*27.: Hirtelen rosszullét.~

Visszafelé Louis strapálta vadonatúj kocsim motorját.
Egyik keze végig a combomon pihent vezetés közben, vagy pedig a kezemet fogta.
-Louis, nagyon köszönöm még egyszer. Azt szeretném, hogy tudd, hogy soha nem szerettem még senkit ennyire - mondtam lesütött szemmel.
Louis lassan lefékezett, de tudtam, hogy még nem érkeztünk meg, így felnéztem rá.
-El, hálás vagyok, hogy szeretsz és, hogy szerethetlek. El sem tudod képzelni, hogy mennyire szerelmes vagyok beléd, és ez a nyaklánc pedig egy zálog arra, hogy a szerelmem örökké fog tartani - megérintette a kis medált. - Te pedig mindig emlékezz rám, ha rápillantasz erre a láncra. Mert, ha hiszed, ha nem senki másnak nem adtam volna oda - Louis.
-Nem kell nekem aranylánc ahhoz, hogy emlékezzek rád, hiszen... mindennél fontosabb vagy - néztem rá fel.
-Szeretlek - mondta komoly arccal és megcsókolt.
Ajkai csak megerősítették utóbbi kijelentését, mivel olyan puhán értek hozzám, mint még soha.
-Én is szeretlek - mosolyodtam el, mikor kicsit elhúzódott tőlem.
-Menjünk, a többiek már biztos, várnak - szólt halkan, mosolyogva.
Beindította a motort és rálépett a gázra. Ismét száguldottunk.
Valahogy, fogalmam sincs, hogy, hogyan, de eszembe jutott az előző este. A sok vér gondolatától felkavarodott a gyomros és erre még rátett az is, hogy Louis nagy sebességgel hirtelen kanyarodott be egy mellékutcába, amivel le akarta rövidíteni a hozzám vezető utat. Éreztem, hogy nem kell sok ahhoz, hogy kidobjam a taccsot.
-Louis állj meg! - szóltam rá.
-Mi a baj? - kérdezte.
-Állj meg kérlek! - emeltem fel picit a hangom. Louis azonnal lefékezett, én pedig kipattantam a kocsiból és pár lépés után feljött a gyomrom tartalma.
Térdeimen támaszkodva próbáltam megtartani remegő testemet. Szédültem és levegőt is alig kaptam. félig megemésztett gyomortartalmam gusztustalan ízét éreztem a számban, majd Louis kezét a derekamon.
Köhögve próbáltam visszanyerni eredeti állapotomat, de amint felegyenesedtem  gyomrom ismét megrebbent és megint egy apró adag hányadék tolult fel a torkomon.
Mikor úgy éreztem, kiürült a gyomrom, és nem fogok többet rókázni visszaálltam eredeti állásomba és lehunytam a szemem, hogy a szédülés is alább hagyjon. Louis végig nem engedte el a derekamat és kitartóan, megnyugtatóan simogatta.
-Mi a bajod Eleanor? Miért hánytál? - kérdezte aggodalmas arccal.
-Csak... csak eszembe juott tegnap este az a sok vér, amit láttam. E mellé még te is hirtelen kanyarodtál és felkavarodott a gyomrom - ráztam a fejemet.
-Egészen biztos? - kérdezett ismét.
Tudtam mire gondol. Miről akar megbizonyosodni. Azt akarta tudni, nem vagyok-e terhes.
-Igen. De, ha az majd megnyugtat, akkor, ha kell holnap csinálok egy terhességi tesztet és nem kell félned jó? - kérdeztem mosolyogva és megsimogattam a vállát.
-A fejembe látsz - mosolyodott le halványan. - De jó. Biztos akarok lenni, hogy nincs semmi baj - ölelt át.
-Hát még én! - nevettem picit. - Szerintem mehetünk. Már jobban vagyok - haraptam a számba.
Hazudtam. Hazudtam, mert még mindig szédültem. Szédültem és erősen émelyegtem. Kezdett egyre erősebb lenni bennem a gyanú, hogy talán mégis teherbe estem.
Elindultunk haza felé, mikor pedig megérkeztünk azonnal felmentem az emeleti mosdóba. Biztos, ami biztos ott volt egy doboz terhességi teszt.
Elolvastam az utasításokat és megcsináltam. 10 percet vártam, hogy kimutassa, mi az eredmény.
Mikor megláttam a végét  azonnal felhívtam az emeletre Louis-t.

Remélem, tetszett ez a rész! 
xxSzikraa.♥*

*26.: Őszinte érzelmek.~

A kocsi első próbaköréről visszatérve boldogan szálltam ki a volán mögül.
Annyira prímán ment végig az autó. Még a göröngyös utakat is egyszerűen megjárta. Imádtam ezt a járgányt. Egyenesen szerelmes lettem minden egyes vonalába és pontjába.
-Na, milyen volt? - kérdezték szinte egyszerre.
-Hihetetlen! Szerelmes vagyok ebbe a kocsiba! - "ájuldoztam".
-Azt hittem belém... - játszotta a sértődöttet Louis.
-Beléd is! - nyomtam egy csókot a szájára.
-El, nekem van egy külön meglepetésem, amit egyedül én szeretnék neked átadni... A többiekkel már megbeszéltem, és, ha neked nem gond, akkor elmehetnénk... - Louis.
-Hát, ha apunak sem baj, hogy lelépek picit - néztem apámra.
Ő csak kedvesen mosolyogva bólintott.
-Megyünk ezzel a csodakocsival? Vezethetek én? - kérdeztem az autómra mutatva.
-Mehetünk és vezess! - karolta át a derekamat és a kocsi felé indultunk.
Jó érzés volt, hogy én vezettem és nem Louis. Így kevésbé volt halálérzetem.
-És hová is megyünk? - kérdeztem kíváncsian.
-Hozzánk - Louis.
-Őőő... nem biztos, hogy van kedvem anyukáddal találkozni - húztam össze a szemöldököm.
-Nyugi, nincs otthon - kacsintott és kezét a combomra helyezte.
Nem igazán zavart. Még annak ellenére sem, hogy vezettem.
-Reméltem - mosolyogtam.
Néhány perc múlva megálltam Louisék hatalmas villája előtt.
-Gyere utánam! - fogta meg a kezemet, mikor kiszálltunk a kocsiból.
Készségesen követtem lépteit, amelyek egyenesen a nagy márványköves házba vezettek. Fel az emeleten és be egy szobába, ahol csak Louis cuccai voltak.
-Állj meg itt Szépségem! - utasított és elengedte a kezemet, majd közelebb ment az egyik polchoz.
Kutakodott egy picit a polc alatti fiókban, majd előhúzott valamit, de olyan gyorsan, hogy azt még én sem láttam.
A háta mögött tartva a tárgyat közelített felém, barátságos mosollyal az arcán.
-Eleanor... Valami nagyon fontosat szeretnék neked mondani és adni - fogta meg a kezemet azzal a kezével, ami nem volt a háta mögé dugva.
Figyelmesen néztem rá.
-Amit most adni fogok neked, az egy olyan dolog... amit még apámtól kaptam. Az apai dédmamámé volt. Amikor apám ezt nekem adta két évvel ezelőtt... azt mondta nekem, hogy ezt egy olyan lánynak adjam oda, akire, ha ránézek nem látok mást, mint egy nőt, akivel le akarom élni az életemet. És lehet, hogy te korainak fogod tartani, de én benned ezt a nőt látom. Mikor rád nézek... az fut végig az agyamon, hogy hogy lehetek én akkora mázlista, hogy kiérdemeltelek téged. Tudom, néha egy fasz vagyok, de... de szeretlek. Őszintén szeretlek. És ezzel szeretnék neked boldog huszonkettedik születésnapot kívánni - és előretolta kezét.
Könnyektől volt homályos a látásom, mert Louis kis monológja annyira meghatott, hogy alig bírtam visszafogni, hogy ne sírjak.
Kinyitotta a kék dobozt és egy hihetetlenül szép nyaklánc volt benne.
Egy aprócska szív alakú medál - talán akkora volt, mint egy ujjpercem - lógott az arany láncocskán. A szívbe bele volt gravírozva, hogy "I will love you all of my life!", vagyis "Egész életemben szeretni foglak!". Az alak szélén csöppnyi tengerkék gyémántkövek csillogtak.
-Istenem Louis, ez... Ez hihetetlen. Annyira köszönöm! - öleltem meg szorosan. - Nagyon szeretlek! - és könnyeim kitörtek szememből.
-Én is... - könnytől áztatott szemeimbe nézett és megcsókolt.
Percekig álltunk és ölelkeztünk. Sosem éreztem még ilyet. Nem akartam elengedni. Örökké ott akartam maradni forró, erős karjaiban, gyengéd, mégis szenvedélyes ölelésében, szerelmét élvezve...
-Soha nem akarom, hogy másé légy Eleanor. Soha - súgta a fülembe megnyugtató hangján.
A szívem egy hangos és erős dobbanással jelezte; ugyan ezt érzem Louis iránt.

Akkor most szeretnék mindenkinek utólag is boldog karácsonyt és kellemes új évet kívánni. 
Én egy olyan személlyel töltöm ezt a Szilvesztert, aki a legeslegnagyobb rajongója ennek a blognak. És ezúton szeretném neki is és nektek is megköszönni, hogy támogattatok ebben az évben. Remélem jövőre is számíthatok rátok! ♥
xxSzikraa.♥*

*25.: Nagyszerű meglepetés!~

Valóban jól gondoltam, mikor otthagytuk az éttermet. Egy szemhunyásnyit sem bírtam aludni, amikor viszont mégis sikerült picit bealudnom, az mindig rémálomba torkollt.
Egész áldott éjjel azok a szörnyű képek villogtak a szemem előtt, amiket láttam. Az anyuka vérben úszó teste, ami élettelenül a földre hullott... érzem, ez örökké mély nyomot fog hagyni bennem.
-Louis! - ültem fel Louis nevét sikítva az ágyamon.
A mellettem alvó Danielle is felugrott.
-Jézusom, mi történt!?! - kérdezte feloltva a kislámpát.
-Nagyon rosszat álmodtam. Fel kell hívnom Louist! - a telefonomért nyúltam és valóban hívtam Louist.
-Szia El. Miért keresel az éjszaka közepén? - hallottam meg nyúzott, álmos hangját.
-Louis! Ne... ne haragudj, hogy zavarlak, csak tudod... borzasztó álmom volt és tudni akartam, hogy minden rendben van-e veled - mondtam félénken.
-Persze, minden rendben szerelmem. Próbálj meg megnyugodni és aludj vissza szépen. Szeretlek nagyon. Jó? - Louis.
Remegő szívem egyből visszaállt eredeti tempójába. Louis hangja teljesen megnyugtatott.
-Jó. Köszönöm. Én is nagyon szeretlek - és letettük.
Nem szóltam egy szót sem Danihoz, nem volt erőm. Csak visszafeküdtem, fejemet a puha tollpárnák közé temettem és próbáltam másra összpontosítani.
Éppen csak úgy igazán mélyen és nyugodtan aludtam, amikor a számomra legszeretettebb hang ébresztett.
-Hé, Eleanor! Jó reggelt! Nyisd ki a szemet gyönyörűm! - simogatta meg az arcomat Louis puha kezeivel, én pedig automatikusan kicsit kinyitottam a szememet.
Szinte azonnal egy hatalmas "Boldog szülinapot" kiáltás csapta meg a fülemet és megláttam az összes barátomat.
-Édes Istenem! - kaptam kezemet a szám elé. - Jézusom, köszönöm! - fakadtam sírva, de egyszerre nevettem is.
-Hivatalosan is 22 éves lettél szerelmem! Nagyon boldog születésnapot! - csókolt meg Louis.
-Ez annyira hihetetlen! - csodálkoztam, mikor elvált tőlem Louis ajka.
-Gyere kelj fel, van egy meglepetésünk - húzott fel az ágyról Perrie. Még jó, hogy a legjobb tréningnadrágomban és egy nagyon előnyös felsőben aludtam. - Ne feledd, hogy ezt tőlünk, a barátaidtól kapod! - figyelmeztetett, miközben a kezemet fogva húzott lefelé a lépcsőn.
-Várj, bekötöm a szemét! - állított meg minket Leigh-Anne és elszaladt valami rongyért, majd mikor visszatért bekötötte a szememet, amitől sikeresen semmit sem láttam.
Perrie fogta a kezemet és kihúzott a házból. Tudtam, hogy mint vagyunk, hiszen a friss, nyári levegő üde illata megcsapta az orromat.
-Leveheted a kendőt! - szólt Jesy a hátam mögül.
Egyetlen egyszerű mozdulattal kikötöttem a tarkómon lazán megkötött anyagot, és mikor a szememet is kinyitottam, egy pillanatra megállt a szívem.
-Úristen! Ez... ez... ez egy... - nem tudtam semmit kinyögni.
-Igen, ez az - nevetett Liam.
-Ez most komolyan? Minden vágyam volt! - szinte sikítottam örömömben.
Jó, most már nem húzom tovább az agyatokat. A ajándék, ami a ház előtt állt nem volt más, mint egy vadonatúj Mercedes. Hó fehér volt, sötétített üvegekkel.
-Ilyen szép autót még életemben nem láttam! Annyira, de annyira köszönöm srácok! - öleltem meg őket.
-Legfőképpen Zaynnek és Perrie-nek köszönd! Ők találták ki - mondta Niall.
-Köszönöm! - öleltem meg őket is még egyszer.
A boldog könnyek potyogtak a szememből, közben még mindig nevettem.
-Menj el vele egy próbakörre! - adta oda a kulcsot Louis.
-Jön velem valaki? - kérdeztem.
-Ez az élmény csak a tied - mondta Jade, majd rám kacsintott.
-Akkor... Sziasztoooook! Nemsokára jövök! - és szögdécselve elindultam új kocsim felé.

