*13 : Boldogság.~

-Mire gondolsz most? - kérdeztem Louis, aki a plafont bámulva feküdt, én pedig a mellkasán és épp az arcát néztem.
-Arra, hogy nagyon szerencsés vagyok - pillantott rám, majd elmosolyodott és egyik kezével végig simította az arcomat.
-Miért?
-Mert itt vagy nekem - felelt nemes egyszerűséggel, majd homlokon puszilt.
-Szeretlek - súgtam.
-Én is - mosolygott szélesen és még jobban magához húzott.

*Másnap délután*

-El, tudod, mi jutott eszembe?  - lépett be a nappaliba Louis, akin csak egy farmer volt, szabadon hagyva azt a hihetetlen felső testét.
-Mi? - kérdeztem felé fordítva a fejemet.
-Ma rendeznek egy ünnepséget itt Doncasterben az egész városnak. Olyan, mint egy... falunap. A városban - Louis. - És gondoltam elmehetnénk.
-Oké - mosolyogtam. - Mikor?
-Hát... délután egy és már kajáltunk, szóval ha elkészülünk most, akkor most - felelt.
-Jól van. Akkor menjünk készüljünk el! - nyomott egy puszit az arcomra Louis és felmentünk öltözködni.
Louison szokás szerint csíkos póló volt én pedig fehér pólót vettem fel, amiből picit kint volt a hasam, meg egy farmert.
Elindultunk  oda, ahová megbeszéltük és egész úton beszélgettünk.
Egy nagy rétre érve megpillantottam a rendezvényt. Azon a nagy réten rengeteg olyan sátor volt felállítva, ami az árusok javára szolgált.
A mező közepén egy színpad állt.
Az egész hely tele volt emberekkel. Doncaster fele biztos ott volt.
Louisval kerestünk egy italárust és vettünk két egyliteres kólát utána lassan sétálgatva végigjártuk a árus sátrakat és körbenéztünk, hol mi van.
Aztán szembe jött velünk egy lány. Fenékig érő festett szőke haja volt és iszonyatosan vékony alakja. Hatalmas felfújt csöcsei 10 méterről is kiszúrják az ember szemét.
Louisra vigyorgott a lehető legribancosabban. Gyanítom ő volt az a "Barbibébi", akit részegen kicsit megtéptem.
Rám pillantott és meglátta, hogy Louis kezét fogom és rögtön lefagyott az arcáról a mosoly.
Elénk lépett Louis pedig közelebb húzott magához.
-Hali - köszönt flegmán.
-Szevasz Barbie - biccentett neki Louis. én csak egy pillanatnyi apró mosolyt erőltettem az arcomra.
-Hogyhogy itt vagy...tok? - kérdezte.
-Csak... Elhoztam ide Eleanort. Hogy megmutassam neki, milyen egy ilyen rendezvény - felelt Louis.
Barbie pillantása ismét a kezünkre csúszott, aztán vissza Louisra.
-Jártok? - vonta fel a szemöldökét unottan.
Erre már én válaszoltam, mielőtt Louis tenné.
-Igen. És ha zavar, akkor inkább tűnj el - böktem oda neki ugyan olyan flegmán, mint ahogy ő beszélt.
-Hát Louis... Találtál volna jobbat is ennél a nőnél. Semmi különös nincs benne és még csak szépnek sem szép - prüszkölt Barbie, miközben lenéző tekintettel alaposan végigmért.
-Figyelj csak! Nekem ő a legszebb és nem csak szerintem szép. Nem kell irigykedni, mert ő nem egy ilyen kis megjátszós picsa és nem költ havonta plasztikai sebészre. És különlegesebb, mint te azt gondolnád. Egészen biztos vagyok benne, hogy nála jobbat nem is találhattam volna. Még mindig jobb lány, mint te. És jobb is marad - forgatta a szemét Louis és otthagytuk a plasztik babát.
-Ez szép volt Louis. Köszönöm, hogy megvédtél - pusziltam meg.
-Milyen ember lennék, ha nem védeném meg a barátnőmet? - kérdezett és rám mosolygott.
Nevetve és beszélgetve nézelődtünk tovább.
Távolról megláttuk, hogy Zayn és Perrie is itt vannak.
Odamentünk hozzájuk.
-Sziasztok - köszöntünk.
-Hellóó! Mi szél hozott benneteket erre? - Zayn.
-Gondoltuk körbenézünk. Ti gondolom ugyan ezzel a céllal érkeztetek - Louis.
-Ja. Hát, akkor csatlakoztok hozzánk? - Perrie.
-Louissal összenéztünk, majd egyhangúan válaszoltunk.
-Persze! - négyen folytattuk tovább a sétálgatást.
Már félig besötétedett és nagyon nagyon jó hangulat volt, mikor Louis megállt.
-Mindjárt jövök baby. 2 perc, csak elintézek valamit - nyomott egy puszit a számra, majd nagy léptekkel elsétált. Mi Zaynnel és Pezzel tovább haladtunk.
1 perc múlva valaki hátulról egy kézzel átkarolt, és egy kéz elém nyújtott egy szál vörös rózsát, aminek a szárán egy cetli volt és azon valami írás.

"Nagyon szeretlek Eleanor"

-Istenem, de édes vagy! - fordultam meg és megcsókoltam.
Mikor elváltunk egymás szemébe meredtünk. Olyat láttam Louis szemében, mint még soha senkiében.
Talán régen, a nagypapi szemében volt ilyen lázas csillogás, minden alkalommal, mikor ránézett a nagymamira.
Lehet, hogy Louis pont annyira szeret, mint ahogy a nagypapi szerette a mamámat?
Lehet, hogy Louis nem csak egy futó "tinédzser"  szerelem lesz számomra, hanem mellette fogom leélni az életemet?
Lehet, hogy látni fogjuk egymást meghalni több évtized múlva, mint a nagyszüleim?
Érdekes, hogy éppen Doncasterben találtam meg a szerelmet. A fiút, akiért már most tűzbe mennék.
Ha vissza emlékszem a nemrég látott videó elejére, ami a nagyszüleim esküvőjéről szólt... volt két mondat...

"Reméljük egyszer te is ilyen boldog leszel egy férfi mellett, aki ugyan úgy szeret téged, mint mi egymást. Ügyelünk rá, hogy megtaláld a párod." 

 Tényleg ügyeltek rá... Kezdek hinni az olyanokban, hogy a halott családtagjaink fentről vigyáznak ránk és figyelik az életed.
Létezik, hogy a nagyszüleim sodorták Louist az életem közlébe?
Talán valóban ők segítettek megtalálni az életem jelenlegi értelmét. Akiért kész lennék meghalni.....
-Szeretlek Louis. Nagyon nagyon nagyon szeretlek - tértem vissza a gondolataimból a valóságba és könnyes szemekkel szólaltam meg.
-Én is. Nagyon - mosolyodott el és megcsókolt és megölelt.
Biztos vagyok benne, hogy ezúttal, a sok elfuserált kapcsolat után most ráleltem arra a személyre, aki mellett mindennél boldogabb leszek...

Sziasztok!  Remélem kellően megható volt ez a rész. 

Ehhez a részhez tartozó kérdés: 

Milyen írónak tartasz? Miért? (A válaszodat ha lehetséges legalább 3 mondatban fejtsd ki!) 

Komiban kérem ismételten a válaszokat! 

Lots Of Love: xxSzikraa.♥

*12 : Forró pillnanatok.~

Nagyon jól éreztük magunkat. Úgy a buli felénél Zayn és Perrie eltűnt, majd újra megjelentek, de ezúttal Zaynnél egy nagy üveg Crystal pezsgő volt, Perrienél pedig egy tálca poharakkal.
-Ha már ünnepelünk, akkor adjuk meg a módját! - kiáltott Zayn és egy mozdulattal leszedte a pezsgő kupakját, ami hatalmasat pukkant.
Mindenkinek kitöltött egy pohár pezsgőt.
-Elre és Louisra! - emelte a magasba a poharát Niall.
-Bizony! - mindenki.
Én csak nevettem, koccintottam velük, majd megittam a pezsgőt.
Nem tudtam, hogyan megyünk haza. Talán Liam lesz a "sofőr", mivel ő nem ihat olyan sokat. Sőt, talán egész este csak a pezsgő volt az egyetlen alkohol, amit ivott...

*Reggel*

Arra keltem, hogy Louis megfordul mellettem, magához húz és úgy alszik tovább.  A fülem mellett hallottam, ahogy lélegzik.
Keze, ami eddig a hasamnál karolt át lejjebb csúszott és a combomat kezdte el simogatni. Az ajkamba haraptam, ugyanis érintése olyan érzést szabadított fel bennem, mint még soha senki.
Visszafogtam egy sóhajt.
-Fent vagy? - kérdezte Louis hirtelen. Annyira megijesztett, hogy össze rezzentem.
-Igen. Látom te is - fordultam felé.
-Ja - halkult el a hangja, majd megcsókolt.
Keze felfedező útra indult a testemen, amit csak az alsónemű fedett. Egy ujját beleakasztotta a bugyim szélébe és megpróbálta lehúzni azt rólam, de elkaptam a csuklóját és megállítottam.
-Louis... - nyögtem a nevét a szájába. - Ezt... nem most kéne - sóhajtottam.
-Miért? - kérdezett vissza és kezét kiszabadította az enyémből egy a derekamat simogatta.
-Mert a te szobádban vagyunk - néztem körbe. - És ez még nem is lenne gond, ha nem tudnám, hogy valószínűleg bármelyik percben beronthat anyád, aki utál engem - kuncogtam, majd miután adtam még egy puszit a szájára felültem. Megláttam egy Louistól származó pólót a földön és azt vettem fel.
-Gyere csak ide! - rántott vissza a csuklómnál fogva Louis, mikor fel akartam állni.
Fekvő helyzetben végeztem mellette, majd mire észbe kaptam már rajta ültem és úgy smároltunk. Louis keze a fenekemre csúszott és ott pihent.
-Ez meg mi?!?! - hallottam meg Louis anyjának hangját.
Ijedten fordultam le Louisról és magamra húztam a takarót, hogy Johanna ne lássa az arcomat.
-Anyu miért nem tudsz kopogni basszameg? - Louis.
-Ki van a takaró alatt? - vonta kérdőre Johanna Louist.
-Nem ismered - vágta rá Louis.
-Nem vagyok hülye fiam - Johanna.
-Semmi közöd ahhoz, hogy kit hozok haza! - támadt neki szavakkal Louis az anyjának.
-Amíg az én telkemen laksz, addig igenis van hozzá közöm. Szóval, milyen kis ribanc van a takaró alatt? - kérdezte ismét.
A szívem egyre gyorsabban vert, és szinte fohászkodtam istenhez, hogy ne rántsa le rólam a takarót.
-Jól van Louis, ha te nem mondod el, akkor majd kiderítem én - hallottam, amint felém lépked, aztán eltűnt rólam a takaró és Johanna megvető pillantásával találtam szembe magam. - Mit keresel itt? - morogta.
-Johanna, én... - nem tudtam megszólalni.
-Azt hittem fiam, több eszed van annál, minthogy leállj ezzel lánnyal - emelte a tekintetét a fiára.
-Ha érdekel, én szeretem ezt a lányt. Jobban, mint te valaha szeretni tudnál bárkit. A gyerekeidet is beleértve. Te nem tudod, milyen a szerelem. apámhoz is csak a pénzéért mentél hozzá. Én viszont nem fogom ugyan azt a hibát elkövetni, mint apám és nem leszek egy olyan nővel, aki nem is engem szeret, hanem a pénzemet - mondta Louis normál hangerővel, de idegesen.
-Na és honnan veszed, hogy ő nem csak a pénzedért szeret? Hiszen azt mond, amit akar. Hazudhat is - Johanna.
Ekkor felálltam és Louis mellé léptem.
-Nézze Johanna! Maga azt hisz, amit akar. De ne gyanúsítson meg olyannal, hogy nem szeretem a fiát. Tudja sosem voltam olyan, aki csak azért volt egy fiúval, mert annak volt valamije. És még egy fiút sem szerettem annyira, mint Louist. Remélem elég érthető voltam és remélem, legalább szemernyit megváltozik rólam a véleménye. De higgye el, hidegen hagyna, ha nem változna - ennyivel lerendeztem, majd összeszedtem a ruhámat, ami egy szék támláján volt és bementem a fürdőszobába felöltözni.
A továbbiakban csak annyit hallottam, hogy Louis és Johanna veszekszenek, majd egy ajtó csapódás és vége. Észre sem vettem, de csak a mosdópultnak támaszkodva álltam és potyogtak a könnyeim.
-Kopp-kopp. Bejöhetek? - kérdezte Louis, de már a feje bent volt.
Felnéztem rá, és mikor észrevette, hogy sírok szó nélkül belépett a fürdőbe és magához ölelt.
-Most miért sírsz? - kérdezte egy perc után.
-Mert miattam vesztél össze anyukáddal. Nem akartam ezt. Egyáltalán nem - szipogtam a mellkasába.
-Eleanor, anyámmal mindennapos a veszekedés. Nem lehet mellette megmaradni. Amúgy meg nincs okod sírni, mert elég szépen kiosztottad. Nem láttad az arcát. Én majdnem elröhögtem magam - nevetett.
-Bolond vagy - emeltem fel a fejemet.
-Tudom. De sosem zavart - kacsintott, majd kezei közé fogta arcom és hüvelykujjaival letörtölte a könnyeimet.
Még egy pillanatig a szemembe nézett, aztán megcsókolt. Karjaimat a nyaka köré fontam és a hajába túrtam. Ujjaim puha tincseivel játszottak.
-Fel kéne öltöznöm - ziháltam, mikor elváltak ajkaink.
-És mi van, ha én nem hagyom? - kérdezte játékosan Lou.
-Akkor az van, hogy kénytelen vagyok így haza menni. Ami ugyebár nem egy okos döntés - biccentgettem a fejemet jobbra és balra.
-Hmm... Öltözz fel és menjünk át hozzád! - Louis.
-Csábítóan hangzik - haraptam az alsó ajkamba.
-Ne, ezt nem bírom - kis híján nyögve mondta.
-Miért? Mi bajod van... ezzel? - vontam fel a szemöldököm és újra az ajkamba haraptam.
-Az, hogy rohadtul beindítod ezzel a fantáziámat, az amúgy is tomboló hormonjaimról nem is beszélve - felelt keményem és megszorította a combomat.
Le pillantottam a lábamra és akaratlanul is észre vettem, hogy Louis nadrágja kezd picit... szűk lenni bizonyos helyeken.
Először elgondolkoztam, aztán gondoltam szórakozok vele picit.
Végig simítottam a domborodó területen, ami Louisból egy elhaló nyögést váltott ki. Még egyszer megismételtem az előbbi mozdulatomat, amitől már sokkal hangosabb nyögés hagyta el a száját.
-Na jó, most van elegem - morogta, majd felkapott az ölébe és felültetett a mosdópultra.
Ajkai vadul kezdték tépni az enyéimet, körmei pedig a csípőmbe vésődtek.
-Louis! Előbb menjünk át hozzám! Ott nem zavarhat senki - lihegtem.
-Nem érdekel, ha valaki bejön. Akarlak. Most - morogta és fogai a nyakamba mélyedtek.
-Engem viszont igen. Louis, negyed óra, ott vagyunk nálam, ott pedig azt csinálunk, amihez kedvük van - toltam el kissé magamtól.
Louis nagyot sóhajtott, majd ellépett a mosdópulttól, miközben egyetlen könnyed mozdulattal leemelt onnan engem is.
-Készülődj! - mosolygott Louis és nyomott még egy puszit az ajkamra.
Gyorsan elkészültem és elindultuk hozzám. Beléptük a házba és amint becsukódott a bejárati ajtó Louis nekem esett.
Fent a hálószobában pedig minden folytatódott...

