyon köszönöm még egyszer. Azt szeretném, hogy tudd, hogy soha nem szerettem még senkit ennyire - mondtam lesütött szemmel.
Louis lassan lefékezett, de tudtam, hogy még nem érkeztünk meg, így felnéztem rá.
-El, hálás vagyok, hogy szeretsz és, hogy szerethetlek. El sem tudod képzelni, hogy mennyire szerelmes vagyok beléd, és ez a nyaklánc pedig egy zálog arra, hogy a szerelmem örökké fog tartani - megérintette a kis medált. - Te pedig mindig emlékezz rám, ha rápillantasz erre a láncra. Mert, ha hiszed, ha nem senki másnak nem adtam volna oda - Louis.
-Nem kell nekem aranylánc ahhoz, hogy emlékezzek rád, hiszen... mindennél fontosabb vagy - néztem rá fel.
-Szeretlek - mondta komoly arccal és megcsókolt.
Ajkai csak megerősítették utóbbi kijelentését, mivel olyan puhán értek hozzám, mint még soha.
-Én is szeretlek - mosolyodtam el, mikor kicsit elhúzódott tőlem.
-Menjünk, a többiek már biztos, várnak - szólt halkan, mosolyogva.
Beindította a motort és rálépett a gázra. Ismét száguldottunk.
Valahogy, fogalmam sincs, hogy, hogyan, de eszembe jutott az előző este. A sok vér gondolatától felkavarodott a gyomros és erre még rátett az is, hogy Louis nagy sebességgel hirtelen kanyarodott be egy mellékutcába, amivel le akarta rövidíteni a hozzám vezető utat. Éreztem, hogy nem kell sok ahhoz, hogy kidobjam a taccsot.
-Louis állj meg! - szóltam rá.
-Mi a baj? - kérdezte.
-Állj meg kérlek! - emeltem fel picit a hangom. Louis azonnal lefékezett, én pedig kipattantam a kocsiból és pár lépés után feljött a gyomrom tartalma.
Térdeimen támaszkodva próbáltam megtartani remegő testemet. Szédültem és levegőt is alig kaptam. félig megemésztett gyomortartalmam gusztustalan ízét éreztem a számban, majd Louis kezét a derekamon.
Köhögve próbáltam visszanyerni eredeti állapotomat, de amint felegyenesedtem  gyomrom ismét megrebbent és megint egy apró adag hányadék tolult fel a torkomon.
Mikor úgy éreztem, kiürült a gyomrom, és nem fogok többet rókázni visszaálltam eredeti állásomba és lehunytam a szemem, hogy a szédülés is alább hagyjon. Louis végig nem engedte el a derekamat és kitartóan, megnyugtatóan simogatta.
-Mi a bajod Eleanor? Miért hánytál? - kérdezte aggodalmas arccal.
-Csak... csak eszembe juott tegnap este az a sok vér, amit láttam. E mellé még te is hirtelen kanyarodtál és felkavarodott a gyomrom - ráztam a fejemet.
-Egészen biztos? - kérdezett ismét.
Tudtam mire gondol. Miről akar megbizonyosodni. Azt akarta tudni, nem vagyok-e terhes.
-Igen. De, ha az majd megnyugtat, akkor, ha kell holnap csinálok egy terhességi tesztet és nem kell félned jó? - kérdeztem mosolyogva és megsimogattam a vállát.
-A fejembe látsz - mosolyodott le halványan. - De jó. Biztos akarok lenni, hogy nincs semmi baj - ölelt át.
-Hát még én! - nevettem picit. - Szerintem mehetünk. Már jobban vagyok - haraptam a számba.
Hazudtam. Hazudtam, mert még mindig szédültem. Szédültem és erősen émelyegtem. Kezdett egyre erősebb lenni bennem a gyanú, hogy talán mégis teherbe estem.
Elindultunk haza felé, mikor pedig megérkeztünk azonnal felmentem az emeleti mosdóba. Biztos, ami biztos ott volt egy doboz terhességi teszt.
Elolvastam az utasításokat és megcsináltam. 10 percet vártam, hogy kimutassa, mi az eredmény.
Mikor megláttam a végét  azonnal felhívtam az emeletre Louis-t.