Remélem, tetszett!
Ismét kiteszem reklámozni a saját Facebook oldalamat, amit most már TE IS gazdagíthatsz egy like-val.
A linkért kattints IDE. 
Köszönöm a figyelmet, és, ha addig nem hoznék új részt, akkor  mindenkinek kellemes és békés ünnepeket kívánok, sok-sok karácsonyi ajándékot és jó Szilveszteri bulikat! 
xxSzikraa.♥*

*24.: Félelem és teljes pánik. /2. Rész/~

Sokkot kapva zokogásban törtem ki, a karjaimban szorongatva a kisfiút, aki szintén sírt, csak ő sokkal hangosabban.
-Na, így jár az, aki azt teszi, amit nem kellene - nevetett az egyik.
Erre senki meg sem szólalt, mindenki meghúzta magát.
A sok vér, ami a földön gomolygott teljesen elémelyített. Behunytam a szememet, de még úgy is egyre jobban szédültem. Mélyeket lélegeztem és próbáltam leállítani testem heves reakcióját a vér láttára.
Louis vállának döntöttem a fejemet és beleszagoltam felsőjébe, ami enyhítette a rosszullétemet.
Felemeltem a fejemet, és igyekeztem nem visszanézni a kisfiú anyjának véres holttestére. 
Ekkor felállt egy magas, délceg kiállású férfi, akinek szeme vörös volt a sírástól.
Mindegy fegyver rászegeződött, ő viszont égnek tartott kézzel állt.
-Csak a fiamat szeretném - mondta halkan.
Örültem, hogy van édesapja a kicsinek a karomban. Felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől.
-Menj! - biccentett felénk a férfinak az egyik fegyveres, a pasas pedig nagy léptekkel elindult felém.
Én felálltam és átadtam neki a fiúcskát.
-Nagyon köszönöm! - mosolygott rám halványan és visszament oda, ahol eddig volt.
Leültem vissza a hideg padlóra és kifújtam a levegőt. Nem hiszem el, hogy még senki nem értesítette a rendőröket.
A könnyek megint némán záporozni kezdtek a szememből és a félelem még jobban eluralkodott a testemben, ahogy láttam ellépkedni magam mellett egy ember lábait, aki néhány perccel ezelőtt egy édesanyát ölt meg.
Louis kezét szorítottam, homlokomat vállának támasztottam. Remegtem. Az akaratlan reakció teljesen átjárta a testemet és egyre erőteljesebben terjedt szét minden egyes porcikámban.
Danielle mellém húzódott és nyugtatóan átölelt, bár ő is körülbelül olyan állapotban volt, mint én.
-Kezeket a levegőbe! - hallottam meg egy fülemnek teljesen ismeretlen hangot. És több gyors léptet.
Ez után hangos sorozatlövéseket, tűzharcot.
Tudtam, hogy az előbb gondolataimban megemlített rendőrség tette a dolgát.
-Mindenki lassan jöjjön elő! - erre a felszólításra minden jelen lévő ember lassan, óvakodva felállt. - Mindannyian egyben vannak? - kérdezte egy rendőr.
-Egy nőt lelőttek! - mondta egy rémült arcú hölgy.
-Értem. Felszólítom önöket, hogy hagyják el az éttermet! Először a nők, utánuk a férfiak - beszélt sokkal hangosabban, hogy mindenki jól hallja és a bejárat felé mutatott.
Mi nők azonnal kifelé indultunk. Mindenki megvárta a párját, majd a legtöbben elindultak hazafelé.
Mikor már teljesen kiürült minden, csak a rendőrök voltak, mi még mindig kint vártunk. Egyedül Zayn és Louis nem jött még ki.
Visszalépkedtem a bejárathoz, ahol egy nagydarab ember megállított.
-A párom és a haverja bent vannak még. Csak értük megyek be - mondtam halkan, majd mikor felfogta beengedett.
Megláttam, hogy Louis és Zayn a rendőrrel beszélgetnek.
-Jó estét - lépetem oda Louis mellé.
-Jó estét - köszönt a rendőr. - Akkor uraim elmondtak mindent? - kérdezte.
-Igen - felelték egyszerre.
-Akkor viszont látásra! - emelte meg a kalapját a rendőr, mi pedig távoztunk.
Hazáig mindenki néma volt. Senkinek nem volt egyszerű ezt mind feldolgozni.
Előre láttam, hogy most jó sok és még annál is több álmatlan éjszaka vár rám...

Sziasztook! Remélem, tetszett ez a rész!
Ezen a blogomon is felhívom mindenki figyelmét, hogy legyen szíves nyomni egy like gombot erre a facebook oldalra: https://www.facebook.com/Szikraa.Official
Köszönök mindent!
xxSzikraa.♥*

*23.: Félelem és teljes pánik. /1.rész/~

FIGYELMEZTETÉS!
Bizonyos részek a nyugalom megzavarására alkalmasak!

"Teljesen hibátlan este volt, szerintem mindenkinek......
Egészen addig a tragikus pillanatig, amikor hirtelen az egész boldog és gondtalan este darabokra hullott és pánik vette át a helyét."

Egyik pillanatban még beszélgetett mindenki és a lehető legjobb hangulatban voltunk, a másikban pedig már sikoltozás tört ki az amúgy csöndes étteremben. 

Egy középkorú, kopaszodó férfi felállt az egyik asztaltól és a kezéből egy fegyvert rántott elő. 

Nem értettem a szitut - hiszen miféle idióta megy be pont egy étterembe lövöldözni?! - de azért bennem is megállt az ütő, amikor a felfelé tartott pisztollyal lőtt egyet, ami hatalmasat durrant. 

Sikoltottam egyet, de nem csak én, hanem nagyjából mindenki az étteremben. Erősen szorítottam meg Louis kezét és félelemmel teli tekintettel pillantottam rá.  

-Mindenki a földre! - kiáltott a fegyvert tartó férfi. 

Az emberek tették, amit mondott és mindenki vagy térdelt, vagy elhasalt a földön, égnek emelt kézzel. 

A csapatunk térdelt. 

Megfordultam, mert éles gyermek sírást hallottam. 

A mögöttünk lévő asztal alatt egy körülbelül 5 éves kisfiú pityergett. Senki nem volt vele. A szülei elmenekültek volna, magukra hagyva a kicsit?? 

Igen, nagyon úgy tűnt. 

-Valaki kussoltassa el azt a kölyköt! - hadonászott a fegyverrel az az elmebeteg. 

Louisra pillantottam, aki éppen Liamre figyelt. Elengedtem a kezét és négykézláb elmásztam a kisfiúig, a karjaimba vettem és elvittem magunkhoz. Közben a könnyeim némán utat törtek maguknak és a gyermeket magamhoz ölelve zokogtam félelmemben. 

-Mit akar? - kérdezte egy nagydarab bátor pincér hangosan. 

-Tudja, mit akarok? Azt, hogy az összes rohadt doncasteri lakos megfizessen, amiért valamelyik rohadt gennyláda megölte a feleségemet! Remélem itt vagy te mocsok, hogy szétlőjem a fejed! - kiabálta el magát. - Hamarosan nem csak én leszek itt! Nem én vagyok az egyetlen, aki meg akarja bosszulni Doncasteren ezt a vétket! - éppen csak kimondta ezt, belépett még 5 fekete maszkot viselő férfi. 

-Louis, most mi lesz? - kérdeztem félve, suttogva, még mindig a karjaimban tartva a kisgyereket, fejemet Louis vállára döntve. 

-Nem tudom - simogatta meg Louis a derekamat.

-Van egy ötletem! - csillant fel a szemem. - Vigyázz a kicsire! - adtam át a kisfiút Louis kezébe. 

Bemásztam az asztal alá és előhúztam a telefonomat a zsebemből. A rendőrség számát kezdtem bepötyögni, amikor valaki erősen megfogta a csuklómat és annál fogva húzott ki az asztal alól. Én halkan felsikítottam, majd levágott az asztalunktól körülbelül 5 méterrel a földre. 

-Nocsak, nocsak! Miben sántikál a kis hölgy? - nézett rám az egyik eddig maszkos ember merő arckifejezéssel.

Én csak visszanéztem rá és igyekeztem eldugni a telefont a fenekem alatt. 

-Add csak ide azt! - nyújtotta felém a kezét várakozóan. 

-Mit? - kérdeztem vissza.

-Tudod te azt. Na, add ide, ha nem akarod, hogy a fejedbe eresszek egy golyót! - fenyegetett, mire én annyira megijedtem, hogy kezemmel kicsúsztattam a telefont a fenekem alól, ahová eldugtam.  - Okos kislány - kacsintott. - Visszamehetsz a porontyodhoz meg a csávódhoz! - pillantott rám lenézően. 

Az volt a legkevesebb, hogy az amúgy full idegen kisgyereket a gyerekemnek nézte, de ez, amit tett undorító volt. 

Visszamentem Louishoz, aki rögtön a karjaiba zárt, bár még mindig ott volt a gyerek is.

Ekkor Zayn fel állt és minden jelen lévő fegyveres rászegezte a fegyverét. 

-Nyugalom, csak kérdezni akarok valamit - ekkor kicsit lejjebb eresztette mindegyik a fegyvert. - Miért az összes lakost akarjátok "megleckéztetni"? Miért nem azt az egy embert, aki azt tette, amiért ti most ezt? - kérdeztősködött. 

-Mert nem tudom, melyik féreg ütötte el a feleségemet - morogta közvetlenül Zayn arcába a főkolompos. 

-Akkor meg minek baszogatjátok egész Doncastert?! - emelte feljebb a hangját, mire az az őrült a torkához fogta a fegyvert.

-Kicsit nagy a pofád nem gondolod arab gyerek? - kérdezte fenyegető hangnemben. 

-Hát nem. Csupán nem félek kiállni azért a városért, és azokért az emberekért, ahol és akik között felnőttem. Itt egytől egyig mindenki meg tudja mondani, hogy ki kicsoda. Mert ez hiába egy elég nagy város, az összetartás példás még mindig. Ha meg most kinyírsz, boldogan fogok meghalni, mert nem hiába haltam meg, hanem azért, hogy Doncasterből eltűnjenek az ilyen patkányok, mint ti - köpte lazán az arcába a szavakat Zayn a rá fegyvert fogó, feltűnően zavart elmeállapotú férfinak.

Erre a fegyveres fogyta és ahelyett, hogy lelőtte volna állba verte.

-Szégyenek - szűrte a fogai között Zayn, majd visszament Perrie mellé. 

-Na most. Aki ezentúl egyetlen rossz szót is szól, vagy olyat tesz, ami nekünk nem tetszik, annak tudják mi lesz a sorsa? - kérdezte halvány mosollyal az arcán, majd meglebegtette a még mindig a kezében lévő fegyvert. - Nos, az már készülhet is a temetésére, mert szitává lőjük - nevetett halkan. 

Ekkor meghallottam egy felénk irányuló női hangot.

-Kisfiam! - kiáltott a nő zokogva, mikor meglátta Louis kezében a gyermeket.

Ekkor odakaptam a tekintetemet én is,  Louis is, a pici is, és mindenki, de nem kellett volna.

A nő, ahogy térden állva egyet lépett felénk, hogy kisfia közelébe jusson három oldalról egy-egy-egy golyó találta el és fennakadt szemekkel borult a földre és nyelte el lelkét az örök homály...

Coming Soon!

Remélem kellően izgalmas volt. Tudom, kicsit hülyeség ez a rész, de esküszöm, nem volt jobb ötletem.