Remélem tetszett! :D 
Kitaláltam, hogy mostantól minden rész végén lesz egy kérdés, amit meg kell válaszolnotok kommentben. 
Most ez lenne hozzátok a kérdésem : Ki a kedvenc szereplőtök a történetben?
Várom a válaszokat és a véleményeket erről a résztől! 7
Lots Of Love : xxSzikraa.♥*

*11 : Vágjunk bele!~

Ez a rész jóval hosszabb lett, mint általában, de jó olvasást! :D 

xxSzikraa.♥*

"-Erre csak annyit tudok mondani, hogy... hogy 10 perc és ott vagyok - sóhajtott Louis, majd a válaszomat meg sem várva letette a telefont...."

Én csak zavarodottan néztem magam elé, majd visszafordultam az eddigi elfoglaltságomhoz.
Nem is figyeltem az időt. Már csak arra lettem figyelmes, hogy csapódik a bejárati ajtó. Reagálni sem volt időm, megjelent Louis a konyha ajtajában.
Egy pillanatig csak szótlanul állt, majd elém lépett és egyetlen másodperc alatt a karjaiba zárt. Viszonoztam ölelését. Mélyen beszívtam az illatát, ami olyan kábítóan jó volt, hogy alig tudtam megállni tőle a lábamon.
-Eleanor? - suttogott.
-Hmm?
-Szeretlek - súgta halkan a fülembe.
Erre igazán nem tudtam mit mondani. Ha azt mondtam volna, én is, akkor könnyűvérűnek tűntem volna. Csak erősebben öleltem magamhoz, ezzel még hosszabbá téve a pillanatot...

*Két nap múlva*

Louis és köztem minden rendben van. A minden rendben alatt azt értem, hogy együtt vagyunk. Furcsa az élet. Azzal hoz össze, akiről abszolút nem gondoltad volna, hogy valaha együtt leszel.
Ma elvileg megint bulizni megyünk a csapattal. Szinte biztos, hogy ebből ünneplés lesz, amint megtudják, hogy mi van köztem és Louis közt.
Nem, még nem beszéltünk erről senkinek. Megállapodtunk Louissal, hogy majd csak akkor mondjuk el nekik, mikor együtt lesz a csapat. Csapat alatt a mi kicsi... "kicsi" baráti körünket értjük.
Perrie, Jesy, Jade, Leigh-Anne, Liam, Niall, Zayn és Harry. És Liam barátnője Sophia.
Szóval mára egy kis bulizás volt megbeszélve. Elterveztük, hogy a DownBay-be megyünk. Ez itt Doncasterben a legszínvonalasabb és legmenőbb szórakozóhely, ahová csak olyan embereket engednek be, akik nem igénytelen parasztok.
Már 7 óra, Perrie pedig 10-re jön értem.
Úgy gondoltam akkor lesz a legjobb, ha nem zuhanyzok, hanem beáztatom magam egy jó nagy kád vízbe.
Így is tettem, de mire észbe kaptam 9 óra volt.
Kipattantam a kádból és a szobám felé kezdtem rohanni egy szál törölközőbe. Sikeresen elvágódtam és hangosat csapódtam a padlón, mikor egy hirtelen lépéssel igyekeztem a szobámba, természetesen vizes lábbal.
Szinte villám sebességgel rendeztem el magamon mindent. Egyedül a ruhával voltam bajban.
Negyed órámba telt, mire kiválogattam a cipőt, a ruhát, az ékszereket, stb, de végül csak össze szedtem mindent.
Éppen a hajam egyik felét sikerült rendesen begöndörítenem, mikor Perrie megérkezett.
-Hé, El, indulhatunk? - lépett be a szobámba. Káprázatosan nézett ki.
-Nem igazán vagyok készen. A hajbesütés mindig ki fog rajtam és későn kaptam észbe, hogy készülnöm kéne - fújtattam idegesen.
-Add ide azt a hajsütőt te szerencsecsomag! -  kapta ki a kezemből, majd ő folytatta a hajam besütését.
Meg kell mondanom, hogy elég tapasztalt. Igaz, őt szinte soha nem látni egyenes hajjal, mert mindig besüti.
Kb 10 perc alatt megcsinálta a frizurámat.
-Huuh, Pezz, köszi! Akkor szerintem készen vagyok - dobbantottam egyet a lábammal és elindultunk kifelé a házból.
Bezártam magam után és ezúttal Perrie kocsiján mentünk.
-Tudsz vezetni? - kérdezte megállva Perrie.
-Tudok - vágtam rá.
-Akkor tied a pálya - dobta oda nekem a slusszkulcsot, amit én automatikusan elkaptam. - Amúgy Leigh-Anne, Harry, és Liam bent várnak a kocsiban.
Pislogtam párat, majd mikor észhez tértem beültem a volán mögé.
Perrienek pont olyan kocsija volt, mint Charlotte barátnőmnek még Machesterben.

Egy új gyártmányú Range Rover. Mindig is imádtam ilyeneket vezetni.
-Vágjunk bele! - kacsintottam Perrie-re, majd miután levettem a topogóimat beindítottam a kocsit.
A cipőmet azért volt fontos levenni, mert nem lett volna egyszerű akkora magassarkúban vezetni. Így inkább odaadtam Perrienek, aki vigyázott rá.
-Én vezetek, te navigálj! Tudod, hogy fogalmam sincs, mi merre van - mosolyogtam.
-Jójó - bólintott Perrie, én pedig a gázra léptem.
-Már most halál érzetem van - motyogott halkan Harry a középső ülésről.
-Ajj, fogd be! - nevettem és a visszapillantó tükrön keresztül rá néztem.  
Perrie mindig érthető utasításokat adott. A DownBay nem volt olyan messze, mint gondoltam.
Mikor mi megérkeztünk Louis BMW-je már a parkolóban állt. Izgultam, hisz fogalmam sem volt, hogy hogyan akarja közölni a többiekkel, de azért leparkoltam Louis kocsija mögött.
Gondolom látta Perrie kocsiját, így ő és a többiek, akik vele voltak is kiszálltak. 
-Te vezettél? - nézett rám Zayn. - Mindenki él? - kérdezte az utasaimtól.
-Fúú! Ez ma már a második velem kapcsolatos vezetős poén. Pedig még csak nem is vagyok szőke... - forgattam a szemem, majd Louis mellé álltam.
Louis átkarolta a derekamat és megcsókolt. Mindenki látta, majd mikor Louissal befejeztük és szembe néztünk a barátainkkal mindenki tágra nyílt szemekkel nézett.
-Ti most...? - mutatott ránk Liam, de mindenkinek ez a kérdés volt leolvasható az arcáról.
-Igen - mosolygott boldogan Louis.
-Juuuuuj!!! Nos, ez esetben ma ünneplés lesz - ugrándozott Jade, és mindenki elindult a szórakozóhel bejárata felé.
Észrevettem, hogy Perrie elég komor lett, mióta kiderült, hogy Louissal vagyok.
Mikor már javában buliztunk és Perrie meg csak ült odamentem hozzá.
-Mi a baj Perrie? - kérdeztem és próbáltam túlordítani a hangos zene ricsaját.
-Erre igazán rájöhetnél Eleanor - válaszolt és beleivott a vodkájába.
-De hiába, nem tudok rájönni! Kérlek mondd el, mielőtt rosszra gondolok! - könyörögtem neki összehúzott szemöldökkel.
-Azt hittem, hogy nekem mindent elmondasz! Azt hittem, hogy igazat mondtál akkor, amikor négy napja azt találtad nekem mondani, hogy bennem bízol itt a legjobban és nincs olyan dolog, amit ne osztanál meg velem! De úgy látszik, rohadt nagy hülyeség volt neked hinnem - kiabálta és a pohárral a kezében elment.
Nekem eszembe jutott, hogy mi a baja. Nem mondtam el neki, hogy együtt vagyok Louissal. De... igazán megérthetné, hogy meglepetésnek szántuk.
Akkor is igaza van. Megígértem neki, hogy bármi történjék is, mindent el fogok neki mondani az életem minden egyes apró pontjáról. Iszonyatosan gusztustalan húzás volt ez tőlem.
Éppen a bárszéken, a fejemet fogva ültem és a sírás határán voltam, mikor megérezem két kezet a derekamon, majd Lous hangját hallottam meg a fülemben.
-Baby, nem jössz táncolni? - kérdezte szexi hangon.
-Louis... sajnálom, de most nem megy. Meg kell keresnem Pezz-t - mondtam és elindultam, otthagyva Louist.
Tudtam hol kell keresnem Perriet. Ő is nőből van, szóval egyértelműen a női mosdó a célpont.
Mikor beléptem senki nem volt bent.
-Perrie! Sajnálom, kérlek beszéljük meg! - tudtam, hogy itt van bent.
Ekkor szomorú arccal előlépett az egyik ajtó mögül.
-Nagyot csalódtam benned Eleanor - szipogott. Sírt. Látszott rajta, hogy sírt.
-Perrie! Istenem, Perrie, Perrie, Perrie! - motyogtam és megöleltem. -Ne haragudj rám! Azért nem mondtam el, mert Louissal megbeszéltük, hogy csak ma közöljük mindenkivel. Amolyan... Meglepetés akart lenni. Tudom, el kellett volna mondanom, de tényleg... Sajnálom - a kis monológom után Perrie elnevette magát.
-Nem haragszom. Most már minden világos. Én kérek bocsánatot, hogy így besértődtem - ölelt még jobban magához.
-Imádlak, te bolond nő - adtam egy puszit a vállára.
-Én is - válaszolt. - Akkor menjünk ki és ünnepeljük meg, hogy együtt vagytok. Ideje volt már, hogy Louis találjon valakit, akivel mi is jól érezzük magunkat és nem ribanc - kuncogott.
-Remélem semelyikünk nem bánja majd ezt meg - mosolyogtam és kimentünk. Csatlakoztunk a bandánkhoz és együtt élveztük az éjszakát és a hangos zene dübörgését...