Remélem, tetszett ez a rész! 
xxSzikraa.♥*

*26.: Őszinte érzelmek.~

A kocsi első próbaköréről visszatérve boldogan szálltam ki a volán mögül.
Annyira prímán ment végig az autó. Még a göröngyös utakat is egyszerűen megjárta. Imádtam ezt a járgányt. Egyenesen szerelmes lettem minden egyes vonalába és pontjába.
-Na, milyen volt? - kérdezték szinte egyszerre.
-Hihetetlen! Szerelmes vagyok ebbe a kocsiba! - "ájuldoztam".
-Azt hittem belém... - játszotta a sértődöttet Louis.
-Beléd is! - nyomtam egy csókot a szájára.
-El, nekem van egy külön meglepetésem, amit egyedül én szeretnék neked átadni... A többiekkel már megbeszéltem, és, ha neked nem gond, akkor elmehetnénk... - Louis.
-Hát, ha apunak sem baj, hogy lelépek picit - néztem apámra.
Ő csak kedvesen mosolyogva bólintott.
-Megyünk ezzel a csodakocsival? Vezethetek én? - kérdeztem az autómra mutatva.
-Mehetünk és vezess! - karolta át a derekamat és a kocsi felé indultunk.
Jó érzés volt, hogy én vezettem és nem Louis. Így kevésbé volt halálérzetem.
-És hová is megyünk? - kérdeztem kíváncsian.
-Hozzánk - Louis.
-Őőő... nem biztos, hogy van kedvem anyukáddal találkozni - húztam össze a szemöldököm.
-Nyugi, nincs otthon - kacsintott és kezét a combomra helyezte.
Nem igazán zavart. Még annak ellenére sem, hogy vezettem.
-Reméltem - mosolyogtam.
Néhány perc múlva megálltam Louisék hatalmas villája előtt.
-Gyere utánam! - fogta meg a kezemet, mikor kiszálltunk a kocsiból.
Készségesen követtem lépteit, amelyek egyenesen a nagy márványköves házba vezettek. Fel az emeleten és be egy szobába, ahol csak Louis cuccai voltak.
-Állj meg itt Szépségem! - utasított és elengedte a kezemet, majd közelebb ment az egyik polchoz.
Kutakodott egy picit a polc alatti fiókban, majd előhúzott valamit, de olyan gyorsan, hogy azt még én sem láttam.
A háta mögött tartva a tárgyat közelített felém, barátságos mosollyal az arcán.
-Eleanor... Valami nagyon fontosat szeretnék neked mondani és adni - fogta meg a kezemet azzal a kezével, ami nem volt a háta mögé dugva.
Figyelmesen néztem rá.
-Amit most adni fogok neked, az egy olyan dolog... amit még apámtól kaptam. Az apai dédmamámé volt. Amikor apám ezt nekem adta két évvel ezelőtt... azt mondta nekem, hogy ezt egy olyan lánynak adjam oda, akire, ha ránézek nem látok mást, mint egy nőt, akivel le akarom élni az életemet. És lehet, hogy te korainak fogod tartani, de én benned ezt a nőt látom. Mikor rád nézek... az fut végig az agyamon, hogy hogy lehetek én akkora mázlista, hogy kiérdemeltelek téged. Tudom, néha egy fasz vagyok, de... de szeretlek. Őszintén szeretlek. És ezzel szeretnék neked boldog huszonkettedik születésnapot kívánni - és előretolta kezét.
Könnyektől volt homályos a látásom, mert Louis kis monológja annyira meghatott, hogy alig bírtam visszafogni, hogy ne sírjak.
Kinyitotta a kék dobozt és egy hihetetlenül szép nyaklánc volt benne.
Egy aprócska szív alakú medál - talán akkora volt, mint egy ujjpercem - lógott az arany láncocskán. A szívbe bele volt gravírozva, hogy "I will love you all of my life!", vagyis "Egész életemben szeretni foglak!". Az alak szélén csöppnyi tengerkék gyémántkövek csillogtak.
-Istenem Louis, ez... Ez hihetetlen. Annyira köszönöm! - öleltem meg szorosan. - Nagyon szeretlek! - és könnyeim kitörtek szememből.
-Én is... - könnytől áztatott szemeimbe nézett és megcsókolt.
Percekig álltunk és ölelkeztünk. Sosem éreztem még ilyet. Nem akartam elengedni. Örökké ott akartam maradni forró, erős karjaiban, gyengéd, mégis szenvedélyes ölelésében, szerelmét élvezve...
-Soha nem akarom, hogy másé légy Eleanor. Soha - súgta a fülembe megnyugtató hangján.
A szívem egy hangos és erős dobbanással jelezte; ugyan ezt érzem Louis iránt.