Egy-két építő kritikát elfogadok. <3

xxSzikraa.♥*

*22.: Mégsem olyan jó este..~

Danielle és apám érkezése óta Elég jól megvagyunk.
Ahogy látom, apámnak semmi baja sincs a barátaimmal és a párommal sem, ami nagy örömmel tölt el, hiszen mindig is apám véleménye számított nekem a legjobban.
-Háát én éhes vagyok - nyúlt el Danielle a fotelban, ahol eddig is helyet foglalt.
-Én is, én is!! - helyeselt Niall felcsillant szemekkel.
-Őő, az a helyzet, hogy én mag nem igazán álltam neki főzőcskézni, de, ha gondoljátok, akkor elmehetünk valahová vacsorázni - gondolkodtam hangosan.
-Én benne vagyok! - pattant fel Danielle.
Végül mindenki beleegyezett az ötletembe és elkezdtem készülni, hogy mégse úgy menjek el, mint egy csöves.
Felkötöttem a hajamat, kihúztam a szememet, átöltöztem és már készen is voltam.
-Ok, mehetünk! - ugrottam le a lépcső utolsó két fokáról, egyenesen Louis karjaiba.
Elindultunk, mindenki azzal a kocsival, amivel jött, kivéve engem és még párat, ugyanis én Louis mellett ültem a BMW-ben, hátul Apám, Danielle és Liam.
Louis végig a kezemet fogta egyik kezével, de néha az a keze combomra vándorolt. Ilyenkor általában éreztem a hátamon apám szúrós tekintetét. Hiába fogadja el Louist, azért az még neki is sok, hogy ezt lássa. Érthető.
Mikor megérkeztünk egy ismerős étteremhez, kiszálltunk és én Louis kezét fogva álltam.
Ahogy elnéztem Liam és Danielle már meglehetősen összemelegedtek és egészen jól érezték magukat együtt, aminek örültem, hiszen Danielle-nek egy régebbi sokkoló esemény óta nem volt barátja.
-Mindenki megvan? - kérdeztem körbenézve, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy igen elindultunk befelé.
Már bent ültünk az asztalnál és válogattuk, mit rendelünk. Remek hangulat volt a társaságban és mindenki hihetetlenül jól érezte magát.
-El, nem is meséltem még neked, hogy betalált engem, vagyis minket az a Barbie picsa... - Jesy.
-Pff... Igen? És mit akart? - kérdeztem szánalmas hangnemben.
-Csak azt akarta, hogy a barátai legyünk - forgatta a szemét vékony hangon Jade.
-Úr Isten. Szerintem elbújhat - kacagtam fel halványan és újra az étlapot kezdtem vizslatni.
Kijött egy feltűnően csinos, szőke pincérnő, aki kacéran mosolygott az összes fiúra, aki tetszett neki a csapatunkból.
Én az aztal fölött kulcsoltam össze a kezeinket Louisval, Perrie pedig ugyan ezt tette Zaynnel. Pezzel egymásra mosolyogtunk, majd megforgattuk a szemeinket.
-Mit hozhatok? - kérdezte izgatott mosollyal az arcán.
Harry persze egyből végig mérte a pincérnőt, de mikor jobban megnézte és leesett neki, hogy az valójában elég öreg el is kapta róla a tekintetét.
Mi leadtuk a rendeléseket és víg beszélgetéseket kezdve foglaltuk el magunkat.
Körülbelül 20-30 perc telt el, mire kihozták az összes rendelt kaját, ami Niall esetében egy kisebb terülj-terülj asztalkám volt.
Teljesen hibátlan este volt, szerintem mindenkinek......
Egészen addig a tragikus pillanatig, amikor hirtelen az egész boldog és gondtalan este darabokra hullott és pánik vette át a helyét.


Nos, remélem kellően felspanoltam a fantáziátokat ezzel a résszel! 
Véleményeket kérnék!
 xxSzikraa.♥*

*21.: "-Ezek az ősemberek a mindeneim!"~

-El, nem akarlak megsérteni és ne vedd magadra, de anyád egy paraszt - mondta nyugodtan, bár picit felháborodva Jesy.
-Tudom. Nekem ne ecseteld, hidd el, én tudom a legjobban - sóhajtottam.
-Hogy mondhat ilyet?! - képedt el Perrie.
-Ellenséges mindenkivel, úgy. Most éppen azért ellenséges, mert azt hiszi, Louis nem akar tőlem többet pár hétnél és néhány jó dugásnál. Elmebeteg nő - forgattam a szememet. - Apám és Danielle hol vannak? - kérdeztem, mikor eszembe jutott.
-Elvitték anyádat valami szállodába, miután minket is lehordott mindennek és undorító dolgokat vágott a fejünkhöz - felelt Niall, aki az ajtófélfának támaszkodva állt. 
-He?! Mit mondott?! - kerekedtek ki a szemeim.
-Olyasmiket, hogy mi csak tönkreteszünk téged, meg nem mi vagyunk  megfelelő társaság neked. Meg tett hozzá olyan jelzőket, mint idióták, barmok, vadállatok, balf*szok, kutyák, ééés még sorolhatnám... - Zayn. - Harry pedig, amilyen indulatos ráordított anyádra, kiosztotta, hogy fogalma sincs arról, hogy mi a jó neked, és hogy miért szól bele egyáltalán?
-Lehet, hogy a kelleténél picit hangosabban beszéltem vele, mert apád közelebb állt hozzám - Hazz.
-Nem baj. Kellett valaki, aki helyreteszi. Még akkor is, ha ez a valaki egy a lányával egyidős fiú - vontam vállat.
Ekkor megcsörrent a telefonomat én pedig szint azonnal kihalásztam a farzsebemből. Vetettem egy pillantást a képernyőre, megforgattam a szemem és felvettem.
-Mi van? Mit akarsz? - szóltam bele egyből gorombán.
-Csak közölni, hogy a barátaid jó nagy része egy rakás ősember, akik nem tudják, hogy kell viselkedni egy felnőttel. Neveld meg őket! - anyám.
-Most fejezd be! A barátaimról beszélsz. És közlöm veled, hogy ezek az ősemberek a mindeneim. Nem kellett volna idejönnöd. Doncaster az a város, ahol a saját életemet élem és mostantól te nem tartozol bele. Jobb, ha hazamész. Egyedül, mert apámra még kíváncsi vagyok. És ne merd többet sértegetni a barátaimat, mert annak nem lesz jó vége. Szia - és letettem.
Azonnal hívtam egy másik számot, ami Danielle-é volt.
-Szia Dani, nem jöttök vissza apuval? - kérdeztem rögtön, amint megszakadt az éles csöngés.
-De, már úton vagyunk édesem - felelt. - Anyádat kitettük egy szállodában. Azért ez tényleg elég gonosz húzás volt tőle - Dani.
-Tudom, de nem számít. Többet nem akarom látni. És azt akarom, hogy minél előbb tűnjön el Doncasterből - jelentettem ki magabiztosan.
-Na jó, nyugodj meg. nemsokára ott vagyunk és nem szeretnénk feszültséget. Puszi - és letette.
Hát jól van. - gondoltam és visszacsúsztattam a zsebembe a telefont.

Sziasztok! Bocsánat, hogy ez a rész ilyen rövidke lett, de nem tudtam ennél többet írni. Nem volt ötletem. 

Azért remélem tetszett!
Ja, és köszönöm az örök és legelső PlaceTimer-emnek, hogy mellettem van! (Szerintem Tudja az a lány, akire gondolok!♥)

Komizzatok légyszi!

xxSzikraa.♥*

*20.: "-Tűnj el a házamból!"~

Az idő lassan és kínzóan telt, de mikor meghallottam a csengő éles harsogását, boldogan ugrottam fel és nyitottam ajtót a csipetcsapatnak.
-Sziasztok! - köszöntem hatalmas mosollyal az arcomon.
Louis lépett be először és megcsókolt, ahogy közelebb ért hozzám.
-Szia szépség - mért végig, majd megállt mellettem és megfogta a kezemet.
Minden barátunknak adtam két puszit, majd beljebb léptünk a nappaliba. Anyám pontosan ugyan olyan pillantással nézte Louisval összekulcsolt kezünket, mint vártam.
-Család, ők itt a doncasteri barátaim - mutattam végig mindenkin.
Mindenki bemutatkozott, majd anyám egy csípős megjegyzéssel folytatta.
-És akkor ő az a Louis, aki egyáltalán nem hozzád való? - kérdezte.
-Ő Louis Tomlinson, de már bemutatkozott neked egyszer. Tudtommal semmi olyat nem tett továbbra sem, ami a te lelkedet sértené, nem? - vontam fel a szemöldököm és egyre inkább feszültebb lett a levegő a szobában.
-Neeeeem, dehogy. Pusztán annyit, hogy rohadtul nem a saját csoportjában válogatott lánytéren és éppen téged szemelt ki egy párhetes prédának - forgatta a szemét anyám.
Éreztem, hogy Louis, akinek az ölében ültem megfeszül 
Erre nem bírtam ki, felpattantam Louis öléből és ráordítottam anyámra.
-Hogy lehetsz ekkora bunkó?! Hogy mondhatsz ilyet?! - akadtam ki teljesen. - Nem akarlak többet itt látni! Mire visszajövök itt se legyél! - kiabáltam rá teljes hangerővel, majd kirohantam a házból.
A parkba mentem. Ott nyugalomban lehettem, még ha csak egy picit időre is.
Már vagy fél órája kint ültem a zöld területen és néztem a vígan szaladgáló kisgyerekeket, mikor két kéz hátulról a derekamra fonódott.
Majdnem megállt a szívem, majd mikor megéreztem Louis illatát minden ijedtségem elszállt.
-Szia - köszöntem neki nagyon halkan, mikor leült mellém a padra.
-Helló - mosolygott rám. - Jól elkóboroltál. Sokáig kerestelek - fogta meg a kezem.
-Tudhattad volna, hogy itt leszek - néztem a lábam alatt ellapuló friss füvet.
-De nem tudtam. Figyelj, engem nem érdekel, anyád mit mond... - Louis.
-Engem viszont sajnos igen. Azt pedig képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni, hogy ő téged napok óta mindennek leócsárol. Nem fogom tűrni, hogy éppen téged... - és itt elszakadt a cérna. A könnyeim patakokban kezdtek folyni, és Louis nyakhajlatába fúrtam a fejemet, ő pedig lágyan átölelt.
-Miattam nem lett volna értelme összeveszni anyukáddal. Hiszen lássuk be ő többet tett érted... Ő nevelt fel, ő élt csak azért, hogy te élhess... - sütötte le Louis a fejét.
-Nem számít. Most lehet, hogy hálátlannak fogok tűnni, de te meg szeretsz is. Itt vagy mellettem és képes voltál fél órán keresztül keresni és körbejárni fél Doncastert, csak mert elmentem. Ő meg ne tudom mit csinált, de biztos nem rajtam aggódott - vontam vállat.
-Hát nem... - sóhajtott egy mélyet Louis.
-Na ennyi. Innen meglátszik, kinek is vagyok fontos. Hiába nevelt fel, ha utána magasról tesz a fejemre és azt bántja, akit a legjobban szeretek - fújtattam idegesen.
-De akkor sem kell rögtön így rátámadtni...
-Louis, eddig tudod, mennyit tartottam magamban? Tudod hányszor el tudtam volna küldeni a búsba, mióta itt van? Kurva sokat és sokszor. Elegem van abból, hogy vagy engem titulál haszonlesőnek, vagy téged valami nőfaló rohadéknak, akinek csak egy újabb trófea vagyok. De ő nem ismer téged. Nem tudja, milyen vagy. Fogalma sincs arról, mit érzek irántad és, hogy mennyire megbánt, amikor téged sérteget. Soha nem érzett még senki iránt olyat, amilyet én irántad, hiszen akkor tudná, mennyi fájdalmat okoz egyetlen rád irányuló bántó szóval - könnytől csillogó tekintetemet az engem figyelő Louisra emeltem, aki összevont szemöldökkel és beszívott alsó ajakkal figyelt engem. 
-Tehát, mindkettőnk szülei ellenzik a kapcsolatunkat. Zsír - forgatta a szemét Louis.
-Hát, ami azt illeti apámnak semmi problémája veled. Ő nem olyan, mint anyám - leheltem.  
-Hmm... Na jó, mivel az én apámra ugyan ez jellemző, ezert helyesbítek: mindkettőnk anyja ellenzi a kapcsolatunkat.
-Na, azért - nevettem és átöleltem.
Aztán eszembe jutott valami.
-Louis... Ugye nem fogunk az anyáink miatt szakítani? - kérdeztem picit elszomorodva.
-Dehogy fogunk, El, ilyenre többet ne is gondolj te butus - puszilt bele a hajamba.
-Akkor jó. Most megnyugodtam... - sóhajtottam.
Ölelkezve ültünk még picit a padon, majd elindultunk vissza hozzám.