Remélem, senki nem bánta, hogy ilyen hosszú lett és remélem, mindenkinek tetszett!
Kommentbe a következő kérdésre kérnék egy választ: Mi volt a kedvenc részed ebben a fejezetben?  
Igyekszem a kövivel!
Big Hug: xxSzikraa.♥*

*10 : Ellenszenv.~

Reggel fáradtan és kimerülten ébredtem. Nem aludtam túl jól az éjjel. Végig Louis járt az eszemben.
Ha valóba úgy érez, ahogy azt elmondta, akkor talán én vagyok a legszerencsésebb.
Hogy miért?
Azért, mert talán ő lehet az, aki megváltoztathatja az életemet. Feltéve, ha én is akarom ezt. De nem tudom.
Abban az egyben biztos vagyok, hogy az a csók valamit felébresztett bennem. Valamit, amit nem értek, de tudom mi az. Nem értem, mert eddig annyira semleges, vagyis inkább barátilag szeretett volt számomra, de tegnap este óta minden megváltozott.
Talán valahol nagyon mélyen mindig is bennem volt ez a sokkal erősebb érzelem. De várjunk csak! Ezt most úgy hangzott, mintha ezer éve ismerném. Márpedig nem lehet ezt másképp kifejezni.
Végül eldöntöttem, hogy amikor legközelebb találkozunk beszélek vele. Nem fogom most azonnal ide rendelni, mert még mindig kicsit sokkos állapotban vagyok a tegnapi események sorozatától.
Majd, ha ő keres. Ha ő keres, akkor majd biztos lehetek abban, hogy ő is ugyan úgy van velem, mint én vele. Meg amúgy is érdekel, hogy mennyi idő után fog újra keresni...

/Louis szemszöge./

Iszonyatosan bántam, hogy megcsókoltam Eleanort. Jó, tényleg igazán megkönnyebbültem, hogy közöltem vele az érzéseimet, de mi van, ha most egy érzéketlen pöcsnek tart?
Nem. Ő nem olyan. Legalábbis nem olyannak ismertem meg, aki minden hülyeségről véleményt alkot.
De hogy álljak ezek után elé? Hogy nézzek a szemébe?
Gyanítom, megszólalni sem tudnék, ha beszélnem kellene vele. De valahogy mégis kell. Nem hagyhatom ezt az egészet lezáratlanul, azt meg nem várhatom el, hogy ő keressen. Az rohadt nagy paraszt dolog lenne. Nekem kell felhívnom. De nem most. Nem erőszakolhatom rá magamat. Hagyok neki pár napot, hogy feldolgozzon mindent.
-Nekem ez az Eleanor nagyon ellenszenves - lépett be anyám a nagy konyhába, ugyanis jelenleg én is ott tartózkodtam.
-Tudod, nem kéne lenézni mindenkit, aki társadalmilag alattunk van - forgattam a szemem.
-Nem azért nem tetszik nekem ez a lány - anyám.
-Akkor? - kérdeztem és a hangon akaratom ellenére is kissé harcias lett.
-Nagyon fent hordja az orrát - felelt anyám, miközben kitöltött magának egy pohár kólát.
-Aki kettőtök közül fent hordja az orrát, az te vagy. Fogalmad sincs, milyen Eleanor. Ő nincs nagyra semmivel. Neked viszont, nincs jobb dolgod, mint felvágni mások előtt azzal, hogy mennyi pénzünk van. Szerintem semmi kivetni való nem volt Eleanorban, mikor itt volt. Igazán tisztelettudó volt. Arról meg nem ő tehet, hogy te hülyébbnél hülyébb kérdésekkel bombáztad, ezzel porba tiporva az érzéseit. Fogalmad sincs arról, hogy milyen szarul esett neki, hogy úgy kezelted őt, mint valami rongyot. Semmivel nem szolgált rá arra, hogy te úgy viselkedtél vele, ahogy azt tetted. Úgyhogy jobban tennéd, ha nem próbálnád meg megalázni még előttem is, mert mondhatsz bármit, én ismerem őt annyira, hogy ne tudd előttem bemocskolni - kis híján kiabáltam, és mikor mondandómmal végeztem, lecsaptam a pultra az eddig a kezemben tartott üvegpoharat, majd öblös léptekkel elhagytam a nagy házat és a saját kis birodalmam felé vettem az irányt.
Miután bementem, teli erőből becsaptam az ajtót és az ágyamon kötöttem ki.
Nem gondoltam volna, hogy anyám lehet még ennél is taplóbb. Tudom, hogy az anyám, és nem kellene rá ilyeneket mondanom, de legalább nem vagyok álszent, aki mindig csak nyal még a saját szüleinek is.
Rettenetesen feldühített. Nem vagyok képes felfogni, hogy nem veszi észre, hogy valójában ő az, aki az egekben hordja az orrát és nagyzol mindennel.
Kezd elegem lenni abból, hogy még itthon is egy rakás sznobbal kell együtt élnem. Nem elég, hogy fél Doncaster ilyen barmokból áll, még itthon is folyamatosan ezt kell eltűrnöm.
Elegem van. 
Már csak Eleanor és a kevésbé sznob barátaim lehetnek az egyetlen okom arra, hogy ne húzzak el innen minél messzebb...

*Három nap múlva*

/Eleanor szemszöge./

Louisról még mindig semmi. Az egyetlen élőlény, akivel a történetekről beszéltem az Perrie. Ő ez alatt a pár nap alatt nagyon is a bizalmamba férkőzött és ebből adódóan legfőbb bizalmasomként tekintek rá.
Perrie meghallgatott, majd mikor a sok érzelemtől sírásban törtem ki megvigasztalt.
Annyira lecsapolta az energiámat ez az egész, hogy semmihez nincs kedvem. Csak várom, hogy mi lesz a továbbiakban.
Mint az elmúlt három napban, ma is itthon ültem.
Most éppen unalmamban főzőcskéztem és a  mogyorós csirke receptemet tökéletesítettem, mikor megcsörrent a telefonom.
Ijedtemben összerezzentem, hiszem abszolút nem számítottam a hirtelen megszólaló dallamra. Előhúztam a zsebemből a telefont és rápillantottam az iPhone üveg kijelzőjére.
Louis.
Ez a név villogott a képernyőn. A szívem nagyot dobbant, a torkom elszorult. Mély levegőt vettem, egyik ujjamat a zöld gombhoz érintettem és a fülemhez emeltem a kagylót.
-Szia Louis - szóltam bele.
-Szia... Eleanor - Louis. - Nem zavarlak?
-Nem. Egyáltalán - mondtam, miközben leültem az egyik székre az ebédlő asztalhoz.
-Szóval... Beszélni szeretnék veled... a keddi estéről... - hallottam, ahogy elhalkul a hangja.
-Louis én... - kezdtem, de Louis belevágott a szavamba.
-Figyelj El! Tudom, hogy nem kellett volna úgy letámadnom téged, de nem vagyok túl gyakorlott ezen a téren. És tényleg nagyon sajnálom... a... a csókot... és mindent. Szóval... én tényleg... egy hülye vagyok, amiért így elcsesztem az egészet - a hangjából őszinte megbánás sugárzott.
-Hát... Igazad van, elcseszted. De engem nem érdekel. Tudod, az a csók... Az a csók lehet, hogy bennem is felébresztett valamit. Ezt most nem csak azért mondom el, mert azt akarom, hogy ne legyen bűntudatod, hanem azért, mert így van és nem szeretek titkolózni - halkan ejtettem a szavakat. Nem tudtam a minimálisnál nagyobb hangerővel beszélni.
-Erre csak annyit tudok mondani, hogy... hogy 10 perc és ott vagyok - sóhajtott Louis, majd a válaszomat meg sem várva letette a telefont....


Remélem tetszett! ♥
Ha szeretnétek, akkor bekövethettek Twitteren! :) @fucking_bajusz (This Is My Fuckin'♥.)
És most tegyétek a dolgotokat! xxSzikraa.♥*