Akkor most szeretnék mindenkinek utólag is boldog karácsonyt és kellemes új évet kívánni. 
Én egy olyan személlyel töltöm ezt a Szilvesztert, aki a legeslegnagyobb rajongója ennek a blognak. És ezúton szeretném neki is és nektek is megköszönni, hogy támogattatok ebben az évben. Remélem jövőre is számíthatok rátok! ♥
xxSzikraa.♥*

*25.: Nagyszerű meglepetés!~

Valóban jól gondoltam, mikor otthagytuk az éttermet. Egy szemhunyásnyit sem bírtam aludni, amikor viszont mégis sikerült picit bealudnom, az mindig rémálomba torkollt.
Egész áldott éjjel azok a szörnyű képek villogtak a szemem előtt, amiket láttam. Az anyuka vérben úszó teste, ami élettelenül a földre hullott... érzem, ez örökké mély nyomot fog hagyni bennem.
-Louis! - ültem fel Louis nevét sikítva az ágyamon.
A mellettem alvó Danielle is felugrott.
-Jézusom, mi történt!?! - kérdezte feloltva a kislámpát.
-Nagyon rosszat álmodtam. Fel kell hívnom Louist! - a telefonomért nyúltam és valóban hívtam Louist.
-Szia El. Miért keresel az éjszaka közepén? - hallottam meg nyúzott, álmos hangját.
-Louis! Ne... ne haragudj, hogy zavarlak, csak tudod... borzasztó álmom volt és tudni akartam, hogy minden rendben van-e veled - mondtam félénken.
-Persze, minden rendben szerelmem. Próbálj meg megnyugodni és aludj vissza szépen. Szeretlek nagyon. Jó? - Louis.
Remegő szívem egyből visszaállt eredeti tempójába. Louis hangja teljesen megnyugtatott.
-Jó. Köszönöm. Én is nagyon szeretlek - és letettük.
Nem szóltam egy szót sem Danihoz, nem volt erőm. Csak visszafeküdtem, fejemet a puha tollpárnák közé temettem és próbáltam másra összpontosítani.
Éppen csak úgy igazán mélyen és nyugodtan aludtam, amikor a számomra legszeretettebb hang ébresztett.
-Hé, Eleanor! Jó reggelt! Nyisd ki a szemet gyönyörűm! - simogatta meg az arcomat Louis puha kezeivel, én pedig automatikusan kicsit kinyitottam a szememet.
Szinte azonnal egy hatalmas "Boldog szülinapot" kiáltás csapta meg a fülemet és megláttam az összes barátomat.
-Édes Istenem! - kaptam kezemet a szám elé. - Jézusom, köszönöm! - fakadtam sírva, de egyszerre nevettem is.
-Hivatalosan is 22 éves lettél szerelmem! Nagyon boldog születésnapot! - csókolt meg Louis.
-Ez annyira hihetetlen! - csodálkoztam, mikor elvált tőlem Louis ajka.
-Gyere kelj fel, van egy meglepetésünk - húzott fel az ágyról Perrie. Még jó, hogy a legjobb tréningnadrágomban és egy nagyon előnyös felsőben aludtam. - Ne feledd, hogy ezt tőlünk, a barátaidtól kapod! - figyelmeztetett, miközben a kezemet fogva húzott lefelé a lépcsőn.
-Várj, bekötöm a szemét! - állított meg minket Leigh-Anne és elszaladt valami rongyért, majd mikor visszatért bekötötte a szememet, amitől sikeresen semmit sem láttam.
Perrie fogta a kezemet és kihúzott a házból. Tudtam, hogy mint vagyunk, hiszen a friss, nyári levegő üde illata megcsapta az orromat.
-Leveheted a kendőt! - szólt Jesy a hátam mögül.
Egyetlen egyszerű mozdulattal kikötöttem a tarkómon lazán megkötött anyagot, és mikor a szememet is kinyitottam, egy pillanatra megállt a szívem.
-Úristen! Ez... ez... ez egy... - nem tudtam semmit kinyögni.
-Igen, ez az - nevetett Liam.
-Ez most komolyan? Minden vágyam volt! - szinte sikítottam örömömben.
Jó, most már nem húzom tovább az agyatokat. A ajándék, ami a ház előtt állt nem volt más, mint egy vadonatúj Mercedes. Hó fehér volt, sötétített üvegekkel.
-Ilyen szép autót még életemben nem láttam! Annyira, de annyira köszönöm srácok! - öleltem meg őket.
-Legfőképpen Zaynnek és Perrie-nek köszönd! Ők találták ki - mondta Niall.
-Köszönöm! - öleltem meg őket is még egyszer.
A boldog könnyek potyogtak a szememből, közben még mindig nevettem.
-Menj el vele egy próbakörre! - adta oda a kulcsot Louis.
-Jön velem valaki? - kérdeztem.
-Ez az élmény csak a tied - mondta Jade, majd rám kacsintott.
-Akkor... Sziasztoooook! Nemsokára jövök! - és szögdécselve elindultam új kocsim felé.

