*36.: Látogató.~

A csajos este Perrievel kicsit megnyugtatott. Kibeszéltük magunkat, minden gondunkat elmeséltük a másiknak. 

Másnap haza kísértem Perriet. Jó kedvem lett tőle, már nem éreztem azt, hogy legszívesebben folyamatosan bőgnék. 

Mikor hazaértem Danielle bűnbánó képpel ült a nappaliban, és egy ismeretlen, mégis ismerős parfüm illata csapta meg az orromat. 

- Ne haragudj Eleanor, tényleg nem akartam beengedni, de borzasztóan erőszakos volt. Ne kérdezz semmit, csak menj fel a hálószobádba - sóhajtott Danielle. 

Összehúztam a szemöldököm, lerúgtam a fekete sarut a lábamról, majd lassan felmentem, miközben éreztem, hogy valami kellemetlen fog történni. Feszültség gyűlt a gyomromban, majd benyitottam a szobámba, és ledöbbentem. 

Ott ült az ágyam szélén, lehajtott fejjel, de mikor meghallotta, hogy kinyílt a szoba ajtaja, felkapta a fejét. Égető kék szempár találkozott az én pillantásommal, egy percre megfagyott az idő. Csak álltam az ajtóban, megdermedve, miközben a szemébe néztem. A szívem vad vágtába kezdett, a torkomban dobogott. 

- Mit keresel itt? - kérdeztem halkan. 

- Téged - felelt az én hangerőm tökéletes megfelelőjével. 

Becsuktam az ajtót magam mögött, táskámat letettem az asztalra. Felé fordultam az asztalnak támaszkodva. 

- Hiányzol. Elviselhetetlenül - sütötte le gyönyörű kék szemeit.

Louis gyötrelmes hangja visszhangzott a fejemben. És a neve. Louis. Louis. Louis. LOUIS! 

- Nekem nem tűnt úgy, mikor azzal a doncasteri ribanccal, Barbarával, vagy, ha így jobban tetszik, Barbibébivel faltátok egymást az utcán - mosolyodtam el gunyorosan.

- Nehogy azt hidd, hogy engem köt hozzá bármi komolyabb érzelem! Nem tudlak feledni, képtelen vagyok nem rád gondolni, Eleanor, kérlek! - sóhajtotta. 

- Nem érdekel Louis. Semmi közöm nekem ahhoz, hogy te mit akarsz attól a nőtől, vagy milyen kapcsolat van köztetek, érted, semmi közöm - morogtam.

- Eleanor, láttam, tudom, hogy fájt, hogy vele láttál. Ne tagadd!

- Ezt nem tagadtam. De, Louis, ez nem olyan könnyű. Sőt, csöppet sem az - haraptam az ajkamba.

- A rohadt életbe, felfognád végre?! - hirtelen mozdulattal felpattant, közelebb lépett hozzám. Egyetlen lépés távolságból mélyen a szemembe nézett. - Felfognád végre, hogy még ennyi idő után is te vagy az egyetlen, aki megéri a fáradtságot, a könyörgést?! - hangja picit elbizonytalanodott, kezét az testem mellett lógó kezemre tette.

- Nehezen hiszem ezt Louis - tekintetemet a földre szegeztem.

- Mit kell tennem ahhoz, hogy elhidd? - kérdi kétségbeesetten, szemei hevesen csillogtak.

- Bizonyíts Louis. Bizonyíts - feleltem komoly hangon, majd kihúztam kezemet az övéből, és kimentem a szobából.

- Mondd, hogyan bizonyítsak, hogyan tegyem meg azt, ami kell, ha még csak lehetőséget sem adsz rá? - szólt utánam, mikor már a lépcső tetején voltam.

Nem fordultam meg, mert keserves hangjától elöntötték a szememet a könnyek. Remegve fújtam ki a levegőt.

- Megtalálod a módját Louis. Nem veszem magam körbe öt méter magas betonfallal, amin keresztül nem férsz hozzám. De neked kell kitalálnod, hogyan hidald át azt az univerzum méretű távolságot, amely kettőnk közt van - hangom nem volt több, mint keserű, rekedtes, remegő suttogás. 