*9 : Kérdés.~

Hosszú és kínos beszélgetés után Louis úgy döntött, hogy megmenti az életemet és inkább megmutatja nekem a saját házikóját.
-Tudod, hogy megmentettél életem legkínosabb beszélgetésétől? - kérdeztem, amint kiléptünk a nagy ház ajtaján.
-Tudom. Sajnálom, anyám időnként túlzásba viszi a dolgokat. És sejthettem volna, hogy ez lesz a vége, hisz' anyám azokat az embereket, akiknek nem olyan jó az... az anyagi helyzetük, mint nekünk azokat csípőből lenézi - forgatta a szemét Louis. - Én is valahogy így lettem nevelve, de a neveltetésem ellenére sosem érdekelt, hogy kinek mennyi pénz van a zsebében. Általában mindig a legszegényebbekkel ápoltam jó viszonyt, amitől anyám hátán égnek állt a szőr. A gazdag majmok nagy része mind felfuvalkodott pöcs, akiket semmi más nem érdekel, csak a pénz. Ez még nem is zavarná az embert, ha nem lennének nagyra az anyagi jólétükkel - úgy tűnt Louis most mindent kiad magából, ami eddig nyomta a szívét.
-Hát... Ha engem kérdezel, nagyon tisztelendő dolog, hogy nem nézed le azokat, akik rosszabb anyagi helyzetben vannak nálad. És nem vagy nagyra a pénzeddel - mosolyogtam, miközben beléptünk a kis faházba. - Hűű! - képedtem el itt is, mint ahogy bent a nagy házban.
Belülről már nem volt olyan pici. Szépen ki volt használva a tér, ettől hatalmasak tűnt az egész.
-Ez a konyha rész... vagy valami olyasmi. Ez meg ott a hálószobám - mutatott be egy kis ajtón.
-Nagyon szép - léptem be a hálószobába.
-Köszi - sütötte le a szemét. - Kérdezhetek valamit? - pillantott fel rám hirtelen.
-Persze! - mosolyogtam és miközben leültem a franciaágy szélére végig rá figyeltem.
Ő leült mellém és vissza nézett rám, azokkal a varázslatos kék szemekkel.
-Éreztél már úgy, mikor megismertél valakit az első pillantástól kezdve, hogy nem akarod elengedni? És bár csak pár napja ismered, sok dolgot nem tudsz róla, de mégis képes lennél tűzön és vízen keresztül menni érte? - kérdezte lassan, hangsúlyosan ejtve a szavakat.
-Nem. De ez miért lényeges? - az én kérdésem egy iszonyat nagy baromságnak hangzott, hiszem éreztem, hogy nem csak puszta kíváncsiság áll Louis kérdésének háta mögött.
-Ezért - válaszolt és közelebb hajolt, majd ajakit az enyémre nyomta.
Egy pillanatra fel fogni sem tudtam, hogy mi történik, aztán, mikor már minden eljutott az agyamig, teljesen önkéntelenül viszonoztam a csókját.
Egyik kezem a hajába kúszott, míg a másik csak a vállán pihent.
Csókunk egyre hevesebbé vált, majd Louis hátra döntött az ágyon és combomat simogatva próbálta felhúzni a ruhát rajtam.
Ekkor észbe kaptam és ellöktem magamtól Louist.
-Jesszusom, nem vagyunk normálisak! Louis! - pattantam fel és a picit feljebb húzódott ruhámat lehúztam, hogy úgy álljon, ahogy állnia kell.
-Sajnálom. Nem bírtam.... - rázta a fejét szégyenkezve.
Nem tudtam rá megharagudni. Még annak ellenére sem, hogy egy belső hang a fejember egész konkrétan ordított velem, hogy pofozzam fel és hagyjam itt, de valahogy nem volt szívem ezt megtenni.
-Rám gondoltál, mikor feltetted azt a kérdést? - kérdeztem halkan, miközben nagyot nyeltem.
A gyomromban pillangók csapdostak a szárnyaikkal, légzésem pedig egyenletlen volt.
Louis csak tekintetét a földre szegezve bólintott.
Én sóhajtottam egyet.
Túl sok volt ez egyszerre. Az agyam bizonyos része még nagyon le van maradva, de az biztos, hogy ez a csók valamit felébresztett bennem.
-Légy szíves vigyél haza! -mondtam.
-Jó - állt fel Louis és szó nélkül kimentünk a kocsihoz.
Az biztos, hogy ez volt életem legkínosabb autókázása.
Egész végig mind a ketten néma, feszült csöndben ültünk. Louis valamivel nyugodtabban vezetett, amit szóvá is akartam tenni, de nem tudtam megszólalni, és nem akartam még kínosabbá tenni a pillanatot.
Louis lassan megállt a házam előtt és kiszálltunk.
Elkísért még az ajtóig, majd megálltunk.
-Eleanor, ne haragudj - nézett a szemembe aggodalmasan.
-Nyugalom Louis. Csak kell egy kis idő. Semmi vész - feleltem nyugodtan.
Mikor már nyitva volt az ajtó Louis felé fordultam és halványan rá mosolyogtam, amitől ő is rám mosolygott.
Kicsit megemelkedtem és egy apró puszit nyomtam a szájára.
-Jó éjt Louis - mondtam és elindultam befelé.
-Jó éjt El - hallottam, ahogy mondja, majd becsuktam az ajtót.
Nagyot sóhajtva lerúgtam magamról a cipőt és miközben lassan baktattam fel az emeletre, csak Louison járt az agyam.
A kérdés. A kérdés, amit feltett nekem szólt. Úgy értve nekem, hogy rólam.
Én lennék az, akibe első látásra beleszeretett és most bármire képes lenne értem? Vajon ezt csak azért mondta, mert igaz, vagy csak amolyan "csajozós duma"?
Mondjuk... Ilyennel ép eszű férfi nem hülyít egy nőt. És, ha csak hülyített volna, akkor nem mondta volna végig a szemeimbe nézve, sem olyan elmélyült hangon... Aztán a hazaút nem állt volna olyan kínos, feszült hallgatásból.
És azóta a csók óta valami furcsa bizsergés van bennem. Mintha Louis érzéseinek lenne bennem párja. Mintha nem csak ő érezne úgy, ahogy érez.
A bizsergés egész este bennem volt. Végigfutott minden porcikámon, kegyetlenül egyre csak Louis nevét ordítva. Mint valami zsarnok. Zsarnok, amely belülről tép szét, milliárd apró darabra. Amelynek küldetésévé vált folyamatosan Őt járatni a fejemben és kínozni arca emlékképének felidéztetésével.
Így lehetetlen volt kiverni a fejemből. Nem tudtam semmivel elterelni a figyelmemet, hiába is próbálkoztam. Csak rá tudtam gondolni. Egészen addig, amíg magával nem ragadott az én drága Álomvilágom, melyben minden az én akaratom szerint alakul.
És itt is megjelent Ő, aki mindenhol ott van. Louis.
Az álmomban nem volt más, mint egy srác. Egy srác, aki szégyelli, hogy milyenek a szülei és nem kérkedik. Mint az életben. Louis. Ő ilyen. Talán éppen ebbe szerettem bele, már ha ezt nevezhetem szerelemnek.
De, hogy ő mibe szeretett bele bennem, azt nem tudom. Kérdések volta az álmomban, amire egyedül csak Louis tudna választ adni.
Az igéző kék szemei izgalomtól villogtak, ahogy megjelentem előtte az álomban. Elmosolyodott és az ajkába harapott. Felém lépett és megfogta a kezemet. Elvezetett egy sötét helyre, majd ugyan olyan csókban volt részem az álomban, mint az életben.
Talán tovább is mentünk, mint az megengedett lett volna a jelenlegi állapotban, de többre nem emlékszem. Egyre mélyebben és mélyebben magába szívott az álom én pedig nem tudtam fent tartani magam a felszínen...

Sziasztok! Remélem tetszett! :) Szeirntem ez a rész felettébb megható, vagy költői lett, nevezzétek, ahogy akarjátok. 
Remélem megérdemel néhány komit! :) 
Hug & Love : xxSzikraa.♥*

*8 : Egész kedvesek. Vagy mégsem?~

Ismét félve ültem végig az utat Louis mellett. Most azonban valami másfajta félelem is rebegett bennem.
Nem csak Louis őrült vezetési stílusától való rettegés, hanem végig ott pörgött a fejemben a gondolat, miszerint egész Doncaster tud rólam és egész Doncaster kíváncsi rám.
Ettől előbújt belőlem a második fajta félelem. Nem is biztos, hogy ezt nevezhetem félelemnek. Lehet, hogy ez csak amolyan idegenek és új dolgok által előidézett furcsa izgalom volt.
Valamiféle rossz előérzetem volt Louis szüleivel kapcsolatban. Éreztem, hogy a Tomlinson család idősebb tagjainak gondot fog okozni az anyagi különbség, ami köztem és köztük van, aztán szinte biztos voltam benne, hogy szép lassan minden zavarni fogja bennem őket.
Mindenesetre nem is nekik kell, hogy bejöjjek. Elég az, ha a barátaimnak elég jó vagyok és kész. Ennél több nem kell. 
Szinte remegve szálltam ki Louis kocsijából, mikor megérkeztünk. Az előttem terebélyesedő hatalmas luxus ház ki volt világítva, mellette pedig egy jóval kisebb, de még így is nagynak számító faházikó állt.
-Komolyan itt élsz?  kérdeztem Louis elképedve.
-Ja. Az enyém a faház. Be van nekem ott rendezve minden. Konyha, hálószoba. Ami csak kellhet - vont vállat Louis úgy, mintha tök természetes volna.
-Hát jó. Akkor essünk túl rajta - sóhajtottam és megindultunk a hatalmas ház  felé.
Mikor beléptünk, csak úgy koppant az állam a vajszínű márványpadlón.
Minden annyira szép volt! A berendezés még az előtérben is ízléses volt és lerítt a dolgokról, hogy itt szinte minden 100 font feletti értékű.
Beljebb haladtunk én pedig vonszoltam magam után az államat. Gyönyörű volt. Az egyik falnál tűzoltórudak húzódtak egymás mellett. Egészen pontosan 4 darab.
Nem igazán értettem, aztán rájöttem, hogy valószínűleg Louis húgai közlekednek ezen lefelé. Mindenesetre kényelmesebb, mint felfelé és lefelé is lépcsőzni...
-Helló, biztosan te vagy az új doncasteri lakos, Eleanor - lépett elém mosolyogva egy kedves nő.
-Jó napot! Igen, Eleanor Calder vagyok - fogtam vele kezet.
-Johanna Tomlinson - mutatkozott ő is be és feszes testtartásával végig ugyan olyan mereven állt.
Őszintén picit megijesztett. Tipikusan az a fajta nő, aki szeret kérkedni azzal, hogy mije van. Látszott rajta. Elég félelmet keltő volt, ahogy pókerarccal, amiről semmi érzelem nem volt leolvasható, bemutatkozott és bevezetett a gigantikus méretű nappaliba.
-Nagyon szép ház Mrs. Tomlinson - dicsértem meg illedelmesen, mikor leültünk a bézs színű kanapéra.
-Köszönöm. Tudod, nagyon sok munkánk van belefektetve a családunk életkörülményeibe - húzta fel az orrát.
Hála az égnek a fia nem ilyen.
-El tudom képzelni - bólintottam.
Igyekeztem én is olyan erev lenni, de valahogy ez nem az én stílusom.
-Sajnálom, de a lányaim nincsenek jelen. Éppen a barátaiknál töltik az idejüket - Johanna.
-És apám merre van? - kérdezte Louis.
-Apádnak be kellett mennie a kórházba. Sürgősen szükség volt rá valami műtéthez - felelt. - A férjem orvos - kérkedett ezzel is Johanna. - A te édesapád mivel foglalkozik, ha megkérdezhetem? - nézett rám kíváncsian.
-Ööö... Apukám vízvezeték szerelő - válaszoltam.
-Valóban? - vonta fel a szemöldökét kissé lenézően.
-Igen. Anyukám pedig Manchesterben a polgármester személyi asszisztense - haraptam az ajkamba.
Eléggé elszégyelltem magam, hiszen Johanna stílusából ítélve már most jobban lenézett, mint valami hajléktalant.
-Hmm... És te dolgozol valamit? - kérdezett újra és szinte ordított az arcáról, hogy megbánta, hogy meghívatott engem Louissal.
-Még nem. de meg kell valamiből élnem itt Doncasterben, hisz' a nagyszüleim által rám hagyott örökség nem elég arra, hogy abból éljek életem végéig - feleltem egyszerűen.
-Értem. És mégis mennyit hagytak rád a nagyszüleid? - érdeklődött pimaszul.
-Anyu! Ez igazán nem rád tartozik - szólt rá Louis, mikor megelégelte a sok kérdést, amit az édesanyja tett fel nekem.
-Én csak próbálok beszélgetni. De, akkor mesélj magadról Eleanor! Mégis miért költöztél ide Doncasterbe?  - váltott témát még mindig mereven Johanna.
-Mindig is ide vágytam. Kisebb koromban gyakran jártam ide, mert a nagyszüleim itt éltek, most pedig ideköltöztem az ő házukba, amit szintén tőlük örököltem - mondtam.
-Pedig minden kisvárosi lány Londonba vágyik. Te miért nem? - vonta fel a szemöldökét ismét.
-Mert nem tartom érdekesnek Londont. Kiskoromban rendszeresen jártam oda kirándulni és semmi nem ragadott meg benne - itt egy igen durva megvető pillantást kaptam. - Persze, nem mondom azt, hogy nem gyönyörű város, mert tényleg elragadó, de valamiért Doncaster jobban megfogott - magyarázkodtam.
-Aha. És a szüleid mit szóltak, hogy ide akartál költözni?
-Anyukámék nem nagyon örültek. De aztán bele törődtek, hogy úgy is ide költözöm, így kénytelenek voltak elengedni - vontam vállat. Louis végig csak csöndben ült mellettem.
Ekkor megjelent egy trampli bejárónő.
-Mrs. Tomlinson, a vacsora előállt. Jöhetnek az étkezőbe - duruzsolta halkan, majd miután Johanna egy pillantással jóváhagyta, elhagyta a helységet.
-Akkor menjünk vacsorázni! - állt fel Johanna, én és Louis pedig követtük.
A vacsora kinézetre elég undorító volt, de ízre kevésbé volt visszataszító.
Egy hatalmas fehér tányérom elém helyeztek egy óriási vörös homárt. Én csak kikerekedett szemekkel néztem. Életemben nem ettem még ilyet. Azt sem tudtam, hogyan kell.
Mikor Johanna észrevette, hogy csak ledermedve bámulom az előttem fekvő tengeri állatot megköszörülte a torkát, hogy rá figyeljek.
-Ettél mér ilyet? - kérdezte, miközben nekilátott a saját tányérján lévő izének.
-Nem igazán. Nem vagyok az a nagy ínyenc, szóval általában nem próbálok ki újdonságokat az étrendemben - válaszoltam nagyokat pislogva.
Johanna csak lemondóan sóhajtott egyet, majd jelentőségteljesen rám nézett. Pillantásából annyit véltem kiolvasni, hogy csináljam, amit ő.
Hát úgy is tettem és nagy meglepetésemre ez a rettentően csúnya étel igazán finom ízeket rejtett. [Szerk. Megjegyz.: Én személy szerint imádom a homárt. Valahogy így voltam az első homár evésemmel, mint Eleanor.]
Vacsora után beszélgettünk még egy kicsit. Johanna elég kínos témákat hozott fel, és amikor Louis úgy érezte, hogy már túl messzire ment az anyja, rászólt, ami következményül egy kellemes téma váltást vont maga után.
 De kíváncsi voltam, hogy, hogy fog menni az este többi része...







Sziasztok! Remélem tetszett ez a rész! 
Felhívnám a figyelmeteket arra, hogy a napokban készítettek velem egy interjút ezzel a bloggal kapcsolatban. Aki szeretne betekintést nyerni a blog kisebb-nagyobb kulisszái mögé az kattintson a következő linkre és olvasson! http://desigandcriticismjustforyou.blogspot.hu/2013/08/intervju-2-ujdonsag_22.html
Most pedig elfogadok néhány kommentet! 
Csókollak titeket : xxSzikraa.♥

*7 : Program újratervezése.~

Sziasztok! Újra jelentkezem egy újabb résszel, de előtte egy kis apróság.