Remélem, tetszett!
Ismét kiteszem reklámozni a saját Facebook oldalamat, amit most már TE IS gazdagíthatsz egy like-val.
A linkért kattints IDE. 
Köszönöm a figyelmet, és, ha addig nem hoznék új részt, akkor  mindenkinek kellemes és békés ünnepeket kívánok, sok-sok karácsonyi ajándékot és jó Szilveszteri bulikat! 
xxSzikraa.♥*

*24.: Félelem és teljes pánik. /2. Rész/~

Sokkot kapva zokogásban törtem ki, a karjaimban szorongatva a kisfiút, aki szintén sírt, csak ő sokkal hangosabban.
-Na, így jár az, aki azt teszi, amit nem kellene - nevetett az egyik.
Erre senki meg sem szólalt, mindenki meghúzta magát.
A sok vér, ami a földön gomolygott teljesen elémelyített. Behunytam a szememet, de még úgy is egyre jobban szédültem. Mélyeket lélegeztem és próbáltam leállítani testem heves reakcióját a vér láttára.
Louis vállának döntöttem a fejemet és beleszagoltam felsőjébe, ami enyhítette a rosszullétemet.
Felemeltem a fejemet, és igyekeztem nem visszanézni a kisfiú anyjának véres holttestére. 
Ekkor felállt egy magas, délceg kiállású férfi, akinek szeme vörös volt a sírástól.
Mindegy fegyver rászegeződött, ő viszont égnek tartott kézzel állt.
-Csak a fiamat szeretném - mondta halkan.
Örültem, hogy van édesapja a kicsinek a karomban. Felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől.
-Menj! - biccentett felénk a férfinak az egyik fegyveres, a pasas pedig nagy léptekkel elindult felém.
Én felálltam és átadtam neki a fiúcskát.
-Nagyon köszönöm! - mosolygott rám halványan és visszament oda, ahol eddig volt.
Leültem vissza a hideg padlóra és kifújtam a levegőt. Nem hiszem el, hogy még senki nem értesítette a rendőröket.
A könnyek megint némán záporozni kezdtek a szememből és a félelem még jobban eluralkodott a testemben, ahogy láttam ellépkedni magam mellett egy ember lábait, aki néhány perccel ezelőtt egy édesanyát ölt meg.
Louis kezét szorítottam, homlokomat vállának támasztottam. Remegtem. Az akaratlan reakció teljesen átjárta a testemet és egyre erőteljesebben terjedt szét minden egyes porcikámban.
Danielle mellém húzódott és nyugtatóan átölelt, bár ő is körülbelül olyan állapotban volt, mint én.
-Kezeket a levegőbe! - hallottam meg egy fülemnek teljesen ismeretlen hangot. És több gyors léptet.
Ez után hangos sorozatlövéseket, tűzharcot.
Tudtam, hogy az előbb gondolataimban megemlített rendőrség tette a dolgát.
-Mindenki lassan jöjjön elő! - erre a felszólításra minden jelen lévő ember lassan, óvakodva felállt. - Mindannyian egyben vannak? - kérdezte egy rendőr.
-Egy nőt lelőttek! - mondta egy rémült arcú hölgy.
-Értem. Felszólítom önöket, hogy hagyják el az éttermet! Először a nők, utánuk a férfiak - beszélt sokkal hangosabban, hogy mindenki jól hallja és a bejárat felé mutatott.
Mi nők azonnal kifelé indultunk. Mindenki megvárta a párját, majd a legtöbben elindultak hazafelé.
Mikor már teljesen kiürült minden, csak a rendőrök voltak, mi még mindig kint vártunk. Egyedül Zayn és Louis nem jött még ki.
Visszalépkedtem a bejárathoz, ahol egy nagydarab ember megállított.
-A párom és a haverja bent vannak még. Csak értük megyek be - mondtam halkan, majd mikor felfogta beengedett.
Megláttam, hogy Louis és Zayn a rendőrrel beszélgetnek.
-Jó estét - lépetem oda Louis mellé.
-Jó estét - köszönt a rendőr. - Akkor uraim elmondtak mindent? - kérdezte.
-Igen - felelték egyszerre.
-Akkor viszont látásra! - emelte meg a kalapját a rendőr, mi pedig távoztunk.
Hazáig mindenki néma volt. Senkinek nem volt egyszerű ezt mind feldolgozni.
Előre láttam, hogy most jó sok és még annál is több álmatlan éjszaka vár rám...

