*23.: Félelem és teljes pánik. /1.rész/~

FIGYELMEZTETÉS!
Bizonyos részek a nyugalom megzavarására alkalmasak!

"Teljesen hibátlan este volt, szerintem mindenkinek......
Egészen addig a tragikus pillanatig, amikor hirtelen az egész boldog és gondtalan este darabokra hullott és pánik vette át a helyét."

Egyik pillanatban még beszélgetett mindenki és a lehető legjobb hangulatban voltunk, a másikban pedig már sikoltozás tört ki az amúgy csöndes étteremben. 

Egy középkorú, kopaszodó férfi felállt az egyik asztaltól és a kezéből egy fegyvert rántott elő. 

Nem értettem a szitut - hiszen miféle idióta megy be pont egy étterembe lövöldözni?! - de azért bennem is megállt az ütő, amikor a felfelé tartott pisztollyal lőtt egyet, ami hatalmasat durrant. 

Sikoltottam egyet, de nem csak én, hanem nagyjából mindenki az étteremben. Erősen szorítottam meg Louis kezét és félelemmel teli tekintettel pillantottam rá.  

-Mindenki a földre! - kiáltott a fegyvert tartó férfi. 

Az emberek tették, amit mondott és mindenki vagy térdelt, vagy elhasalt a földön, égnek emelt kézzel. 

A csapatunk térdelt. 

Megfordultam, mert éles gyermek sírást hallottam. 

A mögöttünk lévő asztal alatt egy körülbelül 5 éves kisfiú pityergett. Senki nem volt vele. A szülei elmenekültek volna, magukra hagyva a kicsit?? 

Igen, nagyon úgy tűnt. 

-Valaki kussoltassa el azt a kölyköt! - hadonászott a fegyverrel az az elmebeteg. 

Louisra pillantottam, aki éppen Liamre figyelt. Elengedtem a kezét és négykézláb elmásztam a kisfiúig, a karjaimba vettem és elvittem magunkhoz. Közben a könnyeim némán utat törtek maguknak és a gyermeket magamhoz ölelve zokogtam félelmemben. 

-Mit akar? - kérdezte egy nagydarab bátor pincér hangosan. 

-Tudja, mit akarok? Azt, hogy az összes rohadt doncasteri lakos megfizessen, amiért valamelyik rohadt gennyláda megölte a feleségemet! Remélem itt vagy te mocsok, hogy szétlőjem a fejed! - kiabálta el magát. - Hamarosan nem csak én leszek itt! Nem én vagyok az egyetlen, aki meg akarja bosszulni Doncasteren ezt a vétket! - éppen csak kimondta ezt, belépett még 5 fekete maszkot viselő férfi. 

-Louis, most mi lesz? - kérdeztem félve, suttogva, még mindig a karjaimban tartva a kisgyereket, fejemet Louis vállára döntve. 

-Nem tudom - simogatta meg Louis a derekamat.

-Van egy ötletem! - csillant fel a szemem. - Vigyázz a kicsire! - adtam át a kisfiút Louis kezébe. 

Bemásztam az asztal alá és előhúztam a telefonomat a zsebemből. A rendőrség számát kezdtem bepötyögni, amikor valaki erősen megfogta a csuklómat és annál fogva húzott ki az asztal alól. Én halkan felsikítottam, majd levágott az asztalunktól körülbelül 5 méterrel a földre. 

-Nocsak, nocsak! Miben sántikál a kis hölgy? - nézett rám az egyik eddig maszkos ember merő arckifejezéssel.

Én csak visszanéztem rá és igyekeztem eldugni a telefont a fenekem alatt. 

-Add csak ide azt! - nyújtotta felém a kezét várakozóan. 

-Mit? - kérdeztem vissza.

-Tudod te azt. Na, add ide, ha nem akarod, hogy a fejedbe eresszek egy golyót! - fenyegetett, mire én annyira megijedtem, hogy kezemmel kicsúsztattam a telefont a fenekem alól, ahová eldugtam.  - Okos kislány - kacsintott. - Visszamehetsz a porontyodhoz meg a csávódhoz! - pillantott rám lenézően. 

Az volt a legkevesebb, hogy az amúgy full idegen kisgyereket a gyerekemnek nézte, de ez, amit tett undorító volt. 

Visszamentem Louishoz, aki rögtön a karjaiba zárt, bár még mindig ott volt a gyerek is.

Ekkor Zayn fel állt és minden jelen lévő fegyveres rászegezte a fegyverét. 

-Nyugalom, csak kérdezni akarok valamit - ekkor kicsit lejjebb eresztette mindegyik a fegyvert. - Miért az összes lakost akarjátok "megleckéztetni"? Miért nem azt az egy embert, aki azt tette, amiért ti most ezt? - kérdeztősködött. 

-Mert nem tudom, melyik féreg ütötte el a feleségemet - morogta közvetlenül Zayn arcába a főkolompos. 

-Akkor meg minek baszogatjátok egész Doncastert?! - emelte feljebb a hangját, mire az az őrült a torkához fogta a fegyvert.

-Kicsit nagy a pofád nem gondolod arab gyerek? - kérdezte fenyegető hangnemben. 

-Hát nem. Csupán nem félek kiállni azért a városért, és azokért az emberekért, ahol és akik között felnőttem. Itt egytől egyig mindenki meg tudja mondani, hogy ki kicsoda. Mert ez hiába egy elég nagy város, az összetartás példás még mindig. Ha meg most kinyírsz, boldogan fogok meghalni, mert nem hiába haltam meg, hanem azért, hogy Doncasterből eltűnjenek az ilyen patkányok, mint ti - köpte lazán az arcába a szavakat Zayn a rá fegyvert fogó, feltűnően zavart elmeállapotú férfinak.

Erre a fegyveres fogyta és ahelyett, hogy lelőtte volna állba verte.

-Szégyenek - szűrte a fogai között Zayn, majd visszament Perrie mellé. 

-Na most. Aki ezentúl egyetlen rossz szót is szól, vagy olyat tesz, ami nekünk nem tetszik, annak tudják mi lesz a sorsa? - kérdezte halvány mosollyal az arcán, majd meglebegtette a még mindig a kezében lévő fegyvert. - Nos, az már készülhet is a temetésére, mert szitává lőjük - nevetett halkan. 

Ekkor meghallottam egy felénk irányuló női hangot.

-Kisfiam! - kiáltott a nő zokogva, mikor meglátta Louis kezében a gyermeket.

Ekkor odakaptam a tekintetemet én is,  Louis is, a pici is, és mindenki, de nem kellett volna.

A nő, ahogy térden állva egyet lépett felénk, hogy kisfia közelébe jusson három oldalról egy-egy-egy golyó találta el és fennakadt szemekkel borult a földre és nyelte el lelkét az örök homály...

Coming Soon!

Remélem kellően izgalmas volt. Tudom, kicsit hülyeség ez a rész, de esküszöm, nem volt jobb ötletem.

Egy-két építő kritikát elfogadok. <3

xxSzikraa.♥*