Az előző részhez egy olvasóm, aki Bogi*-* néven van regisztrálva, kérte, hogy linkeljem neki a többi blogomat. Nos, gondoltam én mindenkinek linkelem, hogy aki akar benézhessen. :)

1D Fancfic, azon belül is Harry és Louis : http://lifewithbrokenwings.blogspot.hu/

Befejezett 1D és Little Mix fanfic : http://changemylifewithpezz.blogspot.hu/

Magyarország leghíresebb működő 18+os sztori író blogja : http://181dke.blogspot.hu/

És akkor most mindenkinek jó olvasást! xxSzikraa.♥*

Mikor ismét felkeltem a kanapé előtt a padlón feküdtem, Perrie pedig halál kényelmesen elterülve a kanapén. 

Nagyokat pislogtam, majd mikor összeszedtem magam felálltam és leültem a fotelba. Megnéztem az órát és az idő igazán meglepett. 18:29.

Fél hét van és mi meg alszunk.  Szép teljesítmény. Nem akartam, de fel kellett keltenem Perrie-t. 

-Hé. Perrie. Szöszi. Peeeeeezz!  - kiáltva mondtam az utolsó szót, mire Perrie felugrott. 

-Mi? Mi van? Mi történt? - nézett körbe, majd rám pislogott. 

-Neked mikorra kell hazamenned? Mert fél 7 van - mosolyogtam.
-Nem szoktak időt szabni a szüleim. Tudják, hogy ha nem tetszik a kiszabott idő, akkor úgy sem megyek haza addigra. Attól függ, te meddig érsz rá - Perrie.
-Hát nekem tulajdonképpen... - kezdtem, de megcsörrent a telefonom. A mutatóujjammal jeleztem Perrienek, hogy egy pillanat, és miután félre vonultam felvettem a telefont.
-Szia Lou - köszöntem.
-Szia El! Nincs kedved  valami közös programhoz? Tudom, hogy lassan besötétedik, ezért gondoltam átjöhetnél hozzám. Az egész város fel van spanolva az új lakó miatt és anyámék is kíváncsiak. Megkértek, hogy, ha már ismerlek, akkor mutassalak be nekik - sóhajtott nagyot.
-Ööö... Hát... Legyen. De remélem anyudék nem kannibálok - kuncogtam.
-De, te leszel a vacsi. És én választok köretet - nevetett.
-Akkor valami jót válassz! Nem akarom krumplisali mellett végezni..
-Oké. Na, de akkor, ha 8-ra érted megyek az jó? - kérdezte.
-Legyen inkább fél 9. Össze kell szednem magam.
-Jó. Akkor fél 9-re ott vagyok.
Miután Louis letette a telefont elgondolkodtam.
Itt Doncasterben mindig minden ilyen spontán megy?! Minden esetre hozzá kell még szoknom ezekhez a hirtelen meghívásokhoz és eseményekhez.
-Pezz - mentem vissza a nappaliba. - Az a helyzet, hogy Louis most hívott, hogy csak úgy, mint az egész város, az ő szülei is kíváncsiak rám. Szóóval azt mondta, hogy menjek át ma vacsira és fél 9-re itt van értem. Mi lenne, ha ezt az estét áttennénk máskorra? - kérdeztem az ajkamat harapdálva.
-Oké! Nem probléma - mosolygott Perrie. - Akkor megyek is, hagylak készülődni. Sok sikert - kacsintott és adott egy puszi és elviharzott.
Én felmentem a gardrób szobába és válogatni kezdtem. Úgy gondoltam, hogy ha már puccosékhoz van vacsora meghívásom, és még nem ismernek, akkor ne úgy nézzek ki, mint aki most mászott elő egy kukából.
A kedvenc ruhámat kotortam elő, majd találtam hozzá egy megfelelő cipőt és ékszereket.

 Fél órámba került ezt elintézni, utána pedig jött a többi.
Már készen voltam a sminkkel, a hajammal, és éppen félig voltam belebújva a ruhába, amikor csöngettek.
-Nyitva van! - kiabáltam és igyekeztem minél gyorsabban beletuszkolni magam a fekete ruhába.
Még csak a derekamig volt fent, amikor Louis betoppant a szobába.
-Oh, basszus, bocsánat! - és azzal a lendülettel el is takarta a szemeit.
-Maradj úgy! - parancsoltam rá, mire Louis inkább még el is fordult. - Jó fiú - mondtam olyan hanggal, ahogy az állatoknak.
Felcibáltam magamra a ruhát, becipzároztam és Louis mellé léptem.
-Készen vagyok. Remélem élvezted az ingyen mozit - forgattam a szemem, ahogy a szobám ajtajával szemben álló egész alakos tükör felé biccentettem, ami előtt Louis állt, miközben végig nyitva volt a szobám ajtaja, ezzel csodás kilátást biztosítva fehérneműbe bújtatott felső testemre.
Ezt én is csak akkor vettem észre, mikor Louis mellé értem.
-De még mennyire! - vigyorgott rám és elindultunk lefelé.
-Amúgy bocs, hogy nem készültem el időben, de itt volt Perrie - magyarázkodtam a lépcsőn lefelé haladva.
-Perrie? Mit keresett ő itt? - vonta fel a szemöldökét.
-Engem - mondtam értetlen tekintettel.
-Aha. Oké. Indulhatunk? - kérdezte.
-Igen - bólintottam és belebújtam a cipőmbe, bezártam a házat és Louis BMW-jébe beülve el is indultunk...

Remélem tetszett! Tegyétek a dolgotokat és nézzetek be a fent megtalálható blogjaimba is! 

Ezer puszi és ölelés : xxSzikraa.♥*

*6 : Sebek? Ezek meg honnan vannak?~

Elnézést kérek mindenkitől a késésért, de voltak itthon vitáim anyámmal, aminek következményében anyám elvette e telefonomat és a Laptopomat is, ebből adódóan nem tudtam írni. de most itt a következő rész! Remélem tetszeni fog! 

Jó olvasást! xxSzikraa.♥* 

Egész este meg sem álltunk. Louis úgy hajnal 1 körül tűnt újra fel, majd mellettünk bulizott tovább.
Fogalmam sincs, hogy hogyan kerültem haza, de reggel a saját ágyamban ébredtem.
Kimásztam és azonnal elmentem fürdeni, mert olyan szagom volt, mint egy masszív alkoholistának. Fürdés előtt a tükörbe nézve észrevettem pár sebet a karomon és egy jó nagy karmolást az arcomon. Értetlenül bámultam a tükörképemet, majd egy vállrántást követően ledobtam a ruháimat és beültem egy kád vízbe.
Azt hiszem talán elalhattam, mert a frászt hozta rám, mikor megcsörrent a telefonom.
-Szia Perrie! - vettem fel, miután elolvastam a képernyőn villogó nevet.
-Szevasz El. Nagyon másnapos vagy? - kérdezte nevetve.
-Annyira nem. Vagy még nem jött elő, nem tudom, de fogalmam sincs, hogy, hogy kerültem haza - fogtam a fejemet.
-Mi lenne, ha átmennék? Nincs kedvem itthon lenni, mert anyámék folyamatosan cseszegetnek és együtt tölthetnénk ezt a másnapos napot - ajánlotta Perrie.
-Oké. Gyere, de mennyi idő, míg ideérsz? - kérdeztem és kimásztam a kádból, majd magamra tekertem egy törölközőt.
-Szerintem egy 15 perc. Nem állok neki nagyon készülődni, oda hozzád úgyis minek? - Perrie.
-Oké Pezz. Akkor én is felöltözöm. Most jöttem ki a kádból - kuncogtam.
-Jójó, nemsokára ott vagyok. Szia - és letette.
Én szép tempósan megtörölköztem, felöltöztem és előkészítettem a lakást, hogy azért ne a legnagyobb kupiban várjam Perrie-t.
Éppen abban a pillanatban ültem le, amikor megszólalt a csengő. Felálltam és ajtót nyitottam.
Csak a postás hozott néhány levelet, amit nem is értettem. Hogy jött nekem posta úgy, hogy még szinte be sem költöztem? Mikor elment a postás megláttam Perrie nagy léptekkel közeledő alakját. Kiengetett fehéres szőke színű haját össze-vissza hordta a szél.
Megvártam, míg ideért, gondoltam csak nem csukom be az ajtót az orra előtt.
-Sziaaa - ölelt meg.
-Hali -  mosolyogtam és beljebb invitáltam a házban.
-Hű. Szép ház - nézett körbe, míg én becsuktam az ajtót.
-Kösz. érezd magad otthon!
-Oké - kacsintott és leült.
-Amúgy... nem tudod, hogy mitől vannak több centis karmolások az arcomon és a karjaimon?  - kérdeztem értetlenül.
-Heheheee... Na ez egy hosszú történet - nevetett.
-Pezz, ha nem mondod el, kicsinállak - nevettem vele.
-Jaj, akkor inkább elmondom - Perrie.
Én csak vigyorogatm és vártam, hogy beszéljen.
-Elég vicces volt. Egy csaj kikezdett Louissal. Teljesen rámászott meg minden, aztán engem kezdett el piszkálni. Beszólogatott, meg lehordott engem mindennek. Te meg ugrottál és kicsit összeverekedtetek. Annyiból állt az egész, hogy Ő hadonászott a tűhegyes körmeivel, te meg konkrétan összeverted - a végén Perrie már nem bírt megszólalni. - Hozzátenném, a csaj a legnagyobb kurva a városban, pedig még csak egy éve lakik itt...
-Na ne. Verekedtem? Soha nem szoktam ilyet csinálni. Mi bajom volt??? - képedtem el, de azért bennem volt egy kis röhöghetnék, ahogy elképzeltem a dolgokat.
-Hát igen. De végül is mindenki neked adott igazat csak a Barbibébi-féle társaság nem. Igen így hívja itt mindenki a csajt. Olyan, mint egy élő Barbie-baba és még Barbarának is hívják. Gyanítom, Anglia összes plasztikai sebésze ismeri és mindegyik a fejét fogva emlékszik vissza rá - forgatta a szemét Perrie.
-Az igen. Akkor nem is bánom, hogy rendbe szedtem. Bár ne ítéljünk elsőre... - gondolkoztam el.
-Ohh, hidd el nála csak elsőre tudsz ítélni. Ugyan olyan kívül, mint belül. Egy nagy darab büdös műanyag. Egy semmi. Volt egy korszakom, amikor én is nagy Barbibébi-barátnő voltam, de rájöttem, hogy nem a helyes utat választottam akkor - Perrie.
-Hát akkor.... Jó - nem igazán tudtam erre mit válaszolni.
-Valami terv a mai másnaposodásra?  - kérdezte és hátradőlt a kanapén.
-Nézzünk meg egy filmet! Vagy aludjunk egyet - ötleteltem.
-Van popcorn? Mert én is hoztam - lengette meg a táskájából elővett két zacskó popcornt.
-Van - bólogattam.
-Tedd be ezt a mikróba én meg válogatok valami filmet - Perrie.
-Jó. De az nem jó, ami a lejátszóban van. Vagyis... Nem olyan film, ami téged érdekelne és ezt ne értsd félre - mondtam.
-Okééé - Pezz.tuti félre értette.
Kibontottam a zacskós popcornt és egyszerre kettőt tettem be a mikróba. Az a két perc, amíg kipattotott óráknak tűnt. Közben kivettem a hűtőből egy két litere Dr.Pepper kólát, előszedtem egy levélnyi gyógyszert és miután kiöntöttem egy tálba a popcornokat, feltettem mindent egy hatalmas tálcára és kivittem.
-Milyen filmet találtál? - kérdezte miközben letettem a dohányzóasztalra a tálcát.
-Marley meg én. Az meg felel? - kérdezett vissza.
-Meg - és levetettem magam a kanapéra.
Perrie elindította a filmet én pedig nagyjából csak addig láttam, ahol a főszereplő nő, akit Jennifer Aniston játszik teherbe esik az első gyerekkel. Itt kb elaludtam.
Arra ébredtem, hogy Perrie ugyan úgy szuszog mellettem a filmben pedig a záró zene ment. Visszadöntöttem a fejemet a párnád, miközben megnéztem a telefonomon mennyi az idő. éppen visszakapcsoltam a billentyűzárat és letettem az asztalra a telefont, amikor az megcsörrent és maximum hangerőn megszólalt Bruno Mars Lazy Song-ja.
Felpattantam a kanapéról és kimentem a nappaliból, hogy lehetőleg ne keltsem fel Pezz-t.
-Halló? - vettem fel, mikor kiértem.
-Szia Kicsim. Apád vagyok - hallottam meg a hangját.
-Apuu! Szia! Mizujs? - kérdeztem nyugodtan.
-Semmi gondoltam felhívlak. Hogy vagy? Vannak mér ismerőseid ott Doncasterben?- érdeklődött apám.
-Igen. Épp' itt van egy barátnőm. Perrie Edwards - mosolyodtam el.
-Értem. Akkor nem is zavarlak. Este majd még anyáddal felhívunk. Jó szórakozást! Szia El! - köszönt el apám és letette a telefont.
Én visszacsoszogtam a nappaliba, újra lefeküdtem a kanapéra és elaludtam....
Olyan furcsa álmom volt. Pedig semmi előzetese nem volt az egésznek.
Louissal sétáltam kézen fogva a parkban, majd miután mondott valamit nevettünk, csókolóztunk. És itt vége szakadt az egésznek, mintha elvágták volna és egy új álom kezdődött.
Csöppet sem értettem az egészet. Miért járnék én Louissal? Hiszen csak a haverom. Hülyeség az egész. - gondoltam.