Remélem nem haragszotok rám, amiért ilyen soká hoztam a részt! Tudjátok, elég kritikus a helyzetem, ezért szinte csak telefonról tudok írni, és mivel kicsit gagyi a telefonom, lassabban megy ez az egész írogatás.
Remélem tetszet ez a rész, és még egyszer, ne haragudjatok rám!
xxSzikraa.<3 *

*19: Megérkeztek!~

Eljött a pillanat, amikor leszállt anyámék gépe itt Doncasterben.
Perrievel már egy 15 perce ültünk a kocsiban és vártunk.
Ahogy megláttam a kifele nyomuló tömeget a nyakamat nyújtogatva, pipiskedve próbáltam átlátni a tömeget. Nagyon nehezen vettem észre őket, de amint megláttam a három közeledő ismerőst oda rohantam.
-Danielle!! - visítottam és a karjaimba zártam régen látott barátnőmet.
-Istenem pár hét alatt mennyire gyönyörű lettél! Annyira jó, hogy végre látlak! - Dani.
Mikor elengedtem apuhoz mentem oda.
-Szia apu! - öleltem meg őt is. Fél szemmel anyámra néztem, aki csak lesütött szemmel, csomagokkal a kezében állt.
-Szia El! Hiányoztál már kislányom -súgta, mire én elmosolyodtam és még erősebben öleltem magamhoz egy másodpercre.
Aztán mikor anyámhoz léptem... Megálltam előtte és ránéztem.
-Szia - mondtam keményen és adtam az arcára két puszit, majd elfordultam. - Egy nagyon jó barátnőm, Perrie kint vár a kocsiban. Gyertek! - elindultunk kifelé a hatalmas épületből és az irányt PEzz kocsija flé vettük.
Oda érve Kinyitottam a csomagtartót, betettük a cuccokat, majd beszálltunk.
-Apu, Danielle, Anyám, ő itt Perrie Edwards, a legjobb barátnőm itt Doncasterben. Perrie, ő itt anyám, apám és Danielle, aki két perces korom óta a legleglegleglegleg- és legjobb barátnőm - mutogattam mindenki között.
-Indulhatunk? - kérdezte Perrie és elfordítva a kulcsot a kocsiban beindította a motort.
Mindenki csak egy halk igennel válaszolt és Pezz a gázra lépett.
Az út csöndben telt. Mindenki csak hallgatott, egyedül én és Danielle leveleztünk Facebookon.
-Megjöttünk! - csilingelt Perrie hangja, mikor megállt a kocsi.
Mindenki kiszállt a kocsiból és a csomagok kicibálása után beértünk a házba.
-Hűű, de szép! - csodálkozott Danielle.
-Ugye? És most raktunk rendet Pezzel. Amúgy olyan kupi volt, hogy azt sem láttam, hol van a fal - próbáltam előjönni egy gyenge poénnal, de szerintem nem sikerült, mivel Dani egy idétlen fintort öltött az arcára. - Jó, tudom, hogy szar poén volt, de egy próbát megért.
Bevezettem őket a nappaliba, miután felvittük a bőröndöket a szobáikba.
-El, mikor talizunk a barátoddal? - kérdezte izgatottan Danielle.
Anyám halkan, de azért jól halhatóan sóhajtott egyet, alig észrevehetően megforgatta a szemeit és összefonta a karjait.
-Nem tudom Danielle, de szerintem nemsokára fel fog hívni - kacsintottam rá sokatmondóan. - És akkor már bemutatom a baráti köröm többi tagját is nektek. Mivel nem sok mindenkit ismertek, sőt eddig csak Perrie-t - vettem egy nagy levegőt és lehuppantam az egyik kisebb bőrfotelbe, ami a nappali üvegajtajától pár lépésre helyezkedett el.
Éppen csak kényelemben éreztem magamat, megcsörrent a telefonom, ami természetesen cseszettül távol volt tőlem. Egy nyöszörgés kíséretében felpattantam a frissen elfoglalt helyemről és a mobilomhoz rohantam.
Elcsúsztattam a zöld gombot és a fülemhez emeltem a készüléket.
-Szia Louis - szóltam bele kicsapongó örömmel.
-Szia Baby, ott vannak már apudék? - kérdezte kíváncsian.
-Igen, épp most értünk haza a reptérről - feleltem.
-Most menjünk a többiekkel, vaagy...? - tette fel az újabb kérdést.
-Szerintem jöhettek most. Már a legtöbben kíváncsiak rátok -  mosolyogtam.
-Oké, akkor összeszedem a többieket és indulunk. Puszi, szeretlek! - és letette.
-Na, akkor szerintem fél órán belül itt vannak a többiek is - mentem vissza a nappaliba.
-Hurrá! És mindenki jön? - csillant fel Perrie szeme.
-Igen, elvileg mindenki - válaszoltam és visszaültem korábbi helyemre.
Most már csak beszélgettünk, és mindenki - legalább is a többség - várta, hogy a cspaatunk többi része is megérkezzen...

Nos, remélem ez a rész is elnyerte a tetszéseteket. 

Mint tudjátok holnap, azaz kedden közönségtalálkozó. Délelőtt 11-től szeretettel várok mindenkit a Westendben, a Starbucksban. Remélem lesz, aki eljön. 

Még valami: Az eddigi szerintem legnagyobb "rajongóm", elnevezte magát ez a blog alapján PlaceTimer-nek. Hát, mostantól ti is PlaceTimer-ek lesztek. Legalább is remélem, hogy szeretitek annyira ezt a blogot, hogy annak nevezhessétek magatokat. 

Sok-sok puszi: xxSzikraa.♥*

U.i.: Őszintén remélem, hogy néhányotok holnap megjelenik a közönségtalálkozón! 

Újabb infó!

Az előző előtti bejegyzésben közöltem veletek, hogy lesz egy közönség találkozóm.
Most találtam egy jó időpontot, ami nem más, mint jövő hét kedd, azaz, 29-e, valószínűleg délelőtt 11 óra, Starbucks Westend.  Ha valakinek nem megfelelő az szóljon és változtatok, ha sokaknak nem jó.
Puszii: xxSzikraa.♥*
#BocsiAFölösBejegyzésért

*18 : Boldog hír.~

Az étteremben végezve kocsiba ültünk és elindultunk Perrie-hez.
-Most tulajdonképpen minek is megyünk hozzád? - kérdeztem tudatlanul.
-Azért, hogy kipakoljam az edzőcuccomat és ne a kocsi hátsó ülésén rohadjon. Ennyi - vigyorgott Perrie.
-Éééértem. És aztán megyünk hozzám haza nem igaz? Kicsit ki kell nyalnom a házat, ha nem akarom anyám nyavalygását hallgatni arról, hogy milyen rendetlen is vagyok, és hogy nekem nem lett volna szabad saját házba költöznöm - mondtam a szemeimet az égre szegezve.
-Oké, okéé - kuncogott Perrie és bekanyarodott az utcájukba, majd megállt a házuk előtt. - Várj egy percet! Ezt gyorsan bedobom a szobámba és jövök is - hadarta gyorsan és felkapva a sporttáskát beviharzott a nagy házba.
Egy perc múlva mér jött is ki és visszapattanva a kocsiba beindította a motort.
-Akkor go - ennyit mondott és már indultunk is.
-Annyira nem várom, hogy ide érjenek - nyögtem strapáltan.
-Miért?
-Mert anyám is jön. Valamelyik nap eléggé összevesztem vele, ugyanis ő ismeri itt a Tomlison családot. Pontosabban hallotta hírüket. És mikor megtudta, hogy én a család fiával, Louisval jöttem össze teljesen kiborult. Azzal gyanúsított, hogy én biztos csak a pénze miatt vagyok Louisval és, hogy nekem csak az számít, hogy ő mennyire gazdag és híres. Én pedig kiosztottam ezzel kapcsolatban és megmondtam neki, hogy ha nem tetszik neki, akkor ne szóljon bele. Rácsaptam a telefont és az óta nem is nagyon beszéltünk - meséltem el neki a történetet.
-Az igen. Kedves anyádtól, hogy ilyet feltételez a saját lányáról - képedt el Perrie.
-Igen. De én úgy vagyok vele, hogy mond amit akar, már nem szabhatja meg, mit tegyek és, hogy kivel, mert felnőtt vagyok, elég távol élek tőle és elég önálló vagyok ahhoz, hogy éljem a SAJÁT életemet. Azzal vagyok, akivel akarok lenni, azt teszek, amit akarok tenni és ebbe már nincs beleszólása - vontam vállat egyszerűen.
Megékeztünk hozzám és a házba belépve észrevettem valamit.
Ahogy beléptem az ajtón az egyik kis komódon egy levél várt.
Odaléptem, és kibontottam a szépen becsomagolt krémszínű borítékot.
Mikor megláttam a pecsétet a levét elején majdnem megállt a szívem. Nem másnak volt a pecsétje, mint annak az iskolának, ahová minden vágyam volt, hogy felvegyenek, de eddig csak bizonytalan visszajelzést kaptam. Milánó. Istenem!
Ajkamat harapdálva kezdtem el olvasni a sorokat, azzal a gondolattal a fejemben, hogy ez a levél az, ami eldöntheti a jövőmet.

" Tisztelt Eleanor Jane Calder!

A felvételi vizsga, amit iskolánk felé tett több volt, mint nagyszerű. Eddig vívódott a tanári és dékáni kar a maga felvételén, hiszen teljesen más országból jelentkezett hozzánk, de végül hosszú viták sorozatos leküzdése után megszületett a döntés, amely az Ön jövőjét javában bírálja. 

Az iskola úgy döntött, hogy a következő tanévet már a mi iskolánkban kezdheti.

Gratulálunk és szeretettel várjuk az iskolánkban.

Az igazgató: Kendra Benelli  és a teljes tanári és dékáni kar, illetve az iskola vezetősége. "

-Isteneeeeem! - ugráltam örömömben, ahogy megláttam, hogy felvettek. 

-Mi az? Mi volt abban a levélben El? - kérdezett Perrie izgatottan. 

-Felvettek Milánóba a világ egyik legnevesebb divattervezői iskolájába! - visítottam és akkorákat ugráltam, hogy még magam sem hittem el. 

-Juuuuuj! Gratulálok! - ugrált velem együtt ő is. 

-Ne hiszem el! Fel kell hívnom Danielle-t. Azt még nem tudom,  hogy őt felvették-e. Remélem igen és nem egyedül kell mennem - mondtam és előkaptam a mobilomat és tárcsáztam Dani számát.

-Halló? - vette fel. 

-Dani, Dani, Dani, Dani!!! Most kaptam a levelet, hogy felvettek Milánóba! Jézusom, nem hiszem el! - a telefonban is ugyan oylan izgatottan és boldogan visítottam, mint amúgy. 

-Úristen Eleanor, ez nagyon jó hír!! Én még nem kaptam visszajelzést, de ezek szerint hamarosan én is kapok - Danielle. 

-Remélem. Na jó, hagylak készülődni, lassan indulnod kell és még ma látjuk egymást! Sziaaaa - köszöntem el és letettem a telefont. -Vááá! Istenem, annyira boldog vagyok, hogy az nem tudom elmondani! - szökdeltem befelé a nappaliba.

-Elhiszem El - Vigyorgott Perrie. 

Én ezek után boldogan álltam neki a házimunkának és fáradhatatlanul, pörögve csináltam, amit kellett.

Halihóó! 

Remélem mindenkinek tetszett ez a rész. :D Lenne egy kérdésem hozzátok. Láttátok az előző meglepetésemet? Ha nem, akkor olvassátok el legyetek szívesek és írjatok oda egy kommentet. Vagy ide azzal kapcsolatban. :)

Ezer puszi: xxSzikraa.♥*

Meglepetés! <3

Halihóóó!
Szikraa él és most egy kis meglepetéssel érkezem.
Az a remek ötletem támadt, hogy mivel nemsokára itt az ősziszünet, szerveznék egy kis író-olvasó találkozót.
A Westendben lenne a Starbucksban.
Nem tudom, kit érdekelne ez, de reménykedem benne, hogy néhányótok örömmel találkozna velem, azaz Szikrával.
Programokra is gondoltam. Például elmesélnék nektek pár kulisszatitkot a blogjaimról és magamról, tehetnétek fel kérdéseket bármivel kapcsolatban, illetve az olyanoknak, akik őrülten oda vannak a blogjaimért/valamelyik blogomért esetleg aláírást is osztanék a kedvenc blog fejlécének nyomtatott változatára.
Tudom, elég elvetemült ötlet, hiszen nem vagyok olyan nagy író, de annak a kevés olvasómnak, akik vannak szeretnék minél nagyobb örömet okozni.
Arra is gondoltam, hogy ha ez a talákozó be jön, akkor minden nagyobb szünetben rendeznék egyet.
Remélem nem néztek ez után komplett idiótának, de ha esélyes, hogy eljöttök, akkor kommentbe jelezzétek felém.
Köszönöm a figyelmet drágáim. <3
XxSzikraa.<3*