Sziasztook! Remélem, tetszett ez a rész!
Ezen a blogomon is felhívom mindenki figyelmét, hogy legyen szíves nyomni egy like gombot erre a facebook oldalra: https://www.facebook.com/Szikraa.Official
Köszönök mindent!
xxSzikraa.♥*

*23.: Félelem és teljes pánik. /1.rész/~

FIGYELMEZTETÉS!
Bizonyos részek a nyugalom megzavarására alkalmasak!

"Teljesen hibátlan este volt, szerintem mindenkinek......
Egészen addig a tragikus pillanatig, amikor hirtelen az egész boldog és gondtalan este darabokra hullott és pánik vette át a helyét."

Egyik pillanatban még beszélgetett mindenki és a lehető legjobb hangulatban voltunk, a másikban pedig már sikoltozás tört ki az amúgy csöndes étteremben. 

Egy középkorú, kopaszodó férfi felállt az egyik asztaltól és a kezéből egy fegyvert rántott elő. 

Nem értettem a szitut - hiszen miféle idióta megy be pont egy étterembe lövöldözni?! - de azért bennem is megállt az ütő, amikor a felfelé tartott pisztollyal lőtt egyet, ami hatalmasat durrant. 

Sikoltottam egyet, de nem csak én, hanem nagyjából mindenki az étteremben. Erősen szorítottam meg Louis kezét és félelemmel teli tekintettel pillantottam rá.  

-Mindenki a földre! - kiáltott a fegyvert tartó férfi. 

Az emberek tették, amit mondott és mindenki vagy térdelt, vagy elhasalt a földön, égnek emelt kézzel. 

A csapatunk térdelt. 

Megfordultam, mert éles gyermek sírást hallottam. 

A mögöttünk lévő asztal alatt egy körülbelül 5 éves kisfiú pityergett. Senki nem volt vele. A szülei elmenekültek volna, magukra hagyva a kicsit?? 

Igen, nagyon úgy tűnt. 

-Valaki kussoltassa el azt a kölyköt! - hadonászott a fegyverrel az az elmebeteg. 

Louisra pillantottam, aki éppen Liamre figyelt. Elengedtem a kezét és négykézláb elmásztam a kisfiúig, a karjaimba vettem és elvittem magunkhoz. Közben a könnyeim némán utat törtek maguknak és a gyermeket magamhoz ölelve zokogtam félelmemben. 

-Mit akar? - kérdezte egy nagydarab bátor pincér hangosan. 