Akkor még csak így tekintettem az egészre...

Szóval remélem elnyerte a tetszéseteket ez is. Igyekeztem és egész nap meg sem álltam a billentyűk ütögetésével, de nehezen írtam most. Hát mindegy. Szerintem legközelebb szerdán hozok új részt, mert holnap a 18+os blogomon lévő írótársammal talizok ;) Most pedig tegyétek, amit tennetek kell ;)

Love, Kiss And Hug : xxSzikraa.♥*

*5 : Vodkanarancs~

Fogalmam sem volt, hogy hogyan kell felöltözni egy ilyen házibuliba. Nem igazán voltam az a bulizgatni járós, soha.
Mivel ez egy házibuli volt Doncaster gazdag-parkjában gondoltam, csak nem mehetek úgy, mint aki most szabadult egy turkálóból.
Előkaptam valami egyszerű, de nagyszerű ruhát, amit gyakorlatilag akárhová fel lehet venni és magamra próbáltam. Egész jól állt.
Levettem, elmentem letusolni és hajat mosni, majd hajszárítás után kisminkeltem magam. Nem igazán voltam az a nagy sminkelős, mindig inkább a kis, szolid sminkhez igazodtam és nem volt ez másképp most sem. Annyi különbség volt, hogy ajkaimra halvány vörös szájfényt kentem.
A sminkelés végeztével felvettem az alaposan kiválogatott ruhát és ékszereket, és készen álltam.

Korán készültem el, így még volt időm leülni és olvasni picikét.
A kedvenc könyvemet már vagy 5. alkalommal olvasom ki és még mindig ugyan olyan élményeket nyújt, mint amikor először olvastam el.
A fotelben ülve elmélyülve olvastam, amikor kopogás törte meg a házban uralkodó csendet. Hirtelen megugrottam ijedtemben, de mikor magamhoz tértem, felálltam és ajtót nyitottam.
-Szia Lou - mosolyogtam.
-Szia. Készen vagy? - kérdezte.
-Aha. Szerinted megfelelő ez így? - pördültem meg előtte.
-Igen. Pont jó - kacsintott. - Indulunk?
-Ja, igen. Persze - bólogattam, majd belebújtam a szürke magassarkúmba, bekapcsoltam a riasztót és kitipegtem az ajtón, amit kulcsra zártam magam után.
Mikor megfordultam majdnem eltátottam a számat.
Louis kocsija egy X5-ös BMW volt. Korom fekete, hibátlan állapotú és olyan tiszta volt, mintha most hozta volna el az autókereskedésből.
-Ez a te kocsid? - kérdeztem elámulva.
-Igen. Elég régi. Már az óta megvan, hogy megszereztem a jogsit - mondta unottan Louis.
-Ja bocs. Hát én örülnék, ha autóm lenne a jogsim mellé - nevettem és beszálltam a méregdrága járgányba.
Végig csöndben utaztunk. Louis úgy vezet, mint egy őrült. Igazán meglepő, hogy még nem kapcsolták le őt a rendőrök. 
Egész úton forgott a gyomrom. Időnként valóságos Isteni megváltásnak bizonyult egy-egy kósza piros lámpa.
-Louis, én többet nem ülök be melléd az autóba, ha te vezetsz. Csoda, hogy nem dobtam ki a taccsot - pattantam ki a kocsiból, mikor megérkeztünk.
-Sokan mondták már - nevetett, majd elindultunk a nagy ház felé, ahonnan dübörgő zene szűrődött ki.
Az ujjaimat tördelve léptem át a küszöböt és nagyon ideges voltam.
Louis eltűnt mellőlem én pedig bizonytalanul lépkedtem beljebb.
-Hellóka! Téged még nem nagyon láttalak erre felé - állt meg előttem vigyorogva egy srác.
-Ööö... Igen, mert... Ööö... Az az igazság, hogy... - kezdtem, de megjelent mellettem Perrie.
-Hagyd békén őt Daemon! Nem neked való - pirított rá, mire a srác elment. - Bocsi Eleanor, nem sértésnek szántam az utóbbi mondatot, de valahogy le kellett koptatni. Tudod Daemon kicsit... rémisztő alak. És szinte minden nőt meg akar szerezni a városban. Már egy kisebb háreme van - forgatta a szemét. - Én és pár barátnőm vagyunk az egyetlenek, akik soha nem dőltek be a baromságainak - nevetett fel kissé. - Jobb lenne, ha te sem tennéd - kacsintott és arrébb mentünk.
-Annyira rossz, hogy nem ismerek senkit. Mármint tudom, hogy itt Doncasterben mindenki úgy ismeri a másikat, mint saját magát. Engem pedig senki nem ismer - harapdáltam az ajkamat.
-Nem tudom, hogy feltűnt-e neked Eleanor, de itt mindenki vendég, vagy új ember szerető. Amint megtudják a nevedet és meglesz rólad az első benyomásuk itt az embereknek rögtön ezer éves cimboraként tekintenek rád. És itt az első benyomás valódi benyomást jelent, nem pedig kinézet alapján nyújtott benyomást - Perrie.
-Aha. Ez megmagyarázza, hogy Louis miért tesz úgy, mintha nem tegnap ismert volna meg - kuncogtam.
-Hát, ha engem kérdezel, te bejössz Louisnak. De erre még nem vennék mérget - mosolygott, majd elém tolt egy pohár valamit.
-Ez mi? - kérdeztem és közelebb húztam az orromhoz, hogy megpróbáljam kielemezni mi van benne. Alkohol. Hát persze!
-Egy vodkanarancs. Semmi különös. Mondjuk kettőtől még csak max jó kedved lesz - bökött vállba. - Gyerünk! Igyál már! Csak egy picit - könyörgött.
Én beleittam a pohárba, de majdnem vissza is köptem. Vodka, vodka, vodka, vodka és egy csepp narancslé.
Miután az első pohár lecsúszott a torkomon kezdtem picit feloldódni. Egyre több emberrel kezdtem beszélni és szórakozni.
Nem tervezek nagy berúgást, de teljesen józan sem maradhatok egy ilyen bulin.
miután már nagyjából minden embert ismertem, akik jelen voltak Perrievel és a barátnőivel táncolni mentünk.
Mikor az a bizonyos Jade nevezetű csaj megbotlott és majdnem taknyolt egyet tudtam ; jó estének nézünk elébe...

Remélem ez az újabb rész is tetszett. :)) Sajnálom, hogy késve hoztam, de nem igazán volt időm a mai/tegnapi napon írni, mert a barátnőimmel volt programom. Most pedig tudjátok, mit kell tennetek! :D 
Million Kiss : xxSzikraa.♥*

*4 : Meghívás... De nincs ehhez még kicsit korán?!~

Másnapra nem terveztem semmit. Nem igazán gondoltam, hogy bármire szükségem lenne itt barátokon kívül. Bár már abból is van... három darab... Nagy szám, mondhatom.
Úgy gondoltam Ez a mai nap tökéletes lesz arra, hogy itthon csücsüljek és pihenjek. Amúgy sem túl ragyogó az idő. A tegnapihoz képest kifejezetten rossz.
Az ég borult, az esőcseppek pedig egyre gyorsabban és gyorsabban potyogtak az égből. Nem igazán volt kedvem semmihez. Inkább csináltam magamnak egy teát, beraktam egy filmet és azt kezdtem el nézni. Nem is tudom, hogy mi volt a címe. Sőt, igazából csak egy DVD volt, amit találtam és betettem, nem is figyelve a címére.
Amikor elindult meglepődtem. Az elején volt egy egész hosszú felirat, amit nem tudtam elolvasni, mert nem oda figyeltem.
Egy nagyon régi felvétel volt. A nagyimami hó fehér menyasszonyi ruhában, fiatalon és a nagypapi vőlegényként. Szerencsére éppen akkor kezdett el bejönni a divatba a videokazetta és a filmfelvétel, szóval kellő mennyiségű film készült az esküvőn.
Könnyek kezdték csípni a szememet, majd legurultak az arcomon, amikor elértek addig a részig, ahol kimondják a boldogító "igen"-t. Hihetetlennek tartottam, hogy ez még meg van és azt is, hogy DVD-n.
Mikor a végére értem és a szemeimet is kellően kisírtam visszatekertem a legelejére a felirathoz és megállítottam.
Amit láttam szinte sokkos állapotba hozott.

"Kis unokánk, te ezt a felvételt még sohasem láthattad. Ez az esküvőnk napján készült. Most már nem lehetünk melletted, de mielőtt végleg ott hagytuk az élők sorát gondoskodtunk neked arról, hogy megtaláld ezt a lemezt. Reméljük egyszer te is ilyen boldog leszel egy férfi mellett, aki ugyan úgy szeret téged, mint mi egymást. Ügyelünk rá, hogy megtaláld a párod. És tudjuk, hogy most sírsz, de hidd el nekünk, vigyázunk rád az égből és nagyon nagyon szeretünk. Imádattal : Nagypapi és Nagymami."

 És igazuk volt. Tényleg megtaláltam a lemezt és tényleg sírtam. Nem tudom, hogyan intézték ezt így, de tudom, hogy az én nagyszüleim voltak a legcsodásabb emberek. És még holtan is rettentő okosak voltak.
Kísértetiesnek tűnt az egész. Olyan, mint egy megrendezett történet, de mivel ez a valóság nem lehet ennyire megrendezni valamit. Nem értem.
Ezen gondolkozva, bőgve aludtam el. Hiányoznak a nagyszüleim.
A ház csengője zavart fel a kanapén kényelmetlen pózban alvásból.
Odacsoszogtam az ajtóhoz és kinyitottam. Louis állt ott.
Az első gondolatom az volt, hogy : "Ez meg mit keres itt?!", a második pedig, hogy :  "Jajj, de jó, itt van Louis!".
Igazából kicsit fura. Még csak tegnap ismertem meg és máris úgy érzem, mintha évek óta ismerném.
-Szia Louis - köszöntem mosolyogva, bár a mosolyom nem volt teljesen őszinte az előbb történtek miatt.
-Szia El. Mi a baj? - kérdezte.
-Semmi. Mi lenne? - kérdeztem vissza és megpróbáltam még meggyőzőbb mosolyt vésni az arcomra.
-Csak... Olyan fura a szemed. Mintha ki lenne sírva, vagy valami - nézett rám értetlenül.
-Igen, mert sírtam. De nem lényeges. Nem akarok róla beszélni - sóhajtottam. - Bejössz? - kérdeztem és kijjebb tártam az ajtót.
Louis belépett és rám mosolygott.
-Levegyem a cipőm? - kérdezte illedelmes ember módjára.
-Nem kell, hagyd csak - biccentettem és beljebb vezettem.
-Kérsz valamit inni, vagy...? - próbáltam rendes vendéglátó lenni.
-Nem köszi. Igazából azért jöttem, mert gyanítom, nincs rajtam kívül túl sok ismerősöd itt Doncasterben és arra gondoltam, hogy eljöhetnél ma egy buliba velem - vigyorodott el.
-Hát... Nem vagyok az a bulizós típus... - húztam el a számat elgondolkodva.
-Legalább szocializálódsz picit. Megismered az itteni embereket. Meg... ez egy elég elit házibuli. Csak a legjobbak lesznek ott. Nem hívunk meg minden jöttmentet - kacsintott.
-És én nem az vagyok? Louis alig ismersz - húztam össze a szemöldököm.
-Tegnap eleget megtudtam rólad ahhoz, hogy elhívjalak abba a buliba - nevetett.
-Te mindig ilyen vagy? Mármint... úgy értem, hogy mindig ilyen hirtelen jönnek az ötleteid? - kérdeztem és elég furcsán néztem rá.
-Többnyire - vont vállat Louis.
-Na jó. De jegyezd meg, hogy csak azért megyek el, mert meg kell ismernem itt pár ember és ki kell építenem itt egy baráti kört! - szegeztem rá, mire ő felemelte a kezeit és kitágult szemekkel nézett rám.
-Igenis asszonyom - mondta fojtott, hörgős hangon, mire én akaratlanul is felnevettem. - Na, de akkor este fél 10-re ide jövök jó? - állt fel és összecsapta a tenyerét.
-Oké - sóhajtottam.
-Én lépek is. Akkor este. Szia! - mondta gyorsan és elment. Őszintén picit féltem, hogy mi fog kisülni az estéből.
Nem is számítottam arra, hogy meghív arra meg pláne nem, hogy ennyire megkedvelt. Hát minden esetre érdekes lesz...