*17 : Család. Család?! Basszus, szülinap...~

Az edzőteremben egyből egy futópadot néztem ki magamnak. Gondoltam bemelegítésnek egy pár száz méter, esetleg pár kilométer futás megteszi.
Átöltözés után két egymás melletti futópadot foglaltunk le Perrie-vel és elindítottuk a futást.
Fél óra elteltével még mindig futottunk. Én nagyon jól éreztem magam. Mindig is sokat pörögtem. Amikor csak tehettem sportoltam, és ez még mindig bennem van, szóval valamiféle felszabadítás volt számomra ez a program.
Már a 6. kilométer felénél jártam, amikor meghallottam, hogy csörög a mobilom. Mivel a futópad egyik oldalára volt odatéve ezért fogtam és felvettem.
-Halló? - vettem fel miközben még mindig futottam.
-Szia kicsim! - hallottam meg apa hangját. - Figyelj, arra gondoltam, hogy mivel holnap születésnapod van, még ma estére elmennénk Doncasterbe hozzád anyáddal, meg Danielle barátbőddel. Mindenkinek hiányzol - apu.
-Hát... Apa, nem hiszem, hogy anyu kíváncsi most rám - sóhajtottam miközben lassabb tempóra vettem a futópadot. 
-Ja, amiatt a fiú miatt? Mesélte. Kislányom, remélem tudod, hogy én, anyáddal ellentétben örülök a boldogságodnak - mondta szerényen apám.
-Köszi Apu. És most akkor jöttök, vagy nem? Mert, ha igen, akkor úgy végzek az edzőteremben...
-Megyünk. Amúgy itt van Danielle és itt integet, mint az őrült. Azt mondja nagyon hiányol téged és alig várja, hogy lásson.
-Juuuuj! Dani! Beszélnem kell vele! Légyszi, légyszi, apu add oda neki a telefont! - könyörögtem apámnak.
Apám nem szólt semmit, csak átadta a telefont Danielle-nek.
-Juuj jujj jujj jujj, Dani, Isteneeem - pattogtam még futás közben is.
-EEEEEEEEEEl!! - visított Danielle ugyan úgy, mint én.
-Tuti, te is jössz Doncasterbe apámékkal? - kérdeztem izgatottan ugrálva.
Az edzőteremben tevékenykedő emberek közül, néhány rosszalló pillantást kaptam, de nem törődtem vele.
-Hát, igen, valószínűleg. Vagyis elég esélyes - Danielle.
-Hahahahaaaa! Na, akkor pakolj valami nagyon jóóó ruhát, mert tuti elmegyünk bulizni - örömködtem.
-Okés, okés, de most nekem mennem kell, mert bátyám most írt az én mobilomra egy sms-t, hogy valami hülyeség miatt ismételten haza vagyok rángatva - mondta unott hangon.
-Jól van. Majd itt találkozunk. puszillak - és letettük.
Vigyorogva folytattam az edzést Perrie mellett.
-Na, ki volt az? - kérdezte egy sanda pillantást vetve boldog mosolyomra.
-Egy Manchesteri barátnőm. Danielle. Tudod holnap szülinapom és kitalálták, hogy anyám, apám meg Danielle ide utaznak - mosolyogtam.
-Micsodaa??? Holnap szülinapod?? És ezt nekem eddig miért nem mondtad? - képedt el Pezz és összevont szemöldökkel meredt rám.
-Őőő... igen.22 leszek - haraptam az ajkamba.
-Akkor elmaradhatatlan egy bulizás. És bemutatod nekem meg a többieknek Danielle barátnődet éééés ő is jön velünk - kacsintott.
-Ám legyen - mosolyogtam a szememet forgatva.
Ezek után folytattuk a futást és edzést.

***

-Oké, nekem itt és most van végem - lihegtem mikor végre befejeztük az edzést.

-Kemény volt. És még csak dél van. Mit szólnál valami ebédhez? Aztán pedig kihasználom, hogy egy barátnőmnek szépségápolási központja van és beülünk valami pihentető masszázsra vagy mit tudom én - mosolygott Perrie és a kocsijába beülve elindultunk.
5 perccel később egy étterem előtt állt meg a jármű. Kiszálltunk és elindultunk befelé.
Az asztalunknál ülve az étlapot olvasgattuk, mikor elénk állt egy sármos, magas pincér srác.
-Mit hozhatok hölgyeim? Sikerült választaniuk? - kérdezte és tollát és papírtömbjét elővéve készült az írásra.
-Perrie? - néztem rá, hogy előbb ő mondja, mit kér.
-Én egy gombás csirkét kérek, csípős mártással és burgonya körettel - mondta Perrie.
-És ön? - fordult felém a pincér.
-Én egy ilyen vadhússültet lehetőleg Cézár salátával - adtam le én is a rendelést. A srác csak ránk mosolygott és hosszú lábaival gyorsan eltűnt.
-Basszus! - kaptam a számhoz, ahogy eszembe jutott valami, az apámmal folytatott beszélgetésből.
-Mi van? - kapta rám a tekintetét Perrie.
-Elfelejtettem apámat megkérdezni, hogy este mikor jönnek. Egy perc é itt vagyok, kiszaladok telefonálni - mondtam és felpattantam, majd kiszaladtam a mellék helységbe.
Visszatárcsáztam apa számát és vártam, hogy felvegye.
A negyedik csöngésnél megszakadt az éles sípolás és apám hangját hallottam meg.
-Szia El! - apa.
-Szia apu! Csak azért hívlak, hogy megkérdezzem, mikor is jöttök pontosan, vagy körülbelül? - tettem fel gyorsan az elfelejtett kérdést.
-Hát, késő este. Szerintem csak olyan 10-11 felé érünk oda - felelt apám.
-Jól van, akkor úgy készülök. Na, puszi, szia, szeretlek titeket! - és már le is tettem. Éppen csak kiléptem a mosdó ajtaján, pittyent egyet a mobilom, ami azt jelezte, hogy új SMS-t kaptam.
Megnéztem, ki írt. Danielle.

"Hé, bébike, remélem mindenképpen bemutatod nekünk az új pasidat ;) Remélem vannak helyes barátai, mert én még mindig kibaszott szingli vagyok... -.-" Na puszillak! Dani. ♥"

Majdnem hangosan  elnevettem magamat, de visszafogtam és válaszoltam neki, miközben visszabotorkáltam az asztalhoz, ahol Perrie várt rám mosolyogva.

"Persze, hogy bemutatom nektek Louis-t. Ez teljesen alap :DD És igen, vannak helyes barátai, de neked mindig változó, mi a helyes, de valamelyik tuti be fog neked jönni. Ahogy ismerlek, neked Liam...xD Várom az érkezéseteket! *-* Puszi: El.♥"

 -Na, mikor jönnek? - kíváncsiskodott Pezz, mikor leültem.
 -Apám azt mondta, hogy olyan este 10-11 felé. Addigra mi is csak végzünk mindennel - vontam vállat és belekortyoltam a baracklébe, ami az asztalom állt előttem.
-Biztos, hogy végzünk mindennel. És, ha gondolod kimehetünk a kocsimmal a szüleid meg a barátnőd elé. Nincs messze a reptér, de ezt te már úgyis tudod - Perrie.
-Majd meglátjuk. Mindenesetre ma igyekszünk és előkészülünk. A házad is olyan, mint a disznóól - forgatta a szemét.
-Azt mondjuk lehet, hogy anyám meglátná és kiszaladna a világból is - nevettem.
-Szülők. Az én anyám is ilyen... - dörmögte unottan és megvonta a vállát.
Negyed óra elteltével kihozták az ebédet két bőségesen megrakott tányéron.
-Jézusom, ezt te meg bírod enni Pezz? - kérdeztem kikerekedett szemekkel, mikor elé letették az ő tálját.
-Meg én. Vagyis.... még nem tudom - Perrie.
-Jó étvágyat hölgyeim! - vigyorgott az a pincér srác.
-Köszönjük - mondtuk egyszerre Perrievel és nekiláttunk az ebédnek.

Drágáiiiiim! *-* Visszakaptam a gépemet az eddig nagyon fasza tanulmányi átlagomnak hála, szóval mostantól igyekszem nektek írni minél többet! :D 

Remélem tetszett ez a rész. :D 

Ezer puszi: xxSzikraa.♥*

Sajnálom!

Ne haragudjatok, hogy még annyi részt sem hozok, mint eddig, de anyám elvette a gépemet és telefonról elég nehézkes az írás. Ezt is arról írom. Tényleg bocsi, de esküszöm az összes blogomra és az  összes olvasómra, hogy amint visszakapom a gépemet, azonnal nektek szentelem minden, ismétlem: MINDEN szabadidőmet és telefonról továbbra is igyekszem haladni a következő résszel.
Remélem nem haragszotok rám!
Ezer ölelés és puszi: xxSzikraa.<3 *

*16 : Egyke lány.~

Louisval egész délután és este hülyéskedtünk. Benne nem csak szerelemre, de legjobb barátra és vigaszra is találtam. Ez volt a legjobb az egészben. És, hogy itt van velem.
-Baby, szerintem mennem kell - áll fel Louis, mikor befejeztünk egy filmet.
-Miért nem maradsz ma is itt? - kérdeztem átölelve a derekánál.
-Nem lehet. Kb 2-3 napja itt vagyok és itt is alszom. Most már szerintem hazamegy, otthon töltök pár éjszakát aztán visszajövök - puszilt bele a hajamba.
-Na jó. Elengedlek. Ééés szerintem ma megbeszélek valami programot holnapra Perrie-vel. Kell már egy csajos nap - mosolyogtam.
-Okés. Akkor lelépek. Szeretlek - csókolt meg röviden és elment.
Én, miután becsuktam az ajtót nagyot sóhajtottam és a nappaliba érve lehuppantam a kanapéra. Oda, ahol Louis ült. Az anyag eléggé átvette az ő illatát, ami kicsit elkábított, de nagyszerű élmény volt.
Felkaptam a mobilomat és előkerestem Perrie számát. Egy érintéssel elindítottam a hívást és két csöngés után Perrie fel is vette és vidám hangon köszöntött.
-Szia El!
-Szia Pezz! Mizujs? - kérdeztem.
-Semmi különös. Unatkozom és a bátyám nem hagy békén. A hülye zenéje, amit a szomszéd szobában ordíttat már az agyamra megy! - felelt ingerülten.
-De jó, hogy nincs testvérem és egyedül lakom - kuncogtam.
-Mááááázlista - húzta el az "á"-betűt.
-Holnap nincs kedved valami csajos programhoz? - tértem a lényegre.
-Dehogynem! Zayn pont most mondta le, hogy elmegyünk valahová, mert bébicsőszködnie kell a húgaival, szóval szabad vagyok - Perrie.
-Akkor... hol találkozzunk és mikor?
-Odamegyek hozzád olyan reggel 10-re. Az jó? - kérdezett vissza.
-Nekem tökéletes.
-Akkor, holnap. De most leteszem és átmegyek bátyámhoz. Valamivel szétütöm azokat a cseszett nagy hangfalakat...
-Azért magadra vigyázz - nevettem.
-Fogok, nyugi. Szia, puszi - és letette.
Mikor a kijelzőn újra a telefonom főmenüje volt látható, az órára pillantottam, ami este 10-et mutatott.
Az idő tudatában nagyot ásítottam egy nagyot és felballagtam a szobámba. Mielőtt magamra húztam a takarót beállítottam az ébresztőmet reggel 8-ra, feltettem a mobilomat tölteni, majd az éjjeli szekrényemen álló kis lámpát is lekapcsoltam és teljes sötétségben, csendben és nyugalomban aludtam el. Végre nyugalom.

*Másnap reggel 8*

Nagyot nyújtózva álltam fel az ágyból. Kikapcsoltam a hangosan pittyegő ébresztőt és miután megdörzsöltem a szemeimet elindultam a fürdő felé. Elvégeztem a szokásos reggel teendőimet és lementem reggelizni.
Mire mindennel végeztem Megjött Perrie is.
-Szia csajszi! - köszönt és megölelt.
-Hellóka! - adtam neki egy puszit. - Kitaláltál valami programot?
-Igen! Arra gondoltam, elmehetnénk edző terembe. csak egy kicsit... formába hozni magunkat - kacsintott.
-Oké. Összerakok valami olyan cuccot, amiben el leszek ott - mondtam és felrohantam az emeletre. Egy sporttáskába tettem be mindenemet és  letrappoltam az emeletről.
-Oké, készen állok - mondtam és belebújtam a cipőmbe.
-Akkor, indulás - mosolygott Perrie és elindultunk az edzőterembe.

Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon röstellem, hogy ilyen sokat késtem, de már az első héten is halálra hajtottak bennünket. Már lassan kezdek belehülyülni ebbe a tempóba, amit a sulim diktál. Igyekszem mindenre odafigyelni és nektek is írni, de nem mindig jön össze.

Tudjátok, így 8-ban nincs fontosabb a tanulásnál a felvételik miatt. 

Szóval, igyekszem hozni a következő részt! 

Az ehhez a részhez tartozó kérdésem pedig: Hol találtál rá erre a blogra és mikor? 