-Tudja, mit akarok? Azt, hogy az összes rohadt doncasteri lakos megfizessen, amiért valamelyik rohadt gennyláda megölte a feleségemet! Remélem itt vagy te mocsok, hogy szétlőjem a fejed! - kiabálta el magát. - Hamarosan nem csak én leszek itt! Nem én vagyok az egyetlen, aki meg akarja bosszulni Doncasteren ezt a vétket! - éppen csak kimondta ezt, belépett még 5 fekete maszkot viselő férfi. 

-Louis, most mi lesz? - kérdeztem félve, suttogva, még mindig a karjaimban tartva a kisgyereket, fejemet Louis vállára döntve. 

-Nem tudom - simogatta meg Louis a derekamat.

-Van egy ötletem! - csillant fel a szemem. - Vigyázz a kicsire! - adtam át a kisfiút Louis kezébe. 

Bemásztam az asztal alá és előhúztam a telefonomat a zsebemből. A rendőrség számát kezdtem bepötyögni, amikor valaki erősen megfogta a csuklómat és annál fogva húzott ki az asztal alól. Én halkan felsikítottam, majd levágott az asztalunktól körülbelül 5 méterrel a földre. 

-Nocsak, nocsak! Miben sántikál a kis hölgy? - nézett rám az egyik eddig maszkos ember merő arckifejezéssel.

Én csak visszanéztem rá és igyekeztem eldugni a telefont a fenekem alatt. 

-Add csak ide azt! - nyújtotta felém a kezét várakozóan. 

-Mit? - kérdeztem vissza.

-Tudod te azt. Na, add ide, ha nem akarod, hogy a fejedbe eresszek egy golyót! - fenyegetett, mire én annyira megijedtem, hogy kezemmel kicsúsztattam a telefont a fenekem alól, ahová eldugtam.  - Okos kislány - kacsintott. - Visszamehetsz a porontyodhoz meg a csávódhoz! - pillantott rám lenézően. 

Az volt a legkevesebb, hogy az amúgy full idegen kisgyereket a gyerekemnek nézte, de ez, amit tett undorító volt. 

Visszamentem Louishoz, aki rögtön a karjaiba zárt, bár még mindig ott volt a gyerek is.

Ekkor Zayn fel állt és minden jelen lévő fegyveres rászegezte a fegyverét. 

-Nyugalom, csak kérdezni akarok valamit - ekkor kicsit lejjebb eresztette mindegyik a fegyvert. - Miért az összes lakost akarjátok "megleckéztetni"? Miért nem azt az egy embert, aki azt tette, amiért ti most ezt? - kérdeztősködött. 

-Mert nem tudom, melyik féreg ütötte el a feleségemet - morogta közvetlenül Zayn arcába a főkolompos. 

-Akkor meg minek baszogatjátok egész Doncastert?! - emelte feljebb a hangját, mire az az őrült a torkához fogta a fegyvert.

-Kicsit nagy a pofád nem gondolod arab gyerek? - kérdezte fenyegető hangnemben. 

-Hát nem. Csupán nem félek kiállni azért a városért, és azokért az emberekért, ahol és akik között felnőttem. Itt egytől egyig mindenki meg tudja mondani, hogy ki kicsoda. Mert ez hiába egy elég nagy város, az összetartás példás még mindig. Ha meg most kinyírsz, boldogan fogok meghalni, mert nem hiába haltam meg, hanem azért, hogy Doncasterből eltűnjenek az ilyen patkányok, mint ti - köpte lazán az arcába a szavakat Zayn a rá fegyvert fogó, feltűnően zavart elmeállapotú férfinak.

Erre a fegyveres fogyta és ahelyett, hogy lelőtte volna állba verte.

-Szégyenek - szűrte a fogai között Zayn, majd visszament Perrie mellé. 

-Na most. Aki ezentúl egyetlen rossz szót is szól, vagy olyat tesz, ami nekünk nem tetszik, annak tudják mi lesz a sorsa? - kérdezte halvány mosollyal az arcán, majd meglebegtette a még mindig a kezében lévő fegyvert. - Nos, az már készülhet is a temetésére, mert szitává lőjük - nevetett halkan. 

