*8 : Egész kedvesek. Vagy mégsem?~

Ismét félve ültem végig az utat Louis mellett. Most azonban valami másfajta félelem is rebegett bennem.
Nem csak Louis őrült vezetési stílusától való rettegés, hanem végig ott pörgött a fejemben a gondolat, miszerint egész Doncaster tud rólam és egész Doncaster kíváncsi rám.
Ettől előbújt belőlem a második fajta félelem. Nem is biztos, hogy ezt nevezhetem félelemnek. Lehet, hogy ez csak amolyan idegenek és új dolgok által előidézett furcsa izgalom volt.
Valamiféle rossz előérzetem volt Louis szüleivel kapcsolatban. Éreztem, hogy a Tomlinson család idősebb tagjainak gondot fog okozni az anyagi különbség, ami köztem és köztük van, aztán szinte biztos voltam benne, hogy szép lassan minden zavarni fogja bennem őket.
Mindenesetre nem is nekik kell, hogy bejöjjek. Elég az, ha a barátaimnak elég jó vagyok és kész. Ennél több nem kell. 
Szinte remegve szálltam ki Louis kocsijából, mikor megérkeztünk. Az előttem terebélyesedő hatalmas luxus ház ki volt világítva, mellette pedig egy jóval kisebb, de még így is nagynak számító faházikó állt.
-Komolyan itt élsz?  kérdeztem Louis elképedve.
-Ja. Az enyém a faház. Be van nekem ott rendezve minden. Konyha, hálószoba. Ami csak kellhet - vont vállat Louis úgy, mintha tök természetes volna.
-Hát jó. Akkor essünk túl rajta - sóhajtottam és megindultunk a hatalmas ház  felé.
Mikor beléptünk, csak úgy koppant az állam a vajszínű márványpadlón.
Minden annyira szép volt! A berendezés még az előtérben is ízléses volt és lerítt a dolgokról, hogy itt szinte minden 100 font feletti értékű.
Beljebb haladtunk én pedig vonszoltam magam után az államat. Gyönyörű volt. Az egyik falnál tűzoltórudak húzódtak egymás mellett. Egészen pontosan 4 darab.
Nem igazán értettem, aztán rájöttem, hogy valószínűleg Louis húgai közlekednek ezen lefelé. Mindenesetre kényelmesebb, mint felfelé és lefelé is lépcsőzni...
-Helló, biztosan te vagy az új doncasteri lakos, Eleanor - lépett elém mosolyogva egy kedves nő.
-Jó napot! Igen, Eleanor Calder vagyok - fogtam vele kezet.
-Johanna Tomlinson - mutatkozott ő is be és feszes testtartásával végig ugyan olyan mereven állt.
Őszintén picit megijesztett. Tipikusan az a fajta nő, aki szeret kérkedni azzal, hogy mije van. Látszott rajta. Elég félelmet keltő volt, ahogy pókerarccal, amiről semmi érzelem nem volt leolvasható, bemutatkozott és bevezetett a gigantikus méretű nappaliba.
-Nagyon szép ház Mrs. Tomlinson - dicsértem meg illedelmesen, mikor leültünk a bézs színű kanapéra.
-Köszönöm. Tudod, nagyon sok munkánk van belefektetve a családunk életkörülményeibe - húzta fel az orrát.
Hála az égnek a fia nem ilyen.
-El tudom képzelni - bólintottam.
Igyekeztem én is olyan erev lenni, de valahogy ez nem az én stílusom.
-Sajnálom, de a lányaim nincsenek jelen. Éppen a barátaiknál töltik az idejüket - Johanna.
-És apám merre van? - kérdezte Louis.
-Apádnak be kellett mennie a kórházba. Sürgősen szükség volt rá valami műtéthez - felelt. - A férjem orvos - kérkedett ezzel is Johanna. - A te édesapád mivel foglalkozik, ha megkérdezhetem? - nézett rám kíváncsian.
-Ööö... Apukám vízvezeték szerelő - válaszoltam.
-Valóban? - vonta fel a szemöldökét kissé lenézően.
-Igen. Anyukám pedig Manchesterben a polgármester személyi asszisztense - haraptam az ajkamba.
Eléggé elszégyelltem magam, hiszen Johanna stílusából ítélve már most jobban lenézett, mint valami hajléktalant.