Remélem tetszett ez a rész is.  :)
Nem tudom ígérni, hogy hamar hozom a kövit, mert el kell mennem személyi igazolványt csináltatni, meg intézni pár dolgot, de nagyon igyekezni fogok és éjszakába nyúlóan fogok írni. Most pedig tudjátok, mi a dolgotok! ;)
Kiss and Love : xxSzikraa.♥*

*3 : Találka~

Ebéd után annyira tele voltam, hogy úgy döntöttem, ledőlök picikét.A plafont bámulva agyaltam. Valahogy eszembe jutott, hogy mi lesz akkor, amikor vége lesz a nyári szünetnek. Én most végeztem el a középsulit és felvettek Milánóba egy divatszakos főiskolára. De ahhoz el kell majd költöznöm innen. Egy tanévre legalábbis biztosan. Megoldom! Ezt is, mint eddig mindent.
Kicsit elbóbiskoltam a kanapén, de a telefonom folyamatos zizegése kirántott az álmaimból.
Mire felvettem volna a telefonom abbahagyta a rezgést. 
Feloldottam a billentyűzárat a jól megszokott négy számjegyből álló kóddal, ami nem volt más, mint a "7335".
Megdöbbenve láttam, hogy már 3 nem fogadott hívásom van attól, aki hívott.
Éppen tárcsáztam volna, amikor megint megcsörrent és ugyan az a szám volt. Gyorsan fel vettem.
-Halló? - vettem fel egyből.
-Eleanor? Louis vagyok - hallottam meg hívóm hangját.
-Jaj, szia Louis! Bocs, hogy eddig nem vettem fel, de picit bealudtam - szabadkoztam.
-Semmi baj, nyugi. Szóval... nem lenne kedved ma délután eljönni velem mondjuk sétálni egyet? - kérdezte kicsit zavarban.
-Ööö... De, persze! Szívesen - feleltem és izgatott lettem.
-Akkor... Tudod, hogy hol van a park? - Louis.
-Hát... azt hiszem arra még emlékszem - válaszoltam.
-Akkor találkozzunk ott egy óra múlva jó?
-Oké. Szia - és letettük.
Hát kicsit furcsálltam a dolgot, hogy már most elhív, de végül is egyszer élünk.
Izgatottan kezdtem el készülődni. A ruhámban semmi extra nem volt, nehogy azt higgye, hogy máris be vagyok zsongva. Csak egy tök semleges farmer rövid gatya és egy fehér felső, egy fekete saruval, napszemüveggel és pár karkötővel.
Rendbe hoztam a sminkemet, és mire készen lettem a hajammal 17:25 volt, szóval indulhattam is. Szerencsére nem volt messze a park.
Szinte kísértetiesen emlékeztem a 10 éves koromból maradt emlékre, amikor a nagyszüleimmel a parkba mentünk.
Követtem az utakat, amikre emlékeztem, és végül egy nagyon szép zöld fűvel és rügyező fákkal borított helyen találtam magam.
Néhol padok voltak lerakva, és én mindenhol Louist kerestem. amikor azt hittem, hogy nem jött el, megláttam, amint az egyik távoli padon üldögélve a telefonját babrálja és időnként körbe néz, merre vagyok.
Odamentem hozzá és leültem a padra mellé.
-Szia - mosolyogtam rá.
-Szia. Mi újság? - tette zsebre a telefonját és kék szemeit rám szegezte.
-Semmi különös. Mit fogyunk csinálni? - kérdeztem ártatlan, kíváncsi boci szemekkel.
-Mi lenne, ha elmennénk fagyizni egyet? Meghívlak - mosolygott, majd fel állt és engem is felhúzott.
Elindultunk a legközelebbi fagyi árus felé és Louis vett két pálcikás jégkrémet, és tovább mentünk.
Közben nagyon sok mindenről beszélgettünk. Kiderült, hogy Louis is egy idős velem és ő és most megy egyetemre, csak nem tudja, hogy melyikre, lévén, hogy több helyre is felvették. Még Amerikából is kapott egy levelet, hogy az YALE egyetemen megpályázott hallgatói pozíciót betöltheti.
-Hű Louis, hogy sikerült ezt elérned? Olyan jó tanuló vagy? - kérdeztem elképedve.
-Dehogy vagyok. Úgy nézek ki, mint aki éjt nappallá téve tanul és bújja a könyveket? - nézett rám hülye fejjel.
-Nem igazán. De akkor hogyan? - értetlenkedtem.
-Tudod a családom elég... elég sznob. És gazdag. Ezzel sosem szerettem kérkedni. De ők olyan fajta szülők, akik elhurcolnak engem mindenféle koktélozgatós, bor iszogatós előkelő bulira, ahol mindenre jó képet kell vágni csak azért, nehogy véletlen valakinek rossz benyomása legyen rólad. Valami hasonló partykra járnak az ilyen nagyobb egyetemek kő gazdag dékánjai, akiket egy "kis" pénz alapú támogatással, amit az iskola felé nyújtanak meg lehet fűzni, hogy még akár a legrosszabb diákot is felvegyék akármilyen egyetemi karra hallgatónak. És a szüleim kihasználták ezt a lehetőséget, több száz és több ezer fontos "adományt" nyújtottak a leghíresebb egyetemeknek, ebből adódóan fel is vettek szinte mindenhová. Anyámék rám akarnak beszélni egy csomó olyan helyet, ahová egy csomó hülye farok jár, akik mindig csak tanulnak, tanulnak és tanulnak. Szóval egy rakás kocka közé semmi kedvem bekerülni - forgatta a szemét.
Én csak elmélyülve hallgattam, amit mond.
-Megértem. Engem két fősulira vettek fel. Milánóba egy divat és ruhatervező szakosra, és Londonba egy hasonló szakággal foglalkozó egyetemre - mosolyogtam.
-És melyikre akarsz menni? - érdeklődött.
-Milánóba megyek. Az ottani divatszakma messze túl megy mindenen. Sokkal... hogy is mondjam?.. Sokkal nagyobb az ízléses emberekre való igény. Innentől én úgy érzem, nekem ide kell mennem - vontam vállat egyszerűen, majd kidobtam a jégkrémem pálcikáját.
-Az jó. De nem lesz furcsa? most költöztél ide Doncasterbe és nyár végén máris mész Milánóba egy kollégiumba. aztán vissza. Nem megterhelő ez így egy picikét? - kérdezte Louis és ő is kidobta a jégkrémje pálcikáját.
-Nem tudom. Végül is... egy tanév, aztán jövök haza. És a szünetekre is haza utaznék. Tudod. Karácsony, Szilveszter, meg egyebek.
-Jó, de ez a sok utazgatás... Egy idő után biztos kicsit zavaró lenne. Én például még azt sem nagyon tudom elviselni, hogy egy nyáron a szüleim bejáratják velem a fél világot. Nekem már az is felkavaró, hogy kéthetente órákat repülök és közben végig a hülye húgaimmal kell foglalkoznom, mert nem hagynak nekem egyetlen perc nyugtot sem - forgatta a szemét unott arccal.
-Hát nem tudom. Én mindig is szerettem a repülő utakat. Jó, nyaralni nem sokszor voltam repülővel, maximum idáig Doncasterig, ami mint tudjuk nem egy nagy táv Mancesterből. De akkor is szeretek repülni - vigyorodtam el.
-Értem - Louis.
Ekkor szembe jött velünk egy srác, meg feltehetőleg a barátnője, mert egymás kezét fogták.
Megálltak előttünk és a fiú adott egy pacsit Louisnak.
-Csá haver - köszönt neki Louis.
-Szia Louis ééés... - fordult kérdően felém a lány.
-Eleanor Calder - mosolyogtam.
-És Eleanor. Én Perrie Edwards vagyok - mutatkozott be. Kedves lánynak tűnt.
-Én meg Zayn Malik - kacsintott rám Perrie párja.
Én csak mosolyogtam rájuk.
-Csak nem becsajoztál? - kérdezte Zayn Louistól. Szerintem halkan akarta, de nem nagyon sikerült neki. Majdnem elröhögtem magam.
Nem hallottam Louis válaszát, csak láttam a reakciót. Louis vállba ütötte Zaynt, majd röhögtek egy sort.
Kezdett sötétedni, én pedig ránéztem a telefonom kijelzőjén lévő digitális órára, ami háromnegyed 8-at mutatott.
-Louis én hazamegyek jó? Elég fáradt vagyok - szólaltam meg.
-Haza kísérlek - mondta Louis. - Akkor mi leléptünk jó? - fordult Zaynhez és Perrie-hez.
Ők csak bólogattak, majd elindultunk Louissal.
-Jó fejek a barátaid. Bár Zayn egy kicsit furcsa nekem - haraptam az ajkamba.
-Hát igen... ő a legnagyobb bajkeverő. Általában a suliban is ő gyújtogat és órán dohányzik. Csodálom, hogy még nem csapták ki... - Louis.
Erre én csak nevettem.
-Komolyan órán gyújt rá? - kérdeztem a nevetéstől kis híján fulladozva.
-Ja. Kicsit hülye a gyerek, de én bírom - nevetett velem Louis.
Mikor megérkeztünk a házamhoz megálltunk az ajtó előtt.
-Ööö.... Akkor majd... Majd írj, vagy hívj oké? - mosolyogtam halványan.
-Khmm... Jól van -  ő vissza mosolygott, adotta z arcomra egy puszit és elment.
Kinyitottam a bejárati ajtót, bementem a házba és leültem.  Jó nap volt....

