*26.: Őszinte érzelmek.~

A kocsi első próbaköréről visszatérve boldogan szálltam ki a volán mögül.
Annyira prímán ment végig az autó. Még a göröngyös utakat is egyszerűen megjárta. Imádtam ezt a járgányt. Egyenesen szerelmes lettem minden egyes vonalába és pontjába.
-Na, milyen volt? - kérdezték szinte egyszerre.
-Hihetetlen! Szerelmes vagyok ebbe a kocsiba! - "ájuldoztam".
-Azt hittem belém... - játszotta a sértődöttet Louis.
-Beléd is! - nyomtam egy csókot a szájára.
-El, nekem van egy külön meglepetésem, amit egyedül én szeretnék neked átadni... A többiekkel már megbeszéltem, és, ha neked nem gond, akkor elmehetnénk... - Louis.
-Hát, ha apunak sem baj, hogy lelépek picit - néztem apámra.
Ő csak kedvesen mosolyogva bólintott.
-Megyünk ezzel a csodakocsival? Vezethetek én? - kérdeztem az autómra mutatva.
-Mehetünk és vezess! - karolta át a derekamat és a kocsi felé indultunk.
Jó érzés volt, hogy én vezettem és nem Louis. Így kevésbé volt halálérzetem.
-És hová is megyünk? - kérdeztem kíváncsian.
-Hozzánk - Louis.
-Őőő... nem biztos, hogy van kedvem anyukáddal találkozni - húztam össze a szemöldököm.
-Nyugi, nincs otthon - kacsintott és kezét a combomra helyezte.
Nem igazán zavart. Még annak ellenére sem, hogy vezettem.
-Reméltem - mosolyogtam.
Néhány perc múlva megálltam Louisék hatalmas villája előtt.
-Gyere utánam! - fogta meg a kezemet, mikor kiszálltunk a kocsiból.
Készségesen követtem lépteit, amelyek egyenesen a nagy márványköves házba vezettek. Fel az emeleten és be egy szobába, ahol csak Louis cuccai voltak.
-Állj meg itt Szépségem! - utasított és elengedte a kezemet, majd közelebb ment az egyik polchoz.
Kutakodott egy picit a polc alatti fiókban, majd előhúzott valamit, de olyan gyorsan, hogy azt még én sem láttam.
A háta mögött tartva a tárgyat közelített felém, barátságos mosollyal az arcán.
-Eleanor... Valami nagyon fontosat szeretnék neked mondani és adni - fogta meg a kezemet azzal a kezével, ami nem volt a háta mögé dugva.
Figyelmesen néztem rá.
-Amit most adni fogok neked, az egy olyan dolog... amit még apámtól kaptam. Az apai dédmamámé volt. Amikor apám ezt nekem adta két évvel ezelőtt... azt mondta nekem, hogy ezt egy olyan lánynak adjam oda, akire, ha ránézek nem látok mást, mint egy nőt, akivel le akarom élni az életemet. És lehet, hogy te korainak fogod tartani, de én benned ezt a nőt látom. Mikor rád nézek... az fut végig az agyamon, hogy hogy lehetek én akkora mázlista, hogy kiérdemeltelek téged. Tudom, néha egy fasz vagyok, de... de szeretlek. Őszintén szeretlek. És ezzel szeretnék neked boldog huszonkettedik születésnapot kívánni - és előretolta kezét.
Könnyektől volt homályos a látásom, mert Louis kis monológja annyira meghatott, hogy alig bírtam visszafogni, hogy ne sírjak.
Kinyitotta a kék dobozt és egy hihetetlenül szép nyaklánc volt benne.
Egy aprócska szív alakú medál - talán akkora volt, mint egy ujjpercem - lógott az arany láncocskán. A szívbe bele volt gravírozva, hogy "I will love you all of my life!", vagyis "Egész életemben szeretni foglak!". Az alak szélén csöppnyi tengerkék gyémántkövek csillogtak.
-Istenem Louis, ez... Ez hihetetlen. Annyira köszönöm! - öleltem meg szorosan. - Nagyon szeretlek! - és könnyeim kitörtek szememből.
-Én is... - könnytől áztatott szemeimbe nézett és megcsókolt.
Percekig álltunk és ölelkeztünk. Sosem éreztem még ilyet. Nem akartam elengedni. Örökké ott akartam maradni forró, erős karjaiban, gyengéd, mégis szenvedélyes ölelésében, szerelmét élvezve...
-Soha nem akarom, hogy másé légy Eleanor. Soha - súgta a fülembe megnyugtató hangján.
A szívem egy hangos és erős dobbanással jelezte; ugyan ezt érzem Louis iránt.

Akkor most szeretnék mindenkinek utólag is boldog karácsonyt és kellemes új évet kívánni. 
Én egy olyan személlyel töltöm ezt a Szilvesztert, aki a legeslegnagyobb rajongója ennek a blognak. És ezúton szeretném neki is és nektek is megköszönni, hogy támogattatok ebben az évben. Remélem jövőre is számíthatok rátok! ♥
xxSzikraa.♥*