-Hmm... És te dolgozol valamit? - kérdezett újra és szinte ordított az arcáról, hogy megbánta, hogy meghívatott engem Louissal.
-Még nem. de meg kell valamiből élnem itt Doncasterben, hisz' a nagyszüleim által rám hagyott örökség nem elég arra, hogy abból éljek életem végéig - feleltem egyszerűen.
-Értem. És mégis mennyit hagytak rád a nagyszüleid? - érdeklődött pimaszul.
-Anyu! Ez igazán nem rád tartozik - szólt rá Louis, mikor megelégelte a sok kérdést, amit az édesanyja tett fel nekem.
-Én csak próbálok beszélgetni. De, akkor mesélj magadról Eleanor! Mégis miért költöztél ide Doncasterbe?  - váltott témát még mindig mereven Johanna.
-Mindig is ide vágytam. Kisebb koromban gyakran jártam ide, mert a nagyszüleim itt éltek, most pedig ideköltöztem az ő házukba, amit szintén tőlük örököltem - mondtam.
-Pedig minden kisvárosi lány Londonba vágyik. Te miért nem? - vonta fel a szemöldökét ismét.
-Mert nem tartom érdekesnek Londont. Kiskoromban rendszeresen jártam oda kirándulni és semmi nem ragadott meg benne - itt egy igen durva megvető pillantást kaptam. - Persze, nem mondom azt, hogy nem gyönyörű város, mert tényleg elragadó, de valamiért Doncaster jobban megfogott - magyarázkodtam.
-Aha. És a szüleid mit szóltak, hogy ide akartál költözni?
-Anyukámék nem nagyon örültek. De aztán bele törődtek, hogy úgy is ide költözöm, így kénytelenek voltak elengedni - vontam vállat. Louis végig csak csöndben ült mellettem.
Ekkor megjelent egy trampli bejárónő.
-Mrs. Tomlinson, a vacsora előállt. Jöhetnek az étkezőbe - duruzsolta halkan, majd miután Johanna egy pillantással jóváhagyta, elhagyta a helységet.
-Akkor menjünk vacsorázni! - állt fel Johanna, én és Louis pedig követtük.
A vacsora kinézetre elég undorító volt, de ízre kevésbé volt visszataszító.
Egy hatalmas fehér tányérom elém helyeztek egy óriási vörös homárt. Én csak kikerekedett szemekkel néztem. Életemben nem ettem még ilyet. Azt sem tudtam, hogyan kell.
Mikor Johanna észrevette, hogy csak ledermedve bámulom az előttem fekvő tengeri állatot megköszörülte a torkát, hogy rá figyeljek.
-Ettél mér ilyet? - kérdezte, miközben nekilátott a saját tányérján lévő izének.
-Nem igazán. Nem vagyok az a nagy ínyenc, szóval általában nem próbálok ki újdonságokat az étrendemben - válaszoltam nagyokat pislogva.
Johanna csak lemondóan sóhajtott egyet, majd jelentőségteljesen rám nézett. Pillantásából annyit véltem kiolvasni, hogy csináljam, amit ő.
Hát úgy is tettem és nagy meglepetésemre ez a rettentően csúnya étel igazán finom ízeket rejtett. [Szerk. Megjegyz.: Én személy szerint imádom a homárt. Valahogy így voltam az első homár evésemmel, mint Eleanor.]
Vacsora után beszélgettünk még egy kicsit. Johanna elég kínos témákat hozott fel, és amikor Louis úgy érezte, hogy már túl messzire ment az anyja, rászólt, ami következményül egy kellemes téma váltást vont maga után.
 De kíváncsi voltam, hogy, hogy fog menni az este többi része...







Sziasztok! Remélem tetszett ez a rész! 
Felhívnám a figyelmeteket arra, hogy a napokban készítettek velem egy interjút ezzel a bloggal kapcsolatban. Aki szeretne betekintést nyerni a blog kisebb-nagyobb kulisszái mögé az kattintson a következő linkre és olvasson! http://desigandcriticismjustforyou.blogspot.hu/2013/08/intervju-2-ujdonsag_22.html
Most pedig elfogadok néhány kommentet! 
Csókollak titeket : xxSzikraa.♥