Ekkor meghallottam egy felénk irányuló női hangot.

-Kisfiam! - kiáltott a nő zokogva, mikor meglátta Louis kezében a gyermeket.

Ekkor odakaptam a tekintetemet én is,  Louis is, a pici is, és mindenki, de nem kellett volna.

A nő, ahogy térden állva egyet lépett felénk, hogy kisfia közelébe jusson három oldalról egy-egy-egy golyó találta el és fennakadt szemekkel borult a földre és nyelte el lelkét az örök homály...

Coming Soon!

Remélem kellően izgalmas volt. Tudom, kicsit hülyeség ez a rész, de esküszöm, nem volt jobb ötletem.

Egy-két építő kritikát elfogadok. <3

xxSzikraa.♥*

*22.: Mégsem olyan jó este..~

Danielle és apám érkezése óta Elég jól megvagyunk.
Ahogy látom, apámnak semmi baja sincs a barátaimmal és a párommal sem, ami nagy örömmel tölt el, hiszen mindig is apám véleménye számított nekem a legjobban.
-Háát én éhes vagyok - nyúlt el Danielle a fotelban, ahol eddig is helyet foglalt.
-Én is, én is!! - helyeselt Niall felcsillant szemekkel.
-Őő, az a helyzet, hogy én mag nem igazán álltam neki főzőcskézni, de, ha gondoljátok, akkor elmehetünk valahová vacsorázni - gondolkodtam hangosan.
-Én benne vagyok! - pattant fel Danielle.
Végül mindenki beleegyezett az ötletembe és elkezdtem készülni, hogy mégse úgy menjek el, mint egy csöves.
Felkötöttem a hajamat, kihúztam a szememet, átöltöztem és már készen is voltam.
-Ok, mehetünk! - ugrottam le a lépcső utolsó két fokáról, egyenesen Louis karjaiba.
Elindultunk, mindenki azzal a kocsival, amivel jött, kivéve engem és még párat, ugyanis én Louis mellett ültem a BMW-ben, hátul Apám, Danielle és Liam.
Louis végig a kezemet fogta egyik kezével, de néha az a keze combomra vándorolt. Ilyenkor általában éreztem a hátamon apám szúrós tekintetét. Hiába fogadja el Louist, azért az még neki is sok, hogy ezt lássa. Érthető.
Mikor megérkeztünk egy ismerős étteremhez, kiszálltunk és én Louis kezét fogva álltam.
Ahogy elnéztem Liam és Danielle már meglehetősen összemelegedtek és egészen jól érezték magukat együtt, aminek örültem, hiszen Danielle-nek egy régebbi sokkoló esemény óta nem volt barátja.
-Mindenki megvan? - kérdeztem körbenézve, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy igen elindultunk befelé.
Már bent ültünk az asztalnál és válogattuk, mit rendelünk. Remek hangulat volt a társaságban és mindenki hihetetlenül jól érezte magát.
-El, nem is meséltem még neked, hogy betalált engem, vagyis minket az a Barbie picsa... - Jesy.
-Pff... Igen? És mit akart? - kérdeztem szánalmas hangnemben.
-Csak azt akarta, hogy a barátai legyünk - forgatta a szemét vékony hangon Jade.
-Úr Isten. Szerintem elbújhat - kacagtam fel halványan és újra az étlapot kezdtem vizslatni.
Kijött egy feltűnően csinos, szőke pincérnő, aki kacéran mosolygott az összes fiúra, aki tetszett neki a csapatunkból.
Én az aztal fölött kulcsoltam össze a kezeinket Louisval, Perrie pedig ugyan ezt tette Zaynnel. Pezzel egymásra mosolyogtunk, majd megforgattuk a szemeinket.
-Mit hozhatok? - kérdezte izgatott mosollyal az arcán.
Harry persze egyből végig mérte a pincérnőt, de mikor jobban megnézte és leesett neki, hogy az valójában elég öreg el is kapta róla a tekintetét.
Mi leadtuk a rendeléseket és víg beszélgetéseket kezdve foglaltuk el magunkat.
Körülbelül 20-30 perc telt el, mire kihozták az összes rendelt kaját, ami Niall esetében egy kisebb terülj-terülj asztalkám volt.
Teljesen hibátlan este volt, szerintem mindenkinek......
Egészen addig a tragikus pillanatig, amikor hirtelen az egész boldog és gondtalan este darabokra hullott és pánik vette át a helyét.