Még mindig nem fordultam meg, nem néztem a szemébe. Lesütöttem tekintetemet, próbáltam tudomást sem venni a forró könnyekről, amelyek a szememből kicsordulva lassan, kínzóan folytak végig az arcomon. 

- Kérlek, Eleanor, ne tedd ezt velem! - hangja alapján szinte zokogott. 

- Ha valóban vissza akarsz kapni, akkor képes vagy értem küzdeni, Louis. Nem fog pár "ti amo" és dolce complimento levenni a lábamról - sóhajtottam, de csak ekkor tűnt fel, hogy a mondatom nyomokban olasz kifejezéseket tartalmazott. - Akarom mondani: pár "szeretlek" és édes bók - javítottam ki a kis nyelvkeverésemet. 

- Rendben Eleanor. Ahogy szeretnéd - bólintott, majd lassan elhaladt mellettem. Két lépéssel az én lépcsőfokom alatt megállt, visszanézett rám. Én akaratlanul lestem vissza kék szemébe. 

Az arca könnyes volt, épp, mint az enyém. 

- Bármit megteszek, hogy újra az enyém légy. Csak, hogy tudd - mormogta halkan, arcon csókolt, majd lassan leballagott a lépcsőn.

Csak néztem magam elé. Ajka nyomán bizsergett az arcomon a bőr. Nyeltem egyet, felsóhajtottam, és visszamentem a szobámba. Louis parfümjének illata még halványan derengett a szobában. Mély levegőt véve fogtam vissza könnyeimet. Előhúztam a laptopomat a félig kipakolt bőröndből, felnyitottam, majd bekapcsoltam. 

Türelmesem várakoztam, míg a fekete alapon, ezüst színnel csillogó Apple jel villogott, majd végül megjelent a főképernyő. 

Megnyitottam az inboxot, azaz a levelezésemet, de semmi érdekeset nem találtam. Rögtön lecsuktam az iMacet, és lementem a konyhába, hogy egyek valamit. 

- Ne haragudj Eleanor! - jött utánam Danielle. 

- Nem haragszom - vontam vállat, miközben enni kezdtem egy Nutellás kenyeret. 

- Tudhatom, mi történt fent? - kérdezte óvatosan. 

- Azt mondta, bármit megtesz, hogy visszakapjon - motyogtam halkan. 

- És még? 

- Lényegében ennyi Danielle - felsóhajtottam és lerogytam az egyik bárszékre a konyhában. - Az az igazság, hogy én még mindig szeretem, és megszakad a szívem, hogy nem vagyok vele.

- Bírd ki Eleanor! Ne add fel, ne rohanj a karjaiba, mert akkor csak azt fogja hinni, hogy bármit megtehet veled. 

- Tudom Dani, de így, hogy láttam őt... A szeme könnyektől csillogott, ahogy rám nézett... Nem akarok fájdalmat okozni neki - egy pillanatra lehunytam a szememet, hogy visszafogjam a feltörni készülő, tomboló érzelmeket.  

- Nyugalom El! - Danielle odalépett hozzám és megölelt. Nyugtatóan simogatta a hátamat. 

Átöleltem én is őt, úgy szorítottam magamhoz, mintha az életem múlna rajta. 

- Jót tenne most neked egy bulizás, Eleanor. Ma este elmegyünk - elengedett, rám kacsintott, majd kiment. 

- De, Dani, én... - reménytelennek tartottam folytatni, mert tudtam, hogy most felhívja Perriet, Perrie a többi lánynak, és együtt rángatnak el.

A Nutellás kenyeremet majszolgatva felmentem a szobámba, és a gondolataimba merültem, csöndben járt az agyam.

Sziasztok! 

Lám, meghoztam az újat, de már most közlöm, hogy a ballagásom, a nyár eleji utazásom és a vizsgáim miatt éppen, hogy fogok majd tudni hozni új részt, szóval ne csodálkozzatok, ha ritkán hozok frisset!

Remélem, maradok PlaceTimerek, és Szikrátorok! 

Puszi:

Szikraa.*