*9 : Kérdés.~

Hosszú és kínos beszélgetés után Louis úgy döntött, hogy megmenti az életemet és inkább megmutatja nekem a saját házikóját.
-Tudod, hogy megmentettél életem legkínosabb beszélgetésétől? - kérdeztem, amint kiléptünk a nagy ház ajtaján.
-Tudom. Sajnálom, anyám időnként túlzásba viszi a dolgokat. És sejthettem volna, hogy ez lesz a vége, hisz' anyám azokat az embereket, akiknek nem olyan jó az... az anyagi helyzetük, mint nekünk azokat csípőből lenézi - forgatta a szemét Louis. - Én is valahogy így lettem nevelve, de a neveltetésem ellenére sosem érdekelt, hogy kinek mennyi pénz van a zsebében. Általában mindig a legszegényebbekkel ápoltam jó viszonyt, amitől anyám hátán égnek állt a szőr. A gazdag majmok nagy része mind felfuvalkodott pöcs, akiket semmi más nem érdekel, csak a pénz. Ez még nem is zavarná az embert, ha nem lennének nagyra az anyagi jólétükkel - úgy tűnt Louis most mindent kiad magából, ami eddig nyomta a szívét.
-Hát... Ha engem kérdezel, nagyon tisztelendő dolog, hogy nem nézed le azokat, akik rosszabb anyagi helyzetben vannak nálad. És nem vagy nagyra a pénzeddel - mosolyogtam, miközben beléptünk a kis faházba. - Hűű! - képedtem el itt is, mint ahogy bent a nagy házban.
Belülről már nem volt olyan pici. Szépen ki volt használva a tér, ettől hatalmasak tűnt az egész.
-Ez a konyha rész... vagy valami olyasmi. Ez meg ott a hálószobám - mutatott be egy kis ajtón.
-Nagyon szép - léptem be a hálószobába.
-Köszi - sütötte le a szemét. - Kérdezhetek valamit? - pillantott fel rám hirtelen.
-Persze! - mosolyogtam és miközben leültem a franciaágy szélére végig rá figyeltem.
Ő leült mellém és vissza nézett rám, azokkal a varázslatos kék szemekkel.
-Éreztél már úgy, mikor megismertél valakit az első pillantástól kezdve, hogy nem akarod elengedni? És bár csak pár napja ismered, sok dolgot nem tudsz róla, de mégis képes lennél tűzön és vízen keresztül menni érte? - kérdezte lassan, hangsúlyosan ejtve a szavakat.
-Nem. De ez miért lényeges? - az én kérdésem egy iszonyat nagy baromságnak hangzott, hiszem éreztem, hogy nem csak puszta kíváncsiság áll Louis kérdésének háta mögött.
-Ezért - válaszolt és közelebb hajolt, majd ajakit az enyémre nyomta.
Egy pillanatra fel fogni sem tudtam, hogy mi történik, aztán, mikor már minden eljutott az agyamig, teljesen önkéntelenül viszonoztam a csókját.
Egyik kezem a hajába kúszott, míg a másik csak a vállán pihent.
Csókunk egyre hevesebbé vált, majd Louis hátra döntött az ágyon és combomat simogatva próbálta felhúzni a ruhát rajtam.
Ekkor észbe kaptam és ellöktem magamtól Louist.
-Jesszusom, nem vagyunk normálisak! Louis! - pattantam fel és a picit feljebb húzódott ruhámat lehúztam, hogy úgy álljon, ahogy állnia kell.
-Sajnálom. Nem bírtam.... - rázta a fejét szégyenkezve.
Nem tudtam rá megharagudni. Még annak ellenére sem, hogy egy belső hang a fejember egész konkrétan ordított velem, hogy pofozzam fel és hagyjam itt, de valahogy nem volt szívem ezt megtenni.
-Rám gondoltál, mikor feltetted azt a kérdést? - kérdeztem halkan, miközben nagyot nyeltem.
A gyomromban pillangók csapdostak a szárnyaikkal, légzésem pedig egyenletlen volt.
Louis csak tekintetét a földre szegezve bólintott.
Én sóhajtottam egyet.