Pussz-pussz : xxSzikraa.♥*

*15 : Louis. Az én Louisom.~

Egész nap csak ültem otthon. Vártam, Louis mikor hív.
Egy unalmas pillanatomban a telefonomban lévő naptárat kezdtem böngészni és észrevettem, hogy Július 14-e van. Ez azért jelentős, mert két nap múlva születésnapom van. Mindent elfelejtettem, mikor megszólalt a csengő. Letettem a telefonomat és mentem ajtót nyitni.
A szemeim kikerekedtek, mikor megláttam, ki áll az ajtóban.
Nem más volt, mint a platina szőke Barbibébi.
-Helló - köszöntem felvont szemöldökkel.
-Csá. Na figyelj! Louis nem a tiéd. Annyira látszik rajtatok, hogy csak megjátsszátok, hogy van valami köztetek! Nem értem minek ez az egész baromság - forgatta a rétegesen kikent szemeit.
-Te komolyan nem vagy normális! Ha nem tudod feldolgozni, hogy Louissal szeretjük egymást, akkor inkább ne üsd bele azt az agyon plasztikázott orrod olyanba, ami rohadtul nem a te dolgod! - mondtam és becsaptam az ajtót. Még egyet csöngetett, de én már nem vettem a fáradtságot kinyitni az ajtót.
Egy fél óra kihagyás után újra megszólalt a csengő. Ismét nem nyitottam ajtót. Ez ment 15 percen keresztül.
Megcsörrent a telefontom én meg felvettem.
-Szia Lou - szóltam bele.
-Szia drágám. Itt állok az ajtód előtt minimum negyed órája és elég hűvös van - Louis.
Erre nem szóltam semmit, csak letettem és felálltam ajtót nyitni.
-Bocsi, hogy nem nyitottam ajtót édes! - öleltem meg egyből.
-Valami baj volt? - kérdezte aggodalmasan.
-Dehogy volt. Csak kb egy órával ezelőtt ideállított Barbie és elkezdett engem olyan szövegekkel szédíteni, hogy látja, hogy mi megjátsszuk, hogy van köztünk valami és blaa, blaa, blaa - forgattam a szememet.
-És te mit mondtál? - faggatott, miközben egy előre lógó hajtincsemet a fülem mögé tűrte.
-Szép szóval elküldtem a picsába - feleltem nemes egyszerűséggel.
-Az én barátnőm - nevetett  és megölelt.
-Amúgy mi volt az amiért haza kellett menned? - kérdeztem mikor eszembe jutott.
-Csak a húgom reggel felhívott, hogy anyám lerészegedett és mindenkivel agresszív. Aztán mikor hazamentem leültem és beszéltem vele négyszemközt. Elmondta, hogy szinte bele van betegedve abba, hogy idézem; " Egy olyan csóró kurvát találtam, mint te". Erre elmondtam neki, hogy szeretlek és ha
elfogadja, ha nem, akkor is veled leszek, és ott hagytam - forgatta a szemét Louis.
-Annyira imádlak! - pusziltam meg. - Amúgy én is beszéltem anyámmal és elmondtam, hogy veled járok. Mikor meghallotta a Tomlinson nevet szerintem a vér is megállt benne, aztán meg kiakadt, hogy a társadalmi különbségek miatt nem vagy hozzá való. Én pedig kiosztottam és elmondtam neki, hogy ezek a bizonyos társadalmi különbségek egyáltalán nem számítanak, ha szeretjük egymást. Erre elkezdte, hogy én biztos csak a pénzed miatt szereltek. Én pedig megmondtam neki, hogy azt hittem annál jobba ismer, hogy ilyet feltételezzen rólam, majd letettem a telefont - meséltem el neki mindent.
-Az igen. Jó tudni, hogy a te anyád sem boldog a hír hallatán. Pedig nekem szent meggyőződésem volt, hogy anyám lesz a legboldogabb ember a földön, ha végre találok valakit, akit ennyire szeretek. De úgy látszik mégsem repes az örömtől - vonta fel a szemöldökét Louis és levetette magáta kanapéra, majd az ölébe húzott.
-Ismerős érzés. Én is ugyan ezt feltételeztem anyámról. Addig még örült is, amíg nem tudta meg a nevedet - kuncogtam.
-Szép - mondta Louis halál nyugodtan és átölelt.
Ölelkezve ültünk néhány percig és csöndben hallgattuk egymás szívének halk dobbanásait és apró lélegzet vételeit.
-Eleanor? - szólalt meg végül Louis, én pedig csillogó, figyelemmel teli szemekkel kérdően néztem fel rá. - Te vagy a legnagyobb ajándék az életemben. Mondhatnak bármit a szüleink engem nem érdekel. Téged akarlak - mondta közben végig a szemembe nézve.
-Én is - mosolyodtam el és megcsókoltam.
Soha nem éreztem még olyat, amit akkor. Mintha egy szikra pattant volna a testemben és tűzet gyújtott volna. Az a néhány mondat, ami elhagyta Louis száját még biztosabb tett abban, hogy ő az a férfi, akit soha, de soha nem akarok elengedni. Mellette akarom leélni a hátralévő életemet, legyen is az akármilyen hosszú. Oké, nem tervezek túlságosan előre, mert az elront mindent, de mégis... Ő Louis. Ez én Louisom. Most már az én Louisom. És szeretem.

Remélem tetszett ez a rövid rész! Ennél többet nem tudtam írni, ugyanis holnap megyek This Is Us-t nézni és annyira izgulok, hogy lehetetlen! :DD 

A kérésem: Írd le kommentárban maximum 3 mondatot, ami a legjobban tetszett ebben a részben! :)

Csóók: XxSzikraa.♥*

Figyelem!

Sziasztok!
Gondolom nem én vagyok az egyetlen, akinek megkezdődött az iskola.
Ezzel kapcsolatban lenne pár dolog, amit el kell mondanom.
Mint tudjátok én most kezdtem a nyolcadik osztályt. Nos, már most, első héten rengeteg dolgot kell tanulnom, írnom, csinálnom. Konkrétan irodalomból feladtak két oldalt a Nobel-díjról, amit szóról szóra be kell magolnom, e mellé még verset is kell elemezzek, az angol himnusz egy részét is meg kell tanulnom, a tavalyi fizikát, kémiát, nyelvtant, földrajzot és biológiát átvennem és rengeteg matematikai feladat is vár még rám.
Azt szeretném ezzel tudatni veletek, hogy nagyon ritkán tudok majd részt hozni. Igyekszem legalább hétvégén veletek foglalkozni, de el kell nekem nézzétek, hogy már most ki vagyok merülve a tanulások miatt.
Esküszöm az égre, hogy minden erőmmel azon vagyok - persze a tanulás után-, hogy nektek írjak, de nem mindig meg, mert mire végzek a házival még felállni is alig van erőm.
Remélem senki nem fog ezért elpártolni a blogtól. Nagyon sajnálom. :(
xxSzikraa.♥*

*14 : Hívás.~

Egész este ott voltunk a rendezvény helyszínén. Nagyon jól éreztük magunkat és az előadások, amik a színpadon kaptak helyet is nagyon jók voltak.
Mikor haza értünk leültünk, hogy együnk valamit.
Elővettem a mirelit előre bepanírozott húst, hasábburgonyát, majd gyorsan betettem az olajsütőbe.
-Louis, szeretném, ha tudnád, hogy nagyon jól éreztem magamat. ÉS a legjobb volt az egészben az, hogy te voltál mellettem, nem pedig más - mosolyogtam. - Örülök, hogy te vagy a párom. Szeretlek! - súgtam és megcsókoltam.
A csók végeztével Louis mosolyogva nézett rám.
-Ez most honnan jött? Mármint. tudom, hogy szeretsz, de ezt nem vártam tőled - vigyorgott értetlenül.
-Sok dolog van, amit nem fogsz várni tőlem mégis megteszem - kacsintottam.
-Ebben biztos vagyok - kuncogott halkan.
Evés után elmentünk aludni. Vagyis... hivatalosan alvás lett volna a program, de valahogy nem jött össze, így maradtunk a lepedőakrobatikánál, ami felettébb izgalmas volt... Ha értitek mire gondolok...

Másnap reggel vidáman ébredtem. Louis felé fordultam a nagy ágyban, de kezeim hiába keresték Louis testét, az nem volt sehol.
Aztán ujjaim valami simát érintettek. Kinyitottam a szememet és egy papír volt félbe hajtogatva. Kinyitottam a papírt és volt benne egy üzenet, amolyan rendetlen Louis kézírással.

"Eleanor, el kellett mennem, mert anyám már megint cirkuszolt és az egyik húgom hívott fel, hogy menjek haza. Sietek, és amikor tudlak hívlak. xx Louis."

Nagyot sóhajtottam és felálltam az ágyból. Ásítva kóvályogtam le az emeletről és a kanapén nyúltam el.
Fáradt voltam. annyira fáradt, hogy nem tudtam nyitva tartani a szememet. Így hát visszaaludtam és semmivel nem törődtem.

A telefonom hangos csörgésére ébredtem. Leemeltem a készüléket a kanapé előtt álló asztalkáról és elcsúsztattam a hívásfogadás gombot.
-Szia kicsim - hallottam meg anyám hangját.
-Szia anyu! - köszöntem és egyből felültem.
-Mi újság? Régen hívtalak már - anyu.
-Semmi különös. Veletek mi van? - kérdeztem álmosan.
-Minden a régi. Történt valami veled mióta odaköltöztél? Vannak már barátaid? - faggatott.
-Igen, van egy csapat, akikkel összejárok. Nagyon jól érezzük magunkat. Bulizgatunk, iszunk... Elvagyunk - feleltem visszafogottan.
-Hmm... És valami fiú? - kérdezte anyám. Mindig fiatalos anyuka volt és igyekezett lépést tartani a korral, így nem csoda, ha erről kérdez.
-Ööö... Hát... van valaki... - hebegtem. Nem igazán tudtam és nem is nagyon akartam mit mondani.
-Kicsoda? Helyes? Hány éves? Mi a neve? - faggatott tovább.
-Igen, nagyon helyes... 21 éves, pont, mint én... És Louisnak hívják - válaszolgattam meg a kérdéseit.
-Milyen Louis? Jesszus, olyan izgatott vagyok! - anyám. Erre csak forgattam a szememet.
-Louis Tomlinson - adtam választ erre a kérdésre is.
-Tomlinson?! - anyám álla még telefonon keresztül is jól hallhatóan koppant.
-Igen - mondtam nemes egyszerűséggel.
-A Tomlinson család Doncaster egyik leggazdagabb családja - anyám.
-Tudom. És?  - kérdeztem. - Rohadtul nem érdekel Louis pénze. Sem az, hogy mennyire ismert itt a városban...
-Akkor miért vagy vele?
-Talán, mert szeretem? Anyu, ne csinálj már úgy, mintha ez nem lenne természetes!
-De nem hozzád való! Teljesen más társadalmi rétegbe tartoztok. Hozzá képest te hajléktalannak számítasz. Annyi pénze van, mint a szemét, ne mondd, hogy nem ebbe szerettél bele! - na ezzel nagyon megsértett.
-Úgy ismersz engem, mint aki a pénzbe szeret bele? Te is nagyon jól tudod, hogy sosem számított nekem az, hogy kinek mennyi pénze van. Ismersz ahhoz eléggé, hogy tudd, hogy én nem vagyok ilyen. Pont tőled nem számítottam volna erre a kijelentésre. Azt hittem, hogy kurvára örülni fogsz annak, ha végre találok egy fiút, akibe igazán szerelmes leszek. És akiről tudom, hogy ő is legalább annyira szeret, mint én őt - egyre idegesebb és idegesebb lettem.
-És az ő szülei? Mit szólnak hozzád? - kérdezte terelésképpen.
-Az anyja utál. A többit nem tudom, de őszintén sem engem, sem Louist nem érdekel. Elvagyunk mi a barátainkkal, a saját kis világunkban és kész. Ennél többre egyikünk sem vágyik. Na szia - mondtam és letettem.
Ezek szerint ő is ellenzi ezt a kapcsolatot. Mondjuk nem érdekel. Nem fogom elhagyni Louist, csak azért, mert anyám nem akar vele együtt látni.
Élem tovább a kis életemet és más nem is nagyon számít. Ennyi.

Nos, drága olvasóim, ez az utolsó olyan rész, amit még a "nyáriszünetben" hoztam. 

Ezúttal szeretnék nektek valamit elmondani. Már hetek óta szeretném leírni nektek, hogy mit érzek, mikor rátok, olvasókra gondolok, szóval megfogalmaztam nektek egy kis "levelet" és kérdés helyett most ezt kapjátok. 

Kedves olvasóim! 
Hatalmas boldogsággal tölt el, hogy itt vagytok nekem. Olvassátok, amit írok és őszinte véleményt mondotok róla. Nagyon sokat jelent nekem, hogy mellettem vagytok. Tudom, még kezdő vagyok és az írás terén még éppen csak bontogatom a szárnyaimat, hiszem, hogy ha ti itt vagytok nekem, akkor teljes lesz az, amit itt a gép előtt alkotok, legyen az akármilyen minőségű is.
Mikor rólatok beszélek akár egy barátnőmnek, akár a szüleimnek, bárkinek, olyan boldogság jár át, ami talán sosem. Rengeteg biztatást kaptam tőletek és talán még annál is több szeretetet, amit meg sem érdemlek. Nem szolgáltam rá, hogy szeressetek. Vagy... szeressétek a blogom.
Amikor úgy érzem, hogy a padlón vagyok és az életemnek már szemernyi érelme sincs, csak megírok egy részt a blogra és a kommentektől minden kedvem visszatér és mintha feltöltöttek volna. 
Ezt szerettem volna megosztani veletek.Az olvasóim, azaz ti vagytok a legfontosabbak nekem és nagyon nagyon hálás vagyok, hogy itt vagytok.
xxSzikraa.♥*

Hát köszönöm a figyelmet és remélem ez a kis levél tudatta veletek, hogy én csak nektek, miattatok írok.