Remélem tetszett! Nemsokára hozom a kövit! Most pedig tudjátok, mit kell tennetek! :3
Love : xxSzikraa.♥*

*2 : Mostantól az lesz az életem, amit...~

Reggel kissé kótyagosan ébredtem. Úgy döntöttem, hogy Doncaster bejárása helyett inkább elmegyek bevásárolni, hisz' semmi nem volt a hűtőben.
Megnéztem a telefonomon a neten, hogy hol van Doncasterben egy bevásárló központ. Ez után kicsit összekaptam magam és elindultam. A legközelebbi vásárlásra alkalmas hely egy Tesco volt néhány utcával arrébb. [Szerk. megjegyz.: A Tesco egy világ színvonalú Brit üzletlánc, így van ilyen Anglia szinte minden városában is. :) ]
Gyalog tettem meg az utat, hogy addig is megtanuljam az itteni közlekedést. A telefonom GPS-es alkalmazása segített kiigazodni a kacskaringós utak és furcsa utcanevek között.
Végül odaértem. Bementem és egy kis kézi kosárral a kezemben vonultam végig a sorok között. A kék kosárkába belepakoltam mindent ami kell, de út közben rájöttem, hogy nem lesz elég az az egy, így inkább egy nagy tolókás kosárra váltottam. Éppen a hűtőpultoknál, azon belül is a felvágottaknál jártam, amikor megállt mellettem két ember. Egy középkorú nő, és vélhetőleg a fia. Ők is éppen nézelődtek és akaratlanul is észrevettem, hogy a fiú nem más, mint az, aki tegnap a ház előtt végigmért.
-Anyu, nem mehetnénk már? Rohadtul nincs kedvem itt lenni. Azt sem értem minek ráncigáltál el ide. Lassan egy órája keringőzünk és alig vettél valamit - forgatta a szemét unottan a srác.
-Kisfiam, nem elráncigáltalak, hanem megkértelek, hogy gyere el velem, mert a húgaid sincsenek itthon, hogy segítsenek - pirított rá az anyja.
-Istenem! - továbbra is forgatta a szemét a srác és nagyot sóhajtott, majd türelmetlenül dobogni kezdett a lábával a járólapon.
Én csak magamban nevettem és tovább nézelődtem. Néha-néha odakaptam a tekintetemet az unalmas fejjel türelmetlenül várakozó fiúra. Még mindig lehetetlenül jól nézett ki.
Egyszer, amikor ránéztem ő is éppen engem nézett. Tekintetünk egy pillanatra találkozott, aztán mindketten elkaptuk a fejünket.
Én tovább haladtam. Végigmentem az édességek során, majd az italokhoz mentem. Miközben épp valami energiaitalt kerestem, valaki megállt mellettem és hozzá ért a kezemhez, ami eddig lazán lógott a testem mellett.
Odakaptam a fejemet és megláttam az idegen srác hozzám képest magas alakját.
-Szia - mosolygott rám féloldalasan.
-Hello - mosolyogtam vissza és levettem a polcról a kedvenc energia italomat, majd betettem a kosárba.
-Redbull? Nem túl erős az egy ilyen apró lánynak? - kérdezte heccelve.
-Nem igazán - feleltem egyszerűen.
-Amúgy... nem nagyon láttalak még erre felé. Talán itt nyaralsz? - kérdezte felvont szemöldökkel.
-Nem. Most költöztem ide - vontam vállat.
-Nos, akkor üdv Doncasterben. Louis Tomlinson vagyok - nyújtott kezet.
-Eleanor Calder - ráztam vele kezet.
Pici tenyerem szinte eltűnt az övében.
-És honnan költöztél ide? - kérdezősködött.
-Mancesterből - válaszoltam, miközben tovább toltam a kosarat én figyeltem a polcokat, hátha meglátok valami érdekeset.
-Hűha. Pedig szent meggyőződésem volt, hogy valami faluból. Hogyhogy nem Londonba mentél? Mindenki oda megy manapság - Louis.
-Nem tudom. Engem mindig is Doncaster vonzott. Régen itt laktak a nagyszüleim és mikor meghaltak rém hagyták az itteni házukat. Én pedig 14 éves korom óta valamilyen rejtélyes módon itt akarok élni, szóval kihasználtam az alkalmat, hogy van itt egy házam és ide költöztem - magyaráztam.
-Ez tök jó! És egyedül élsz itt? - ámult el.
-21 vagyok. Már az egész világon felnőttnek számítok. És gondoltam ideje kiszakadni a családból, vagyis igen, egyedül élek - mosolyogtam.
-Remek. Meg adhatnád a számod. Elehetnénk valahová valamelyik nap - kacsintott rám.
-Nem rossz ajánlat - incselkedtem. Elővettem egy darab papírt és egy tollat a táskámból, felírtam rá a számomat és odaadtam a cetlit Louisnak. - Tessék. Hívj, ha akarsz! - mosolyogtam és ott hagytam.
Kifizettem amit vásároltam, majd szatyrokkal megpakolva indultam haza.
Otthon kipakoltam mindent, de közben a Louissal való beszélgetés járt a fejemben. Komolyan randizni hívott? Vagyis... valami olyasmi?
Gyorsan beléptem a Facebook portálomba és rákerestem Louis nevére.
Meg is találtam, ő volt az első, akit kidobott. Bejelöltem és végignézegettem az adatlapját.
Ez a fiú nagyon híres. Mármint itt Doncasterben. A képei alapján mindig minden bulin ott van és a kiírások, amelyek nem mindig csak tőle származnak, is arra utalnak, hogy egy nagyon, nagyon népszerű sráccal van dolgom.
Éppen csak leültem a nappaliban terpeszkedő fotelbe, megcsörrent a telefonom. Azonnal felkaptam, meg sem néztem a kijelzőt.
-Szia kicsim! - hallottam meg anyu hangját.
-Szia anyu - szóltam bele kicsit elkomorodva. Reméltem, hogy Louis lesz az.
-Milyen ott Doncasterben? - kérdezte.
-Nagyon jó. Gyönyörű lett a lakás és éppen most jöttem haza - feleltem.
-Hol voltál? - hallottam a hangján, hogy gyanakszik valamire.
-Vásárolni. Feltöltöttem a hűtőt, meg mindent - mondtam.
-Jaa, rendben. Már is hiányzol itthon mindenkinek - anyu.
-Ti is hiányoztok nekem. De mostantól az lesz az életem, amit itt felépítek magamnak. Itt már nincsenek védelmező szülők, akik mindig ott vannak, ha hazamegyek. itt már kizárólag csak magam vagyok. Meg kell próbálnom egyedül létezni egy városban... egy házban.. - közöltem anyámmal.
-Tudom kislányom. És tudd, hogy nagyon büszke vagyok rád, hogy mindent saját erődből akarsz csinálni. Biztos vagyok benne, hogy jó életed lesz ott - hallottam a hangján, hogy mindjárt sír.
-Na jó... megyek, főzök valamit. Szeretlek anyu, puszilom aput, add át neki! Szia - ennyivel le is zártam a beszélgetést és letettem a telefont.
Kicammogtam a konyhába és elkezdtem összerakni a mai kajámat, ami egy egyszerű rántott húsos szelet volt sült krumplival.
Közben feszülten vártam Louis hívását...


Remélem a második is tetszett! Elfogadok néhány építő tartalmú kommentet ;)
Csók ~ xxSzikraa.♥*

*1. - Érkezés.~

~Jó időben, jó helyen...~

Úgy kezdődött az egész, mint valami sablonos könyv, vagy film, amit már 10.000 verzióban megírtak. De a folytatása közel sem olyan sablonsztori.
De mi most kezdjük az elején.

***

Vidéken nőttem fel egy apró, szerető családban. Összesen 4 főből álltunk, ami a születésem korszakában nagyon nagy családnak számított.
A szüleim nem könnyen láttak el két éhes szájat plusz magukat, ezért gyakran előfordult, hogy amolyan önkéntes böjtre száműztem magam, hogy spórolhasson a család.
1992. Július 16-án Manchesterben láttam meg a napvilágot.
Most pedig 21 év ugrás.

2013

21 évvel később, én egyedül, úgy döntöttem, hogy Doncasterbe költözöm.
Valamiért mindig is vonzott Doncaster. Más vidéki lányokat a londoni nyüzsgés és fények hoztak lázba, engem viszont Doncaster.
Semmi különös nem volt abban  városban. Csak sok ember. Tulajdonképpen nem is értem, miért oda vágyom, de kb 13 éves korom óta, mintha valami mágnes húzna oda.
Régen sokat jártam arrafelé, mert a nagyszüleim, akik ott laktak, mindig hívtak magukhoz nyaralni. De most más a helyzet. A nagyszüleim meghaltak, a házukat pedig én örököltem. Nem volt nagy ház, vagy egy apró kis kuckó, ahol pont kényelmesen el lehetett férni három, vagy négy, esetleg öt embernek. 
Több éve, amikor csak tudok dolgozom, hogy legyen miből elmennem Doncasterig, bár nem egy túl nagy távolság. Mindössze 72.77 kilométer.
Minden ismerősöm arra kér, hogy maradjak Manchesterben, de én hajthatatlan vagyok ezzel kapcsolatban. Mintha valami belülről irányítana...
Eljött az indulás napja, amikor is repülőre szállok és meg sem állok Doncasterig. 
A családom és a barátaim mind sírva búcsúztattak én pedig egy könnycseppet sem hullattam. Valahogy nem jött.
-Kicsikém vigyázz magadra! - ölelt meg anyu..
-Szoktam anya, ne aggódj! - mosolyogtam.
"Kérjük a 4281-es Doncasterbe induló járat utasait, kezdjék meg a becsekkolást!" hallatszott a hangos bemondóból egy női géphang.
-Ez az én járatom. Indulok. Sziasztok! - adtam még egy puszit mindenkinek, majd már csak integettem.
A repülőút  fél óra volt. Talán picit több.
Mikor kiléptem a repülő ajtaján megcsapott a kellemesen hűvös, nyirkos doncasteri levegő.  Itt vagyok. Itt vagyok abban a városban, ahová mindig is vágytam.
A reptéren fogtam egy taxit. Elég sok időbe telt, mire meg is állt nekem egy.
-Hová vihetem? - kérdezte a talán picit túl barátságos taxi sofőr.
-Abeline street 120 - diktáltam a címet, majd az autó elindult.
10 perc autókázás után a taxi megállt a nagyiék gyönyörű háza előtt. Ugyan amióta meghaltak fel lett újítva, kívül belül, az én igényeim szerint lett igazítva, de olyan érzésem volt, mintha bent a házban ott várna a nagymami és a nagypapi mosollyal az arcukon és örömmel a szemükben. Az agyam viszont tudta, hogy ez már nem lehetséges.
Megráztam a fejemet, kihessegetve ezzel a bús gondolatokat belőle, majd kivettem a taxiból a bőröndjeimet és kifizettem a taxist.
Miközben éppen előkotortam a táskámból a kulcsokat, eljött előttem egy csapat fiú. Az egyik tetőtől talpig végigmért engem. Elismerő tekintettel nyugtázta, hogy szép vagyok. Fekete pólója volt, amin keresztül tisztán kirajzolódtak a hasán és mellén alaposan kidolgozott izmok. Fején egy Fullcap sapka virított. Lerítt róla, hogy nem egy olcsó darab. Sötét farmerja lazán állt rajta, de még így is látni lehetett, hogy igen jó feneke van. Halványan rám mosolygott, majd visszafordult a haverjaihoz. Egyszer-kétszer még visszanézett, majd eltűnt a távolban.
Én lesütött szemmel vonultam a ház elé, majd kinyitottam az ajtót.
Az átalakítások ellenére is mikor kinyitottam az ajtót megéreztem azt az illatot, ami még a nagyiék után maradt meg. Remegés járta át a testem és mosolyogva beljebb haladtam a házban. Gyönyörűen meg lett csinálva.
Elég fáradt voltam így bementem a hálószobába, ledobtam a cuccaimat és egy jó kis zuhany után ledőltem aludni. Nagy nap lesz a holnapi. Bejárom egész Doncastert. Hosszú pihenésre lesz szükségem....

Hát, remélem tetszett az első rész. :) Igyekszem a következővel! ;) Puszi: xxSzikraa.♥*

*Prológus~

Egy vidéki lány, Eleanor Calder, aki felkerül a nagyvárosba.
Egy városi srác, Louis Tomlinson, aki a legfelsőbb társadalmi rétegbe tartozik és mindemellett a város legmenőbb fiúja.
Mikor elmennek egy üzletbe külön-külön, még nem is sejtik, hogy életük egy nap összesodródik. Ez a románc... Ez a románc többet ígér, mint gondolnák.
Egyik gyerek szülei sem tolerálják ezt a kapcsolatot... Hosszú ideig egymástól távollétre kárhoztatva kell élniük.
A lánynak Milánóba, egy egyetemi kollégiumba kell költöznie, szerelmét pedig katonai kiképző egyetemre száműzik a kemény szülők remélve, hogy ezzel elszakíthatják a fiatal szerelmeseket. De nem tehetnek semmit, mert a szerelmük mindent túl él, és még ha csak néha egy-egy levelet engedhetnek meg maguknak egymással szemben, akkor sem lankadnak egymás iránti vágyaik.
A meglepetésszerű újra találkozás... Nem olyan örömteli, mint amiről Louis és Eleanor álmodtak.
Talán azután minden megváltozik...
Vajon volt az, ami miatt a találkozás nem volt olyan örömteli? 
Megbánják, hogy megismerték egymást?
Vagy mindig is úgy fognak egymásra gondolni, mint egy csodára az életükben, ami megmutatta nekik a helyes utat, és elvezette őket egy időre a mennyországba?
Együtt maradnak, vagy megtanulnak élni egymás nélkül? De hisz' mindkettejüket a másik élteti. Louist Eleanor, Eleanort Louis...
Talán olyan "Se Veled, Se Nélküled" dologgá változik minden?
Még semmi nem biztos, csak az a tény, hogy a két fiatal jókor volt jó helyen, amikor megismerkedtek....