Túl sok volt ez egyszerre. Az agyam bizonyos része még nagyon le van maradva, de az biztos, hogy ez a csók valamit felébresztett bennem.
-Légy szíves vigyél haza! -mondtam.
-Jó - állt fel Louis és szó nélkül kimentünk a kocsihoz.
Az biztos, hogy ez volt életem legkínosabb autókázása.
Egész végig mind a ketten néma, feszült csöndben ültünk. Louis valamivel nyugodtabban vezetett, amit szóvá is akartam tenni, de nem tudtam megszólalni, és nem akartam még kínosabbá tenni a pillanatot.
Louis lassan megállt a házam előtt és kiszálltunk.
Elkísért még az ajtóig, majd megálltunk.
-Eleanor, ne haragudj - nézett a szemembe aggodalmasan.
-Nyugalom Louis. Csak kell egy kis idő. Semmi vész - feleltem nyugodtan.
Mikor már nyitva volt az ajtó Louis felé fordultam és halványan rá mosolyogtam, amitől ő is rám mosolygott.
Kicsit megemelkedtem és egy apró puszit nyomtam a szájára.
-Jó éjt Louis - mondtam és elindultam befelé.
-Jó éjt El - hallottam, ahogy mondja, majd becsuktam az ajtót.
Nagyot sóhajtva lerúgtam magamról a cipőt és miközben lassan baktattam fel az emeletre, csak Louison járt az agyam.
A kérdés. A kérdés, amit feltett nekem szólt. Úgy értve nekem, hogy rólam.
Én lennék az, akibe első látásra beleszeretett és most bármire képes lenne értem? Vajon ezt csak azért mondta, mert igaz, vagy csak amolyan "csajozós duma"?
Mondjuk... Ilyennel ép eszű férfi nem hülyít egy nőt. És, ha csak hülyített volna, akkor nem mondta volna végig a szemeimbe nézve, sem olyan elmélyült hangon... Aztán a hazaút nem állt volna olyan kínos, feszült hallgatásból.
És azóta a csók óta valami furcsa bizsergés van bennem. Mintha Louis érzéseinek lenne bennem párja. Mintha nem csak ő érezne úgy, ahogy érez.
A bizsergés egész este bennem volt. Végigfutott minden porcikámon, kegyetlenül egyre csak Louis nevét ordítva. Mint valami zsarnok. Zsarnok, amely belülről tép szét, milliárd apró darabra. Amelynek küldetésévé vált folyamatosan Őt járatni a fejemben és kínozni arca emlékképének felidéztetésével.
Így lehetetlen volt kiverni a fejemből. Nem tudtam semmivel elterelni a figyelmemet, hiába is próbálkoztam. Csak rá tudtam gondolni. Egészen addig, amíg magával nem ragadott az én drága Álomvilágom, melyben minden az én akaratom szerint alakul.
És itt is megjelent Ő, aki mindenhol ott van. Louis.
Az álmomban nem volt más, mint egy srác. Egy srác, aki szégyelli, hogy milyenek a szülei és nem kérkedik. Mint az életben. Louis. Ő ilyen. Talán éppen ebbe szerettem bele, már ha ezt nevezhetem szerelemnek.
De, hogy ő mibe szeretett bele bennem, azt nem tudom. Kérdések volta az álmomban, amire egyedül csak Louis tudna választ adni.
Az igéző kék szemei izgalomtól villogtak, ahogy megjelentem előtte az álomban. Elmosolyodott és az ajkába harapott. Felém lépett és megfogta a kezemet. Elvezetett egy sötét helyre, majd ugyan olyan csókban volt részem az álomban, mint az életben.
Talán tovább is mentünk, mint az megengedett lett volna a jelenlegi állapotban, de többre nem emlékszem. Egyre mélyebben és mélyebben magába szívott az álom én pedig nem tudtam fent tartani magam a felszínen...

Sziasztok! Remélem tetszett! :) Szeirntem ez a rész felettébb megható, vagy költői lett, nevezzétek, ahogy akarjátok. 
Remélem megérdemel néhány komit! :) 
Hug & Love : xxSzikraa.♥*