Millió puszi: xxSzikraa.♥*

*13 : Boldogság.~

-Mire gondolsz most? - kérdeztem Louis, aki a plafont bámulva feküdt, én pedig a mellkasán és épp az arcát néztem.
-Arra, hogy nagyon szerencsés vagyok - pillantott rám, majd elmosolyodott és egyik kezével végig simította az arcomat.
-Miért?
-Mert itt vagy nekem - felelt nemes egyszerűséggel, majd homlokon puszilt.
-Szeretlek - súgtam.
-Én is - mosolygott szélesen és még jobban magához húzott.

*Másnap délután*

-El, tudod, mi jutott eszembe?  - lépett be a nappaliba Louis, akin csak egy farmer volt, szabadon hagyva azt a hihetetlen felső testét.
-Mi? - kérdeztem felé fordítva a fejemet.
-Ma rendeznek egy ünnepséget itt Doncasterben az egész városnak. Olyan, mint egy... falunap. A városban - Louis. - És gondoltam elmehetnénk.
-Oké - mosolyogtam. - Mikor?
-Hát... délután egy és már kajáltunk, szóval ha elkészülünk most, akkor most - felelt.
-Jól van. Akkor menjünk készüljünk el! - nyomott egy puszit az arcomra Louis és felmentünk öltözködni.
Louison szokás szerint csíkos póló volt én pedig fehér pólót vettem fel, amiből picit kint volt a hasam, meg egy farmert.
Elindultunk  oda, ahová megbeszéltük és egész úton beszélgettünk.
Egy nagy rétre érve megpillantottam a rendezvényt. Azon a nagy réten rengeteg olyan sátor volt felállítva, ami az árusok javára szolgált.
A mező közepén egy színpad állt.
Az egész hely tele volt emberekkel. Doncaster fele biztos ott volt.
Louisval kerestünk egy italárust és vettünk két egyliteres kólát utána lassan sétálgatva végigjártuk a árus sátrakat és körbenéztünk, hol mi van.
Aztán szembe jött velünk egy lány. Fenékig érő festett szőke haja volt és iszonyatosan vékony alakja. Hatalmas felfújt csöcsei 10 méterről is kiszúrják az ember szemét.
Louisra vigyorgott a lehető legribancosabban. Gyanítom ő volt az a "Barbibébi", akit részegen kicsit megtéptem.
Rám pillantott és meglátta, hogy Louis kezét fogom és rögtön lefagyott az arcáról a mosoly.
Elénk lépett Louis pedig közelebb húzott magához.
-Hali - köszönt flegmán.
-Szevasz Barbie - biccentett neki Louis. én csak egy pillanatnyi apró mosolyt erőltettem az arcomra.
-Hogyhogy itt vagy...tok? - kérdezte.
-Csak... Elhoztam ide Eleanort. Hogy megmutassam neki, milyen egy ilyen rendezvény - felelt Louis.
Barbie pillantása ismét a kezünkre csúszott, aztán vissza Louisra.
-Jártok? - vonta fel a szemöldökét unottan.
Erre már én válaszoltam, mielőtt Louis tenné.
-Igen. És ha zavar, akkor inkább tűnj el - böktem oda neki ugyan olyan flegmán, mint ahogy ő beszélt.
-Hát Louis... Találtál volna jobbat is ennél a nőnél. Semmi különös nincs benne és még csak szépnek sem szép - prüszkölt Barbie, miközben lenéző tekintettel alaposan végigmért.
-Figyelj csak! Nekem ő a legszebb és nem csak szerintem szép. Nem kell irigykedni, mert ő nem egy ilyen kis megjátszós picsa és nem költ havonta plasztikai sebészre. És különlegesebb, mint te azt gondolnád. Egészen biztos vagyok benne, hogy nála jobbat nem is találhattam volna. Még mindig jobb lány, mint te. És jobb is marad - forgatta a szemét Louis és otthagytuk a plasztik babát.
-Ez szép volt Louis. Köszönöm, hogy megvédtél - pusziltam meg.
-Milyen ember lennék, ha nem védeném meg a barátnőmet? - kérdezett és rám mosolygott.
Nevetve és beszélgetve nézelődtünk tovább.
Távolról megláttuk, hogy Zayn és Perrie is itt vannak.
Odamentünk hozzájuk.
-Sziasztok - köszöntünk.
-Hellóó! Mi szél hozott benneteket erre? - Zayn.
-Gondoltuk körbenézünk. Ti gondolom ugyan ezzel a céllal érkeztetek - Louis.
-Ja. Hát, akkor csatlakoztok hozzánk? - Perrie.
-Louissal összenéztünk, majd egyhangúan válaszoltunk.
-Persze! - négyen folytattuk tovább a sétálgatást.
Már félig besötétedett és nagyon nagyon jó hangulat volt, mikor Louis megállt.
-Mindjárt jövök baby. 2 perc, csak elintézek valamit - nyomott egy puszit a számra, majd nagy léptekkel elsétált. Mi Zaynnel és Pezzel tovább haladtunk.
1 perc múlva valaki hátulról egy kézzel átkarolt, és egy kéz elém nyújtott egy szál vörös rózsát, aminek a szárán egy cetli volt és azon valami írás.

"Nagyon szeretlek Eleanor"

-Istenem, de édes vagy! - fordultam meg és megcsókoltam.
Mikor elváltunk egymás szemébe meredtünk. Olyat láttam Louis szemében, mint még soha senkiében.
Talán régen, a nagypapi szemében volt ilyen lázas csillogás, minden alkalommal, mikor ránézett a nagymamira.
Lehet, hogy Louis pont annyira szeret, mint ahogy a nagypapi szerette a mamámat?
Lehet, hogy Louis nem csak egy futó "tinédzser"  szerelem lesz számomra, hanem mellette fogom leélni az életemet?
Lehet, hogy látni fogjuk egymást meghalni több évtized múlva, mint a nagyszüleim?
Érdekes, hogy éppen Doncasterben találtam meg a szerelmet. A fiút, akiért már most tűzbe mennék.
Ha vissza emlékszem a nemrég látott videó elejére, ami a nagyszüleim esküvőjéről szólt... volt két mondat...

"Reméljük egyszer te is ilyen boldog leszel egy férfi mellett, aki ugyan úgy szeret téged, mint mi egymást. Ügyelünk rá, hogy megtaláld a párod." 

 Tényleg ügyeltek rá... Kezdek hinni az olyanokban, hogy a halott családtagjaink fentről vigyáznak ránk és figyelik az életed.
Létezik, hogy a nagyszüleim sodorták Louist az életem közlébe?
Talán valóban ők segítettek megtalálni az életem jelenlegi értelmét. Akiért kész lennék meghalni.....
-Szeretlek Louis. Nagyon nagyon nagyon szeretlek - tértem vissza a gondolataimból a valóságba és könnyes szemekkel szólaltam meg.
-Én is. Nagyon - mosolyodott el és megcsókolt és megölelt.
Biztos vagyok benne, hogy ezúttal, a sok elfuserált kapcsolat után most ráleltem arra a személyre, aki mellett mindennél boldogabb leszek...

Sziasztok!  Remélem kellően megható volt ez a rész. 

Ehhez a részhez tartozó kérdés: 

Milyen írónak tartasz? Miért? (A válaszodat ha lehetséges legalább 3 mondatban fejtsd ki!) 

Komiban kérem ismételten a válaszokat! 

Lots Of Love: xxSzikraa.♥

*12 : Forró pillnanatok.~

Nagyon jól éreztük magunkat. Úgy a buli felénél Zayn és Perrie eltűnt, majd újra megjelentek, de ezúttal Zaynnél egy nagy üveg Crystal pezsgő volt, Perrienél pedig egy tálca poharakkal.
-Ha már ünnepelünk, akkor adjuk meg a módját! - kiáltott Zayn és egy mozdulattal leszedte a pezsgő kupakját, ami hatalmasat pukkant.
Mindenkinek kitöltött egy pohár pezsgőt.
-Elre és Louisra! - emelte a magasba a poharát Niall.
-Bizony! - mindenki.
Én csak nevettem, koccintottam velük, majd megittam a pezsgőt.
Nem tudtam, hogyan megyünk haza. Talán Liam lesz a "sofőr", mivel ő nem ihat olyan sokat. Sőt, talán egész este csak a pezsgő volt az egyetlen alkohol, amit ivott...

*Reggel*

Arra keltem, hogy Louis megfordul mellettem, magához húz és úgy alszik tovább.  A fülem mellett hallottam, ahogy lélegzik.
Keze, ami eddig a hasamnál karolt át lejjebb csúszott és a combomat kezdte el simogatni. Az ajkamba haraptam, ugyanis érintése olyan érzést szabadított fel bennem, mint még soha senki.
Visszafogtam egy sóhajt.
-Fent vagy? - kérdezte Louis hirtelen. Annyira megijesztett, hogy össze rezzentem.
-Igen. Látom te is - fordultam felé.
-Ja - halkult el a hangja, majd megcsókolt.
Keze felfedező útra indult a testemen, amit csak az alsónemű fedett. Egy ujját beleakasztotta a bugyim szélébe és megpróbálta lehúzni azt rólam, de elkaptam a csuklóját és megállítottam.
-Louis... - nyögtem a nevét a szájába. - Ezt... nem most kéne - sóhajtottam.
-Miért? - kérdezett vissza és kezét kiszabadította az enyémből egy a derekamat simogatta.
-Mert a te szobádban vagyunk - néztem körbe. - És ez még nem is lenne gond, ha nem tudnám, hogy valószínűleg bármelyik percben beronthat anyád, aki utál engem - kuncogtam, majd miután adtam még egy puszit a szájára felültem. Megláttam egy Louistól származó pólót a földön és azt vettem fel.
-Gyere csak ide! - rántott vissza a csuklómnál fogva Louis, mikor fel akartam állni.
Fekvő helyzetben végeztem mellette, majd mire észbe kaptam már rajta ültem és úgy smároltunk. Louis keze a fenekemre csúszott és ott pihent.
-Ez meg mi?!?! - hallottam meg Louis anyjának hangját.
Ijedten fordultam le Louisról és magamra húztam a takarót, hogy Johanna ne lássa az arcomat.
-Anyu miért nem tudsz kopogni basszameg? - Louis.
-Ki van a takaró alatt? - vonta kérdőre Johanna Louist.
-Nem ismered - vágta rá Louis.
-Nem vagyok hülye fiam - Johanna.
-Semmi közöd ahhoz, hogy kit hozok haza! - támadt neki szavakkal Louis az anyjának.
-Amíg az én telkemen laksz, addig igenis van hozzá közöm. Szóval, milyen kis ribanc van a takaró alatt? - kérdezte ismét.
A szívem egyre gyorsabban vert, és szinte fohászkodtam istenhez, hogy ne rántsa le rólam a takarót.
-Jól van Louis, ha te nem mondod el, akkor majd kiderítem én - hallottam, amint felém lépked, aztán eltűnt rólam a takaró és Johanna megvető pillantásával találtam szembe magam. - Mit keresel itt? - morogta.
-Johanna, én... - nem tudtam megszólalni.
-Azt hittem fiam, több eszed van annál, minthogy leállj ezzel lánnyal - emelte a tekintetét a fiára.
-Ha érdekel, én szeretem ezt a lányt. Jobban, mint te valaha szeretni tudnál bárkit. A gyerekeidet is beleértve. Te nem tudod, milyen a szerelem. apámhoz is csak a pénzéért mentél hozzá. Én viszont nem fogom ugyan azt a hibát elkövetni, mint apám és nem leszek egy olyan nővel, aki nem is engem szeret, hanem a pénzemet - mondta Louis normál hangerővel, de idegesen.
-Na és honnan veszed, hogy ő nem csak a pénzedért szeret? Hiszen azt mond, amit akar. Hazudhat is - Johanna.
Ekkor felálltam és Louis mellé léptem.
-Nézze Johanna! Maga azt hisz, amit akar. De ne gyanúsítson meg olyannal, hogy nem szeretem a fiát. Tudja sosem voltam olyan, aki csak azért volt egy fiúval, mert annak volt valamije. És még egy fiút sem szerettem annyira, mint Louist. Remélem elég érthető voltam és remélem, legalább szemernyit megváltozik rólam a véleménye. De higgye el, hidegen hagyna, ha nem változna - ennyivel lerendeztem, majd összeszedtem a ruhámat, ami egy szék támláján volt és bementem a fürdőszobába felöltözni.
A továbbiakban csak annyit hallottam, hogy Louis és Johanna veszekszenek, majd egy ajtó csapódás és vége. Észre sem vettem, de csak a mosdópultnak támaszkodva álltam és potyogtak a könnyeim.
-Kopp-kopp. Bejöhetek? - kérdezte Louis, de már a feje bent volt.
Felnéztem rá, és mikor észrevette, hogy sírok szó nélkül belépett a fürdőbe és magához ölelt.
-Most miért sírsz? - kérdezte egy perc után.
-Mert miattam vesztél össze anyukáddal. Nem akartam ezt. Egyáltalán nem - szipogtam a mellkasába.
-Eleanor, anyámmal mindennapos a veszekedés. Nem lehet mellette megmaradni. Amúgy meg nincs okod sírni, mert elég szépen kiosztottad. Nem láttad az arcát. Én majdnem elröhögtem magam - nevetett.
-Bolond vagy - emeltem fel a fejemet.
-Tudom. De sosem zavart - kacsintott, majd kezei közé fogta arcom és hüvelykujjaival letörtölte a könnyeimet.
Még egy pillanatig a szemembe nézett, aztán megcsókolt. Karjaimat a nyaka köré fontam és a hajába túrtam. Ujjaim puha tincseivel játszottak.
-Fel kéne öltöznöm - ziháltam, mikor elváltak ajkaink.
-És mi van, ha én nem hagyom? - kérdezte játékosan Lou.
-Akkor az van, hogy kénytelen vagyok így haza menni. Ami ugyebár nem egy okos döntés - biccentgettem a fejemet jobbra és balra.
-Hmm... Öltözz fel és menjünk át hozzád! - Louis.
-Csábítóan hangzik - haraptam az alsó ajkamba.
-Ne, ezt nem bírom - kis híján nyögve mondta.
-Miért? Mi bajod van... ezzel? - vontam fel a szemöldököm és újra az ajkamba haraptam.
-Az, hogy rohadtul beindítod ezzel a fantáziámat, az amúgy is tomboló hormonjaimról nem is beszélve - felelt keményem és megszorította a combomat.
Le pillantottam a lábamra és akaratlanul is észre vettem, hogy Louis nadrágja kezd picit... szűk lenni bizonyos helyeken.
Először elgondolkoztam, aztán gondoltam szórakozok vele picit.
Végig simítottam a domborodó területen, ami Louisból egy elhaló nyögést váltott ki. Még egyszer megismételtem az előbbi mozdulatomat, amitől már sokkal hangosabb nyögés hagyta el a száját.
-Na jó, most van elegem - morogta, majd felkapott az ölébe és felültetett a mosdópultra.
Ajkai vadul kezdték tépni az enyéimet, körmei pedig a csípőmbe vésődtek.
-Louis! Előbb menjünk át hozzám! Ott nem zavarhat senki - lihegtem.
-Nem érdekel, ha valaki bejön. Akarlak. Most - morogta és fogai a nyakamba mélyedtek.
-Engem viszont igen. Louis, negyed óra, ott vagyunk nálam, ott pedig azt csinálunk, amihez kedvük van - toltam el kissé magamtól.
Louis nagyot sóhajtott, majd ellépett a mosdópulttól, miközben egyetlen könnyed mozdulattal leemelt onnan engem is.
-Készülődj! - mosolygott Louis és nyomott még egy puszit az ajkamra.
Gyorsan elkészültem és elindultuk hozzám. Beléptük a házba és amint becsukódott a bejárati ajtó Louis nekem esett.
Fent a hálószobában pedig minden folytatódott...