Nos, remélem kellően felspanoltam a fantáziátokat ezzel a résszel! 
Véleményeket kérnék!
 xxSzikraa.♥*

*21.: "-Ezek az ősemberek a mindeneim!"~

-El, nem akarlak megsérteni és ne vedd magadra, de anyád egy paraszt - mondta nyugodtan, bár picit felháborodva Jesy.
-Tudom. Nekem ne ecseteld, hidd el, én tudom a legjobban - sóhajtottam.
-Hogy mondhat ilyet?! - képedt el Perrie.
-Ellenséges mindenkivel, úgy. Most éppen azért ellenséges, mert azt hiszi, Louis nem akar tőlem többet pár hétnél és néhány jó dugásnál. Elmebeteg nő - forgattam a szememet. - Apám és Danielle hol vannak? - kérdeztem, mikor eszembe jutott.
-Elvitték anyádat valami szállodába, miután minket is lehordott mindennek és undorító dolgokat vágott a fejünkhöz - felelt Niall, aki az ajtófélfának támaszkodva állt. 
-He?! Mit mondott?! - kerekedtek ki a szemeim.
-Olyasmiket, hogy mi csak tönkreteszünk téged, meg nem mi vagyunk  megfelelő társaság neked. Meg tett hozzá olyan jelzőket, mint idióták, barmok, vadállatok, balf*szok, kutyák, ééés még sorolhatnám... - Zayn. - Harry pedig, amilyen indulatos ráordított anyádra, kiosztotta, hogy fogalma sincs arról, hogy mi a jó neked, és hogy miért szól bele egyáltalán?
-Lehet, hogy a kelleténél picit hangosabban beszéltem vele, mert apád közelebb állt hozzám - Hazz.
-Nem baj. Kellett valaki, aki helyreteszi. Még akkor is, ha ez a valaki egy a lányával egyidős fiú - vontam vállat.
Ekkor megcsörrent a telefonomat én pedig szint azonnal kihalásztam a farzsebemből. Vetettem egy pillantást a képernyőre, megforgattam a szemem és felvettem.
-Mi van? Mit akarsz? - szóltam bele egyből gorombán.
-Csak közölni, hogy a barátaid jó nagy része egy rakás ősember, akik nem tudják, hogy kell viselkedni egy felnőttel. Neveld meg őket! - anyám.
-Most fejezd be! A barátaimról beszélsz. És közlöm veled, hogy ezek az ősemberek a mindeneim. Nem kellett volna idejönnöd. Doncaster az a város, ahol a saját életemet élem és mostantól te nem tartozol bele. Jobb, ha hazamész. Egyedül, mert apámra még kíváncsi vagyok. És ne merd többet sértegetni a barátaimat, mert annak nem lesz jó vége. Szia - és letettem.
Azonnal hívtam egy másik számot, ami Danielle-é volt.
-Szia Dani, nem jöttök vissza apuval? - kérdeztem rögtön, amint megszakadt az éles csöngés.
-De, már úton vagyunk édesem - felelt. - Anyádat kitettük egy szállodában. Azért ez tényleg elég gonosz húzás volt tőle - Dani.
-Tudom, de nem számít. Többet nem akarom látni. És azt akarom, hogy minél előbb tűnjön el Doncasterből - jelentettem ki magabiztosan.
-Na jó, nyugodj meg. nemsokára ott vagyunk és nem szeretnénk feszültséget. Puszi - és letette.
Hát jól van. - gondoltam és visszacsúsztattam a zsebembe a telefont.

Sziasztok! Bocsánat, hogy ez a rész ilyen rövidke lett, de nem tudtam ennél többet írni. Nem volt ötletem. 

Azért remélem tetszett!
Ja, és köszönöm az örök és legelső PlaceTimer-emnek, hogy mellettem van! (Szerintem Tudja az a lány, akire gondolok!♥)

Komizzatok légyszi!

xxSzikraa.♥*