Remélem tetszett! :D 
Kitaláltam, hogy mostantól minden rész végén lesz egy kérdés, amit meg kell válaszolnotok kommentben. 
Most ez lenne hozzátok a kérdésem : Ki a kedvenc szereplőtök a történetben?
Várom a válaszokat és a véleményeket erről a résztől! 7
Lots Of Love : xxSzikraa.♥*

*11 : Vágjunk bele!~

Ez a rész jóval hosszabb lett, mint általában, de jó olvasást! :D 

xxSzikraa.♥*

"-Erre csak annyit tudok mondani, hogy... hogy 10 perc és ott vagyok - sóhajtott Louis, majd a válaszomat meg sem várva letette a telefont...."

Én csak zavarodottan néztem magam elé, majd visszafordultam az eddigi elfoglaltságomhoz.
Nem is figyeltem az időt. Már csak arra lettem figyelmes, hogy csapódik a bejárati ajtó. Reagálni sem volt időm, megjelent Louis a konyha ajtajában.
Egy pillanatig csak szótlanul állt, majd elém lépett és egyetlen másodperc alatt a karjaiba zárt. Viszonoztam ölelését. Mélyen beszívtam az illatát, ami olyan kábítóan jó volt, hogy alig tudtam megállni tőle a lábamon.
-Eleanor? - suttogott.
-Hmm?
-Szeretlek - súgta halkan a fülembe.
Erre igazán nem tudtam mit mondani. Ha azt mondtam volna, én is, akkor könnyűvérűnek tűntem volna. Csak erősebben öleltem magamhoz, ezzel még hosszabbá téve a pillanatot...

*Két nap múlva*

Louis és köztem minden rendben van. A minden rendben alatt azt értem, hogy együtt vagyunk. Furcsa az élet. Azzal hoz össze, akiről abszolút nem gondoltad volna, hogy valaha együtt leszel.
Ma elvileg megint bulizni megyünk a csapattal. Szinte biztos, hogy ebből ünneplés lesz, amint megtudják, hogy mi van köztem és Louis közt.
Nem, még nem beszéltünk erről senkinek. Megállapodtunk Louissal, hogy majd csak akkor mondjuk el nekik, mikor együtt lesz a csapat. Csapat alatt a mi kicsi... "kicsi" baráti körünket értjük.
Perrie, Jesy, Jade, Leigh-Anne, Liam, Niall, Zayn és Harry. És Liam barátnője Sophia.
Szóval mára egy kis bulizás volt megbeszélve. Elterveztük, hogy a DownBay-be megyünk. Ez itt Doncasterben a legszínvonalasabb és legmenőbb szórakozóhely, ahová csak olyan embereket engednek be, akik nem igénytelen parasztok.
Már 7 óra, Perrie pedig 10-re jön értem.
Úgy gondoltam akkor lesz a legjobb, ha nem zuhanyzok, hanem beáztatom magam egy jó nagy kád vízbe.
Így is tettem, de mire észbe kaptam 9 óra volt.
Kipattantam a kádból és a szobám felé kezdtem rohanni egy szál törölközőbe. Sikeresen elvágódtam és hangosat csapódtam a padlón, mikor egy hirtelen lépéssel igyekeztem a szobámba, természetesen vizes lábbal.
Szinte villám sebességgel rendeztem el magamon mindent. Egyedül a ruhával voltam bajban.
Negyed órámba telt, mire kiválogattam a cipőt, a ruhát, az ékszereket, stb, de végül csak össze szedtem mindent.
Éppen a hajam egyik felét sikerült rendesen begöndörítenem, mikor Perrie megérkezett.
-Hé, El, indulhatunk? - lépett be a szobámba. Káprázatosan nézett ki.
-Nem igazán vagyok készen. A hajbesütés mindig ki fog rajtam és későn kaptam észbe, hogy készülnöm kéne - fújtattam idegesen.
-Add ide azt a hajsütőt te szerencsecsomag! -  kapta ki a kezemből, majd ő folytatta a hajam besütését.
Meg kell mondanom, hogy elég tapasztalt. Igaz, őt szinte soha nem látni egyenes hajjal, mert mindig besüti.
Kb 10 perc alatt megcsinálta a frizurámat.
-Huuh, Pezz, köszi! Akkor szerintem készen vagyok - dobbantottam egyet a lábammal és elindultunk kifelé a házból.
Bezártam magam után és ezúttal Perrie kocsiján mentünk.
-Tudsz vezetni? - kérdezte megállva Perrie.
-Tudok - vágtam rá.
-Akkor tied a pálya - dobta oda nekem a slusszkulcsot, amit én automatikusan elkaptam. - Amúgy Leigh-Anne, Harry, és Liam bent várnak a kocsiban.
Pislogtam párat, majd mikor észhez tértem beültem a volán mögé.
Perrienek pont olyan kocsija volt, mint Charlotte barátnőmnek még Machesterben.

Egy új gyártmányú Range Rover. Mindig is imádtam ilyeneket vezetni.
-Vágjunk bele! - kacsintottam Perrie-re, majd miután levettem a topogóimat beindítottam a kocsit.
A cipőmet azért volt fontos levenni, mert nem lett volna egyszerű akkora magassarkúban vezetni. Így inkább odaadtam Perrienek, aki vigyázott rá.
-Én vezetek, te navigálj! Tudod, hogy fogalmam sincs, mi merre van - mosolyogtam.
-Jójó - bólintott Perrie, én pedig a gázra léptem.
-Már most halál érzetem van - motyogott halkan Harry a középső ülésről.
-Ajj, fogd be! - nevettem és a visszapillantó tükrön keresztül rá néztem.  
Perrie mindig érthető utasításokat adott. A DownBay nem volt olyan messze, mint gondoltam.
Mikor mi megérkeztünk Louis BMW-je már a parkolóban állt. Izgultam, hisz fogalmam sem volt, hogy hogyan akarja közölni a többiekkel, de azért leparkoltam Louis kocsija mögött.
Gondolom látta Perrie kocsiját, így ő és a többiek, akik vele voltak is kiszálltak. 
-Te vezettél? - nézett rám Zayn. - Mindenki él? - kérdezte az utasaimtól.
-Fúú! Ez ma már a második velem kapcsolatos vezetős poén. Pedig még csak nem is vagyok szőke... - forgattam a szemem, majd Louis mellé álltam.
Louis átkarolta a derekamat és megcsókolt. Mindenki látta, majd mikor Louissal befejeztük és szembe néztünk a barátainkkal mindenki tágra nyílt szemekkel nézett.
-Ti most...? - mutatott ránk Liam, de mindenkinek ez a kérdés volt leolvasható az arcáról.
-Igen - mosolygott boldogan Louis.
-Juuuuuj!!! Nos, ez esetben ma ünneplés lesz - ugrándozott Jade, és mindenki elindult a szórakozóhel bejárata felé.
Észrevettem, hogy Perrie elég komor lett, mióta kiderült, hogy Louissal vagyok.
Mikor már javában buliztunk és Perrie meg csak ült odamentem hozzá.
-Mi a baj Perrie? - kérdeztem és próbáltam túlordítani a hangos zene ricsaját.
-Erre igazán rájöhetnél Eleanor - válaszolt és beleivott a vodkájába.
-De hiába, nem tudok rájönni! Kérlek mondd el, mielőtt rosszra gondolok! - könyörögtem neki összehúzott szemöldökkel.
-Azt hittem, hogy nekem mindent elmondasz! Azt hittem, hogy igazat mondtál akkor, amikor négy napja azt találtad nekem mondani, hogy bennem bízol itt a legjobban és nincs olyan dolog, amit ne osztanál meg velem! De úgy látszik, rohadt nagy hülyeség volt neked hinnem - kiabálta és a pohárral a kezében elment.
Nekem eszembe jutott, hogy mi a baja. Nem mondtam el neki, hogy együtt vagyok Louissal. De... igazán megérthetné, hogy meglepetésnek szántuk.
Akkor is igaza van. Megígértem neki, hogy bármi történjék is, mindent el fogok neki mondani az életem minden egyes apró pontjáról. Iszonyatosan gusztustalan húzás volt ez tőlem.
Éppen a bárszéken, a fejemet fogva ültem és a sírás határán voltam, mikor megérezem két kezet a derekamon, majd Lous hangját hallottam meg a fülemben.
-Baby, nem jössz táncolni? - kérdezte szexi hangon.
-Louis... sajnálom, de most nem megy. Meg kell keresnem Pezz-t - mondtam és elindultam, otthagyva Louist.
Tudtam hol kell keresnem Perriet. Ő is nőből van, szóval egyértelműen a női mosdó a célpont.
Mikor beléptem senki nem volt bent.
-Perrie! Sajnálom, kérlek beszéljük meg! - tudtam, hogy itt van bent.
Ekkor szomorú arccal előlépett az egyik ajtó mögül.
-Nagyot csalódtam benned Eleanor - szipogott. Sírt. Látszott rajta, hogy sírt.
-Perrie! Istenem, Perrie, Perrie, Perrie! - motyogtam és megöleltem. -Ne haragudj rám! Azért nem mondtam el, mert Louissal megbeszéltük, hogy csak ma közöljük mindenkivel. Amolyan... Meglepetés akart lenni. Tudom, el kellett volna mondanom, de tényleg... Sajnálom - a kis monológom után Perrie elnevette magát.
-Nem haragszom. Most már minden világos. Én kérek bocsánatot, hogy így besértődtem - ölelt még jobban magához.
-Imádlak, te bolond nő - adtam egy puszit a vállára.
-Én is - válaszolt. - Akkor menjünk ki és ünnepeljük meg, hogy együtt vagytok. Ideje volt már, hogy Louis találjon valakit, akivel mi is jól érezzük magunkat és nem ribanc - kuncogott.
-Remélem semelyikünk nem bánja majd ezt meg - mosolyogtam és kimentünk. Csatlakoztunk a bandánkhoz és együtt élveztük az éjszakát és a hangos zene dübörgését...

Remélem, senki nem bánta, hogy ilyen hosszú lett és remélem, mindenkinek tetszett!
Kommentbe a következő kérdésre kérnék egy választ: Mi volt a kedvenc részed ebben a fejezetben?  
Igyekszem a kövivel!
Big Hug: xxSzikraa.♥*